Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-14 / 20. szám

új ifjúság 2 KOMMENTÁRUNK A munkásszakma rangjáért A teljes automatizálás, amennyire ed­dig a még nem túlságosan nagy számú példából megítélhetjük, felszabadítja az embert a termelési folyamatban való közvetlen részvétele alól, és — ahogy egykor Radovan Richta cseh filozófus írta — a géprendszer kis „kerekéből“ e rendszer ihletőjének, értelmi alkotójá­nak és urának helyzetébe állítja. Az emberi munka súlypontját a termelés előkészítő szakaszaiban helyezi át; ez az alapja annak, hogy megnő a mérnö­kök és technikusok iránti igény, esetleg sokkal több műszaki szakemberre, külö­nösen azonban technikusra, technoló­gusra, konstruktőrre, programozóra, matematikusra lesz szükség. Persze látni kell azt is, hogy van­nak olyan folyamatok, ahol a korszerű számítógépes irányítás ma még luxus, és vannak olyanok, ahol nélküle elfo­gadható anyag-, energia- és munkaerő- -felhasználással nem tudjuk megoldani az irányítást, és nyilván vannak olyan folyamatok — gondoljunk például az atomerőművek reaktorára, s általában a nagy erőművi gépcsoportokra, rend­szerekre —, amelyek egyáltalában nem irányíthatók a korszerű követelmények szerint számítógép nélkül. Ezekhez az összetett folyamatokhoz kell, hogy kapcsolódjék a munkaképzés is. A munkáspálya társadalmi megbe­csülése közvetve és közvetlenül is az egész társadalomhoz kapcsolódik, kü­lönösen pedig az iparhoz. S itt meg kell állapítani, hogy a vállalatok egy részé­ben — a termelés mennyiségi növelésé­hez és minőségi javításához viszonyít­va —sokszor elhanyagolták a munka- körülmények javítását, a nehéz munka- folyamatok gépesítését, a szakmunká­sok megfelelő differenciált bérezését. A CSKP KB Központi Bizottságának számos határozata foglalkozott az utób­bi években ezzel a kérdéssel, s utat mu­tatott a javuláshoz. Például azzal is, hogy figyelmeztetett a folyamatos ter­melés, anyagellátás, az emberi kapcso­latok fontosságára, a vezetők felelős­ségére. A munkáskollektívák súlyának fokozásával fejlesztik az üzemekben a szocialista demokráciát, a különböző szintű döntésekben részt vehetnek a- zok, akik később a végrehajtásért fele­lősek. / Ha pályaválasztásról beszélünk, tuda­tosítjuk, mennyire befolyásolja az ipa­ri termelés a diákok elhatározását. Lát­ni kell azt is, hogy az ipari tanulók egy része még nem mindig kielégítő körül­mények között dolgozik, sajátítja el szakmáját. Annak ellenére van ez így, hogy a társadalmi szükséglet kielégí­tendő, jelentősen növelnünk kellene a- zoknak a fiataloknak a számát, akik ipari szakmát választanak élethivatá­sukká. Az anyagi ellátottság, felszereltség mellett a másik alapvető kérdés, milyen szakemberek, pedagógusok tanítják a jövő munkásrtemzedékét. Meg kell je­gyezni, hogy a néhány évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva nagyot léptünk előre. Ma már messze a múlté az az ál­lapot, amikor ha valaki nem volt elég­gé jó szakmunkásnak, kinevezték szak­oktatónak. Kezd jellemzővé válni az o- lyan pedagógus, az olyan szakoktató, aki a nem kielégítő tárgyi körülmények ellenére is képes magas szinten oktat­ni, nevelni az ipari tanulókat. Számos tudományos intézet foglalko­zik a pályaválasztás elméleti kérdései­vel. Csakhogy ez nem az intézetekben, hanem az egyes iskolákban, gyakran távoli falvakban, vidéki városokban dől el. Ezért fontos, hogy a pedagógusok ne csak az iskolai tanulmányi munkáért, a tanulók iskolai fejlődéséért érezzenek felelősséget, hanem tőlük telhetőén a realitásokat számba véve, a pályaválasz­tási döntésekre is igyekezzenek hatni. Ennek eredménye pedig csak az lehet, hogy a fiatalok — az értelmiségi szü­lők gyermekei is — bátrabban, határo­zottabban vállalják a munkáspályákat. STRASSER GYÖRGY A Lakszakállasi (Sokolce) Alapiskola Petőfi Sándor Pionírcsapatának klub­jában rajvezetők és pionírok egy­aránt büszkén mutatják minden látogató­nak a Példás pionírvezetők kollektívája ki­tüntetést, amelyet a Szlovákiai Központi Pionírtanács adományozott nekik. Ezt a ki­tüntetést a legkiválóbb közösségek kapják, külön megítélés alapján azok, akik a leg­többet teszik a gyerekekért, ahol valóban a tanulók javát, nevelését, szórakozását, szellemi gazdagodását szolgálja a pionír­csapat. — Legnagyobb örömünkre már másod­szor részesültünk a kitüntetésben, jólesik, hogy odafigyelnek munkánkra, de tény, hogy mi egyáltalán nem a kitüntetésekért, elismerésért dolgozunk, hanem a gyerekek javát akarjuk szolgálni. Pedagógusok va­tások, megemlékezések, író-olvasó találko­zók, színes rendezvények egyikéről sem hiányoznak a pionírok. A Plauter Éva pionírvezető, Izsói Lajos, az iskola igazgatója, Vajlik Gyula igazgató- helyettes és az osztályfőnök-rajvezetők nem feledkeznek el tanítványaikról még szom­bat-vasárnap sem. S bár tudják, hogy a gyerekek vágynak a szabad, kötetlen hét­végi foglalkozásokra, a. játékra, kikapcsoló­dásra, megpróbálkoztak olyan műsorok ösz- szeállításával, amelyekről úgy gondolták, vonzóak lesznek a gyerekek számára. A „Színes szombat, színes vasárnap“ elneve­zésű rendezvényüket azóta már rendszere­sítették, s szervezésükben a csapattanács tagjai, a SZISZ-tagok, a pedagógusok egy­aránt segítenek. A műsorból nem hiányoz­nak az ügyességi játékok, jelenetek, tánc­példás pionírvezetők Közön gyünk, akik azért választottuk ezt a hiva­tást, mert tanítani, nevelni akarunk, és sze­rencsére nálunk nagyon sok kolléga nem sajnálja erre délutánjait, szabadidejét, szombat-vasárnapjait sem. A személyes pél­da pedig aztán másokat is vonz. Visszajár­nak hozzánk egykori tanítványaink raj- és szdTtkörvezetőkként. Az egyik azért, mert kellemes emlékek fűzik őt a csapathoz, a másik azért, mert meg nem valósult peda­gógusi álmaiért itt vigasztalódik, a harma­dig azért, mert olyan jó társaságot, mint az önfeledt gyerekek, máshol nem találni — magyarázta Vajlik Gyula, az iskola igaz­gatóhelyettese, aki éveken keresztül pionír- vezetőként működött ebben az iskolában. A SZISZ-tagok közül húszán dolgoznak együtt a pionírokkal; a legügyesebbek, a- kik rendszeresen eljárnak -a gyerekek kö­zé, Pázmány Katalin, Kósa Edit, Végh Zsu­zsa, Végh Attila. Kiváló az együttműködé­sük a SZISZ helyi szervezetével. Rákócza Pétertől, az elnöktől aligha kérhetnek o- lyat, amit ne teljesítene. Ugyancsak nagy­szerű a baráti kapcsolatuk a CSEMADOK helyi szervezetével. Sztankovics János elnök gyakran hívja szerepelni a gyerekeket. A kulturális műsorok hagyományápoló kiállí­bemutatók, zenehallgatás és a tombola sem. Így aztán a délelőtt tíz órától tizenhárom óráig a gyerekek kedvükre szórakozhatnak. Hogy a példás kollektíva címet megkap­ták, ebben nagy érdemük van azoknak a pedagógusoknak és tömegszervezetek tag­jainak, akik elvállalták a pionírok szakkö­reinek vezetését. A tűzoltók szakkörének gyakorlati kiképzését