Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-07 / 6. szám
XXXII. évfolyam 1984. febr. 7. Ara: 1,— Köt Amikor e sorokat írom', a görögországi Olimpiában, pontosan azon a helyen, ahol már az időszámításunk előtti IX. században először lobbant fel a történelemben az olimpiai láng, ismét meg- gyújtották, hogy a XIV. téli olimpia színhelyére vigyék. És amikor e sorokat olvassák, már rendeltetési helyén, Szarajevóban lobog, hogy az egész világnak hirdesse: megkezdődött az egész emberiség legszebb, legnemesebb játéka. 'Ä téli olimpiáknak'ugyan nincs ókori hagyománya, és története is mindössze hatvan évvel-ezelőttig nyúlik visz- sza — bár ha figyelembe vesszük, hogy a téli sportágak közül néhány szerepelt a korábbi nyári olimpiák műsorán, akkor a hagyomány sokkal idősebb —, ez a körülmény mitsem változtat a tényen, hogy ma a világ fiainak és lányainak legnagyobb seregszemléje a téli sportágakban. A szarajevói viadal ráadásul minden eddigin túltesz. Negyvenkilenc országból több mint 1550-en jelentkeztek, amire a téli olimpiák történetében eddig még nem volt példa. Bosznia-Hercegovina fővárosa jól felkészült a nagy világversenyre. Erről a sportrovatban közölt összeállításból is meggyőződhetnek az olvasók. Reméljük, hogy tizenkét napon át szép, nemes küzdelmeknek leszünk tanúi, olyanoknak, amelyek hozzájárulnak a népek közötti megértés elmélyítéséhez, a békés együttélés megszilárdításához. Képünkön- a játékok egyik esélyese, a budapesti műkorcsolyázó Európa-baj- nokság győztese, az NDK-beli Katarina Witt. PALÁGYI LAJOS Örzstk Ödön felvétele. Kiemelkedés agy tisztelője vagyok a szakmai versenyeknek, vetélkedőknek, az ilyen-olyan pályázatoknak, legyenek bár országos vagy helyi szintűek. Nem lehet okom panaszra, bővelkedünk a versenyekben. Jószerivel nem múlik el hét vetélkedőre szólító felhívás nélkül. Mindegyik megmozgatja az ambiciózus ifjakat. Bizonyítási lehetőséget kapnak. Megmutathatják, hogy valamivel többet tudnak az átlagosnál. A versenyre való felkészülés sem elvesztegetett idő. Szakkönyveket bújnak, felfrissítik elméleti ismereteiket, és többnyire segítőre is találnak. Mert ugye, nem mindegy, hogy a mi lányunk-fiunk miként szerepel. A vállalatnak, intézménynek is jut a dicsőségből. Így van rendjén. Minden elismerésem azoké, akik szeretnének kiválni, mégpedig tisztes erőpróbában. Vélhetőleg mindannyiunkban él a vágy: valamiben jobbnak lenni a többieknél. És azt is szeretnénk, reméljük, hogy ezt észreveszik, díjazzák, vagy ha nem, hát legalább magunknak bizonyítottunk. A versenyeken díjakat, címeket lehet nyerni. Megismeri a helyezetteket a szűkebb-tágabb közösség. A dolgok logikája szerint a köznapokon is jöhetnek a nagyobb feladatok. A nagyobb anyagi, erkölcsi megbecsülés. Ismertem szakmunkásverseny győztesét, akinek egész pályája változott meg. Korábban is szorgalmasan dolgozott, de rutinmunkát bíztak rá. A győzelem után két év vei egyetemre küldték, ma mérnök. Másokról tudom, hogy szakmájukban maradtak, s csupán öregbítik a „mester“ cím rangját. Mindezek ellenére azon töprengek, hogy vajon a különféle vetélkedőket nem alkalmazzák-e néhol pótszerként, nem adnak-e némelyeknek felmentést. Hogyan? Ha úgymond, van szervezett alkalom a képességek bizonyítására, akkor megbocsátható, hogy köznapokon nem figyelnek fel a tehetségre, a szakmai elhivatottságra. Akkor ’ beérhetik annyival, hogy a pályakezdő, a néhány éve pályán levő elvégzi, amivel megbízták. Hogy közben rossz a közérzete, esetleg munkahelyet változtat? Nyughatatlan természet, netán örök elége detlenkedő. Végtére is hová jutnánk — így az érvelés —ha számon kellene tartani mindenkinek az igényeit, a szakmai törekvéseit? Minden szakmának megvannak a lépcsőfokai, minden kezdet nehéz, minden munkát el kell végezni valakinek — kifogyhatatlanok bölcs tanácsokból. Amelyek egy része még igaz is. Csak éppen ismételgetésükkel egyfajta restséget igyekeznek leplezni. A törődés hiányát. Az is igaz persze, hogy az elismerésért meg kell küzdeni, ki kell harcolni a megbecsülést. De a képzettségnek megfelelő feladat is a küzdőképességtől, a harcosságtól függ? Nem hiszem. És azt spm hiszem, hogy abból származik kár, ha mindenki azt csinálja, amihez a. legjobban ért. Mégpedig fölös kitérők, buktatók nélkül. Á küzdés energiája hadd- használódjék fel a feladat megoldásakor. Más szóval az lenne a kívánatos, hogy a versengés, a bizonyítás lehetősége ne korlátozódjék a versenyekre, hanem legyen mindennapos. Lehetséges, hogy akkor a versenyek értelmetlenné válnának? Talán. Vagy más szerepet töltené- nek be, mondjuk, hogy kisebb szerepet. M. 0. A „Nicaragua földjén“ c> riportunk befejező részét lapunk 5. oldalén közül lök. /
