Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-09 / 15. szám

új ifjúság 6

Teremfoci

SZíSZ-védnökséggel

Amikor tíz évvel ezelőtt a prágai Sparta sportcsarnokában sor került az uruguayi Penarol Montevideo és a prágai ligaválogatott teremfoci találkozójára, senki sem sejtette, hogy rövidesen milyen népszerűvé válik a labdarúgásnak ez a formája. Cseh nyelven még nevet is találtak a gyereknek: lusta labdának nevezték el.

A lusta labda — amely azonban nem is olyan lusta, mint a neve mondja — elindult hódító útjára. Fiatalok és idősebbek, korra való tekintet nélkül űzni kezdték. Prágában a Mladj? svét című Ifjúsági folyóirat vette pártfogásába. Talán nem is tudta a szerkesztőség, hogy mire vállalkozik, mert hamarosan 'több tíz, sőt több száz csapat jelentkezett az általa kiírt bajnokságba. Munkaközösségek, utcai és diákcsapatok, SZISZ-csoportok. Vége-hossza nem volt az érdeklődőknek.

Mivel a teremfoci népszerűsége egyre nőtt, két évvel ezelőtt a Szocialista Ifjúsági Szövetség karolta fel, és azóta szövetségünk védnöksége alatt szabályos lépcsőzetes országos bajnokság folyik, amelyben az alapfordulóktól az országos döntőig többezer fiatal vesz részt.

A Lokomotíva Plzeii csarnokában a napokban rendezték meg az országos döntőt, amelybe a tíz legjobb csapat jutott. A Lokomotíva és a SZISZ járási bizottsága olyan színvonalon rendezte meg a bajnokságot, amely minden eddigit felülmúlt. Elismeréssel szólt róla Antoniq Alberto Garcia, a Spanyol Teremlabdarúgó Szövetség elnöke és Serrano Cecílio Lorent, az említett szövetség alelnöke. A két neves szakember nem átallotta eljönni Plzeftbe, hogy tapasztalatokot gyűjtsön, mert idén ősszel Spanyolország rendezi a második teremlabdarúgó-világbajnokságot.

A győzelmet a príbrami tanítók csapata szerezte meg, amely találóan Kántorinak nevezte el magát. A második helyen a Fogyasztási Cikkek Fejlesztésének Intézete végzett Pieáfanyból. Érdekessége, hogy a csapat idestova csak egy éve játszik együtt, s máris ityen tökélyre tett szert.

A végső sorrend: 1. KantoFi PFíbram, 2. Pieäfany, 3. UD PFíbram, 4. FC Opavice, 5. Koéice (a SZISZ városi bizottságának csapata), 6. Anatík Sebesfanová, 7. Boleves, 8. SZS Tachov, 9. SZISZ KroméríZ, 10. ÉS Prága. Z. L.

Jobb kapura lőni, mint...

A világ sportjában közvéleményt formáló szerepet betöltő sportvezetők közül egyre többen hallatják hangjukat a béke és az emberiség biztonságosabb, szebb jövője érdekében. Az a tény, hogy a sport csak békében virágozhat, egyre inkább áthatja a világ minden táján a sportolókat és sportvezetőket. íme néhány bizonyíték:

Francis Taylor, a Nemzetközi Sportújságíró Szervezet (AIPS) angol elnöke legutóbb ezeket írta: „Napjainkban a világ bármely országában dolgozó sportújságírónak az a felelősségteljes feladat jut oroszlánrészül, hogy írásaival, szóbeli közléseivel és fény- képfelvételeivel naponként terjessze a barátság, a kölcsönös megértés és az egymás iránti megbecsülés gondolatát. Én, mint a sportújságírók világszervezetének elnöke vallom, valamennyiünknek kötelessége, hogy munkánk közben ezeket a szempontokat irányelvként fogadjuk el. Mert mindig jobb a labdarúgópályán a kapura, mint a harcmezőn emberekre lőni...“.

Dr. Joseph Recla, a grazi egyetem 79 éves professzora, aki életéből 50 évet áldozott sportkutatásokra, és aki egy pillanatig sem szűnt meg a sport területén állandóan küzdeni a békéért, így nyilatkozott: „A sport elképzelhetetlen béke nélkül, és őszintén örülhetünk annak, hogy a sportolók egyre több országban ismerik fel az aktív békemozgalom jelentőségét. Senki sem nyugszik bele abba, hogy az ifjúságot újabb háborúra készítsék fel.“

Dr. Bruce Howe, az amerikai Vlctória Egyetem professzora ezeket mondta: „Nagyon sok amerikatt ismerek, aki a fegyverkezés ellen foglal állást. Ki akar egyáltalán háborút? Legfeljebb elenyésző kisebbség, de azt kényszeríteni kell arra, hogy hallgasson az emberiség Józan szavára.“

(pi)

an vagy húsz éve annak, hogy egy fiatal matematika-fizika szakos tanító, aki akkor került Nyárasdra (To- poíníky), elkezdett kézilabdázgatni a lányokkal. Később azt mondta, sajnálta őket, hogy míg a fiúk futballoztak végkimerülésig, nekik nem volt semmilyen lehetőségük, hogy csapatjátékot játszanak. Tett róla, hogy legyen. Igaz, a falu lakossága a fejét csóválta, hogy ki hallott még ilyet, kézilabda falusi lányoknak.

Németh Pál, a fiatal tanító azonban ügyet sem vetett a furcsálló véleményekre, szorgalmasan dolgozott a lányokkal, szinte velük együtt tanulta meg a kézilabdázást. Időközben első osztályú edzői képesítést szerzett a főiskolán, és Nyárasd nevét pedig kezdték megtanulni az országban, később határainkon túl is.

Erre úgy került sor, hogy a nyárasdi lányok veretlenül megnyerték a területi ifjúsági bajnokságot, bekerültek a II., majd az

I. ligába. Közben felmerült a kérdés, mi legyen velük, ha „kiöregednek“ az ifikor- ból. Megint a fiatal tanítón volt a sor, hogy — ahogy a sakkozók mondanák — „lépjen“.

A szövetkezet és a falu vezetőinek segítségével megfelelő feltételeket teremtettek a felnőtt csapat működéséhez, és elkezdődött a nyárasdi lányok diadalútja, ezúttal a felnőtt korosztályban. Ötéves ostrom után öt évvel ezelőtt jutottak fel a legfelsőbb osztályba, és egyetlen megingás után azóta az országon és a világon a sor, hogy rácsodálkozzék: ki hallott még ilyet, falusi lányok, és milliós nagyvárosok csapataival mérkőznek egyenrangú ellenfélként.

Mert a nyárasdi csapat az I. ligában Is remekül megáiJja a helyét. Egyszer elnyerte a csehszlovák kupát, két ízben pedig a tabella második helyén végzett, és csak hajszálon múlott, hogy nem -nyárt országos bajnoki címet. Utoljára tavaly került ilyen közel az áhított címhez.

Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy a kis, mindössze háromezer lélekszámú községre nézve hízelgő ezüstérem után Németh Pál edző váratlanul megvált a csapattól és Nyárasdtól. hosszú évekig tartó sikereinek színhelyétől. Az új idényben már az Iskra Partizánske kispadján találtuk őt, és felesége, aki évekig a nyárasdi csapat oszlopa volt, szintén a cipőgyáriak csapatában tűnt fel.

Bizonyára sokan feltették a kérdést, amellyel legutóbb Neczli Károly bratislavai olvasónk fordult hozzánk: mi volt a Németh—Nyárasd szakítás hátterében? Bár a sebek — ha voltak — már bizonyára behegedtek, az Iskra fölényesen vezeti a tabellát, és minden valószínűség szerint bajnokságot nyer, a Nyárasd váltakozó sikerrel a tabella középső mezőnyében szerepel, a levél adta az ötletet, hogy megválaszoljuk a kérdést, mégpedig úgy, hogy mindkét fél elmondta a saját érveit, véleményét:

„VÉGERE jártunk az ügynek“

Dr. Lojkovics Sámuel, a Druzstevník To- poíníky kézilabda-szakosztályának elnöke:

„Egy régi ügynek jártunk a végére. Mi május végén, amikor befejeződött a bajnokság, tudattuk Németh Palival, hogy nem hosszabbítjuk meg vele a szerződést. Mivel a sportegyesület alkalmazottja volt, felajánlottuk neki, hogy eddze az ifiket. Ezt ő sajátosan fogta fel. Azt próbálta magyarázni, hogy ez jogtalan, nem érdemelte meg ezt az eljárást.

Hangsúlyozom, hogy régen is mindig tiszteltem és tisztelem ma is a munkáját. Sajnos, az ő idegállapota sok bajt okozott. Képtelen volt magát türtőztetni, a meccseken folyton kiborult, az első ligában így nem lehet viselkedni. Mint edzőt — ismétlem — elismerem, és ebbeli képességeit talán senki sem vonja kétségbe, de mint embert nem tudom megérteni.

Az előző vezetőségek sorra eltűrték a viselkedését. Ha kenyértörésre került sor, a vezetőség ment. Mi úgy gondoltuk, egy évig megpróbáljuk Pali nélkül. Lehet, hogy neki is jót tesz majd ez az év. Ajánlottuk neki, ha esetleg tanítani akar egy évig, segítünk, hogy helyet kapjon. Rá hagytuk a döntést. Annál jobban meglepett bennünket, hogy elment. Tudtuk, hogy Vágsellye (Sala) ajánlatát visszautasította. Közben karambolozott a fociedző, ajánlottuk neki, hogy a focicsapatot is edzhetné. Közben eltelt június. Július 6-án megkaptuk loll (Németh edző felesége — a szerk. megj.) átlépési nyilatkozatát azzal, hogy követni akarja a férjét Partizánskéba. Akkor nálunk kritikus volt a helyzet, gyorsan összeültünk. Ök azt mondták, ha már ezt csináltátok velünk, akkor engedjetek el. Vállalta azt is, hogy felbontsuk vele a munkaviszonyt.

Olyan légkör uralkodott a csapatban, a játékosok olyan lelkiállapotban voltak, hogy valóban azt láttuk Jónak, ha elmegy. Az

eredmények mutatják, hogy nélküle is boldogulunk. Vércsere kellett a csapatnak. Egyébként is ez már csak egy hosszadalmas folyamat végkifejlete volt. A dolog már odáig fajult, ha Pali marad, elmegy a vezetőség és az egész csapat.

Tettünk még egy demokratikus húzást. Egyenként meghallgattuk a lányokat. Ketten mondták csak, hogy szeretnék, ha maradna az edző. A többiek nem nyilatkoztak nyíltan, de igen erősen gondolkoztak, hogy ha az edző marad, maradnak-e ők is.

Volt olyan csúnya megnyilvánulása is, hogy cserbenhagyta a lányokat, nem ment el a csapattal. 1980-ban, amikor még a Szlovák Nemzeti ligában játszottunk, és arról volt szó, hogy feljutunk; s felépül a csarnok, lemondott. Két hónap múlva visszavonta a lemondását. A lányokat megnyerte magának, legtöbbjüket tanította, az ő keze alatt nőttek fel, tudott rájuk hatni.

1983/1984-ben kezdődtek a rájátszások, a négy rájátszásos torna. Pénteken kikaptunk a PreSovtól, szombaton a Starttól. A Partizánske elleni meccs előtt lemondott, de

eljött a meccsre, összefutottak körülötte az újságírók. Közölte velük, hogy a játékosok csalódást okoztak neki. A legközelebbi tornára Preäovba nélküle utaztunk. Akkor kellett volna vele szakítani. Kivett két hét szabadságot. A vezetőségben akkor már megszületett az elhatározás, új edző után nézünk. Közben próbáltunk rá hatni büntetéssel, megpróbáltuk azt is, hogy a pályaedző ment a csapattal. Nem használt.

Korábban a lányok egytől-egyig tanítványai voltak, sok mindent eltűrtek neki. De az újak már nem tudták elviselni a modorát. A szülők, férjek, vőlegények előtt elmondta őket mindennek.

Az első krízis a Baku elleni kupameccs alatt volt, s már az akkori, tehát az előző vezetőség is azon a véleményen volt, hogy meg kell válni Némethtől. Gondoltuk, jó iskola lesz neki. Kérleltük, Pali, menj el, próbálkozz máshol, talán neked is jót tesz a változás. Akkor két sűrűn gépelt oldalon leírta a maga véleményét. Ebben a vezetőséget vádolta mindennel, aminek semmi alapja nem volt. Hogy nem becsüljük meg a játékosokat anyagilag, meg nem akarunk bajnokok lenni. Akkor még azonak a ro- konszenvét is elvesztette, akik mellette álltak. Nem akadt azóta Nyárasdon egyetlen ember, aki szemrehányást tett volna nekünk. Sokan gratuláltak azonban, hogy végre valaki meg merte ezt csinálni.

Az csak az ő híresztelése, hogy nélküle meghal Nyárasdon a kézilabda. Igaz, hogy vannak problémáink. Gross edző a bajnokság után megválik a csapattól, és még nem tudjuk, ki lesz helyette. Hogy valószínűleg Opaőitá, Zemanová, Mezőné és talán Pola- csekné is abbahagyja. A bajnokság mai lebonyolítási rendszere sem felel meg a mi 18—19 éves játékosainknak. De mi ezekkel a fiatalokkal már bizonyítottunk 1983-ban.

Hogy mi a tervünk? Az első négy között maradni és a Kupagyőztesek Kupájára összpontosítani. Ilyen lehetőségünk egyhamar nem lesz, hogy a döntőben játszhatunk.“

VILAGELETEMBEN megszállott voltam

Németh Pál, a nyárasdi kézilabdahagyomány megteremtője; jelenleg az Iskra Partizánske edzője:

„Bár azóta már eltelt bizonyos idő, hazudnék, ha azt mondanám, hogy túltettem magam a dolgokon. Talán nem is teszem túl magam soha. Túlságosan is erős szálak fűztek engem a nyárasdi csapathoz. Mostani csapatommal vezetünk a bajnokságban és minden valószínűség szerint meg is nyerjük azt. Jolinak, a feleségemnek is nagyon jól megy most a játék. Néha még magam Is elcsodálkozom rajta, honnan is merít újra és újra. Partizánskéban megbecsülnek, nem avatkoznak a dolgomba, bíznak bennem, és valóban mindenben segítenek. De higgye el, ha megnyerjük is a bajnokságot, nem lesz teljes az örömöm, pedig — ha sor kerül rá — ez lesz az első bajnokságom.

Hiába, a szívemet otthagytam Nyárasdon. Most utólag, ha visszagondolok a kezdetre, el kell mondanom, eszem ágában sem volt, hogy idáig visszük. Ahogy jöttek az eredmények, úgy nőttek ambícióink. Sohasem az lebegett előttem, hogy na most mindenáron legyőzzük Prágát vagy Brattslavát, hanem az, hogy szorgalmas munkával ml

is visszük valamire. A kitartó, szorgalmas munka volt az, ami idáig vitte a nyárasdi kézilabdát. Ebből a szempontból sohasem ismertem és ma sem ismerek pardont. Kemény munkát követeltem mindig és követelek ma is. Az első osztályú bajnokság nem ligeti sétány, ahol álmodozva lehet anda- logni. Ha észrevettem, hogy engem a játékosok nagypn szeretnek, kedvelnek, akkor magamban azt mondtam:. Pali. itt valami baj van. Jó lesz vigyázni, szigorúbbnak lenni, ha nem akarsz hosszú távon bajt hozni magadra.

A kemény munkára azért volt szükség, mert nekem Nyárasdon nem született tehetségekkel volt dolgom, hanem olyan lányokkal, akik akkor sajátították el a kézilabda kisábécéjét és azelőtt nem is hallottak felőle. A rideg, megmunkálatlan köböl kellett szép, elfogadható szobrot faragnom. Én is tudtam, hogy könnyebb lenne feljebb jutni, ha két-három kész játékost szerződtetünk a csapathoz. Csakhogy nekem, pontosan az volt a célom, hogy azoknak a falusi lányoknak adjak lehetőséget, akiknek az addig nem adatott meg. Hogy a nyárasdi szövetkezeti paraszt elmondhassa, látjátok, ez az én vérem. Ugye, hogy akkor kétezren jártak a mérkőzéseísre? Ma legfeljebb két-háromszázan mennek kt. Ésne-' kém mindig az volt a legnagyobb elismerés és a legszebb jutalom, ha a nyárasdi és a környékbeli közönség olyan szép számban eljárt a mérkőzésekre és elégedett volt a csapat játékával.

E helyen el kell mondanom, hogy aggódom a nyárasdi csapat sorsáért. Aggódom, mert hallottam, hogy csak heti 3—4 edzést tartanak. Opaőitának vagy Zemanovának ez elég, mert ők már mindent tudnak, de a fiatal nyárasdi lányoknak ez bizony édeskevés. Ezért attól tartok, hogy ez hosszú távon megbosszulja magát, és a nyárasdi kézilabda visszaesik. A csapat eddigi szereplése már engem igazol.

Tudom, hogy kifogásolták a természetemet, a módszereimet, a viselkedésemet. Kegyetlen edzőnek tartottak, aki ólommellényben hajkurássza a lányokat. Ilyen vagyok, a bőréből senki sem bújhat ki. De mindig mondtam, hogy egy élvonalbeli mérkőzés nem templomi ájtatosség. Legalább ezer magasabb szintű mérkőzésen ültem már a kis- padon, s hogy nekem ott mit kellett átélnem, az nem igaz, s mit kellett időnként lenyelnem a bírók, az ellenfél, a nézők részéről. Előfordul aztán, hogy az ember képtelen türtőztetni magát.

Csakhogy én korábban is ilyen voltam, sőt talán még hevesebb vérmérsékletű is, és tizenhat évig jó volt, rendben volt minden? Szóval ma sem tudok szabadulni a gondolattól,, hogy csúnyán elbántak velem. Nagyon fájt, nagyon bántott a dolog. Ma is úgy érzem, megaláztak.

Hivatásomnál fogva pedagógus vagyok, tulajdonképpen csak az utóbbi években foglalkoztam főállásban a kézilabdával. Mint pedagógusnak soha semmilyen szakmai problémám nem volt, ismerem a pedagógia, a nevelés alapelveit, módszereit. Hogy o- lyan elviselhetetlen lettem volna? Kétlem.

Felkínálták, hogy eddzem a. futballistákat. Ugyan kéreml A nyárasdi csapat a járási bajnokság III. osztályában játszik, és ott is csak nagyon az alsóbb régiókban. Ahhoz pedig nem kell főiskolai képesítés, hogy valaki ilyen szinten dolgozzon. Ügy hiszem, ezt a szakosztály és az egyesület vezetősége sem gondolhatta komolyan. Talán ezt is lejáratásnak szánták. Mert minden dicsekvés nélkül mondhatom, hogy engem azért elismernek mint kézilabda szakembert szerte az országban, de lehet, hogy még a határainkon túl is.

Amikor megkerestek Partizánskéból, hogy szívesen leszerződtetnének, rövid gondolkodás után döntöttem. Azok után, amit tettek velem, nem volt más választásom. Fájó szívvel, de távoznom kellett. Partizánskéban egy teljesen új, fiatal gárdát találtam, de minden támogatást megkaptam a vezetőség részéről, és elkezdtem a lányokkal keményen dolgozni. Úgy, ahogy Nyárasdon szoktam. És lám, itt az eredménye, bár még most is azt mondom, hogy az Iskra egy teljesen éretlen, fiatal csapat. Lám csak, mit tesz a kemény munka.

Megszállott, fanatikus voltam világéletemben, és igaz, hogy másoktól is ilyen megszállottságot és teljes odaadást vártam. A- mit kitűztem magam elé, azt igyekeztem mindenáron elérni. Hát baj ez?

—o—

Mindig tudtam, hogy az edzőség nem hűségdíjas foglalkozás. Ha valami történik egy csapat háza táján, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy kéne, rendszerint az edző fizet rá. Útilaput kötnek a talpa alá.

Németh Pál esete merőben más, hiszen egy sikernek mondható második hely után vált meg a csapattól. Mellesleg a szakítás óta élteit egy év, Nyárasdon idestova edző után kell nézni. Nem lehetne valamilyen módon megbékélésre jutni?

PALÄGYI LAJOS A szerző felvételei

NEM HÜSÉGDlJAS I FOGLALKOZÁS

\