Bartal Dezső és Győ- ry Károly végzik, s hogy milyen kiválóan, bizonyítja a járási versenyen elért második helyezés; az egészségügyi csoporttal Nagy Etelka foglalkozik, s ők ugyancsak máso- dikok lettek a járási versenyben. A Lakszakállasi Alapiskola Petőfi Sándor Pionírcsapatának vezetősége, összesen 46 felnőtt a 11 rajban dolgozó 296 pionír és szikra délutánjainak, szabadidejének éssze­rű, sokrétű kihasználását tartja legfőbb cél­jának. A gyerekek elégedettsége, egy-egy jóleső, elismerő sző igazolja céljaik helyes­ségét. A Szlovákiai központi Pionírtanács elismerő oklevele, a példás cím odaítélése pedig azt bizonyítja, hogy a gyerekekért, a pionírokért végzett munkájuk magas szín­vonalú. Benyák Mária Tevékeny SZISZ-tagok' Jól dolgozott a Nagykürtösi (Vei. KrtíS) Járási Nemzeti Bizottság kö­zel ötventagú ifjúsági szervezete az elmúlt esztendőben. Az elnök, Duáan Chrapko mérnök vezetésével tevé­kenykednek a SZISZ-tagok. Rendsze­resen látogatják a forradalmi hagyo­mányok lenini körét, háromtagú csa­patuk bejutott a Mit tudsz a Szovjet­unióról? elnevezésű verseny kerületi fordulójába. Társadalmi tevékenységük is fi­gyelmet érdemel. Ott voltak a nyári szénatáborokban, segítettek a Kékkői (Modry Kamen) Erdészeti Gazdaság­nak, kivették részüket a szőlőszüret­ből és 1,5 km hosszú szakaszon ki­tisztították a koprovnicai patakot. A jnb SZISZ-esei szívesen szervez­nek sportakciőkat, de bekapcsolód­nak a mások szervezte sportrendéz- vényekbe is. Huszonkilenc fiatal gya­korolja közülük a spartakiádot. Ered­ményesen együttműködnek a szak- szervezettel. Az Ifjúsági szervezet idei tervében szerepel a XII. világifjúsági találko­zó résztvevőivel való beszélgetés, gépíróverseny, és szeretnének az ed­diginél jobban együttműködni a SZISZ Nagykürtösi Városi Bizottságéval, va­lamint még nagyobb figyelmet szen­telni a környezetvédelemnek. BODZSÄR gyula Szocialista módon A szocialista munkabrigádok ifjú tartalékainak mozgalma a átúrovói papírgyár Középfokú Szaktanintézeté­ben is teljes mértékben kibontako­zott. Ebben az iskolaévben 12 ilyen csapat jött létre, de az év végéig számuk tizennyolcra gyarapodik. Ezek a kollektívák arra törekednek, hogy felnőtt társaik példája nyomán' tag­jaik körében ápolják a munkához és tanuláshoz való jó viszonyt. Az egyik tartalékbrigád Tóth Atti­la vezetése alatt a harmadik osz­tályban a villamos szakmát tanulja. Védnöke Góra Dezső szakoktató mes­ter. A tanulásban és a munkában is az élen járnak, nagy figyelmet szen­telnek az eszmei nevelésnek, a ta­gok kulturális és sportéletének. Ta­nulmányi előmenetelüket 2,2-ről 2,03 átlagra javították. Büszkék lehetnek a vezetőjükre, aki a közelmúltban a Slovcepa vezérigazgatóságának kép­viselőjétől átvehette a tröszt legjobb szakmunkástanulója címet. Kép és szöveg; Bahindai Alica a csehszlovák-szovjet kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésé­nek 50. ÉVFORDULÓJÁRA Létünk, biztonságunk záloga Pártunk felejthetetlen harcosa és első mun­káselnökünk Jelentette ki egyszer, hogy: „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nélkül nem lenne önálló Csehszlovákia.“ A megálla­pítást a történelem már számtalanszor Igazol­ta, a burzsoá köztársaság uralkodó körei a- zonban sokáig nem akartak tudomást szerezni a Szovjetunió jóakaratáról, és nyíltan szovjet­ellenes politikát folytattak. Csak amikor már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ország füg­getlenségét és tétét a fasiszta Németország ve­szélyezteti, keresték a világ első szocialista országának szövetségét. így került sor ötven évvel ezelőtt előbb má­jus 2-én a szovjet-francia, majd május 16-án a szovjet-csehszlovák kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésére. Ez utóbbi azonban ah­hoz volt kötve, hogy szükség esetén egyidejű­leg Franciaországnak Is segítséget kellett nyúj­tania. Ennek a tételnek a későbbiek folyamán messzemenő következményei voltak. A Szovjetunió természetesen — a lenini bé­kepolitika értelmében — kezdettől fogva önzet­len és békés együttműködésre törekedett min­den országgal, különösen pedig a közvetlen és közeli szomszédaival, mint Csehszlovákia. A szovjet diplomácia a két szerződés megkötésé­vel azt a célt kívánta szolgálni, hogy Európát ne fenyegethesse támadás az agresszióra ké­szülő fasiszta hatalmak oldaláról, s hogy a népszövetségi alapokmány és paktum szelle­mében egy esetleges agresszió áldozata azon­nal segítséget kapjon. Sőt, a Szovjetunió nem akarta elzárni még az agresszív országokkal való békés megegyezés útját sem, feltéve, ha azok lemondanak az agresszióról. A két, most fél évszázada megkötött szer­ződés mégsem tölthette be azt a szerepet, a- melyet indítványozói és első megfogalmazót, a szovjet diplomácia emberei szántak neki. A fasiszta hatalmak megállítása helyett a nyu- gatt politikusok vagy közvetlen támogatást ad­tak a támadóknak, vagy elnézték tetteiket, megbékélésre törekedtek velük. A kollektív biztonság gondolatától azért húzódoztak, mert a szovjet állam biztonságát Is garantálta vol­na, ezt pedig nem kívánták. Ezzel a fasizmus vérszemet kapott, követke­zett Mussolini etiópjai kalandja, a nácik be­vonultak a demlUtarizált Rajna-vldékre, Japán megtámadta Kínát, Hitler bekebelezte Auszt­riát, s végül megkötöttték a gyalázatos mün­cheni egyezményt, amely kiszolgáltatta Cseh­szlováklát a náci Németországnak. A Szovjetunió azonban ekkor is hű maradt elveihez és a szovjet-csehszlovák kölcsönös se­gélynyújtási szerződésben foglaltakhoz, amely mint Ismeretes, azzal a kitétellel, hogy; „Egy­idejűleg mindkét kormány elismeri, hogy a kö­zöttük fennálló kölcsönös segélynyújtási köte- lezettséges csak annyiban érvényesek, ameny- nylben a megtámadott félnek a jelen szerző­désben előírt feltételek mellett Franciaország is segítséget nyújt“ — tulajdonképpen három­oldalúvá vált. BenesS elnök kérelmére a szov­jet kormány a következő választ adta Fierlin- ger csehszlovák követ útján; „1. Benesnek arra a kérdésére, hogy a Szov­jetunió a szerződés értelmében azonnali és tényleges segítséget nyűjt-e Csehszlovákiának, ha Franciaország szintén hű marad és segít­séget- nyújt, a Szovjetunió kormánya nevében Igenlő választ adhat. 2. Ugyancsak Igenlő választ adhat BeneS má­sodik kérdésére: a 16. és 17. paragrafus alap­ján segítséget nyújt-e a Szovjetunió Csehszlo­vákiának mint a Népszövetség tagja, ha Né­metország támadása esetén Benes a Népszö­vetséghez fordul azzal a kéréssel, hogy alkal­mazzák az említett paragrafusokat.“ A későbbiek folyamán Litvinov szovjet kül­ügyi népbiztos arról is biztosította a csehszlo­vák kormányt, hogy a Szovjetunió Franciaor­szág nélkül Is hajlandó katonai segítséget nyújtani Csehszlovákiának, ha erre az ország kormánya felkéri. A burzsoá kormány azonban elszalasztottá az alkalmat, nem fogadta el a segítő kezet, és az eredmény az ország szét- darabolása, Csehország fasiszta megszállása, a hét éven át tartó mérhetetlen szenvedés volt. A Szovjetunió azonban még ekkor sem ha­gyott cserben bennünket. Népünk történelmé­nek legsötétebb korszakában, 1943. december 12-én barátsági, kölcsönös segélynyújtási és a háború utáni együttműködési szerződést kötött az emigráns csehszlovák kormánnyal. E szer­ződés értelmében önzetlen politikai, erkölcsi és katonai segítséget nyújtott a Szlovák Nem­zeti Felkelésnek, népünk felszabadító mozgal­mának, végül felszabadította hazánkat a fa­siszta megszállás alól. Ezzel új fejezet kezdődött a csehszlovák­szovjet kapcsolatokban, amelyet ezentúl a kölcsönösen előnyös együttműködés, egymás testvéri segítése jellemez politikai, gazdasági, kulturális és minden téren. Ezt hitelesítette az újabb barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés, amelyet tizenöt év­vel ezelőtt, 1970. május 6-án írtak alá, és a- mely függetlenségünk, létünk, biztonságunk zá­loga. B. M. Ä Rimaszombati (Rím. Sobota) Járási Nem­zeti Bizottság iskolaügyi szakosztálya és a Járási pedagógiai központ konferenciát szervezett a Járás alapiskoláiban folyö munkára nevelésről. Az összejövetelen részt vettek az alapiskolák igazgatói és a termelési munka oktatói. Az összejövetel műsorának első részében Bu- bomír Viäfiovsk? docens és Ivan KruSpán mér­nök, a Banská Bystrica-i Pedagógiai Főiskola ELŐTÉRBEN a munkára nevelés tudományos munkatársat tartottak előadást a munkára nevelés kérdéseiről és arról, milyen szerepet tölt be ez a tantárgy a kommunista nevelés rendszerében. Ezután öt kiegészítő be­számoló hangzott el arról, hogy fest a mun­kára nevelés a járás Iskoláiban. A hozzásző. lók egyben felvázolták a politechnikai neve­lés javításának lehetőségét is. A járás iskoláiból az elmúlt tanévben került ki az az ifjú nemzedék, amely már az új ok­tatási rendszer szerint nevelkedett. E rendsze­ren belül nagy figyelmet fordítottak a poli­technikai képzésre. Az eddigi tapasztalatokkal számos problémát feltártak már, amelyeket mi­hamarabb és következetesen meg kell oldani. Emellett figyelembe kell venni, hogy a mun­kára nevelésnek pótolhatatlan helye van a kommunista nevelés rendszerében, ami egyút­tal azt jelenti, Igényes feladatok hárulnak ez Iskolára, a családokra, az üzemekre és válla­latokra. Hiszen ki nevelheti leginkább a fiata­lokat munkára, ki ébresztheti fel bennük a munka tiszteletét, készítheti jobban elő a ta­nulókat jövendő hivatásukra, mint a pedagó­gus, a szülők — akik céltudatosan kisebb fel­adatokat bízhatnak a gyermekre a háztartásban — s végül az üzemek, amelyek védnökséget vállaltak az Iskolák fölött, s amelyek évente toborozzák a tanulókat erre vagy arra a szak­mára?! A konferencia egész sor problémára felhívta a figyelmet. Intézkedéseket foganatosítottak a feladatok megoldására, amelyeknek célja javí­tani a munkára nevelés színvonalát a járás va­lamennyi iskolájában. Bár a munkára nevelés az utolsó helyen van az iskolai bizonyítványon, az életben éppen fordított a helyzet. Hiszen a' munka életünk alapja, ezt valamennyiünknek tudatosítanunk kell — az iskolának, a család­nak, a munkahelynek —, és eszerint kell el­járni a munkára nevelés Igényes feladatainak teljesítésében. Ha megtanítjuk a fiatalokat be­csülni a munkát, zsenge koruktól életszükség­letüknek tekintik majd. Torpis József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents