Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-26 / 13. szám

£

sett. Ä sűrűn zuhogó cseppek megmosdatták a kormos háztetőket, és ezernyi buborékot vertek a pocsolyák szivárvá- nyos jelszínére. Sok száz ernyő nyílott kt szerte a városban, a lenge ruhájú nők tánclépésben kerülgették az aszjalt gödreiben összegyűlt koszos esővizet, a szandálokon átfolyt a víz, a férfiak káromkodtak.

A börtönfal málladozó vakolata magába szívta a nedvességet, és apró darabokban hullott puha koppanásokkal a macskaköves utcácska keskeny járdájára. Minden megváltozott kissé az esőben. Minden szürkébb, kdmorabb lett. csak mintha a nemrég mázolt nagy vaskapu frissült volna fel az alacsonyan úszó felhők könnyeitől.

Enyhe nyikorgással tárult íci a nagy vaskapuba épített ajtó, és alacsony termetű, szinte kopaszra nyírt fiatal férfi lépett ki a zuhogó esőbe. Az egyenruhás őr viszontlátást köszönt, hangjában árnyalata sem volt a gúnynak, és jobbkeze két ujjával bökött tányérsapkája ellenzője felé. A fiú visszafordult, hogy. mondjon valamit, de csak a bezárt ajtó szegecselt vaslemezei meredtek rá kifejezéstelenül, síkos-nedvesen.

Elindult a járdán. Fehér trikója, combján a nadrágja teljesen átázott, de a záporozó esőcseppek kellemesen hütötték a szabadulás izgalmától hevesen lüktető homlokát. Műanyag szatyrát, benne kevéske holmijával hóna alá szorította, és lépkedett a málladozó vakolatú fal mentén az utcácska vége felé.

— Vidd mindet! Ügyis csak a helyet foglalja a szekrényben. De azután menj, a temetésemre se gyere el. ..

A fiú hátrament a szobába, a szekrényből kevés holmit dobált sietve a táskába, magára húzta rövid bőrkabátját és kiment a konyhába. Apja még mindig ugyanúgy ült mereven maga elé nézve, ujjai közt a félig égett cigaretta.

— Isten áldja — mondta a fiú, és bezárta maga mögött az ajtót.

ha visszanézett volna, látja, hogy apja vállát hangtalan zokogás rázza, s öklével majszolja szét az arcán a lecsurgó könnyeket.

A kisvárosi kocsma tele volt emberekkel, bár a délelőtti műszak még nem végzett, a délutániba járók pedig már munkahelyük felé zötyögtek a sáros autóbuszokon. Ki- löttyent sör savanykás szaga, cigarettafüst és ázott munkaruhák áporodtt bűzének ke- verébe lebegett a műanyag abrosszal letakart asztalok fölött.

Nehéz munkától kérges markok nyúltak percenként a söröskorsó után, és három ujjal ölelték körül a hódító szesszel töltött féldecis poharakat. Kártyalegyezö nyílott a bőrbe ivódott olajtól sötét kezekben, a játékosok homlokukat ráncolták, papírpénz cserélt gazdát halk szitkozódás közben. A kövér csapos korsókat lötybölt hanyagul, a visszajáró filléreket a pénztárban hagyta, Senki sem szólt érte, ez már így természetes.

BODNÁR PÁL:

uj ifjúság /

KOVÁCS KAMILL VERSEI:

Rohanó idő

Sáros cipőben futunk a lépteink után hóba taposva lábunk méretét tudom igen ■ az idő egyirányú s gyors lépteit nem győzzük utolérni rákapcsolunk do hiába kis idő múlva

I reménytelent11

s kifulladva megállunk egy kis levegőt szippantani a múlt idő I emlékeiből

Leveleid

Előveszem elsárgult leveleid szívemből, hogy ismét átlapozhassam kezed vonásait.

Megsimítom a fényképedet, csókot gondolok az ajkadra, bár tudom, másnak küldöd már leveleid.

KULCSÁR TIBOR ROVATA

Nem így képzelte el ezt a pillanatot. Tudta, nyár lesz majd, és százszor álmodott arról, hogy a hűvös falak közül kilépve kellemesen megborzong a tűző napsugarak első érintésétől. Igen, hitte, az ég tiszta kék lesz, az utca tele járókelőkkel, a rövid szoknyájú, őzlábú nők rámosolyognak majd. Üres volt az utca, csak egy elázott fekete macska szaladt át a túloldalra, és egy pinceablakba kuporodva nyalogatni kezdte bundájáról az esővizet.

Esett akkor is, amikor belépett a dohos káposztaszagot lehelő lépcsőházba. Az évtizedek nyirkát raktározó falak hűvössége borzongatóan tapadt a testére a csuromvíz trikón keresztül, amikor rátette a lábát az első lépcsőfokra. Kelletlenül nyomta meg a barnára lakkozott ajtó csengőgombját. Sohasem értette, mtért szerelt fel csengőt az apja, hiszen a kis lakásban az egyszerű kopogtatást is éppúgy meghallották, mint a fülbántó csörgést. Igaz, anyja halála' után gyakrabban heveredett le a szobában, de az erőteljesebb kopogtatásra így is felriadt.

— Nyitva! ■— hallotta apja hangját az ajtó mögül.

Lenyomta a sárgaréz kilincset és belépett a lakásba. Orrát megcsapta a hamutartón halmózódó filter nélküli csikkek tömény bagószaga. Apja a díványon ült megfakult jégeralsóban, vállára régi vasutaskabátját vetette, kezében újságot tartott. Olvasáshoz használt szemüvege csaknem az orra hegyére csúszott, úgy nézett pislogva a szürke celluloldkeret fölött.

— Jó napot — mondta a fiú, és tett egy lépést előre, hogy az apja jobban láthassa.

Szeme elkapta a pillanatot, amikor az ap: 'ja ráismert. A barnára cserzett arcon megkeményedtek a vonások, szemüvegét hangos koppanással az asztalra tette, és olyan hirtelen állt fel, mintha meg akarná a fiái akadályozni abban, hogy beljebb jöhessen.

— Hát elengedtek... — mondta a fiú bizonytalan hangon, és táskáját átvette a balkezébe.

Az apja egy percig mereven nézte, csak dohányfüst marta tüdejének nehéz lélegzete hallatszott. Aztán elfordult, a kredenc- hez lépett és a fiókban matatott, mintha gyufát keresne. Végre megszólalt:

— Látom. De minek jöttél ide, mit keresel te még itt, azt mondd meg. Anyádat sírba tetted, engem kutyába sem vettél soha. Egy csavargót, gyilkost neveltünk feli... — A hangja indulatosan felcsattant, bevágta a fiókot, és szódát spriccelt egy pohárba. Mohón ugráló ádámcsutkával, sietve hajtotta fel, hogy valamelyest megnyugodjék.

— Elmegyek — mondta a fiú csak néhány holmimat vinném el.

Az apja visszaült a díványra, remegő kézzel cigarettára gyújtott.

A fiú belépett a kocsmába. Lucskos tornacipője vizes nyomot hagyott szortyogva a cigarettavégekkel felhintett kőpadlón, a- hogy a pulthoz lépett. Megvárta, hogy a csapos kitöltse és felhajtsa a saját megérdemelt féldecijét. A vastag tokájú férfi krá- kogott, keze automatikusan az öblítőbe merítette a poharat. Ekkor vette észre a pultnál ácsorgó fiút. Szeme elkerekedett, keze ide-oda lötybőlte az öblítő habos vizét, s arcára bamba kifejezés ült.

— Csinálj egy sört, Bölény, ás ne bámulj ügy rám, mint ■ az anyád kísérteiére — mondta a fiú, majd lassan megfordult és körülnézett a helyiségben, jó néhány szempár szegezödött rá. néhányon oldalbabökték a szomszédjukat. A zsongás lassan lecsendesedett, de nem szűnt meg egészen, A -leg' részegebbek még nem vették észre : az új .vendéget.

— Itt á söröd, Árnyék. Nem vártuk, hogy ilyen hamar kiengednek — mondta a csapos, de azonnal elvörösödött, mert észrevette, hogy elszólta magát.

A fiú megmarkolta a korsót, pénzérmét tett a vizes pultra, és a csaposnak háttal leült az egyetlen szabad asztalhoz. A zsongás ismét felerősödött, de a legtöbb szempár nyugtalan rebbenéssel pásztázta végig újra meg újra Árnyék alakját, mozdulatlan arcát. A fiú kortyolt a kesernyés italból, letette, a korsót, megtörölte a száját, nem nézett senkire. Tudta, mindenki arra a fülledt vasárnap délutánra gondol, amikor fűrész- port hintettek a söröspult elé, hogy feligya a kiömlött embervért.

A kocsma tele volt akkor is emberekkel. Az asztaloknál inguffra vetkőzött, a vasárnap kedvéért simára borotvált képű munkások verték a blattot izzadó homlokkal. A sarokban részeg társaság ordlbált népdalokat, a kövér csapos tízpercenként nyúlt a pulton heverő hosszú konyhakés után, hogy újabb páltnkásüveg nyakáról vágja le a csavaros pléhkupakot. Két nap sem telt el a fizetés óta, futotta még a pénzből.

Árnyék a pultnak támaszkodva beszélgetett Tatával, akit húsz éve nyomott meg a vonat ütközője. Túlélte, de kinyugdíjazták, s azóta minden nap ott téblábolt a kocsmában déltől záróráig.

— A házasság öl, butit és nyomorba dönt — mondogatta, amíg fiatal volt, és megmaradt vénlegénynek. Külsejét elhanyagolta, de lakása volt soroknyira a kocsmától, azt rendben tartotta. Minden nap beült a kocsmába, figyelte az embereket. Sokan beavatták gondjaikba, de tanácsot nem nagyon osztogatott. Éljen mindenki úgy, ahogy nem szégyell, mondta.

— Csinálj még két korsó sört, BölényI — szólt oda Árnyék a csaposnak. — Meleg van ma nagyon.

Söröskorsó tört szét . hirtelen erőszakos csörrenéssel a pult szélén, Árnyék arcába tömény alkoholtól nehéz lehelet csapott.

— Mondtam neked, hogy hagyd békén a feleségemet, te lator! — ordította egy zavaros szemű, fiatal magas férfi, és a kezében előrelendült a korsó élesre csonkolódott maradványa. Árnyék még lerántotta a fejét, de a hegyes üvegcsonk így is bőven vérző sebet szántott a nyakán. Megöl! — villant át az agyán, és máig sem érti, hogy került a kezébe a csapos hosszú konyhakése.

Döfött. Kélséqbeesett erővel, kétszer egymás után. A férfi hörögve esett össze, az emberek ordítottak körülötte, de nem volt segítség. Mindkét seb egyenként is halálos volt, a vádiratból tudja. A kiszabott büntetést letöltötte, de itt, körülötte minden szempárban ott ült . a. fekete taláros,'kegyetlen ítélet.

Lépés csosszant az asztal mellett. Felnézett. Gondozatlan, zsírosán simuló hajú, e- zer ránccal barázdált arcú embert látott. Balkezében félig leivott söröskancsót tartott, repedezett körmü jobbját kézfogásra nyújtotta.

— Isten hozott fiam.

Hangja rekedten suttogó volt a sok elfüstölt kapadohánytól.

Árnyék felemelkedett a székről, és elfogadta a feléle nyújtott jobbot. Erezte tenyerén a rövid, de kemény szorítást.

Köszönöm, Tata. De talán ez a legrondább hely, ahová a magasságos vezérelhetett.

Leült egymással szemben, az öreg ócska ballonkabátja a mocskos kockakövet érte. Mindketten beleittak a sörükbe, időt kellett nyerni, hogy a gondolatok rendeződjenek. Tata hátrasimította szemébe lógó hajtincseit, megköszörülte a torkát:

'. — Ki lehetett bírni? — kérdezte.

— Láthatja, itt vagyok... — válaszolt a fiú kitérően.

Táská/ából egy csomag olcsó cigarettát kotort,, elő, odakínálta az öregnek, aztán maga is rágyújtott.

— Nem lett volna muszáj — állapította meg Tata, és tengerészslukkal szívta le a kékes füstöt.

— Muszáf volt, különben megöl, ezt maga is tudja.

— Azt igen, csak azt nem, hogy mért kellett neked a felesége. Nem volt kívüle is elég ágyasod? Ügyis csak hébehóba aludtál otthon.

— Mit csináljak, ha kellettem neki? Még a melóba ts eljárt utánam.

Az öreg látta, hogy Árnyék arca vörösöd- ni kezd a benne ágaskodó indulattól.

— Jól van, ezt most hagyjuk. De valamit mondok neked. Nézd, kint esik, és csupa

latyak az utca. Mégsem mászik bele az ember minden pocsolyába.

Percekig hallgatták, a sörről is eltűnt már a hab. mire az öreg újra megszólalt:

— Apádat nem láttam itt azóta. Talán jobb lenne hazamenned, úgyis görbén les rád itt mindenki.

Árnyék hirtelen úgy ‘ érezte, megfordult vele a világ. Most döbbent rá először, hogy tulajdonképpen nincs hova mennie. Kétség- beesetten szorította a korsó fülét, k-örmet a tenyerébe vájlak, ujjain a bütykök egészen meqjehéredtek.

— Na, mi van veled? — hallotta az öreg hangját tompán, nagyon messziről.

— Hé, Bölény, hozz gyorsan egy vodkáit

Mintegy álomban emelte szájához a vastagfalú féldecis poharat. Az erős szesz kimarta belőle, visszaszorította a hirtelen rátört gyengeséget. Újra tisztán látta a csapost, amirtt fefét-csóválva lötyböli az öblítő habos vizét.

A fiú az öregre emelte fátyolos tekintetét.

— Ki élhet együtt egy latorral? Ezt mondd meg nekem. öreg. ki?!

Elemi erővel tört fel belőle az elkeseredett düh. A korsó mint parittyakő vágódott pukkanva a falhoz, és üvegszilánkokat fröccsentve tört ezer darabra.

Halotti csend lett hirtelen a kocsmában. A kártyázók mozdulatlanná merevedtek, a pultnál állók csak pillanatokkal később fordultak hátra, mintha attól féltek volna, hogy a következő korsó az ö fejükön törik ripityára.

— N-ne csináld a ci-cirkuszt, Árnyék.., — hebegte a csapos, és a feje reszketni kezdett az idegességtől.

— Legyen eszed, fiam! — mondta az öreg halkan, de az ö szemében is ijedtség bujkált.

Am Árnyékot megnyugtatta a hirtelen dühkitörés, és fejét lehajtva ült mozdulatlanul. Színtelen hangon szólalt meg aztán:

— Apám látni sem akar'. Nincs hova men* nem ...

Az öreg a cigarettáért nyúlt, miközben a fiú arcát figyelte.

— Nálam ellehetsz egy darabig. Melóba állsz, aztán majd meglátjuk.

Árnyék végigsimított tüzelő homlokán és sóhajtva mondta:

— Rendes vagy, Tata. De akkor menjünk, fáradt vagyok.

■ Felálltak, és az újjászületett zsongástól kísérve kiléptek a kocsmából. Kint esteledett, az eső már elállt. A pocsolyák tompán csillogtak az asztalt gödreiben, a járdán, mindenütt. Holnapra megfogyatkozik bennük a víz, holnaputánra talán nyomuk sem marad. Minden pocsolya felszárad végül.

Tavaszvárú: Versei zsengék, kezdetlegesek. Az első őszinte hangú vallomás, a másik kettő eléggé szokványos. Idővel Jelentkezzen.

Vadrúzsa: Első Jelentkezése kellemes meglepetés. írása ]61 sikerült jellemrajz, szerkezete és stílusa is megfelelő. Elbeszélését az első félév folyamán közöljük.

B. K.: Négy verse közül a Télapó- -vers tetszett, a többi három eléggé kezdetleges, verstani szempontból sem hibátlan. Mind a négy verse Inkább gyermeklapba való. Még nagyon fiatal, tanuljon, próbálkozzon, s Idővel Jelentkezzen,

R. P.: Versel tele vannak közhelyekkel és magyartalanságokkal. Sem

a rím, sem a ritmus kedvéért nem lehet megerőszakolni a nyelvet Ilyen sután sikerült sorokkal: „Most, mikor már nem látlak, / Nem látom arcodat, / Belemélyedve nézem / A te írta sorokat.“ / Vagy: „Mikor még a kezdet kezdetén / Elsimulva ültünk a padok soraiban“ / stb. De nagy költőink Ilyen „közvetlen hatásától“ sem lesz Jobb a vers: , „A helyiség kalapácsa dörömböl a falon, / Sötét éjszakák vérpiros szúnyogai roppannak.“ Vagy: „Mondd, mit érlel kiszáradt fa gyökere t Hús cseppel mely bizalmat kelt / Szárnycsapkodást vértes feje fölött / mondd, mit érlelsz, te kihalt gyökér? /“

K. S.: Műfordítói pályázatunkra beküldött versfordításait megkaptuk. Második versét, sajnos, nem fogadhatjuk el, mivel egy hatvanhárom éves költőt semmiképpen sem sorolhatunk a fiatal vagy a középső köl- tönemzedékhez. Ezért kérjük, válasz- szón más verset.

A. R.: írásai közül a Lessie c. inkább prózai megfogalmazást kívánna. A Szeretném, ha szeretnél már a elmében Is Ady-hatásról árulkodik. Ember-e az ember c. versének néhány sora a komoly téma paródiájaként hat. ön még nagyon fiatal, sokat olvasson, tanuljon.

Szilvia: „Az igazsághoz tartozik, hogy a „Csendes Bolond vagyok” című versemet elég ronda állapotban

írtam“ — vallja be kísérőlevelében. Ez érezhető Is a versen. Nem értjük többek között furcsa helyesírását

sem. beleértve a nagy kezdőbetűk teljesen önkényes, minden nyelvtani és más logikát nélkülöző használatát.

lalila: Ebédszünet az üzemben című írásában eléggé valószlnűtlenül hat az asszony „közvéleménykutatása“ az adott kérdést illetően. Próbálja az alapötletet másképpen megírni.

S. K.: Férje két verse nem sikertelen próbálkozás, de nem éri el a közölhetőség szintjét. Idővel jelentkezzen.

Balaton 79: Novemberben küldött írását egyelőre témája miatt nem közöljük. Újabb írását valószínűleg e- lőnyben részesítjük. Ügyeljen arra, hogy ne Ismételje magát, már a témaválasztás terén is nagyobb változatosságra törekedjen.

Fagyöngy: Két verse közül a Tegnap című a sikerültebb, örülnénk, ha több verssel jelentkezne.

B. zs.: Szeptemberben küldött írását nem kaptuk meg. Jól tette, hogy újra beküldte. Kisebb átdolgozásokkal az év folyamán közlésre kerülhet.

TÖBBEKNEK: Kérjük azokat a munkatársainkat. akik gyermekverseket, meséket írnak, küldjék be ezeket legkésőbb április 30-ig.