Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-08 / 2. szám

Hoess felépítette a megfelelő „lé­tesítményt“, összegyűjtötte a kellő tapasztalatokat, a konferencia részt­vevői biztosítják a szükséges szerve­zési intézkedéseket. Színre léphet az elvetemült bünbanda következő hír­hedt tagja, Adolf Eichmann, aki útnak indítja a számtalan emberáldozattal tömött vasúti szerelvényt Auschwitz­ba. Megindul a halálgyár, kezdetét ve­szi a nagyüzemi gyilkolás. Dr. Nyiszli Miklós magyar orvos, fogolyként kénytelen volt bonctani kísérleteket végezni a meggyilkolt foglyokon a háborús bűnös dr. Men- gele számára. Ezért huzamosabb ideig a gázkamra-komplexus egyik mellék­helyiségében lakott. Azon kevés túl­élők közé tartozott, akik közelről lát­hatták a halálgyár üzemelését: — A vasúti rámpától mozdonyfütty A statisztika a mennyiség tudo­mánya. Olyan tudomány, amely mennyiségi mutatóival minősé­geket jelöl meg. A statisztika önmagában indiferens — pártatlan. A minőséget az adatai mögött meghúzódó tények, jelenségek szabják meg. A számjegyek kifejez­hetnek emberi haladást boldogságot, civilizációt, de barbárságot, elvete­mült gonosztetteket is. Mint például a következő ... Az auschwitzi haláltáborban kelet­kezésétől, 1940 májusától felszabadí­tásáig, 1945 januárjáig 3 500 000 em­bert gyilkoltak meg a gázkamrákban, 320 ezren haltak meg kimerültségben, rosszul tápláltság miatt, betegségek­ben, embertelen orvosi kísérletek ál­dozataként, fenolinjekciók, verés, kín­zás, kivégzés által. 15 000 ember nem élte túl,a „halálmenetet“, amikor, közvetlenül a felszabadítás előtt, ki­ürítették a tábort. Statisztikai adat: 3 835 000 áldozat. ' Nem hajszálpontos, mert a pontos adatok már sosem lesznek megálla­píthatók, csak becsléseken alapszik, de kis toleranciával megfelel a való­ságnak. Az emberi ész képtelen teljességé­ben felfogni, tudatosítani e bűntény nagyságát. A statisztika részadatokból is ké­pet tud nyújtani az egészről. Pars pro toto — a rész képviseli az egészet. Néhány fennmaradt kimutatásból... 1942 áprilisa és 1943 decembere kö­zött Auschwitzböl a következőket szol­gáltatták be a Birodalmi Banknak: 73 millió német márkát, 249 771 ame­rikai dollárt, 236 aranyrudat 2 909 kg súlyban, 2143 ezüstrudat 18 733 kg súlyban, 15,14 kg platinát, 15 883 a- ranygyűrüt briliánsokkal, 2 511 karát briliánst. 1944 decemberétől 1945 januárjáig 92 022 gyermek, 192 652 női és 222 269 férfiruhát szállítottak Németország­ba... Intézményesített rablás olyan mé­retekben, amilyet az emberiség tör­ténelme nem ismer. Az áldozatok még a haláluk után is a rablás objektu­mai voltak, speciálisan megbízott fog­lyok levágták a halottak haját és ki­szedték aranyfogaikat. Becslések sze. rint 60 000 kg hajat és 6 000 kg fog­aranyat szállítottak a Birodalomba. Kik voltak azok az emberek, akik ezt tették? És ugyan miért? A háború után, a fasizmust „meg­tisztítandó“. olyan hangok is jelent­keztek Nyugatról, hogy erre a néme­teket tulajdonképpen a háború szá­mukra kedvezőtlen alakulása kény­szerítette. Szemenszedett hazugségl 1934 TAVASZA. Hitler néhány hónapja van hatal­mon. Már ellobbant a Reichstag épü­lete, „üzemel“ már Dachau, a koncent­rációs táborok „ősatyja“. Egyelőre még csak arra használják, hogy izo­lálják a német kommunistákat és an­tifasisztákat. Hitler hatalma még nem stabilizálódott. Nem beszélhet még nyíltan, a nyilvánosság előtt. Munka­társainak szükebb körében azonban bizalmasan elmondja terveit. Nem is sejti, hogy a „harcostársak“1 között olyan is ül — Hermann Rauschning — aki rövidesen ráeszmél a fasizmus borzadalmaira, szakít a Führerrel, és így eszmefuttatása közismertté válik. Nézzük, mit mond Hitler: — ... egy társadalmilag alacso­nyabb rendű kisebbség lassan-lassan uralkodó osztállyá válik. Rettentő ve­szedelmet jelent ez a német nép szá­mára. Azon van, hogy elveszti eredeti nemzetiségét, mialatt egy idegen nép magáévá teszi a nyelvét. A legkeve­sebb, amit meg kell tennünk, az, hogy megakadályozzuk ennek az idegen vérnek további beszivárgását népünk ereibe. Elismerem, e veszedelem nem fog csökkenni, ha nemsokára olyan területeket foglalunk el (ezt Hitler 1934-ben mondta! — a szerk. megj.), ahol a szláv népesség többségben van .. így válik kötelességünkké az elnéptelenítés... Azt kérdezhetik tő lem, mint jelent az „elnéptelenítés“ vajon az-e a célom, hogy egész nem zeteket kiirtsak? Nos, igen, ilyesmi ről van szó. A természet kegyetlen jogunk van hát nekünk is kegyetlen nek lennünk. Ha az elkövetkező há ború vas és tűz orkánjába tudom haj szólni a germánság virágát anélkül hogy a legcsekélyebb sajnálatot érez ném a drága vérért, amely patakok ban fog ömleni, ki vitathatná el tő lem a jogot, hogy megsemmisítsem alacsonyabb fajú emberek millióit, akik úgy elszaporodtak, mint a le gyek... Egyértelmű beszéd. Hitler a végső célját, az új „társadalmi rendjét“ sem rejti véka alá: — Milyen lesz az új társadalmi rend? tesz egy uralkodó osztály, a- mely a legkülönbözőbb elemekből te­vődik össze, a harc során fog kivá­lasztódni, s így kap történelmi iga­zolást. Ott lesz aztán a párt rangsor­ba rétegezett különféle tagjainak tö­mege. Ok alkotják az új középosz­tályt. Ott lesz továbbá a névtelenek roppant serege, a dolgozók csordája, örökkön-örökké ... Még lejjebb aztán ott fogjuk látni a meghódított idege­nek osztályát, akiket nyersen modern rabszolgáknak fogunk nevezni. S mindezek felett ott lesz az új főne- messée, amelyet a legérdemesebb s a felelősség viselésére legméltóbb ve­zető személyiségek fognak alkotni. Készl Az „eszme“, a módszer és a cél ad­va van már 1934-ben. A kivitelezés még készik, alkalmas Időpontra vár. (Megjegyzendő: Rauschning köny­ve, amelyből az Idézet van, 1939 ele­jén jelent meg Párizsban. Ha máshon­nan nem (ami valószínűtlen), hát in­nen megismerhették volna a nyugati hatalmak politikusai Hitler szándé­kait. Örök szégyenük marad, hogy el- vakultságukban „Rauschning helyett Hitlert választották“.) 1940 MA]US. Hitler hadseregének csizmái szinte egész Európát letiporták. Varsótól Athénig, Narvikig. A Wehrmacht Pá­rizs kapuit döngeti. Hitler hatalmá­nak csúcsán áll. Megérett az idő, hogy az „eszme“ tettekre váljék. Egy dél-lengyelországi faluban, Oswieczinben megjelenik a dachaui koncentrációs tábor egyik SS-tisztje, Rudolf Hoess, Hauptsturmführer (SS- százados). Határozott parancsa van: kitelepíteni a környék civil lakossá­gát, és felépíteni egy hatalmas kon­centrációs tábort. Hoess porosz pre­cizitással és alapossággal lát munká­hoz. Vajon mit tesz Hoess, ha tudja, hogy pontosan hét év múlva ezen a helyen fejezi be dicstelen életét azon a bitófán, amelyet rövidesen ő fog felállíttatni? Ehhez még messze van ez az idő. Egyelőre legfőbb gondja, idejében elkészíteni a „létesítményt“. Hoess, a foglyok izzadságát és vé­rét nem kímélve, pontosan egy év múlva jelenti: a munkát befejezte. Ju­talmul Sturmbannführeré (őrnagy) léptetik elő. Egy hónap múlva, 1941 júniusában Hoesst magához rendeli Berlinbe leg­főbb parancsnoka, Heinrich Himmler SS-Reichsführer (birodalmi SS-vezér). Hoess kivégzése előtt a krakkói fegyházban papírra vetette „emlékira­tát“. így örökítette meg ezt a talál­kozást: „Tisztelegtem, és miután a Reichs­führer fogadta tisztelgésemet, köze­lebb léptem. — Foglaljon helyet — mondta ud­variasan. Leültem, Egy darabig csend volt. Majd megszólalt: — Sturmbannführer, amit most mon­dani fogok, titok. Kérem, adja becsü­letszavát, hogy legmélyebben hallgat róla. Ránéztem. Az SS-ben olyan sok minden volt bizalmas, hogy nem lett volna értelme minden alkalommal es­küt tenni. — Meg kell értenie, nem egyszerű szolgálati titokról van szó, hanem ál­lamtitokról. — Esküszöm SS-tiszti becsületsza­vamra. — A Führer — jelentette ki élesen — elrendelte az európai zsidókérdés végleges megoldását, az Endlösungot. Ügy néz rám, mint aki nem ért vala­mit. Pedig a zsidóság felszámolása nem új gondolat. — Nein, Herr Reichführer. Csak az lepett meg, hogy épp rám esett a vá­lasztás ... — Úgy találtam, hogy kivégzési he­lyéül az auschwitzi KI a legmegfele­lőbb. A kivégzés közegéül magát sze­meltem ki, mert van szervező tehet sége és lelkiismeretesen végzi a mun­káját. Tudnia kell, hogy Lengyelor­szágban már van három haláltábor: Belzek, Wolzek és Treblinka. Ezek a táborok nem működnek kielégítően. Először: túlságosan kicsik. Másod­szor: nehéz a megközelítésük. Har­madszor: módszereik bizonyára hibá­sak. A trebiinkai parancsnok jelenté­séből az derül ki, hogy hat hónap A Vörös Hadsereg egységei fel­szabadították a lengyelországi Krakkótól nem messze fekvő Auschwitz fasiszta haláltábort. Újsághír — 1945 január alatt mindössze nyolcvanezer egysé­get volt képes megsemmisíteni. Ez nevetséges eredmény. Maga elmegy a trebiinkai Lágerbe, és az ottani kö­zepes eredmények alapján bírálatot gyakorol a táborban alkalmazott mód­szerekről. Négy héten belül... leg­feljebb négy héten belül történelmi megbízatásához méltó, pontos tervet juttat el hozzám. Van valami ellen­vetése? — Nein, Herr Reichsführer. — Das ist ein Befehl des Führers! (Ez a Vezér parancsa!) — Jawohl, Herr Reichsführer! Tisztelegtem.“ A kommentár igazán szükségtelen. 1942 januárjában Reinhard Heid- rych SS-Obergrüppenführer (vezér- ezredes), az RSHA (birodalmi bizton­sági főhivatal) vezetője értekezletet hív össze Wansee-be, Berlin egyik elővárosába. Az ember mindig úgy képzeli, hogy a rablógyilkosok sötét helyen, suttogva tervezik meg bűn­tettüket. Most az egyszer nem így volt. A rablógyilkosok szabályos kon­ferenciájára gyűltek egybe, annak minden hivatalos kellékével, meghí­vóval, jelenléti ívvel, jegyzőkönyvvel. Napirendi pont: az „Endlösung“ szervezési biztosítása. Heidrych nem sokat köntörfalaz, világosan fogalmaz: — ... a zsidók kivándorlása helyett a megszállt keleti területekre való kitelepítésüket eszközöltük. Ezt per­sze csak ideiglenes megoldásnak te­kintettük, arra az időre, amíg össze­gyűjtjük a kellő tapasztalatokat a kérdés végleges megoldásához. Ma már itt tartunk. Az „Endlösung“ fo­lyamán a keletre felépítetteket, külön a férfiakat, külön a nőket munkára fogjuk. Szigorú feltételek mellett a nagy része a természetes elhullást!) következtében bizonyára kiselejtező- dik. Ami megmarad — ez nyilván a legszívósabb réteg — azt különleges kezelésben részesítjük. A különleges kezelés egyenlő a gáz­kamrával. hallatszik. Kora reggel van. Az ab­lakból jól látok a rámpára, ahol ép­pen egy szerelvény áll meg. Néhány perc múlva kinyílnak a vagonok aj­tajai, és kitódulnak az emberek. A felsorakozás és szétválasztás alig tart fél órát. A balra kiválosztott sor las­san elindul az úton. A szobámba parancsok és gyors léptek hangjai szűrődnek be. A kre­matóriumból jönnek, ahol már ké­szülnek a beérkezett transzport fo­gadására. Hallom, hagy felzúgnak a hatalmas villanymotorok. Ezek hoz­zák mozgásba a nagy ventillátorokat, amelyek élesztik a tüzet a kremató­rium kemencéiben, összesen tizenöt van belőlük. Közben a menet a gázkamrákat kö­rülölelő drótkerítés kapujához érke­zik, a kapu szárnyai kitárulnak. E- zeknek az embereknek a sorsáról so­ha senki nem tud meg semmit. Aki egyszer végigment azon a háromszáz méteren, amely a rámpát a gázkam­rától választja el, az már nem tért vissza, hogy hírt adjon a világnak. Lassan, fáradtan lépkednek. Az ap­róság a nők szoknyáját fogja, a ki­sebbeket karon viszik. A menetet kí­sérő SS-őrség a kapun kívül marad, a gázkamrák területére még nekik is tilos a belépés. Az udvaron a fű öntözésére szolgá­ló vízcsapok vannak. Az áldozatok gyorsan felfedezik. Megbomlanak a sorok, mindenki edényt húz elő, A kapun belüli SS-őrség, amely át­veszi a transzportot, már megszokta ezt a jelentet. Türelmesen várnak, a- míg mindenki eloltja szomját, tudják, előbb úgy sem lehetne visszaállítani a rendet. Lassan ismét felsorakoznak az emberek. További száz méter gya­loglás után szürke korláthoz érnek. Innen 12 lépcső vezet egy földalatti helyiségbe, melynek bejárata felett német, francia, görög és magyar nyel­ven nagy felirat világít: fürdő és fer­tőtlenítő. Ez kissé megnyugtatja a szerencsétleneket. A lépcsőkön lefe­lé már szinte örömmel mennek. Ahova az embereket irányítják, kb. kétszáz méter hosszú, fehérre me­szelt és erősen kivilágított helyiség. Bent közben padok, felettük megszá­mozott ruhaakasztók. Több nyelvű feliratok figyelmeztetik az embereket, hogy cipőjüket, ruhájukat összekötve akasszák a fogasokra, jól jegyezzék meg a számot, hogy a fürdő után ne keletkezzenek félreértések. A helyiségbe, ahol vagy kétezer ember van, belépnek az SS-katonák és elhangzik a parancs: mindenki meztelenre vetkőzik, tíz perc van rá. Az idős emberek,házastársak, gyere­kek ijedten nézegetnek körül, a lá­nyok arca elpirul a szégyentől. Vagy talán nem jól értették a német nyel­vű parancsot? De a parancs megis­métlődik, a hang türelmetlen, fenye­gető. Tíz perc múlva mindenki mez­telen, a ruhák, cipők összekötve a fogasokon lógnak, a számokat min­denki jő! megjegyezte... Az SS-ek áttolakodnak a tömegen és megnyitják a helyiség végén lévő széles tölgyfa ajtót. Az embereket be­tuszkolják a másik helyiségbe. Ez u- gyanolyan nagy, mint az öltöző, szin­tén jól ki van világítva. Itt azonban nincsenek padok és fogasok, hanem a mennyezeten zuhanyozórózsák van­nak elhelyezve. A helyiség közepén, harmincméteres távolságban egymás­tól, négy lyukacsos vasoszlop mered, a padlótól a mennyezetig. Már mindenki a helyiségben van. Hangos parancs következik: az SS és a Sonderkommando (a holttestek ége­tésére és a gázkamra tisztítására ala­kított fogolymunkacsoport) hagyja el a helyiséget! Gyors ellenőrzés, vajon minden SS kijött-e, bezárják a tölgy­fa ajtót, bent kialusznak a villanyok. Ebben a pillanatban kint az udva­ron, egy vöröskereszttel jelzett men­tőautó érkezik. Az SS egészségügyi szolgálatának egy tisztje és altisztje lép ki belőle. Az altiszt négy zöldszí­nű pléhdobozt tart a kezében. Feliép­nek egy füves dombra, amelyből négy alacsony betoncső mered. Ezek az alsó helyiségben lévő lyukacsos vas­oszlopok folytatásai. Mindketten gáz­álarcot húznak a fejükre. Leemelik a betonkémények fedőjét, felbontják a zöld dobozokat, majd a bennük le­vő lilás, babhoz hasonló kristálysze­meket a kéménybe szórják. Ez a Cyk- lon-B, amely levegőre jutva azonnal gázzá változik. A kristály a kéménye­ken a lenti lyukacsos vasoszlopokba szóródik, majd a keletkező gáz a lyu­kakon keresztül a helyiségbe hatol, és pillanatok alatt elárasztja azt. Öt-hat percen belül mindennek vé­ge... Húsz perc múlva hatalmas ventillá­torokat kapcsolnak be, amelyek ki­szívják a helyiségből a gázt. Közben teherautók állnak elő, és a Sonder, korgmando tagjai felrakják rájuk az áldozatok holmijait. Az egész most igazi fertőtlenítőbe megy, majd Né­metországba szállítják. A ventillátorok gyorsan elszívják a gázt, de a holttestek közötti résekben még marad belőle. Ezért a Sonder- kommando tagjai is gázálarcban lép­nek az ismét kivilágított gázkamrába. A belépőket szörnyű látvány fogadja. A holttestek nem fekszenek szétszór­va a padlón, hanem egy hatalmas pi- ramisszerü alakzatban vannak ösz- szetorlödva. A gáz lentről kezdi el­lepni a helyiséget, ezért mindenki, egymásra taposva, igyekszik a legma­gasabbra jutni, így nyerve néhány másodperc életet. Ha egyáltalán ké­pesek lennének a gondolkodásra, tu­datosítanák, hogy saját gyermekeiket, feleségeiket tapossák. De ki tudhat ilyen helyzetben gondolkodni? Min­den az önmegtartási ösztön reflexei szerint történik. A holltestek végtag­jai egymásba fonódva, testükön véres sebek a haláltusától. Arcuk kék, fel- ismerhetetlenségig eltorzult. A Son- derkommando tagjai gyorsan, gyakor­lottan felszállítják a holltesteket egy felvonóval a földszinti krematórium kemencéibe, vízsugárral megtisztítják a gázkamrát, és míg a szerencsétlen áldozatok holttestei hamvadnak a kemencében, a gázkamra már fogad­ja a következő transzportot. Ügyész: Azt olvasom a vallomásá­ban: ,,A nők gyakran ruhájuk alá rej­tették gyermekeiket, ahelyett, hogy magukkal vitték volna a gázkamrába. A Sonderkommando azt a parancsot kapta, hogy SS-ek jelenlétében kutas­sá át a ruhákat. A megtalált gyerme­keket a gázkamrába vetették.“ Nem keltettek magában szánalmat ezek az asszonyok, akik végső kétségbeesé­sükben a hóhérok emberi érzéseire bízták gyermekeiket? Hoess: Nem voltam abban a hely­zetben, hogy szánalmat érezhessék. Kötöttek a parancsok. A gyerekeket munkaképtelennek tekintették,, tehát el kellett gázosítanom őket. Ügyész: Maga családos. Szereti a gyermekeit? Hoess: Természetesen. Ügyész: Hogyan egyezteti össze a saját gyermekei iránt táplált szere- tetét a zsiíő gvermekekkel szemben tanúsított magatartásával? Hoess: A kettőnek semmi köze egy­máshoz. A táborban katona voltam. Odahaza természetesen másképp vi­selkedtem. Részlet a varsói néphíróság jegyző­könyvéből — 1947. HORVATH REZSŐ DANSE MACABRE chaláltAno )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents