Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-11 / 50. szám
„Mozogj többet, tovább élsz . .Talán így lehetne a leghívebben „magyarítani“ a szovjet egészségnevelés jelszavát, amely a leg- fiatalabbaktól a nyugdíjasok korosztályáig szinte minden egyes embert igyekszik e- gészséges életmódra biztatni. Valóságos hadjárat folyik a helytelen szokások, az elkényelmesedés ellen. A labdarúgó- és jégkorongmérkőzések szünetében kocogásra, kiadós sétákra biztatják a tévé előtt kényelmesen elterpeszkedő „spnrtbaráto. kát“. Vasárnap délelőttönként a központi tévé egyes programjában egy egész ó- rát szentelnek a helyes életmód, az egészséges mozgás- kultúra szolgálatának. „Minél fiatalabb korban kezdjük a nevelést, annál jnbb eredményekre számíthatunk“ — nyilatkuzta a moszkvai izmajlovói park közelében működő gyermekotthon főorvosa a tévé riporterének. Elmondta, hogy az intézetben évek éta eredményes kísérleteket folytatnak a gyenge testalkatú, beteges gyermekek felerősítésére. Mindennap — télen és nyáron — egy-másfél órás kötelező sportfoglalkozást tartanak a szabadban az otthon lakóinak. Minden évszakban hetente legalább egyszer kiadós gyalogtúrára viszik a gyerekeket. Az eredmény? Az intézetben ismeretlen fogalom a meghűlés, a gyerekek szervezete nagyszerűen ellenáll a vírusos betegségeknek. Ahogyan a mozgásra, u- gyanúgy a rendszeres tisztálkodásra, testápolásra is szinte csecsemőkortól nevelik a gyermeket. Már az ó- vndában megtanulja többsé- i gük, hogy miért fontos rendszeresen kezet mosni, megtanulják helyesen tisztítani a fogaikat, s bár a gyerekfülek és nyaktájak itt sem " kötelező testnevelési órát tudja le így, mások a tanulás okozta fáradtságot igyekszenek feledni ^a friss levegőn. Diák és koros profesz- ször egyformán hódol a szenvedélynek. . Szerte a Szovjetunióban öt és fél millió orvos' fáradozik azon, hogy. megértesse betegeivel az önfegyelem, az önnevelés fontosságát. Megértesse, hogy ma már nem törvényszerű hatvanévesen öreggé lenni, elkerülhetők a korai szellemi, fizikai leépülés tünetei, ha ^ci-ki vigyáz az e- gészségére, ha a szükséges mozgáson túl figyelmet fordít az egészséges táplálkozásra, ha nem válik az alkohol és a nikotin rabjává. Hogy mit csináljon az ember kínjában, ha mégis jólesne rágyújtani, de inkább az intelmekre hallgat? Húzzon tornacipőt, és irány a legközelebbi testedzőkor! Valójában ehhez sem kell messzire futni, mert ahogyan annak idején nálunk a pinceklubok, úgy szaporodnak a szovjet városukban a kondicionálópincék. Egy-két bordásfal, súlyzó, néhány expander és persze egy szobakerékpár elegendő a berendezéshez. A kulcsok rendszerint az ajtó mellett egy szögön függnek — a- hogyan például frkutszkban is szokásos —, a belépés díjtalan, csupán arra a bizonyos tornacipőre van szükség... S. P. kedvelik túlzottan a vizet, , i iskoláskorra az önálló tisztálkodás is szinte „tantárgyi követelmény“. Ami a gyereknek természetes, természetes a felnőtteknek is. Szombaton és vasárnap benépesülnek a lakótelepeket övező parkok, kiserdők. Nyáron tornaruhá- han, télen sapkában, sállal és sítalpakkal egész családok vágnak neki a sétányoknak, hogy általában két-há- rom órás frissítő sétákat.tegyenek. Évtizedes hagyományai vannak a kocogómozgalomnak is. A Lenin-he- gyen például, a Lomonoszov Egyetem hatalmas épülete körül szinte minden napszakban százával találkozni a köcógókkal. Van, aki a f M ^ E . _ " - s S ■*€ i co —*- sí £ « I CD 1 «eC Ckm I K2 « *ö u ~ ^ Jé L X ® Jx 2 < M ** _______ ♦ ATANÍTÓ Kilencéves koromban egy vidéki iskolába kerültem, az egyikbe a hét közül, amelyekben megfordultam nyolc év alatt..Már abban az évben engem indítottak a kerületi matematikaversenyen, amiért anyám nagyon büszke is volt rám. A verseny színhelye egy távoli, eldugott kis falu iskolája volt. A verseny reggelén anyu jókor fölkeltett, még alig pirkadt, azután segített vizet húzni a kútból a mosakodáshoz. Kisvártatva megérkezett a tanító bácsi, aki a nagy útra elkísért, és elindultunk. A falvak, amelyeken keresztül kellett mennünk, még alig ébredeztek, pára rezgeti a levegőben, csak elvétve hallatszott egy-egy kakaskukorékolás. Az utat apró tavacskák szegélyezték, vízzel telt, kerek bombatölcsérek. Az Iskolában én voltam a nagymenő világjáró, hiszen a fővárost is láttam már. Ezért sokszor az én szavam döntötte el a vitákat az iskolaudvaron, amikor megláttunk egy repülőt, és találgatni kezdtük, milyen típusú, és a „miénk“-e vagy az „övék". Mindnyájan szakértők voltunk ebben a kérdésben, ismertük az ágyúkat, a katonai jármüveket, harckocsikat is. Most mégis megszeppenve lépkedtem a tanító bácsi nyomában. 0 megérezhette a szorongásomat, mert megsimította a fejemet: — Ne félj, kicsim, ha sikerül a vizsga, az jó, de ha nem sikerül, akkor sem fog összedőlni a világ. Mire abba a másik faluba értünk, a nap már a bambuszok csúcsa fölé emelkedett, A verseny üíún éppen csak enni volt időnk, és már indultunk is vissza. Útközben beszéltük meg azt is, hogyan kellett megoldani a példákat. Éreztem, hogy *egyre kevésbé tudok figyelni. Nehezemre esett lépést tartani a tanító bácsival, alig bírtam emelni a lábamat. Rettenetesen elfáradtam. Még soha életemben nem gyalogoltam ennyit. Emlékszem: a tanító bácsi a hátára kapott, és úgy mentünk tovább. Sötét falvakat hagytunk magunk mögött. Tilos volt lámpát égetni a szabadban, és vigyázni kellett, hogy a házból se szűrődjék ki fény az udvarra. Még a fehér ingemet sem hordhattam akkoriban, nehogy célpontul kínálkozzam a repülőknek. — Tanító bácsi, meghálálom ám, hogy a hátadra vettéli ‘ ■ ' — És hogyan hálálod, meg? — Ha megnyerem a matematikaversenyt, neked adom, amit jutalmul kapok. A versenyt megnyertem, az ígéretemet mégsem tudtam megtartani. A tanító bácsi nem sokkal később jelentkezett katonának. Valahol délen érte a halálos lövés. , '• Egyszer beszélgettünk vele a háborúról: — Ha nem lenne háború, mindenkinek több rizs és hús jutna, neked több játék, nekem nagyobb ház... A- mióta én megszülettem, sosem volt más ezen a földön, mint háború, mégis: sok mindent meg tud szokni az ember, de a háborút soha nem lehet megszokni. A háborúnak már vége. De ö úgy halt meg, hogy a békét csak várta, mégsem ismerhette meg egész életében. TIEN VAN MINH, Vietnam MOZOGJ TŰ BBET!
