Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-07 / 6. szám
4 M Iában tanult. Mondja, elsőben még csak hetente egyszer, csütörtökön vannak a konyhában. Akkor is jobbára idősebb társaiknak segédkeznek: krumplit hámoznak, hagymát tisztítanak, mosogatnak ... Időnként azonban már őket is odaengedik a főzőkanálírez. Osztályozzák is ilyenkor a munkájukat: hasábburgonyát sütöttek, rizst pároltak, rántott sajtot készítettek meg köreteket. S hét végén, amikor hazamennek, néhányuk már az anyunak is segít a sütés-főzésnél: a húslevest, gulyást, rántott húst bármelyikük el tudja készíteni. — A többit pedig majd itt megtanuljuk — mondják. Bár az osztályból csak tizenegyen készültek szakácsnak, ám munkában, az általános tárgyaknál elnézőbbnek kell lenni. Persze eZek a problémák a szakmunkásképző-iskolák legtöbbjére jellemzők. A Domsitz Júlia, Dávid Valéria, Tornyai Magdolna pedagógusokkal folytatott beszélgetés után még egyszer végigjárjuk az iskolát. Az iskolát, amely már régen szűknek bizonyult a 380 diák, illetve tizennégy osztály számára. A szaktantermek, az osztályok valóban picik, némelyikben csak nagyon szűkösen fér el a 16—20 diák, s táblának is csak egy széken jut hely. Jövőre megkezdik az új iskola építését, pontosabban a jelenlegi bővítését. Épül majd tíz tanterem, lesz új étterem, konyha, s bővül a diákotthon is. Benézünk S omorja - {Samorín)' egyik mellékutcájának legelején a járókelőktől azt kérdezem, hol találom a Csallóköz éttermet, pontosabban a szakácsokat képző szakiskolát. <— Maga a „Hiltont“ keresi...? *—1 válaszolnak szintén kérdéssel, majd megkapom az útbaigazítást is: az utca legvégén van az étterem és iskola. Megállva az iskola előtt fehér blúzba, fekete szoknyába öltözött pincérlányok soksasága les ki az ablakon. Beljebb menve, a konyhában diák szakácsok sürögnek a lábasok, tűzhelyek körül, az egyik szaktanteremben „dzsin-fisz“ koktélt kever az egyik diáklány, az osztályban épp németóra van a másodikosoknak... A folyosókon keményített, vasalt köpenyben közlekednek fiúk, lányok. A hangulat cseppet sem iskolai, pedig komoly munka, elméleti és szakoktatás folyik itt: a jövő pincéreit, szakácsait képezik. Az 1963-tól létező iskolában tavaly szeptemberben magyar tanítási nyelvű osztály nyílt. Nyolcvankettőben született létrehozásának az ötlete. Az iskola igazgatója, Ján Kolibecky mondja az osztállyal kapcsolatban: — Régi igény volt már ennek a magyar tanítási nyelvű osztálynak a létrehozása, hiszen intézetünkben már korábban is nagyon sok magyar alapiskolából kikerülő diák tanult, akiknek főleg a kezdeti időszakban voltak nyelvi nehézségei: rosszul ment nekik a tanulás, nem értették a tananyagot, bukdácsolták, sőt néhányuknak épp emiatt el is kellett hagynia az iskolát» Pedig lehetett volna belőlük ügyes, jó pincér, szakács. Éppen ezért örülünk, hogy ez a gond végre megoldódott, mert mégis humánus okokból is méltánytalannak éreztük, hogy amiért a szlovák nyelvvel nincsenek teljes mértékben tisztában, ne válhassanak jó szakemberekké. Többször is hangoztattam: nem szabad-, na ezeket a leendő jó szakembereket emiátt elveszítenünk. Ugyanis feljegyzéseket végeztem az egyes diákokról: sokukról kiderült, hogy az alapiskolában jó volt az előmenetelük, itt pedig több tantárgyból is bukásra állnak. Elbeszélgettem velük. ^Mondták, nem értik az oktatót. rÉZjpiég ma is előfordul az olyan diákoknál, akik magyar alapiskolából szlovák tanítási nyelvű osztályba kerülnek. Most is van két ilyen esetünk a dunaszerdahelyi járásból. A Jed- nota, amely ezeket a tanulókat felveszi, fel akarja velük bontani a szerződést gyenge előmenetelük miatt. Épp most volt itt nálam a szerdahelyi Jednota egyik dolgozója. Úgy egyeztünk meg, hogy a két diákot áthelyezzük a magyar osztályba, s minden bizonnyal néhány hónapon belül megoldódnak tanulmányi gondjaik. Mert egyébként a fiúk ügyesek, szorgosak, dolgosak. Kár lenne értük. — Tavaly szeptemberben tizenöt diákkal nyílt meg az osztály. Ma már huszonketten vannak az I. D- ben, A többi hét diákot így helyeztük át egyéb osztályokból az I. D- be. Nagy segítség a gyerekeknek, hogy az általános tantárgyak oktatása magyar nyelven történik. A szaktantárgyakat ugyan szlovákul tanítjuk, de pedagógusaink többsége beszél magyarul, így növendékeinket anyanyelvükön is megismerteti a szakkifejezésekkel, sőt, ha kell, így is elmagyarázza a tananyagot. — Az I. D az iskola egyik legjobb osztálya. Ök hiányoznak a legkevesebbet, az ő magaviseletük a legkiválóbb. De egyébként is jól megállják a helyüket, éppen ezért eddigi tapasztalataink alapján nagyon szeretnénk, ha ez év szeptemberében újra nyílhatna magyar tanítási nyelvű osztály. Reméljük,' lesz még jelentkezőnk. Ezt lehet remélni, hiszen a nyugat-szlovákiai kerületben egyedül Somorján folyik szakácsképzés magyar nyelven. Az igazgatóval folytatott beszélgetés után ellátogattunk az I. D- hez is. A huszonkét lány kicsit megszeppenve fogad bennünket. Elmondják, hogy a komáromi, ga- lántai, dunaszerdahelyi járásból jöttek ide, s többnyire bentlakók. Szalay Zsuzsa, az osztály legjobb tanulója a szóvivő. Ő azért jelentkezett ebbe az iskolába, mert érdekesnek találja a szakácsmesterséget, s anyuka is ebben az iskoma már a többi tizenegy sem hagyná el a főzőkanalat, pedig csak azért választották ezt a szakmát, mert máshová nem sikerült bejutniuk. Megszerették az iskolát, a jó osztályközösséget, leendő szakmájukat. E rövid beszélgetés után ellátogatunk az étterembe és a konyhába. Nos, kevés iskola diákjai dicsekedhetnek el azzal, hogy ők naponta étteremben ebédelnek, hogy a menza kosztja helyett ők naponta étlapról, négy főétel kö- ■ zül válogathatnak, hogy pincér hozza asztalukra az ételt, s pincér szedi össze az üres tányérokat. Itt ugyanis a kellemeset összevonták a hasznossal. A diák szakácsok u- gyanis nemcsak tanulnak főzni, hanem főznek is társaiknak. A pincérek pedig, hogy állandóan gyakorolják jövendő mesterségüket, felszolgálnak. Szépen, pontosan, úgy ahogy azt majd leendő munkahelyükön is tenniük kell. Odaviszik diáktársaikhoz, a vendégekhez az étlapot, felveszik a rendelést; kiviszik a levesestálakat, az egyes ételadagokat. Jó érzés nézni, amint egyik diákpincér felszolgálja társát, a diákvendéget, vagy belehallgatni beszélgetéseikbe, amelyekből nem hiányzik a pajkos kritika sem. Meghívnak engem is, kóstoljam meg főztjü- ket. A sült hús, párolt káposzta, knédli, amelyet a harmadikos szakácsnövendékek készítettek, fölöttébb ízletes. Bár ilyet és így főznének majd akkor is, ha valamelyik étterem konyháján munkába állnak! A pincérlányojc udvariasan, előzékenyen, pontosad szolgálják fel az ételeket. S megint csak ugyanaz az óhaj: továbbra is maradjon meg a most tapasztalt modoruk, kedvességük, pontosságuk, vigyék magukkal azt, amire az iskola megtanította őket, s ne engedjenek a színvonalból. Színvonal! Az iskola néhány fiatal pedagógusával elbeszélgetve megtudom, hogy sok esetben na- "gyon nehéz, sőt kompromisszumoktól sem mentes munka, feladat hárul rájuk. Ugyanis az iskolában nagyon gyakori az olyan diák, akik a gyakorlati tudnivalókat kiválóan elsajátítják, remekülfőznek, előkelőén felszolgálnak, ám az általános tantárgyakban már sántikálnak. Sőt, mondják, egyre több az olyan is, aki csak ímmel-ámmal kapcsolódik bele az elméleti és gyakorlati oktatásba. Nincs kedve sem a tanuláshoz, sem a munkához. Nehéz őket eltanácsolni az iskolától, mivel a Jednota, amely a tanulókkal szerződést kötött s tanulmányi költségeiket fizeti, ragaszkodik minden diákjához, a befektetett pénzét szeretné visszakapni. Ez a fonák helyzet idézi elő azt a szomorú folytatást, hogy azok is szakképesítést kaphatnak, akikről a szakoktatók, pedagógusok esetleg érzik, hogy nem e pályára valók, hc:.gy annál a diáknál, aki jő a az egyik szaktanterembe, amely cseppet sem hasonlít a hagyományos iskolai osztályokhoz. Körös- -körül szekrények állnak, tele poharakkal, tálakkal, étkészletekkel. Középen fehér abrosszal leterített asztalok, oldalt szintén egy asztal, amely tele van különféle szeszesitalokkal és turmixoláshoz szükséges eszközökkel. Itt a másodikos diákok éppen turmixitalok készítését tanulják. Ott jártunkkor „dzsin-fisz“-t készítenek: dzsinből, tojássárgájából, citromból, cukorból s hozzá még egy kis szóda is. Egy-egy ital elkészülte után néhány fiú tálcára rakja s körbekínálja vele osztálytársait. Itt és most nemcsak szabad szeszes italt fogyasztani, de kötelező is. Csak így tudják megítélni egymás munkáját a lányök, fiúk. Ilyen hát a somorjai iskola-étterem, amelyet a helyi köznyelv talán nem is véletlenül keresztelt el „Hiltonnak“. Mert amit Somorján látunk, az valóban színvonalas pincér- és szakácsképzésről tanúskodik, az itt tanuló diákok valószínűleg megállják majd helyüket bármely vendéglátóipari egységnél. Feltéve, ha hisznek abban és ahhoz is tartják magukat, hogy amit az iskolában tanultak, mindig és mindenkor kötelező érvényű, hogy ők vannak a vendégért, és nem fordítva. Persze riportom befejezéseként még egy gondolat idekívánkozik. Az eredményes munkához nagyban hozzájárul az iskolában működő SZISZ- alapszervezet, amelynek vezetésével Júlia Hammarovát bízták meg, aki a Pártélet című folyóiratnak a következőket mondotta munkájáról: „Azoknál, akiket vezetek, nem sokkal vagyok idősebb, s még nem is olyan rég, olyan volt az érdeklődési köröm és a szükségleteim, mint az övék. Ez megkönnyítette a helyzetemet: az ifjúsági szervezetbe, a hozzá való jó viszony kialakítására csak úgy vehetem rá őket. ha természetes tulajdonságaikra támaszkodom. És ezekben az években — a gyermekkor és a serdülés határán — ez az az igyekezet, hogy így vagy úgy, de mindenképpen „kitűnjek“ a többi közül, az elsők között is az első legyek, és mindenkinek megmutassam: ki vagyok, mit tudok ... Ezért kezdetben olyan módszerekhez folyamodtam, mint a különböző kvízek, versengések, amelyek keretén belül a diákok a legkülönbözőbb ismereteikről adhatnak tanúságot. A SZISZ-tagokat úgy irányítom, hogy ne csak magukkal törődjenek, hanem hogy minden körülmények között segítőkészek legyenek. A tavalyi iskolaévben megalapítottam az első, harmincnégy tagú szocialista brigád-utánpótlást. Ez inkább csak amolyan kísérlet volt. és a tapasztalatok győztek meg bennünket arról, hogy ezen a téren még sokat kell tennünk. Meggyőződésem, hogy ez az én nevelői igyekezetem nem hiábavaló. Tanítványaim, választott hivatásukban — szakács-pincér — mind több szépséget találnak, s hogy ez a munkalendület megnyilvánul majd első munkahelyükön is. ZOLCZER JÁNOS rA szerző felvételei A VENDÉGÉRT VANNAK Ján Kolibecky, az iskola igazgató Készül'a „dzsin-fisz“ A szakácsok között szép számban akadnak fiúk is. Leveskóstolás .Tessék parancsolni!
