Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-30 / 18. szám

A villanyszerelővel a kiskapuban találkoztak.

„ '— Mit akart itt a szerelői •—<1

kérdezte az asszony Lacitól.

— Ellenőrizni jött a villanyórát —< volt a felelet. Mint később kiderült, most sem mondott igazat Az történt ugyanis, hogy a szerelő leszerelte és elvitte a villanyórát, mivel Laci már hosz- szabb ideje nem fizette a villanyszámlát.

Szülei valamikor nagygazdák voltak. Emlékszik rá, apjával járták a határt Nehezebb munkára még nem fogták be, de olyan gazdaságban, mint az övék volt, mindig akadt a gyermekeknek való munka is. Hol az istállóban segédkezett, hol az ebédet vitte ki a földekre, így telt a gyermekkora.

Amikor megalakult a szövetkezet, szülei, jobban mondva az apja, mivel az övé volt a döntő szó a háznál — nem lépett be. Volt ebben a döntésben egy jó adag önfejűség is, meg dac is, hogy én majd megmutatom: boldogulok magam is. Évek múltán, amikor kezdtek felvirágozni a szövetkezetek, s az emberek látták, milyen előnyöket tartoKeszi Vilmos:

Talán nem is gondolta komolyan. Már elmúlt negyvenéves. Nem volt ereje semmibe belefogni.

A rokonait a temetés óta nem látta. Egy nagynéniével tartotta csak a kapcsolatot. Ez abból állt, hogy évente egyszer meglátogatták őt disznóölés idején, és hoztak neki kóstolót. Elhozták azt, amit már úgy sem ettek volna meg. Jól esett neki az étel, de mindig korholó szavak kíséretében érkezett: Még mindig nem dolgozol? Hogy néz ki a

nyira, hogy mi van vele, még mindig úgy él? S aztán napirendre térnek felette. Messze vannak, nem is érdekli őket igazán az egész. De ő itt van, a- ránylag közel, s valahogy mégis csak felelősnek érzi magát érte.

_ Közben kipillantott a piszkos ablaküvegen át az udvarra. Fia és menye már türelmetlenül topogott, a kis unoka az udvaron futkározott. Nem akartak bejönni, inkább megvárják ott kinn az udvaron.

ZSÁKUTCA

' Mi akkor el is megyünk — szólt az asszony.

>— Köszönöm a kóstolót — hálálkodott Laci.

gat a közös gazdaság, lehet, hogy az apjának is megfordult a fejében, hogy jobb volna, ha ő is beállna a közösbe, de a büszkesége nem engedte. Habár erről soha nem beszéltek.

Mindenesetre Laci a szülei mellett dolgozott a megmaradt földjükön. Zöldségtermesztéssel kezdtek foglalkozni. Jól jövedelmezett a piacozás. Laci szakmát nem tanult, nagyon is megfelelt neki az az életforma, amelyet élt.

Két nővérét még gyermekkorában elveszítette. Mindkettővel az akkori idők gyermekbetegsége végzett. A susmorgá- sokből arra következtetett, hogy meg lehetett volna őket menteni, ha idejében orvoshoz kerülnek.

Közben a régi házukat ledöntötték, és belekezdtek egy új ház építésébe. Be- hurcolkodtak egy kis kamraféle helyiségbe. Bezsúfolták a bútorokat és az összes berendezést.

Apjával a szívinfarktus végzett. Kettesben maradt az anyjával. Mind nehezebben birkóztak meg a munkával. A házépítés teljesen abbamaradt, a kertet is egyre inkább elhanyagolta. Ha elmentek a piacra, nem volt, aki gondozza a növényeket. Anyja is egyre gyöngébbnek érezte magát. Amikor végre elment az orvoshoz, a vizsgálat kimutatta, hogy rákja van. Nemsokára ágynak dőlt. Laci most már végképp nem törődött a környezetével. Nem dolgozott semmit, naphosszat a kocsmában Üldögélt. Az anyja két évig nyomta az á- gyat. A temetése volt az utolsó esemény, amelyen összejött a gyér létszámú rokonság. Mind idegenből, a faluban nem volt egy rokonuk sem. Temetés után vissza sem ment senki a házhoz. Nem is lett volna hova bemenni. Az a kis helyiség, ahová évekkel ezelőtt behurcolkodtak, teljesen tönkrement. A temetés előtt is az udvaron á- csorogtak, ott várták ki a szertartás kezdetét.

Ezután Laci teljesen egyedül maradt. Nem tudott mit kezdeni magával. Arra is gondolt, hogy jó volna valami munkát találni, de nem tett érte semmit.

kert?! Teljesen elhanyagolod magad! —< hallotta mindig a szemrehányásokat. — Hol van a szép hálószobabútor? — kérdezte egy alkalommal a nagynénje. Átvittem a szomszédba, hogy nagyobb legyen itt a hely mondta, de' rokonai tudták, hogy már azt is eladta. ,

Először az udvaron heverő építkezési anyagokat adta el, aztán a motorkerékpárt, a rádiót, a tévét, szép sorban mindent. Rákerült a sor a dunyhákra, majd az edényekre, a ruhákra. Ott tart, hogy már nincs semmije. Áram nélkül maradt, még a villanyórát is elvitték, ráadásul épp most, amikor jöttek a rokonai.

Az asszony kirakta a táska tartalmát az asztalra. A szoba — ha még egyáltalán annak lehet nevezni — siralmas látványt nyújtott. A falakon vastag rétegben a penész. A berendezés egy ócska heverő valami takarófélével, egy asztal, kredenc és egy villanytűzhely. A falon egy betört üvegű falióra volt,. amelynek hiányzott a kismutatója. Sehol egy ruhásszekrény, egy újság vagy egy könyv.

Laci teljesen el volt szigetelve a külvilágtól. A kút már évekkel ezelőtt bedőlt. Vizet a szomszédból hoz nagyritkán. Az asztal alatt tartott egy kannát és egy lavórt.

Mivel szoktál fűteni? kérdezte az asszony. Laci széttárta a kezét és a bedugaszolt kéménylyukra nézett. A A nagynénje megborzongott, borzasztó, gondolta magában. Ha a testvére látná ezt a siralomházat. Szótlanul álldogáltak egymással szemben. Segíteni kellene rajta valahogy, gondolta. Ahányszor eljön ide, mindig úgy távozik, hogy valamiképp segíteni fog rajta. Talán módjában is állna, de sose lesz belőle semmi. Ha a többi testvérével összejönnek, szóba kerül néha Laci is, de csak anyGyere, Csaba! i— kiabált a fiatal- asszony a kisfiának.

Elköszöntek, beszálltak az autóba. A motor finoman felberregett. Elindultak. A kisfiú a hátsó ülésen térdelt. Az asz- szony is visszafordult. Laci ott állt a kiskapuban. Egyik kezével az oszlopot fogta, mint aki fél, hogy elesik. Nagyon öregnek és elesettnek látszott. Borostásan, a kopott télikabátban szánalmasan nézett ki. Amikor észrevette, hogy nénje hátrafordult, bátortalanul, szinte segélykérőén felemelte a szabadon lógó kezét. Integess a bácsinak, kisfiam, mondta az ülésen térdelő unokájának, de a kisfiúnak nem volt hozzá kedve.

— Halljátok, jó volna ezen a Lacin valahogy segíteni — mondta. De nem' felelt rá senki. Hallgattak. Sorra elmaradtak mellettük a falu házai. Az autóban jó meleg volt. A kisfiú már elmé-* lyülten tanulmányozott egy meséskönyvet. Feltűnt a helységnév végét jelző tábla. Jól le volt fröcskölve sárral, alig lehetett elolvasni. A tábla mögött volt a cukorrépa-lerakat, s a ki-be járó teherautók telehányták sárral az utat.

— Megtisztíthatnák az utat a sártól, mert balesetveszélyes — szólt valaki.

Amikor elhagyták a sártengert, a fiatalasszony ^megszólalt:

s— Anyuka, szombaton ott hagynánk Csabát, ha lenne szíves megvigyázni... Szeretnénk elmenni a bálba.

— Persze, csak hozzátok — szólt szórakozottan. A gondolatai elkalandoztak, már tudta, az idén sem lesz belőle semmi, hogy testvérének a fián segítsen. Végül is, segítsen magán, hiszen felnőtt ember. Hazamennek, s elmerülnek a napi gondokban. Majd jövőre megint eszükbe jut disznóölés idején, hogy ösz- szeszedjék a sok maradékot s elvigyék neki kóstolóba. Ha egyáltalán még lesz kinek elvinni.

M. Csepécz Szilvia versei:

Zsoltár helyett

Tollúkat rázó kavicsok potyogtak a vízbe a távolban villamosok zörögtek amikor megszólított:

Láttalak nevetve iltnt szétharapni a sziszegést, miért sírsz most, amikor elhajlik szemedről a világ?,

Nem éri meg a puszta játék Nem érik meg a pop-art képek Mert gyilkos füvek nőr\ek az égben mr. Lennon

a körmökön is 'jeges verejték

kiégetni a valószínűség határait széjjeltépni szemedről a leplet tuliivöltve világ-néma torkod millió szentjánosbogár világít érted

Valahol hiba van

A szemem beárnyékolta légüres tér mozgolódik értelmem pólusán jelzőiiizek lobognak

Fókusz

össze gyűjt eném a fényt lyukakba önteném és figyelnék:

Amikor sóhajtanak az utak holtukban holttá dermednek a sziklák apró kavicsok zsugorodnak az égbői akkor, már elkezdhetnék énekelni

i Feliinger Károly versei:

Vers

(A. Renátának)'

Az időnek lelke van: száll a füst; játszik a bábu, meg ne üsd.

Csöpög a vízcsap — hallgatom, pipára gyújt az alkalom:

Magom vagyok, s ha kell, veled, tükörrel jár a képzelet.

In memóriám Kolumbusz Kristóf

a pont

minf feneketlen kút a kút

mint feneketlen seb a talpadon

pingponglabdára rajzolom Amerikát.

Büntetlenül

immár elhallgatni sincs erőm

valójában nem tudnék választani pokol és mennyország között

Asszonyok balladája

(Mártának)

nem a hiány szüli a szerelmet van férjem van gyermekem.

csak én hiányzóm

Búcsúzás: „Szeretném, ha bírálat alá fektetnék ezeket a munkákat. Azt 5« írják meg, melyiken kell javítani“ — írja levelében. Elsősorban a mesterkélt, fellengzős stílust, és a sűrűn előforduló helyesírási hibákat. Verseiben az őszinte hangvétel a legértékesebb, de sok a közhely, vannak sután sikerült sorai, versszakai is. Néhol a nagyot akarás értelmetlenségeket szül, pl. az egyik verse utolsó versszakában. „Szenvedélyes szerelem avagy szenvedély a szerelemben“ című elbeszélése Is kezdetleges:

cselekménye nagyon valószínűtlen, stílusa nagyon kiegyensúlyozatlan, hol túlzottan naturalisztikus, hol szentimentális. Nyelve kiforratlan, mondatszerkesztése sok helyen mesterkélt, erőltetett. Mindent egybevetve: még nagyon sok a tanulni valója.

Csak a békéért: Első versei gyermekversek, ezért a Tábortűzben vagy az Űj Szó gyermekrovatában próbálja meg felajánlani közlésre. „A füzetben kilenc darab vers van békével, sporttal, tanulással kapcsolat- ban“ — írja kísérőlevelében. Elsősorban önmagáról: érzéseiről, hangulatairól, gondolatvilágáról írjon. Mindenekelőtt azonban sokat olvasson, tanuljon.

M. M.: Első jelentkezése lapunkban és rovatunkban kellemes meglepetés. Két novellája közül a Péter című az érettebb, kidolgozottabb, ezt néhány kisebb stilisztikai igazítással, s más címmel rövidesen közöljük. Különös párbeszéd című írása is érdekes problémát vet fel, de végül is nem oldja meg; a férfi s a gyermektelen asszony húgának a problémája nyitva marad, kapcsolatuk alakulására nem kapunk választ, javasoljuk, hogy a novella befejező részét dolgozza át. Ezzel együtt várjuk újabb írásait ts.

T. G. L.: „A beküldött versekben és általában a verseimben nem igyekszem senkit utánozni. Ezek a szövegek mind az én gondolatsoraim versben való kifejezései, de ha volna, valami, mégis akaratlanul“ —írja. Az utánérzésektől szándéka ellenére sem tudott megszabadulni (pl. A szövőnő szemei). Versei általában

hosszúak, túlírtak, sok bennük az e- pikus rész. jellemző rájuk a pátosz, a szőnokiasság, egyes sorai, mondatai akár vezércikkben is megállnák a helyüket. Ami hiányzik:, a költői kép, a metafora, a tömörítés, az e- gyéni meglátás. Próbálja parttalanul áradó gondolatait megzaboláznil TÖBBEKNEK: Felhívjuk műfordítói pályázatunk résztvevőinek figyelmét, hogy a pályázat határideje 1985. április 30-án végződik. Ezért kérjük, hogy pályaműveiket a megjelölt időpontig adják postára.

Nagy Zoltán Illusztrációja