Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-07 / 19. szám
A negyvenedik tavasz Töprengek, mint akkor, négy évtizeddel ezelőtt. Kisdiák voltam, és a tanítónő felírta a táblára a témát: A csíkozó repülők. Ez volt a címe a dolgozatunknak. Az iskolai dolgozatban csodálkozva meséltem el, hogy milyen szépek a fejünk felett elsuhanó gépek, ahogy fehér csíkokat hagynak maguk mögött. Mindaddig tetszettek ezek a repülők, és mindaddig csodáltuk is őket, amíg egy napon nem csupán a csíkokat hagyták maguk mögött, hanem a bombáikat is. Szerencsére csak a falu határában szórták le terhüket, ahol évek múltával is hatalmas bombatölcsérek tátongtak az ott játszadozó gyermekekre. Töprengek most is, írás közben, mint akkor kisdiák koromban. Mit lehet a mai húszévesnek mondani a háborúról, a háború végéről? A háborúról rengeteget írtunk, hogy figyelmeztessünk, árháború végéről már kevesebbet. Pedig a háborúnak rengetegszer vége volt. Ahány falva, ahány városa van hazánknak, annyiszor volt vége a háborúnak. Egy helység számára akkor kezdődött a béke első napja, amikor az utolsó betolakodó is elmenekült, és mögöttük hömpölygő« előre a győztes áradat, melynek nyomában a pusztítás és a pusztulás helyén az élet forrásai fakadtak. Viszont a sebek csak lassan gyógyultak, csak lassan hegedtek be, főleg az emberi szíveken ejtett sebek. Hány apát vártak még évekig haza kicsi gyermekei, hány anya sírt át hosszú éjszakákat, akik fiukat veszítették el. A .megmaradtak lassan talpra álltak. A felnőttek, az akkori húsz- és harmincévesek a romokon kezdtek hozzá az ország újjáépítéséhez. 1945 tavaszán, május 9-én Európában újra béke lett. Persze a világégés még nem ért véget, a szörnyű pusztítások még nem fejeződtek be. japán nem volt hajlandó kapitulálni, de öreg földrészünk egésze föllélegzett. Csend lett. Azóta negyven tavaszt értünk meg, negyven május kilencedikét, negyven, békében eltöltött esztendőt. Olvasóink többsége ahhoz a korosztályhoz tartozik, mely szocialista rendben nevelkedett és békében nőtt fel. Érti, érzi felelősségét. Munkával, elkötelezettséggel segíti a békeszerető erők közös küzdelmét a pusztulás veszélyével szemben. E gondolatok jegyében ünnepeljük most hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját, s készülünk a moszkvai világifjúsági és diáktalálkozóra, mely nagy alkalmat ad arra, hogy elmélyítsük barátságunkat mindazokkal, akik a béke, a szabadság, a társadalmi haladás érdekében küzdenek. CSIKMÁK IMRE VÍTÉZSLAV NEZVAL: Micsoda éj nyomán jött a fény, micsoda éj nyomán. Tavasz zengett a fákon, tavaszodon a Moldván s ibolya kéklett a Malá Stranán ... A barikádok még ott meredeztek: utcán a keresztek. Fel sem száradt még az ellenállók vére. Kegyetlen volt az éj s a hóhér kötele, átfútt a Vencel téren a halál szele. De forró szivekből raktak itt falat, cseh szívekből barikádokat. Férfiak, nők, de még az aggastyánok is, suhancok, gyermekek óvták ezer év köveit, hogy a Gonosz kívül rekedjen,: sorsunk, sorsotok beteljesedjen. Eljött, beköszöntött az utolsó óra s leszállt a csönd a tépett lobogóra. — S. O. S., segítsetek, már nincs idő, már, nincs idő, I már inognak a kövek, , omlik a háztető! Előbb halkan, majd, miként az orkán fölmorajlott a föld, láng csapott ki a szovjet ágyúk torkán. Hermjótalpak szikráztak az utcakövön s fölbugyogott a lányok torkán, asszonyok torkán, gyermekek torkán az öröm. Csak főttek, vonultak> dübörögtek a vörös csillagos harckocsik, s a katonák a kocsikon. A Barát főtt, a Fölszabadító, a Rokon. , Zúgjatok harangok, Prága harangjai, zsibong a város; zendül a hallali.,. Könny a szemekben, az arcokon mosoly, virágok, orosz katoník lepik be az utcát, terít s már harmonika szól Iván Hankával járja a fény, a fény zuhog, szabad vagy újra, Prága, szabad vagy, Prágám, te százszínü virág! (Ford.: Dénes György) Rapszódia a Felszabaduláshoz
