Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-18 / 51. szám

OjSAGHiR: „A Csehszlovák Fair Play Klub az 1984. évi sportszerűségi díjat FrantiSek PlániCkának ítélte oda.“ íili# imMcm Súlyos medencecsontműtétje után botra támaszkodva jelent meg a díjkiosztó ünnepélyen, de eljött, mert a kemény kitartás mindig is ismérve volt! Akkor is, ami­kor világbajnoki döntőben törött karral védte a cseh­szlovák labdarúgó-válogatott kapuját. Eljött, s amikor könnyes szemmel átvette a díjat, azt mondta, ez élete legnagyobb kitüntetése. „Nehezen találom a szavakat, de az az érzésem, hogy csodálatos dolog, ha valakit ilyen kitüntetés ér. A sport, szerüségi díj határozottan eddigi sportpályafutásom leg­magasabb kitüntetése, és az elismerő oklevelet trófea- gyüiteményemben a legelőkelőbb helyre teszem. Szá­momra ez szinte annyit felent, mintha királlyá ütöttek volna...“ Júniusban múlt nyolcvanéves, és a csehszlovák labda­rúgás valóságos élő legendájaként tartják számon. A harmincas években ő és a spanyol Ricardo Zamora volt az európai pályák legnépszerűbb kapusa. Két ízben is ott állt a lécek között amikor a csehszlovák válogatot­tat csak egy hajszál, illetve az aljas intrika választotta el a világbajnoki címtől. De hadd elevenítsük fel a régi dicső emlékeket 1934-ben ő volt a római világbajnoki döntő hőse. Az Olaszország — Csehszlovákia döntőt ugyan az olaszok nyerték 2:l-re, de ez mit sem változtat a tényeken. A 70. percben Antonín Puő találatával a csehszlovák csa­pat jutott vezetéshez, ám a 82. percben a híres Orsi egyenlített. Meghosszabbítás következett, és ebben az olaszok győztes gólját a 4. percben Skiavio szerezte. Az európai sajtó — az olaszt és a németet kivéve — ennek ellenére a csehszlovákokat kiáltotta ki a VB er­kölcsi győztesévé. A francia Paris Soire című lap azt állította, hogy a döntő nem volt szabályszerű, .mert a svéd játékvezető, Eklund elnéző volt az olaszok, külö­nösen Monti goromba játékával szemben. Puő például 15 percig eszméletlen volt, s a válogatott többi tagja is egy életre szóló „emléket“ szerzett. Csak a második világháború után derítették ki, hogy Eklund játékvezetőt a döntő előtt díszpáholyában fogad­ta Benito Mussolini fasiszta vezér. A Duce világosan értésére adta a játékvezetőnek, hogy az Olaszoknak mindenáron győzniük kell a döntőben, hogy az egész világnak megmutathassák a szoclálnecionalista fasisz­ta rendszer Ideológiájának helyénvalóságát és felsőbb­rendűségét. Négy év múlva a franciaországi VB-n ugyanaz a 11 játékos képviselte Csehszlovákiát. Mindenki az új vi­lágbajnokokat látta bennük már csak azért is, mert ak­kor már a legendás hírű Pláníőka csapatkapitányként vezette az együttest. A nyolcaddöntőben 3:0-ra verték a hollandokat, követ­kező ellenfeleik a brazilok voltak. Az első mérkőzés 120 perces játék után l:l-es döntetlennel ért véget. A találkozó vége előtt 35 perccel Plántőka összeütközött, a brazilok támadó játékosával, Peruéival, Éles fájdalom hasított a karjába, de összeszorltotta fogát és tovább védett. Csak a mérkőzés végén vették észre társai, hogy a keze erősen megdagadt A röntgenfelvétel mutatta ki, hogy el van törve. A megismételt mérkőzést már a le­látóról nézte végig, s a kapitányát vesztett csapat 2:1 arányú vereségét láthatta. A történethez tartozik még, hogy harminc évvel később a brazil válogatott akkori csapatkapitánya, Gilmar Prágába utazott, és Peruci ne­vében bocsánatot kért. A most kitüntetett kapuslegenda, a prágai Slávia já­tékosa 47 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Plániékát, ahogy legközelebbi ismerősei és a szurkolók nevezték, Európa-szerte a labdarúgás lovagjának tartot­ták. „Abban az Időben nemcsak én, hanem valamennyi pá. lyatársam a becsület útját járta. Az ellenfélben is a bajtársat láttuk, ezért a mi időnkben a pályákon ma uralkodó alattomosságból, durvaságból kevesebbet lát­tunk. A sportszerűség nagy dolog, a legnagyobb a sport világában. Becsülöm a sportszerűséget, és ki sem áll­hatom az alattomosságot.“ A ritka szép ünnep alkalmából szóba került az 1934. évi világbajnoki döntő, amelyen Csehszlovákia oly kö­zel került a megálmodott célhoz. Hogyan élték át az akkoriak a döntőben elszenvedett vereséget, és hogy gondolnak rá vissza? „Amikor megérkeztünk Chebbe, az emberek azzal fo­gadtak bennünket, hogy az egész ország a feje tetejére állt. Megijedtünk, és rögtön azt kérdeztük, hogy neta­lán azért, mert vesztettünk a döntőben. Ve rögtön meg­nyugtattak bennünket, hogy nem. A vonat további útja Plzetíben és mindenütt meggyőzött bennünket arról, hogy az emberek óriást dicsőségnek tekintik a döntőbe jutást. A prágai fejedelmi fogadtatást pedig egy életen át nem lehet elfelejteni. Végtelenül sportszerű volt hon­fitársainktól, hogy az olaszországi döntőben elszenve­dett vereségért nem marasztaltak el bennünket.“ Frantisék Plántőka életrajzához tartozik még, hogy a sors nem kényeztette el. Gyermekkora az első világhá­ború idejére esett. Édesapja a fronton, neki mint a leg­idősebb családtagnak kellett ellátni a családfő szerepét. „Emlékszem, hogy már tizenkét éves koromban egész éjszakákat álltam sorban kenyérért, szénért vagy egyé­bért. A háború végén éppen tizennérv éves voltam. Sze­FrantíSek Plániéka Karol Polák tv-kommentátor mikro­fonja eKtt a régi szép időkre emlékezik. rettem volna a reálgimnáziumban tanulni, de nem volt rá pénzünk. Ezért kitanultam vasesztergályosnak. Mire megkaptam a segédlevelet, rögtön munka nélkül marad­tam. Kénytelen voltam alkalmi munkát vállalni, hogy segítsek szüleim amúgy is nehéz sorsán. Aztán egy idő­re munkához jutottam, de ismét az utcára kerültem. Akkoriban azonban már a Sláviában játszottam, s mivel egy kis pénzhez jutottam, beiratkoztam a kereskedelmi iskolába. Délelőtt a kereskedelmi padjában ültem, dél­után tanultam, négy órakor meg edzésre jártam. Talán azért bírtam ezt a kegyetlen hajszát elviselni, mert a háború évei alatt, amikor még csak gyerek voltam, meg­tanultam tisztelni a legelenyészöbb apróságot is. És megtanultam tisztelni az időseket, édesanyámat, aki so­kat szenvedett, de egyszer sem mutatta a három gyer­meke előtt. Ez maradt meg bennem akkor is, amikor tizenkilenc éves koromban bekerültem az SK Slávia Pra­ha első csapatába." Ilyen maradt egész máig. Feljegyezték még róla, hogy egész pályafutása alatt hű maradt a Slávia színeihez. Jobb kezekbe nem is kerülhetett a sportszerűségi díj. M. J.----- nn-- ■ ' -tttt** cssm S -* -TV',-—.' ’-.g» A Forma 1 gyorsasági autóversenyek 35 éves fenn­állása alatt még egyetlen évben sem volt olyan iz­galmas, drámai a hajrá, mint az idén. Az Izgalma­kat csak még tetézte, hogy az utolsó pillanatig e- gyetlen versenyistálló, a McLaren két pilótája ví­vott ádáz küzdelmet: Niki Lauda és Alain Prost. Mint ismeretes, az utolsó VB-futamra a spanyolorszá­gi Estorilban úgy álltak fel, hogy az összesítésben Lau­da vezetett 3,5 ponttal francia vetélytársa előtt. Ez any- nyit jelentett, hogy ha Prost győz, akkor Laudának a második helyet kell megszereznie a világbajnoki első­séghez. Az előzmények nem arra vallottak, hogy ez sikerül is az osztrákok korábbi kétszeres világbajnokának, aki egy Ízben már vissza is vonult a pályákról. Ezernyi ba­ja volt kocsijával az edzésen. Ki kellett cseréltetnie például az egész motort. Még jó, hogy egyáltalán kva- lifikáltatta magát a mezőnybe. így is csak a 11. start­helyről indulhatott, míg Prost — szokás szerint? — az élről. És győzött is. Messze-messze elhúzva a mezőnytől száguldott feltartóztathatatlanul. Amikor elindultak, gon­dolnia sem igen kellett arra, hogy Lauda felzárkózik mögéje. Még a kocsijának a színét sem láthatta, akko­ra volt köztük a távolság. Minden józan számítás arra utalt, hogy ha Prostnak sikerül megszöknie a rajt után, Lauda képtelen felzárkózni. Roboghat, szabad az útja, Laudát viszont az övén kívül még kilenc autó fogja vissza. Mind lassúbbak ugyan, mint ő, de éppen ezért nehéz őket lekörözni. Hiszen a hosszú egyenesben azok is 300 kilométeres sebesség fölé gyorsulnak. Prost valóban úgy autózott az élen, ahogyan azt'meg. álmodta. Lauda viszont 23 körön át úgy hajtott, mint­ha semmi sem érdekelné a dologból. Mesterien startolt ugyan, maga mögött hagyott három kocsit az előtte le­vőkből, de aztán az említett huszonhárom körön át, te­hát kb. 100 kilométeren még csak előzési kísérlete sem volt. Mindenki azt gondolta, hogy talán arra várt, hogy Prost ész nélküli száguldása miatt kocsija felmondja a szolgálatot. De nem így történt. A 23. körben Lauda egyet villant, és az előtte haladó Johansson észre sem vette, hogy hagyta le^ Hét kör, 30 kilométer kellett má­sik három kocsi megelőzéséhez, és Lauda már a har­madik helyen száguldott. De a világbajnoki második hely még 30 másodpercre volt tőle, és ekkora hátrányt ledolgozni józan emberi felfogás szerint képtelenség. Közbeszólt azonban a szerencse, amelynek Lauda min­dig is a kegyeltje volt. A második helyen haladó Man­sell Renault motorral száguldó Lotus kocsija felmondta a szolgálatot — az Idén nem először — a fékrendszer meghibásodása miatt. Márpedig a Forma 1 versenyeken, ahol az autók 300 kilométeres sebességről pillanatokon belül 150 kilométerre kénytelenek lecsökkenteni a gyor­saságot, a fék a legfontosabb kellék. Lauda megkapta a jelzést, hogy immár második, és valami mérhetetlen hidegvérrel úgy versenyzett tovább, mint a vasárnapi autós. Engedte, hogy lekörözzék, e- gyedül a mögötte robogó brazil Sennára ügyelt, nehogy elé kerüljön. Eddig is Computer-Laudának nevezték, de ez a verseny bebizonyította, hogy még a legjobb szá­mítógépnél is Jobb számító. Szinte fejben kiszámította, hogy ki veszélyeztetheti, s Senna mennyit verhet rá a legrosszabb körülmények között. Már csak 17 kör volt hátra, amikor Prost megkapta a számára alighanem hihetetlen jelzést, hogy Lauda a második helyen hajt. Versenyző talán még soha a vilá­gon nem lehetett olyan csalódott mint ő, abban a pil­lanatban. Hiszen most már száguldhatott akárhogy, az elsőnél elsőbb nem lehetett, Laudára több pontot rá nem verhetett. így zárult tehát a McLaren istálló háziversenye egy boldog győztessel és egy csalódott pilótával. A CSDDAKOCST Sokáig nem úgy festett, hogy a győztes a McLaren istállóból kerül ki. 1983-ban még hagyományos Ford motorral versenyeztek és nem bíztak, hogy sikerül kor­szerű turbómotorhoz jutniuk. Az év végén azonban meg­oldódott a kérdés. Ron Dents és John Barnard, a két McLaren-igazgató már 1981 nyarán tárgyalt Welssachban a Porsche cég­gel egy turbómotor megépítéséről. Szerződést is kötöt­tek, s a McLarent támogató Marlboro cég 900 ezer már­kát ajánlott fel a hathengeres turbómotor megépítésé­re. Ez a pénz azonban csak az előmunkálatokra volt elég. $ V ' : : \ /■ ■-J NIKI LAUDA, a szerencsés győztes 0) támogatót, szponzort kellett találni, és egy arab vállalkozó, bizonyos Mansour Oijeh személyében meg is találták. Hajlandó volt fizetni, ha az új motor Porsche- -TAG néven fut. A TAG, az illető arab vállalkozása az olajtól, szerszámgépektől, repülőgépektől kezdve az elektronikáig, a szállodaiparig, a mezőgazdasági eszkö­zökig mindennel foglalkozik. A TAG cégnek kereken 15 millió márkát ért ez a szerződés, a McLarennek talán még többet erkölcsileg, mert van egy motorja, amely egyelőre utolérhetetlen, és a jelek szerint az is ma­rad. A TAG ugyanis kikötötte, hogy a Porsche senki másnak nem adhatja el a motort, amelyről csak annyi derült ki a nagy titoktartás közben, hogy 800 lóerős. A versenykocsi minden kilogrammját tehát másfél lóerő röpíti. A ml békés országúti szerkentyűnkön legfeljebb 5—6 század lóerő jut egy kilóra. A LAUDA — PROST-P ÍR BAJ McLarenék tehát tapsikolnak, de nem érdektelen, hogy miként vélekedik a nagy párbaj két hőse. Lauda: „Versenyzői pályafutásom legnehezebb idénye volt a mostani. Az első pillanatoktól az utolsókig kemé­nyen kellett küzdeni. Ha annak idején nem engedem Alaint a McLaren-csapatba, már az 1984-es második VB- -futam után biztos győztesnek érezhettem volna ma­gam.“ Prost: „Ha más lenne a világbajnoki pontrendszer, három éve én lennék az első. Most már értem a szá­mítást, Jövőre ezt is felhasználom a versenyek alatt, és senki sem veheti el tőlem az aranyérmet“. (Prost hét­szer, Lauda mindössze ötször futott be elsőnek — a szerk. megj.) Lauda: „Az idén tizenhat futamból tizenkettőt mi két. ten nyertünk meg. Nehéz Ilyen sikeres év után tovább javulni, de az 1985-ös nyitányig, a dallasi Grand Príx-ig még három hónap van hátra, ezt az időt használjuk fel a feltöltődésre. Természetesen mindketten világbajno­kok akarunk lenni; én negyedszer, Alain először. Egy azonban már most biztos: az egész mezőnyben mi két- ten alkotjuk a legegységesebb csapatot.“ Az idén — szerencsére — egyetlen halálos baleset sem történt, de a Forma 1 35 éves története megtaní­tott bennünket arra, hogy a dicsőségért nemegyszer nagy árat kell fizetni. A versenyzőkről köztudott, hogy a dollármilliókért vállalják a kockázatot. De mit vár­nak a száguldástól a nézők? A pszichológusok és a szakmabeli hozzáértők azt ál­lítják, hogy a nézők óriási többsége (talán 80—90 szá­zaléka) azért megy ki a versenyre, hogy néhány sze­met gyönyörködtető összekoccanást és lángba boruló gépkocsit lásson, az pedig (sajnos) teljesen külön él­mény a számukra, ha valamelyik szerencsétlen verseny­ző a szemük láttára veszíti életét a pályán. A sors iróniája azonban kegyetlen és — Igazságos. Kiderült ugyanis, hogy az elmúlt 35 év alatt megtartott 46 nagydfjversenyen több néző vesztette életét, mint versenyző. A statisztika szerint az említett 406 hivatalos versenyen ötvennyolcán haltak meg. Köztük 25 pilóta és 33 nézői PALÄGYI LAJOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents