Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-07 / 19. szám
új ifjúság 8 \ MUNKA JUTALMA A KIVÁLÓ Dráfi Mátyás a MATESZ művésze, akinek az idén a megtisztelő érdemes művész címet adományozták — kiváló munkája jutalmául. Tizenhét évesen, 1959-ben került a társulathoz, és azóta egyik erőssége. 1965-ben elvégezte a Színművészeti Főiskola színészi szakát, ahol olyan kiválóságok voltak a tanárai, mint Andrej Bagar és Mikulás Huba. Ma már ugyanezen iskola extern pedagógusa. Két tantárgyat tanít, a magyar színpadi beszédet és az előadás művészetét. Jelenleg három magyar anyanyelvű színészMájus 4-én nyújtotta át Miroslav Válelc, az SZLKP KB Elnökségének tagja, szlovák kulturális miniszter az újonnan kinevezett érdemes művészeknek a cím odaítéléséről szőlő oklevelet. A kitüntetettek soraiban volt DRÁFI MÁTYÁS, a MATESZ színművésze és BARTUSZ GY9SY szobrászművész is. Á MATESZ előadásainak nézői ismerik kissé érdes hangját, kiváló színészi képességeit. Eddigi életének nagyobbik felét a világot jelentő deszkákon töltötte. Kisebb és nagyobb, meg még nagyobb alakítások sora vonul fel az emlékezetben. Lucifer, Othello, Svejk, Proctor a Szálemi boszorkányokban, Kreón Bertolt Brecht Antigonéjában, Peachum ugyanezen szerző világhírű Koldusoperájában, Szilveszter Ján Jílek hasonnevű színművében, hogy csak néhányat említsünk meg a jelentősebbekből. Huszonhat év, több mint hatvan alakítás, két és fél ezret meghaladó előadás. növendékkel foglalkozik, így tehát aktívan részt vesz a társulat utánpótlásának biztosításában. Illetve szeretné, ha pedagógiai munkásságának ez lenne az eredménye. — Nagyon remélem, hogy a három hallgató erősíti majd társulatunkat. Hiszen tőlünk mentek a főiskolára. Persze ez a tény még nem biztosíték. Az esetek egész sorát tudnám felsorolni, amikor színészeink vagy akár kezdő növendékeink a jVIATESZ segítségével kerültek színművészjeti főiskolára, majd tanulmányaikat befejezve hátat fordítottak, és országhatárainkon túl keresték boldogulásukat. Ki szerelemből, ki azért, mert nagyobb érvényesülési lehetőséget remélt. Szakmánkban sok ügyes-bajos gond, probléma adódik. Pályafutásom során nekem is kijutott belőlük. A legtöbbjén túlteszi magát az ember, hiszen tudja, ez szükségszerű velejárója munkánknak. De az „elvándorlás“ azon kevesek közé tartozik, a- mit nem tudok megemészteni. Nézetem szerint, ha ez az ország nekünk lehetőséget ad arra, mégpedig ad, hogy anyanyelvűnkön játszhatunk színházat, terjeszthetjük a kultúrát, a műveltséget, akkor pedig ez nekünk kötelességünk is. A szerelem, az egyéni érvényesülés nyilván fontos dolgok az ember életében, de vannak ennél még fontosabbak is. Egyébként nagyon téves az a felfogás, hogy nálunk a magyar ajkú színészek érvényesülési tere nagyon szűk. Ezt saját maga tevékenységével is bizonyítja. A színház mellett egész sor filmben is kamatoztatta képességeit. A legismertebbek közülük: Peter Hladík A víz íze, Du- §an Trancík Hangverseny az ittmaradottak- nak és legutóbb A felkelés története nagy sikert aratott tévésorozat. De gyakran hallhatjuk őt a Csehszlovák Rádió magyar a- dásának irodalmi műsoraiban és rádiójátékaiban. Több ízben vendégszerepeit a határon túl is. A győri Kisfaludy Színházban sikerrel szerepelt Szophoklész két darabjában, az Oidipusz királyban és az Oidipusz Kolónoszban című darabban. Mindkettőben Kreón alakját elevenítette meg. De ugyanitt remekelt Diadalovként Majakovszkij Gőzfürdőjében és mint Cavalcanti bohóc Peter Müller Bűcsúelőadásában. Nagy élményei közé tartozik A lőcsei fehér asszony rádióváltozatának felvétele a Magyar Rádióban Budapesten, ahol olyan színművészekkel játszhatott együtt, mint Latinovits Zoltán, Bara Margit és Básti Lajos. A színész éltető eleme, létének feltétele a néző. Két és fél évtizedes munkásság u- tán már bizonyára van a színésznek kiérlelt nézete a közönségről. — Melyik közönségről? Az amelyik el-el- jár az előadásainkra, vagy arról a közönségről, amelyet estéről estére várunk, de hiába. A MATESZ-nek ugyanis van egy törzs- közönsége, amelyre mindig számíthatunk, csakhogy ennek a száma nem túlságosan nagy. Sokkal, többen lehetnének. Gyakran játszunk félig üres nézőtér előtt. Főleg azt fájlaljuk, hogy azok nem Jönnek el, akikre mi nagyon tudnánk építeni. Hogy kik azok? Két példával válaszolnék. Nemrégiben egy vidéki városban szerepeltünk. Az előadás előtt az utcán összetalálkoztam egy régi gimnáziumi iskolatársammal. Már évek óta nem láttuk egymást. £n színész lettem, ő tanár. Boldogan ráztunk kezet, hogy viszontlátjuk egymást, majd ő nekem szegezte a kérdést, mit keresek a városukban. Azonnal elillant a jó kedvem. Megfordultam és a falon levő MATESZ-pIakátra mutattam; látod, komám, ezt keresem itt. Azután gyorsan elbúcsúztam tőle. Másik: betanultam egy irodalmi összeállítást, az a- nyagot úgy választottam, hogy összhangban legyen a középiskolák tananyagával. Ezzel kívántam segíteni az irodalom tanítását. Ez nem hakni, ez misszió, legalábbis én ennek szántam. A minimális anyagi juttatásért mentem előadni. Pontosabban mentem volna, ha lett volna hova. Csak nagy nehezen tudtam megvalósítani néhány előadást. Ha bűvész jön az iskolába, azonnal viszik, de az irodalmat... Ezért „erről“ a közönségről nem mondok véleményt. Ha mondanék is, úgysem jelenhetne meg nyomtatásban. A kép egészéből nem maradhat ki Dráfi Mátyás tevékenysége az amatőr színpadi mozgalomban. Szinte pályakezdése óta foglalkozik nagy szeretettel, odaadással a műkedvelő színjátszókkal, szavalókkal. Mint tanácsadó, rendező, oktató vagy zsűritag. Az elmúlt években nem egy olyan csillogó díjnak állt a hátterében, amelyet a Jókai- -napokon osztottak ki. S tette ezt ismeretlenül, önzetlenül. Az ilyen beszélgetések végén ildomosnak tartják megkérdezni a művészt, mit kíván magának, milyen szerepeket szeretne eljátszani. A szokványos kérdésre nem szokványos választ kapunk. — Magamnak nem kívánok semmit egy kis egészségen kívül. A szerepeket színházunk lehetőségei szabják meg. Szívesen el- játszok mindent, amit rám osztanak, de ha már kívánhatok, akkor a színháznak szeretnék olyat kívánni, ami persze nekem is megfelelne. Szeretném, ha a MATESZ egyszer zenés színházzá fejlődne. A félreértés elkerülése végett; nem operett- vagy musicalszínházra gondolok, hanem arra, hogy a prózai darabok mellett évente egy-két zenés darabot is bemutathatnánk. Persze mi ezzel már többször próbálkoztunk, de a zene megoldatlansága mindig elvitt valamit a bemutatókból. Nos, mi lenne, ha színházunknak lenne egy hivatásos, néhány emberből álló zenekara? A zenének nagy hatása van a nézőre zenével jobban érzi a prózai szöveget is. Majd meglátjuk, kívánságom, vágyálom-e, vagy egyszer be is teljesül. HORVÁTH REZSŐ Olvasóink ismerhetik Bartusz György szobrászművész alkotásait, életútját, hiszen több recenzióban, interjúban foglalkoztunk már munkásságávil, így hát akár a közepén is kezdhetjük a beszélgetést. — Látom, mégiscsak elkéstüit n házad, lak átok már — nézek szét a közel másfél évtizeden keresztül épült ház ?< ga- dójában, ahol vagy három évvel ezelőtt, amikor itt jártam, hevenyészve szétdobált habszivacsok, félrecsúszott takarók hevertek a padlón. — Hát egy kicsit — mondja —, de most már végképp alább hagyott bennem az építkezési kedv. — De én nem is a házra, a helyiségre gondolok, hanem a szobrokra, képekre — mondom, és egy kicsit körülnézek. A fogadó bal oldali sarkában egy milliméteres papíron huszonnégy rajzból álló sorozat van a falon. Mellette félig a falnak támasztva egy keretbe foglalt három „képből“, Illetve gipszrelieíből álló sorozat. Egy másik hasonló, fekete, sárga, fehér gipszrelief a fogadó és a konyha közt áll. A kandalló, párkányán két rotációs űrhajősmodell, mellette a híres úrhajósszobor kicsinyített változata, a másik sarokban pedig az esztergályozott, számítógép adta koordináták alapján készült űrhajósfejek. A lieverőn a falnak támasztva egy nagyobb kék alapon fehér és fe.tete festékKfcl készült rajzsorozat, a Tűzijáték darao- jait nézegetem, és érdeklődve hallgatom a művész magyarázatát. — Ezeket egyelőre jobbára csak Itt, a műteremben láthatod. Én ezekkel nem megyek kiállításra. Vagy legalábbis o- lyan kiállításokra nem, ahol hagyományos szobrok, rajzok szerepelnek. Ott nincs mindig mód megmagyarázni az em- berekhek, az egyszerű tárlatlátogatóknak, hogy ezek hogyan Is készülnek, milyen elgondolás alapján jönnek létre... — Éspedig milyen elgondolás alapján? — Különböző... Itt van például ez a rajzsorozat. Ez egy időlimltes munka. Meghatároztam például, hogy egy perc alatt huszonnégy rajzot fogok készíteni. A barátom beinti a perc kezdetét és a végét, és én közben rajzolok. Megpróbálok úgy koncentrálni, hogy a lehető leggyorsabban, legnagyobb összpontosítással megrajzoljam azt a huszonnégy képet. Ezeknek nincs mondanivalójuk, Itt a forma, a vonalvezetés a lényeges. És ugyanez itt, ezeken a másik rajzokon a Tűzijáték című sorozaton. Ha azonban e nélkül a magyarázat nélkül nézné valaki, sok mindent beleértelmezhetne. Én ezt nem akarom. Viszont lényeges számomra, hogy mennyire tudok összpontosítani, milyen formákat sikerül létrehozni, és az, hogy mit képesek ezek, a formák esetleg elmondaA kísérletező szobrász Bartusz György szobrászművész ni akkor már tudatos munkához fogok, amikor mondjuk egy köztéri emlékmű vagy szobor megalkotásához látok. Én ezt lényegében a saját kísérleteimnek tekintem. Itt vannak például ezek a glpszreliefek. Ezek az idő-diagramok. Elkészítem a rámát, bekeverem a gipszet, kiöntöm a formákba; és az egyiket egy, a másikat három, a harmadikat pedig hat percen belül készítem el. Az elsőnél, láthatod, milyen szép vonalak alakulnak ki, mennyire tükrözik a mozgás folyamatosságát. A másodiknál már ellenáll az anyag, de még mindig én vagyok a mozgás ura, de a harma- d-iknál mér már éppen csak enged a gipsz, s valami egészen más jön létre. Megint más kérdés a színek használata esetében. Megpróbálom mozgósítani az egyéniségemben létező elemi erőket, valahogy úgy, mint ahogy azok hatnak mondtuk egy tűzijáték látványában, amikor nemcsak a lövedék ereje, színe, magassága számit, hanem a levegő ereje, áramlata, Is. Volt itt egy barátom, munkásember. Nagyon egyszerű, de ugyanakkor rendkívül értelmes és sokat tapasztalt ember, aki néha segédkezett, ha valamit meg kellett csinálnom. Ö mondta egyszer, hogy olyanok ezek a munkák, mint a Mlnúeinég. És ér- őrültem neki, hogy ezt mondta, hiszen tényleg vannak az emberekben 0-. lyan tmerg'ák, pszichikai, fizikai tulaj-! donságnk, amelyek csak olyankor érvényesülhetnek és érvényesülnek, ha tm jes erővel összpontosít, hagyja, hogy tr- véin esül enek a képességei, lelki és szellemi tziajdonságal. — Miért van neked szükséged ezekre a kísérletekre? — A köztéri szobornak, emlékműnek nagyon is beszédesnek, hatásosnak kell lennie. Ha pedig én nem tudnám, nem kísérletezném ki, hogy a formák milyen beszédre képesek, nemcsak elkészíteni nem tudnám a művet, hanem megvédeni sem. Márpedig rendben van, hogy egy művésznek, szobrásznak elsősorban az Ihletére kell támaszkodnia, de nem árt, ha közben gondolkodik Is. Erre u- gyanis nagyon sokszor szükség van. — Mondanál egy példát? — Többet Is. Itt van például a krom- pachyl emlékművem. Itt azt kérték tőlem, hogy állítsak emlékét az egykori esemény négy áldozatának, és úgy képzelték el, hogy én konkrétan megcsinálom a négy áldozat arcmását, de amikor felvázoltam és megmutattam az elképzelésemet, nagyon Is hidegen fogadták. Egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy többet, mást, általánosabbat akarok. Aztán áttanulmányoztam a történteket, mindent, amit lehetett, felkutattam az egykori eseményekről, ismertem a részvevőket, de azt az erőt, ami elemi formában megmutatkozott ennél a munkásmegmozdulásnál, nem tudtam volna kifejezni egy konkrét, pontosan kimunkált arccal, ököllel, ezért jeleztem, határozott mozdulattal próbáltam például kifejezni a bent feszülő erőt. — És meg tudod győzni az embe. reket, a művészi és a laikus zsűrit? — Azt hiszem, hogy igen. Persze nem megy ez könnyen, és nem egy esetben idő is kell hozáá, mint ahogy a krom- pachyi emlékmű esetében is történt. A szobor születése, felállítása közepette e- lég nehéz volt a helyzetem, sokat kellett vitatkoznom az emberekkel, de azt tapasztaltam, hogy mára már elfogadták az érveimet, vannak dokumentumaim, mennyire büszkék erre az emlékműre, ás hogy nemegyszer éppen az én munkámmal érzékeltetik, magyarázzák a régi eseményeket is... — Most min dolgozol? — Egy köztéri szobron, amely az új kassal (Koälce) egyetemi kórház előtt áll majd. A kórház már kész, működik. Az épületben nagyon sok szép képzőművészeti munka van, ezért a város vezetői, de a kórház és az egyetem vezetői Is úgy döntöttek, hogy szükség Űrhajósok — burokíves szobrok van egy összefogó, az egész kórház munkáját, a mai egészségügyi felfogásunkat kifejező munkára, ezért hirdettek pályázatot köztéri szobor megalkotására. Ezt a pályázatot én nyertem meg, mégpedig egy egészen különös ötlettel. Arra gondoltam ugyanis, hogy a kórház bejáratához nem egy betegségtől elgyötört, a fájdalmat visszatükröző munkát kellene felállítani, hanem egy egészséges, arányos, az ép testben ép lelket viselő embernek a példaképét, és ezért Leonardo da Vinci híres grafikájára gondoltam. Ö volt ugyanis az, aki először vázolta és készítette el az emberi test arányait, az Ismert körbe szerkesztett embert alak unit a rajzát. Ezzel elérném nemcsak a ml irieá- lunKat, hanem egyben da Vincinek is emléket állítok, mégpedig úgy, hogy a gemb alakú szobor három oldalán kialakítok egyi-egy síkot, és ott megmín- tázom az egészséges, arányos emberi testet. Nem lesz azonban olyan egyszerű megmutatni az izmokat, az idegpályákat, de mindenképpen az egészséges, arányos emberi testet akarom ábrázolni, hiszen az egészségügyünk is ezt tűzte céljául. — mondja és aztán megnézzük a műteremben a készülő, egészen a mennyezetig érő, majdnem négy méter vagy még talán ennél is magasabb agyagba gyúrt új szobrot. Lenyűgöz a mérete, a gondolat nagyszerűsége, és érzem a kísérletező ember tudatos, nagyszerű eredményeit: évszázadokat fog át és mégis szigorúan a máról, mai felfogásról szól. NÉMETH ISTVÁN Jakoby Gyula festőművész (vázlat)
