Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-27 / 52. szám

Az egyetemi könyvtár csodaszép homlokzata. A mozaik a modern mexikói képzőművészet egyik kiemelkedő alakjának, juan O’Gormannak a műve. a pecsenyesütők, az édesség- és gyü­mölcsárusok, na meg a fáradhatatlan fényképészek. A legkitartóbb „turistaüldözők“ mégis a ponchoárusok. Amint az ér­deklődés, kíváncsiság halvány jelét észreveszik, azonnal lecsapnak áldo­zatukra. „Uram, nézze ezt a remek kézimunkát! Fogja csak, ugye, milyen kitűnő anyag. Első osztályú áru. Ma­gának tízezerért odaadom. Honnan jött? Európából, hiszen ez nagyszerű, nyolcezerért a magáé. Álljon meg! próbálja ki, elsőrendű poncho ez, ké­rem. Sefíor, ha ad érte hétezret, a magáé...“ És ez így megy tovább. Az árus nem hagyja magát csak úgy le­rázni. Szorosan követi a már mene­külni vágyó turistát, akinek esze á- gában sincs este tizenegykor ponchót vásárolni a Plaza Garibaldin. De a mexikói nem tágít. Maeam is majd­nem kötélnek álltam, annak ellené­re, hogy előttem volt tapasztalt ba­rátom figyelmeztetése, aki még ott­hon a lelkemre kötötte, nehogy be­adjam a derekamat az ilyen üzlete- seknek, akik lényegesen drágábban adják ugyanazt az árut, mint az in­dián árusok a piacon. A mexikói vég­ső elszántsággal a nyakamba akasz­totta a ponchót, már csak négyezer pesot kért érte, de semmi esetre sem volt hajlandó visszavenni tőlem. Még jó, hogy ebben a helyzetben is volt annyi bátorságom és eszem, hogy egy elszánt dobással mégis vissza juttat­Ki ne ismerné e két jellegzetes me­xikói specialitást? Ha másképp nem, hallásból biztosan. Tortillasüiőkkel az ember lépten-nyomon találkozik. A kis kemencék mellett görnyedő indiánok szakszerűen készítik ezt a kukoricaliszt lepényt. Amint megsült, fűszerezik és hússal megtöltik. Ki ho­gyan kívánja. Hát nem tudom, de én nem mertem megkívánni, legalábbis az utcán nem. Féltem a kellemetlen következményektől, amelyekre min. den európait figyelmeztetnek. Ugyan, is még ha ezek a tortillasüíők tiszta kézzel gyúrnák is a kukoricaliszt masszát, akkor - sem lenne tanácsos fogyasztani a lepényből. Viszont a szállodákban, ahol megtartják a hi­giéniai előírásokat, a tortilla már külsőre sem ugyanaz, mint az utca­sarkon. A tequilát viszont minden aggály nélkül ki lehet próbálni- A kaktusz­ból készült pálinka különböző fajtái azonban eltérő minőségűek. Legin­kább a vodkához hasonlítható. Ha már a pálinkánál tartunk, el kell mondani, hogy a csaknem 3000 kilo­méteres autóbuszúlon csupán egyet­len részeg embert láttam. Lehet, hogy az állandóan nagy meleg teszi, de az is lehet, hogy a pálinka ára. Persze ott, ahol nem akarják a vé­letlenre hagyni a dolgot, hathatós in­tézkedéseket is hoznak. Mint például Meridában, a Vucatán-félsziget fővá­rosában. Nemcsak az utazást irodák reklám­jai hirdetik, hanem a tapasztalt vi­lágjárók is állítják — Mexikó a föld­kerekség legérdekesebb országainak egyike. Az észak-amerikai kontinen­sen levő, de valójában Latin-Ameri- kához tartozó Mexikó tizenhatszorosa Csehszlovákia területének. Ehhez vi­szonyítva népsűrűsége nem túl nagy, hiszen ezen az óriási területen „csak“ kb. 75 millió ember él. S ennek Is egynegyede a fővárosban, Mexikó Ci­tyben. Nagyon vegyes a lakosság. A százalékbeli megoszlás így fest: 55 százalék mesztíc, 29 indián és 15 fe­hér. Az átlagéletkor 65 év. A lakos­ság száma az utóbbi években ugrás­szerűen megnőtt, ugyanis a változat­lanul nagyméretű szaporulat mellett a kormánynak sikerült különböző in­tézkedésekkel csökkenteni az újszü­lött-, illetve csecsemőhalálozást. így hát nem csoda, hogy a rengeteg kó­bor kutyán kívül állandóan gyerekek­kel találkozik az ember. Sajnos, több­ségük lesújtó látványt nyújt — hiá­nyos, piszkos öltözékben tengetik éle­tüket, sokan csak koldulással szerzik be a létfenntartásukhoz szükséges be­tevő falatot. Szüleik képtelenek gon­doskodni róluk. Ez a valóság. Az országban a mun­kanélküliség következtében nagy a szegénység. Mexikóvárosban, a köz­pontban sok a koldus. A járdákon szétterített prokrócokon kéregetnek, hogy ne haljanak éhen, éjszaka pe­dig újságpapírba, rongyokba burko­lózva alszanak ugyanott, csöppet sem zavartatva magukat a járókelőktől vagy a szolgálatukat teljesítő rend­őröktől. Nem tudom, de engem min­dig elszomorított ez a látvány. Rög­tön az első nap, amikor kiléptünk szállodánk ajtaján, s egy alig kétéves, járni is még alig tudó kisfiú két, nem sokkal idősebb társa kíséretében az utunkat állta, és mindkét tenyerét ki­nyújtva könyörgött — elszorult a szi­vem. „Un peso, sefior, un peso“ — hajtogatta íllandóan, és nem tágított tőlünk. A markába nyomtam néhány érmét, de szomorúan tudatosítottam, hogy ha az egész valutakészletemet odaajándékoznám is ezeknek a gye­rekeknek, nem tudnék sorsukon ja­vítani. Hozzájuk hasonlóan sokmillió társuk és szüleik sorsa meg van pe­csételve. Helyzetük kilátástalan. Egyik napról a másikra élnek, ha nem e- gyik óráról a másikra. Mexikóvárosban, amelynek a becs­lések szerint ma már 18 millió lako­sa van, s e tekintetben Tokióval ve­tekszik a világelsőségért, nemcsak koldusokkal találkozunk, ez csupán egyik arca. Mexikóváros ugyanis az ellentétek városa. A modern építé­szeti remekek, a csodálatos emlék­művek, nevezetességek elbűvölik a látogatót. Az Állami Lottó égbe nyú­ló csupa üveg épülete vagy az egye­temi könyvtár, amelynek egész oldal­falát a modern mexikói képzőművé­szet egyik kiemelkedő alakjának, O’Gormannak óriás méretű mozaikja díszíti, éppúgy megállásra kényszeríti a turistákat, mint a Zocalon (a vá­ros központi terén) megtalálható le­nyűgöző katedrális, a belülről cso­dás freskókkal díszített Nemzeti Pa­lota, vagy odébb a gaudelupi Madon­na régi és új bazilikája. Már a Mexikóváros kellős közepén levő repülőtér főépületéből kilépve a- zonnal érezni a lüktetést. Óriási itt a forgalom, még éjjel is sűrűn szá­guldoznak a gépkocsik. Ebben a met­ropolisban pezseg az élet reggeltől estig és estétől reggelig. Tény, hogy számtalan szórakozási lehetőségben válogathat a kíváncsi turista. Nem szabad kihagyni a fővárosiak közked­velt hétvégi üdülő-, Illetve szórako­zóhelyét: a Xochimilcot. Jellegzetes lagúnáin virágokkal gazdagon díszí­tett, tetővel és fapadokkal ellátott csónakokon élvezheti a vendég a bu­ja növényzet, a helybeli népi szoká­sok szépségeit. Vagy itt van az is­mert állatkert. Minden második va­sárnap charreadosnak, azaz tipikus mexikói rodeónak lehet szemtanúja az ide betérő vendég. Nem beszélve a sajátos folklórrendezvényekről. ŐSZINTESÉG ÉS VENDÉGSZERETET Ez a két tulajdonság jellemzi a leg­inkább a mexikói átlagembert. Az ős­lakosuk kedvelik a táncot, a dalt, a virágot, a szépséget és a színeket. Első pillantásra a villogó szemű, cser­zett bőrű és fekete hajú mexikói ki­mértséget, amolyan visszafogottságot mutat, mintha félne, hogy elárulja az idegeneknek nyíltságát, őszintesé­gét. Ezeknek az embereknek, lehet­nek bármennyire is szegények, a becs­telen élet nagyon távoli valami, nem ismerik, egyszerűen nem akarják is­merni. Ugyanakkor elsőrangú házi­gazdák, nagyon vendégszeretők, de egyben babonásak is. Főleg az idő­sebb asszonyok. Lencsevégre kapni őket nagyon nehéz, amint észreve­szik, elfordulnak vagy eltakarják ar­cukat. A babona szerint ugyanis akit lefényképeznek, az elveszti saját ar­cát. A gyerekek viszont vidáman pó­zolnak az objektív előtt, a férfiak is mosolyogva engedik magukat fotóz­ni. Egy ugrásra Latin-Amerika legma gasabb épületétől, a Tőrre Latinoame ricanától (182 m) található a külföl di turisták egyik legkeresettebb és legkedveltebb szórakozóhelye, a Ga ríbaldi fér. Ezen a négyszögletű, nem éppen tágas téren gyülekeznek na ponta, már sötétedés előtt, a mexikói népviseletbe öltözött zenészek, hónuk alatt gitárral, mandolinnal, hegedűvel avagy egyéb hangszerrel. Csekély ösz- szeg ellenében bárkinek eljátsszák kedvenc dalát, persze az előadás csak akkor érdekes igazán, amikor az eredeti mexikói népzene taktusai­ra a jelenlévő, temperamentumos me­xikóiak közül táncra perdül egy-egy tapasztalt pár, ropják a táncot. Azon­ban nemcsak a zenészek vonzzák az érdeklődőket a Plaza Garibaldira. A jellegzetes hangulathoz hozzájárulnak tam gazdájához az árut, és gyors lép­tekkel elhagytam a színhelyet. INDIÁN PIAC Valamennyi nagyobb városban meg­található a nem mindennapi látványt és általában kalandot is kínáló in­dián piac. Van, ahol nagy ponyvate­tők alatt lepedőkön, pokrócokon kí­nálják a portékát, máshol rendezet­tebb környezetben, bódékban van fel. halmozva minden oldalról a renge­teg áru. A látvány mindenképpen fe­ledhetetlen, s ha netán az ember al­kudozni kezd, akkor az egész vásár­lás is az. Az üzlet a tulajdonos és családja számára egyben lakóhely is. Míg a családfő dolgozik, az anya vagy éppen szoptat, vagy az egész család tévézik. Mert szinte minden „üzletben“ van hordozható tévékészü­lék, sőt, a fővárosi piacokon színes képernyőjű. A piacokon mindig sok az ember. Nagy a lárma, mindenhol folyik az árusítás, alkudozás. A tar­ka színek, a nagy zaj mellett talán a különböző élelmiszerek, meg a gyapjú-, vászon, bőr-, esetleg faáruk szagának egyvelege a legjellegzete­sebb. Egyetlen felhőként nehezedik az egész piacra, s mi nem is értet­tük, hogyan tudtak egyesek kóstolni az itt kapható húsból, halból, gyü­mölcsből, sajtból vagy kenyérből. TORTILLA ÉS TEQUILA Az előző étel, az utóbbi pedig ital. Jókedvű, játszadozó indián gyerekek Puebla utcáján. Szeszes italt az üzletekben csak délelőtt 11-től délután 6-ig árulnak. Ogy látszik, ez is egyike a hatásos módszereknek. Ha már a hosszú útnál tartunk, hadd mutassak be egy jellegzetes vi­déki házat. A falak általában fehér­re meszelve, a tető bádoglemezekből, illetve nádból készült. A házon ablak. és ajtónyílás is van. Viszont ablak és ajtó általában nincs. Minek is? Hi­szen az ország területének 80 száza­léka sivatagos, illetve félsivatagos, s az ország déli részén az éghajlat tró- pikus. Így nemcsak nyáron, de az év minden szakában nagyon meleg van. A hidegtől tehát nem kell félniük, a betörőktől, tolvajoktól úgyszintén. A szobáknak aligha nevezhető lakóhe­lyiségben ritkaság a mi értelmünkben vett bútor. Itt-ott akad egy-egy szék vagy rozoga szekrény, a falon néhány polc. Az egyetlen asztalon áll a tv- -készülék, de láttunk olyat is, hogy a tv a földön volt. Mert ez az egy do­log nem hiányozhat a berendezésből. Akár van asztal, akár nincs. Külön­ben az egész ország területén 2—3 spanyol nyelvű programot sugároznak egész nap, a fővárosban 5 spanyol- és 6 angol nyelvű csatornán továbbít­Szegénynegyed a főváros peremén. ják házhoz a politikát, kultúrát meg a temérdek reklámot. A tv-készülékeken kívül még egy „bútordarab“ nem hiányozhat: a füg­gőágy. Általában az egész család egy helyiségben alszik, pihen, tehát egy­más mellett 4—5 függőágy is ki van feszítve a két fal között. Két-három kisgyermeknek egy közös ilyen ágya van. Így fest vidéken. A városokban természetesen jobb a helyzet, vala­mivel magasabb az életszínvonal, több a munkalehetőség is, s mindez vonz­za a városokba, a nagyobb községek­be a vidékieket. Mezőgazdasági ter­melésből csak nagyon keservesen le­het megélni. A föld mostohán bánik az emberekkel, kevés a megfelelő termőtalaj. Az agavén (kaktusz) és néhány déligyümö csőn kívül képte­lenség hasznos növényt termeszteni. A NAGY ÍNDIÁN KULTÚRÁK MARADVÁNYAI Sok szépet, érdekeset láthat a tu­rista mexikói útján, de a régi, nagy indián kultúrák maradványai nyűgö­zik le leginkább. Mexikóváros köz­pontjától autóval alig egy és fél órá­nyira van Teotíhuacan. Lenyűgöző lát­vány a híres Nap- és Holdpiramis, és a közöttük vezető Halottak útja. A két óriási piramis a többi kőépülettel együtt 128 négyzetkilométer nagyságú területen épült. A 215 láb magas Nap-piramis tetején állva tudatosítja csak igazán a látogató e régi teoti- huacan kultúra pompáját, nagyságát, és azt, mekkora érték ez az utókor számára. Mexikó területén rengeteg indián piramis van, nagy részüket a régészek pénzhiány miatt mindmáig nem tudták restaurálni, s ezek vagy a föld felszíne alatt, vagy a dzsungel sűrűjében őrzik titkaikat. Nem mesz- sze Pueblától Cholulában tekinthetik meg az érdeklődők a világ legnagyobb alapterületű piramisát, amelynek egy- -egy oldala 450 méter. A Hernado Cortez vezette hódító spanyol csapa­tok a piramis kőkockáit felhasználva csodás templomot építettek a tetejé­re. Dél felé haladva, Oaxaca mellett szinte a város főié ágaskodik egy má­sik központ, a Monte Albán. A zapo- tékok, mixtékok, majd végül az az­tékok uralkodtak ezen a területen. A Yucatán félszigeten a dzsungel kel­lős közepén leltünk rá a leírhatatla- nul csodás Palenquera. A régészek kü.önben ezen a helyen bukkantak rá az egyetlen indián sírhelyre — a piramis belsejében. Palénquet Uxmal követte, s végül az előbbieknél is szebb Chichén Itza volt utolsó állo­másunk. A maja törzs architektúrája, az építészeti stílus tökéletessége, a- melyet később a toltékok még tovább fejlesztettek, ámulatba ejti a mai lá­togatót is. Az indián kultúrák remek­művei — ami nagyon érdekes — mind eltérnek egymástól, mindegyik helyen újabb és újabb építészeti stílussal ta. lálkoztunk, mindenhol különbözik a többitől még az épületek díszítése, a piramisok elhelyezkedése is. TAXCO, AZ EZÜSTVÁROS A lenyűgöző természeti szépség sem tudja beárnyékolni azt a meseszép várost, amely a hegyek között eldug­va épült, fejlődött 1529 óta. Ebben az évben alapították ugyanis Taxcot, az ezüstvárost. A város rövidesen nemcsak mexikói, hanem világvi­szonylatban is a nemesfém bányásza­tának és értékesítésének központjává vált. Itt rendezik évente a híres ezüst- vásárt. A város meredek, ide-oda te­kergő, szűk utcáin nehéz a közleke­dés, csak személygépkocsik bírnak felkapaszkodni a nehezen megköze­líthető helyekre, a tömegközlekedést minibuszokkal oldották meg. Termé­szetesen minden utca egyirányú. A várost nagyon sok külföldi látogatja meg, s hogy megkönnyítsék nekik a tájékozódást a legfontosabb utcákon és tereken végignyúlik az úttest kö­zepén egy hosszú Quetzalcoatl, azaz Tollas Kígyó (az indián kultúrák e- gyik ismert jelképe), amely visszave­zeti az eltévedt idegent a kiinduló­ponthoz. Természetesen, talán sehol a vilá­gon nem találni annyi ékszerészt, mint Taxcóban — 10 üzletből legalább 7 ékszerészüzlet. S mindegyikben ros- kadásig az ezüst, az arany és a pla­tina. De ha valaki azt gondolná, hogy éppen ezért itt nagyon olcsó a ne­mesfém, az nagyon téved. Ám így is nehéz ellenállni a tündöklő csábítás­nak. KOLLÁR GÁBOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents