Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-03-26 / 13. szám
új ifjúság 6 ■ TÁRKA SPORT VIMág Á csőd széléra Jutott áz Eszak-amertkal Labdarügóliga (NASL), amely arről vált híressé, hogy busás pénzért a tengerentúlra csalogatta Európa és Dél-Amerlka legjobb labdarúgóit. Egy Ideig úgy tűnt, hogy a futballüzlet virágzik, s most derült égből villámcsapás: a szervezet működésének felfüggesztését tervezik. Jim Henderson, a NASL szóvivője ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy az esetleges felfüggesztés után a liga két héten belül újjáalakulna. Nem ismeretes, hogy mire alapozza derűlátását, mert a legtöbb csapat súlyos anyagi nehézségekkel küzd. így például a New York Cosmos, amely annak Idején Pelét és Beckenbauert Is foglalkoztatta, még mindig nem fizette be a NASL számlájára azt a ISO ezzer dollárt, amely Január 1-én lett volna esedékes, s emiatt a kizárás veszélye fenyegeti. Pedig a Cosmos a legtehetősebb klubok közé tartozik. Milyen lehet a többi helyzete? —o— Sok vita van az 1980. évi mexikói labdarúgó-világbajnokság döntó mérkőzéseinek kezdete körül. Mint ismeretes, a találkozók túlnyomó többségét a déli órákban rendezik, amikor — de nemcsak akkor — Mexikóban elviselhetetlen hőség uralkodik. Legutóbb Hermann Nueberger, a FIFA al- elnöke és a VB szervező bizottságának elnöke nyilatkozott az ügyben. Kijelentette, hogy a FIFA orvosi bizottsága szerint nem lehet akadály, ha a soron következő mun- diálon egyes mérkőzéseket pont 12 órakor kezdenek. Egyébként 1970-ben, amikor Mexikó először volt házigazdája a világ legjobb válogatottjainak, szintén délben kezdődtek egyes összecsapások. Más véleményen van azonban Billy Bingham, az északír válogatott szövetségi kapitánya, aki két évvel ezelőtt ott volt Mexikóban az ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon. — A nap úgy perzselt, hogy nem tudtam öt percnél tovább a pálya szélén maradni. Elképzelhető, hogyan érezték magukat a Játékosok, akiknek végig kellett mérkőzniük a 80 percet. —o— Nyolcvan nap fogságra ítélték Bolíviában Francesco Concistore játékvezetőt. Egy mérkőzés végén ugyanis, amikor a vérszomjas szurkolók serege a pályára rohant, minden bizonnyal azért, hogy Izekre szedje, Concistore minden teketória nélkül a zsebébe nyúlt, előhúzta a revolverét és ijesz- tésül a levegőbe lőtt. — A Játékvezető ne hordjon fegyvertl — hangzott a bírósági megindoklás. — ítélet nyolcvan nap. — És ha valamelyik szurkoló agyonver? — mentegetőzött szenyor Concistore. — Nagyon egyszerű. Akkor őt zárjuk bei — hangzott a válasz. —o— A brazil FC Tehualps Játékosai újabban elmélyült kamaramuzstkálással töltik szabad Idejüket Pedro Prunez edző és elsőhegedűs: — A közös muzsikálás fejleszti a csapat- szellemet és a ritmusérzéket. Az eredmények máris biztatóak: Vivaldi és Ravel segítségével három helyet ugrottunk a bajnoki táblázaton. Kérdés: milyen eredményt érnének el a Bostoni Filharmonikusok az FC Bayern München ellen. Némely Játékvezetőnek rendkívül magas az árfolyama a nemzetközi futballéletben. Vojtech Christov például tavaly több nemzetközi mérkőzést vezetett, és rábízták a bíráskodást az Európa bajnokság döntőjén Is. Jól cseng még a határainkon túl Pouöek, Krchfták vagy Rezníőek neve. Csakhogy... A hazai labdarúgó-szövetség hivatalos értékélése szerint teljesítményükkel az őszi idény után a lista alsóbb régióiba kerültek. Christov neve pedig a három legrosz- szabb játékvezető neve között szerepel. Valami nem stimmel. Az említett játékvezetők Itthon vagy hanyagul bíráskodnak, vagy baj van a hazai értékrenddel. (palágyi) BRATISLAVAI ANKÉT 1985 Carlton Lewis és Evelyn Ashford Tulajdonképpen nem váltak. nehéz helyzetben a szakemberek, amikor a Bratislava! Ankét szavazólapjait ki kellett tölteniük. Legalábbis nem a férfiak esetében, hiszen semmi egyebet nem kellett tenniük, mint a Iláta élére beírni az elméit év legjobb sportolójának a nevét, Carlton Lewisét. A további helyezések eldöntésekor aztán már jócskán gondolkodhattak, hiszen Reaganék jóvoltából elmaradt az abszolút mérceként leginkább megfelelő esúcs- verseny, az olimpia, amelynek színvonala sok sportágban és az atlétika legtöbb verseny- számában is messze elmaradt az őt megillető rangtól. Egyébként mindkét lista élére vágtázó került. A nöknól ugyanis a -helsinki I. atlétikai világbajnokság nagy vesztese, Evelyn Asbford végzett az élen, aki nemcsak az olimpiát nyerte meg, hanem megjavította Marlies Göhr világcsúcsát is a legrövidebb vágtaszámban. Carl Lewis mögött a férfiaknál a következő sorrend alakult ki: 2. Szergej Bubka, a rúdugrás szovjet világcsúcstartőja; 3. Uwe Hohn (NDK), aki először dobta túl a 100 métert a gerelyhajításban; 4. Edwin Moses (USA), aki Montreal után ismét o- limpiát nyert a 400 méteres gátfutásban. A brazil Cruz lett az ötödik, aki a 800 méteren verte végig a világot. Jurij Szedih (szovjet), a kalapácsvetés kétszeres olimpiai bajnoka lett a hatodik, ő ugyancsak nem lehetett ott az olimpián, hogy esetleg harmadik bajnoki címét is megszerezhesse. A marokkó) Aouita a középtávokon jeleskedve Jutott a hetedik helyhez, míg a tlzpró- báző Daley Thompson (angol) a nyolcadik. Csu Csien-hua, a kínai magasugró vilégre- korder a kilencedik, és Sebastian Coa (angol) zárja a tízes rangsort. A legjobb hazai atléta, Bugár Imre a 22. helyen végzett. Evelyne Ashford első helyét is az olimpiának köszönheti, s a bolgár Ljudmila An- donovát, a magasugrás világcsűcstartóját előzte meg. Marita Koch, az NDK kiválósága pedig éppenséggel csak azért szorult a harmadik helyre, mert nem lehetett ott Los Angelesben... Zdena Silhavá nagyszerű diszkoszvető negyedik helyét világcsúcsának köszönheti. A szovjet Liszovszkaja, a súlylökés új világrekordere volt az ötödik, az NDK távolugrója, Heike Daute-Drecbsler a hatodik, megelőzve nagyszerű hétprőbáző honfitársnőjét, Paezt. Az amerikai Brisco- •Hooks háromszor nyert Los Angelesben, mégiscsak nyolcadik, hiszen utána sorozatos vereségek érték. Az ugyancsak amerikai Benoit, a maratoni futás egyik legjobbja, kilencedik a listán, és megelőzi Tatjana Kazankinát, a kitűnő szovjet középtávfutőt. „En — én vagyok!" így nyilatkozott „szuper" Lewis, azaz CARL LEWIS, az év sportolója, akinek csaknem fél évszázad múltán sikerült megismételnie lesse Owens berlini bravúrját, és négy számban is nyernie az olimpián. A távolugrásban, a 100 és 200 méteres síkfutásban, valamint a 4x100 méteres váltóban olimpiai aranyérmet szerzett sztár eme nyilatkozatával aztán jócskán lefaragott otthoni népszerűségéből, ami úgy tűnt, az e- gekig csap az olimpia alatt. Ügy is volt Idén a legnagyobb sportesemény hazánkban kétségkívül a spartakíád. Valamennyi alapiskola tornatermében délutánonként szól a zene, s a testnevelő tanárok irányításával gyakorolnak lányok és fiúk. A Perbetel (Príbeta) Alapiskolában Száz- vainá Demeter Anna tanttja a lányokkal a gyakorlatokat. Az idősebb pionírokból állő csoportnak már nagyszerűen megy a műsor. Annak ellenére, hogy Igényes, összetett a lányok bemutatója, gyorsan átvették az egész anyagot, így most már csak tökéletesítik, csiszolják a mozdulatokat. — Lányainknak nagyon tetszik az aero- bikelemeket tartalmazó gyakorlat, a szép, dallamos zene, s talán ennek köszönhető, hogy fáradhatatlanok, órákon keresztül ezzel foglalkoznak. Most meg már egyre több sző esik köztük arról, hogy milyen lesz az öltözékük, s persze kíváncsian várják, hogyan vélekedik felkészültségükről a spar- takiád járási törzskara, továbbjutnak-e a körzeti, a járási bemutatónál — mondta Százvalné, aki Perbetén a pionírok csoportján kívül egy 32 tagú női csoporttal Is gyakorol. Amikor Nagymaéyaron (Zlaté Klasy) jártunk, éppen a fiúk „uralták“ a tornatermet, és Németh Imre pedagógus utasításait, követve a legnehezebb részeket vették ét újra és újra. — Az év elején, amikor kezdtünk, olyan vékonyak, cingárak voltak ezek a hatodikos fiúk, gondolkodtam is magamban nemegyszer, hogyan bírják majd a gyakorlatokkal járó megterhelést. Most meg látom, hogy mire a legnehezebb részekhez értünk, egészen megerősödtek, megizmosodtak. Lerí róluk a sport jótékony hatása, az, hogy az utóbbi időben az átlagosnál többet edzettek, tornáztak — vélekedett Németh Imre. A huszonkét fiú élete első spartakiádjá- ra készül, tanítójuk azonban már a sokadikra, hiszen 1965 óta több csoporttal, kisebb és nagyobb tanulókkal betanította a egészen a távolugrásig, amikor a selejtezőben mindössze egyet, majd pedig a döntőben csak kettőt ugorva nyert aranyérmet, mert közben a további számokra tart&patta az erejét. Ezzel el is játszotta a becsületét, mert amikor aztán Amerikában is szavazni kellett, akkor Edwin Moses megelőzte, öt, az év atlétáját, az év sportolóját, sőt talán az évtizedét is... Ehhez azonban hozzá keil tennünk, hogy a szavazók nem is annyira Moses mellett döntöttek, mint Inkább Lewis ellen, akit nemcsak túlzott anyagiassággal, hanem nagyképűséggel is vádolnak, s különösen az nem tetszett még az amerikai közvéleménynek sem. amikor Owensszel ösz- szehasoniították, és kikérte magának: „Én, én vagyok!" Meg is kapta utána a sajtóban is a „jutalmát“, s az egyik tollforgatő így fogalmazott: „Lewist és Owenst már csak azért sem lehet összemérni, mert az előbbi — napjaink kedvence — sóba nem dolgozott beti harminc dollárért egy udvarban. Soha nem kellett neki lapáttal és vödörrel a kezében lovak után kullognia, hogy összegyűjtse, amit elpotyogtattak. lewis soha nem harcolt azért, hogy megszégyenítse Hitlert, soha nem küzdött tudásával a fasizmus ellen. Owens fogalom volt, és az is maradi" Tény. hogy Jesse Owens korát megelőző eredményekkel versenyzett, ráadásul egy olyan korban, amikor a fajgyűlölet soha nem tapasztalt méreteket öltött. A történelem leggyalázatosabb tetteit véghezvivő náciknak azonban négyszer is vigyázzba kellett merevedniük a „koszos nigger“ tiszteletére a berlini olimpiai stadionban. Ezzel szemben Lewis minden földi jót, ami őt körülveszi, éppen az atlétikának köszönhet. Annak az atlétikának, amely a huszadik század utolsó negyedére „kitermelte“ az eredménycentrtkusság mindenné! fontosabb elve révén napjaink élsportolójának típusát, a VERSENYZÖ-ét. Akivel szemben már korántsem annyira puritánok az azelőtt végtelenségig konzervatív NOB-vezetők. akik az amatőrizmus tiszta szellemének védelmében olimpiai aranyérmeket vettek visz- sza, s kiváló sportolókat, sőt mi több, o- limpiat bajnokokat tiltottak el örökre a versenyzéstől, olyan összegek miatt, amelyek FIATALOS LENDÜLETTEL Látványos, de nehéz az idősebb tanulók gyakorlata Lewisék jövedelméhez képest szinte csak fillérek voltak. Ezeket sem szabad szem elől téveszteni, amikor a mai kor atlétáit, egyáltalán élsportolóit figyeljük és értékeljük. Közülük Is Lewis emelkedik ki mindenképpen. Már puszta nyilatkozatáért dollárkötegeket mar- kői fel a menedzsere, egy volt matematikatanár, aki a katedrán hiába számolt volna bármennyire is jól, annyira sosem tollasodon volna meg, mint védencének köszönhetően. Már négyszeres olimpiai bajnokként ünnepelték Carj Lewist, amikor én is találkozhattam vele a tavalyi Budapest Nagydíjon. Legalább száz kolléga várta őt a budapesti F6rum-szál16*an. Nem tudom, mibe került a rendezőknek, hogy a sajtókonferenciát megszervezték, de gondolom, nem volt egyszerű. Korábban ugyanis előbb ötezer dollárt kért egy-egy nagyobb tv-sze- replésért jő szimatú menedzsere, majd később duplájára emelte a tétet, amelyet a nagy amerikai tévétársaságok, színes magazinok gondolkodás nélkül kifizettek. Ettől még Lewis négyszeres olimpiai bajnok, és amatőr ... De szóljunk csak rőia. Hatéves korától sportol, és tizenhét év kellett ahhoz hogy a vtlág legjobbja legyen, mert hogy az, ahhoz nem férhet kétség. Ha most befejezné, akkor is lenne mit aprítania a tejbe, de még négy év múlva Is ő lehet a világ legjobbja — tartják sokan. Mindenesetre, nem kell túlságosan aggódnia jövője miatt, s nem is teszi — bizonyítja nyilatkozata Is! — Kacérkodom a gondolattal, hogy színész. énekes, esetleg sportkommentátor leszek. De ez majd eldől akkor, amikor erről valóban döntenem kell. Erre van még legalább hat-hét évem... Korábban baráti szálak fűzték Edwin Mo- seshez. viszonyuk azonban megromlott, Moses nagyképflnek. hálátlannak tártja, Lewis viszont azzal vádolja Mosest, hogy már a csillaga leáldozóban, és hogy: — Moses most már csak úgy tud kellő magasságokba emelkedni, ha a hátamra lép. Áldozata vagyok a féltékenységének... Amikor aztán a már említett amerikai szavazáson Edwin Moses megelőzte, kifakadt: — Ha hat olimpiai aranyat nyerek, nyilván akkor is Moses az első. Állítólag ő tud viselkedni. En csak mindenkinél gyorsabban futok, messzebbre ngrom. ö viszont tisztelettudó. előre köszön még a portásnak is. Bravó, Moses! Aztán, úgy látszik, mégis jobb belátásra Jutott, mert az ABC tévétársaság egyik Interjúja alkalmából a vele közel azonos korú riporter előtt meg ts hajolt, és azt mondta: — Köszönöm, hogy megkeresett. Kezét csókolom.... Lehet, hogy Carl Lewis megváltozik, s 6 fs tisztelettudóan beszél majd másról, s nyilatkozik vetélytársairől. Mindenesetre azonnal szimpatikusabb lenne több millió sport- kedvelő szemében. Attól függetlenül azonban sok ezer szavazást ts lebonyolíthatnának annak eldöntésére, hogy ki a legjobb, s csak elvétve nem Lewis nyerne. Lévén az atlétikai pálya nem illem- és tánciskola, sőt nem is szépségverseny... MÉSZÁROS JÁNOS spartakiádok gyakorlatait. Az 1980-as spar- takiádon pedig szülőként két óvodáskorú gyermekével lépett fel. Csémi Karolina a pionírvezetőt teendők ellátása mellett vállalta a kolároyői lányok tanítását. S mivel maga is szívesen sportol, mozog, nagy kedvét leli ebben a többlet- munkában. Különösen lelkesítő számára, hogy a lányok örömmé] végzik a legnehezebb gyakorlatokat is. Nagyon sokan éppen most jöttek rá a sport, a testedzés ízére, szépségére, tudatosították emberformálő e- rejét. b Marcelházán (Marcelová) a lányok csoportjával Keszegh Márta, a fiúkéval Farkas József gyakorol. Mindketten testnevelés sza- kosok. — 1960 óta minden spartakiádgyakorla- tot lelkiismeretesen betanítottam, de úgy érzem, az Idei a legnehezebbek egyike. Rendkívül mozgásigényes, nagy-nagy kitartást és erőt követel legalábbis a fiúk gyakorlata. Most 23 fiúval igyekszem elsajátíttatni a nekik összeállított spartakiádszá- mot. Eddig még győzzük szusszal, szerencsére a fiúk lelkesedése tartósnak bizonyult, ezért reméljük, hogy a körzeti bemutatón sikert aratunk — mondta Farkas József. — A legügyesebb lányokat válogattam kt a csoportba, s hamar be Is tanultuk az e- gész műsort. Most már csak a ruhákat várjuk meg az értékelést, mikor mutatkozhatunk be — folytatta Keszegh Márta. Lelkesedés és remény tükröződött valamennyi spartakiádoző fiatal arcán. J61 ismerik a spartakiád történetét, célkitűzéseit, ezért a lelkesedés; sokat hallottak már a színpompás prágai bemutató hangulatáról, ezért a remény, hogy talán éppen ők lesznek, akik Prágában ts bebizonyíthatják, nem volt hiábavaló a tornateremben töltött sok-sok őrá. Benyák Mária