Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-07 / 19. szám

A negyvenedik tavasz Töprengek, mint akkor, négy évtizeddel ezelőtt. Kisdiák voltam, és a ta­nítónő felírta a táblára a témát: A csíkozó repülők. Ez volt a címe a dolgo­zatunknak. Az iskolai dol­gozatban csodálkozva me­séltem el, hogy milyen szépek a fejünk felett el­suhanó gépek, ahogy fe­hér csíkokat hagynak maguk mögött. Mindaddig tetszettek ezek a repülők, és mindaddig csodáltuk is őket, amíg egy napon nem csupán a csíkokat hagyták maguk mögött, hanem a bombáikat is. Szerencsére csak a falu határában szórták le ter­hüket, ahol évek múltával is hatalmas bombatöl­csérek tátongtak az ott játszadozó gyermekekre. Töprengek most is, írás közben, mint akkor kis­diák koromban. Mit lehet a mai húszévesnek mon­dani a háborúról, a háború végéről? A háborúról rengeteget írtunk, hogy figyelmeztessünk, árhábo­rú végéről már kevesebbet. Pedig a háborúnak rengetegszer vége volt. Ahány falva, ahány váro­sa van hazánknak, annyiszor volt vége a háború­nak. Egy helység számára akkor kezdődött a bé­ke első napja, amikor az utolsó betolakodó is el­menekült, és mögöttük hömpölygő« előre a győz­tes áradat, melynek nyomában a pusztítás és a pusztulás helyén az élet forrásai fakadtak. Viszont a sebek csak lassan gyógyultak, csak lassan he­gedtek be, főleg az emberi szíveken ejtett sebek. Hány apát vártak még évekig haza kicsi gyerme­kei, hány anya sírt át hosszú éjszakákat, akik fiu­kat veszítették el. A .megmaradtak lassan talpra álltak. A felnőttek, az akkori húsz- és harminc­évesek a romokon kezdtek hozzá az ország újjá­építéséhez. 1945 tavaszán, május 9-én Európában újra béke lett. Persze a világégés még nem ért véget, a ször­nyű pusztítások még nem fejeződtek be. japán nem volt hajlandó kapitulálni, de öreg földrészünk egésze föllélegzett. Csend lett. Azóta negyven tavaszt értünk meg, negyven má­jus kilencedikét, negyven, békében eltöltött esz­tendőt. Olvasóink többsége ahhoz a korosztályhoz tartozik, mely szocialista rendben nevelkedett és békében nőtt fel. Érti, érzi felelősségét. Munkával, elkötelezettséggel segíti a békeszerető erők közös küzdelmét a pusztulás veszélyével szemben. E gon­dolatok jegyében ünnepeljük most hazánk felsza­badulásának 40. évfordulóját, s készülünk a moszk­vai világifjúsági és diáktalálkozóra, mely nagy al­kalmat ad arra, hogy elmélyítsük barátságunkat mindazokkal, akik a béke, a szabadság, a társadal­mi haladás érdekében küzdenek. CSIKMÁK IMRE VÍTÉZSLAV NEZVAL: Micsoda éj nyomán jött a fény, micsoda éj nyomán. Tavasz zengett a fákon, tavaszodon a Moldván s ibolya kéklett a Malá Stranán ... A barikádok még ott meredeztek: utcán a keresztek. Fel sem száradt még az ellenállók vére. Kegyetlen volt az éj s a hóhér kötele, átfútt a Vencel téren a halál szele. De forró szivekből raktak itt falat, cseh szívekből barikádokat. Férfiak, nők, de még az aggastyánok is, suhancok, gyermekek óvták ezer év köveit, hogy a Gonosz kívül rekedjen,: sorsunk, sorsotok beteljesedjen. Eljött, beköszöntött az utolsó óra s leszállt a csönd a tépett lobogóra. — S. O. S., segítsetek, már nincs idő, már, nincs idő, I már inognak a kövek, , omlik a háztető! Előbb halkan, majd, miként az orkán fölmorajlott a föld, láng csapott ki a szovjet ágyúk torkán. Hermjótalpak szikráztak az utcakövön s fölbugyogott a lányok torkán, asszonyok torkán, gyermekek torkán az öröm. Csak főttek, vonultak> dübörögtek a vörös csillagos harckocsik, s a katonák a kocsikon. A Barát főtt, a Fölszabadító, a Rokon. , Zúgjatok harangok, Prága harangjai, zsibong a város; zendül a hallali.,. Könny a szemekben, az arcokon mosoly, virágok, orosz katoník lepik be az utcát, terít s már harmonika szól Iván Hankával járja a fény, a fény zuhog, szabad vagy újra, Prága, szabad vagy, Prágám, te százszínü virág! (Ford.: Dénes György) Rapszódia a Felszabaduláshoz

Next

/
Thumbnails
Contents