Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-04 / 49. szám
új ifjúság 8 A Fábry-napok legfontosabb küldetése Fábry Zoltán antifasiszta hagyatékának ápolása, népszerűsítése, közklncs- csé tétele — mondta Lukács Tibor, a CSE- MADOK KB vezető titkára, mintegy megadva idei mottóját az antifasiszta Irőről el. nevezett irodalmi és kulturális napoknak, amelyeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. és hazánk felszabadításának 40. évfordulója Jegyében rendeztek meg a közelmúltban Kassán (Kosice). Az előző években ezt a rendezvénysorozatot az a vád érte, hogy a szervezők nem *udják kellően népszerűsíteni, kicsi az érdeklődés iránta, 1 Ebben az évben változott a helyzet; több mint száz érdeklődő gyűlt össze Kassán, hogy végighallgassa az előadásokat. Hazánk egész nemzetiséglakta területéről jöttek el pedagógusok, népművelők, írók és publicisták. És ami még örvendétesebb, nemcsak mint passzív hallgatók, hanem é- lénken, szakszerűen vitázók is. Mindez arra enged következtetni, hogy ez a rendezvény felnőtt küldetése magaslatára, és megfelelő szervezéssel a valóságban is, nemcsak névleg felsorakozott a hazai központi kulturális rendezvények közé. A Fábry-napokat író-olvasó* találkozók nyitották meg. Duba Gyula, Gál Sándor és Zalabai Zsigmond több környező faluban, továbbá Szepsiben (Moldava nad Bodvou), valamint a kassai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban és az ipariban találkoztak olvasóikkal. Az előadások sorozatában elsőnek Viliam Plevza akadémikus, az SZLKP Marxizmus— Leninizmus Intézetének igazgatója kapott szót. Előadásában részletesen kitért a CSKP nemzetiségi politikájára, annak gyakorlati megvalósításának módszereire. Utána Kiss József kandidátus a Marxista-Leninista Intézet történésze foglalkozott Fábry Zoltán műveivel. Gondolkodásra és asszociációkra késztető előadásában elemezte, hogyan jelentek meg Fábry műveiben a két háború közti időszak történelmi eseményei. Mindkét előadást élénk vita követte. Bretislav Truhláf irodalomkritikus, a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének dolgozója következett a sorban. Előadásában elemezte a Szlovák Nemzeti Felkelés eseményeinek reflexióit a felszabadulás utáni szlovák irodalomban. Mondanivalójának időszerűségét nemcsak az adta, hogy az idén ünnepeltük az SZNF negyvenedik évfordulóját, hanem íz tá", 0 hogy a felkelési tematika eszmeileg rokon Fábry Zoltán arífifasfzmuSéval. Ehhez kap-' csolódott Szeberényi Zoltán előadása is, aki Az elnöki asztal A hallgatóság egy része ménnyel tetőzték meg a tartalmas előadások adta élményt. A második nap tartalmában eltért az előző koncepciójától, bár ez csak látszatra volt így. Egy másik oldalról, más vonalon megközelítve ugyan, de lényegében szintén a haladó hagyományok feltárásával kapcsolódott a Fábry-napok központi temati. kájához. Ekkor ugyanis a népművészet-néprajz dominált. Elsőnek egy etnográfus, Márkus Mihály kandidátus tartott előadást. Ismertette azokat a nagy sikereket, amelyeket a szlovák néprajzkutatás a felszabadulás után elért Ezt követően Ag Tibor népdalkutató beszélt a népzenéről. A népzenéről általában elmondottakon kívül érdekes volt az, amikor ismertette a hazai népzene-kutatás eddigi eredményeit. Ezt a kutatást pedig főleg a CSEMADOK kezdeményezésére kezdték el. Az előadások sorozatát Méry Margit zárta, aki megismertette a hallgatóságot a Bódva völgye népművészetével, néprajzával. A rendezvénysorozat kegyeletes aktussal ért véget. A résztvevők megkoszorúzták Stószon (Stós) Fábry Zoltán sírját. A koszorúzáson ismét közreműködött a Csermely kórus, valamint Gágyor Béda szavalt. Az eseményekhez még hozzátartozik két könyvkiállítás is. Az egyiket a CSEMADOK kassai székházában rendezték meg. A másikat, árusítással egybekötve, a Pravda és a Madách kiadó vállalatok az események színhelyén, a Barátság Házában valósították meg. összegezve elmondhatjuk, az idei Fábry Zoltán-napok rendezvényei teljesítették kitűzött irodalmi és kulturális céljukat, és előre mutatnak a jövőbe. —hr— a csehszlovákiai magyar antifasiszta irodalom legjelentősebb képviselőinek műveiről beszélt. Az ismertető küldetésen túl fontosnak mutatkozik az a megállapítása, hogy késik: ipég ennek az lrödálömnak a Komplex feldolgozása, értékelése és elemzése. Figyelmeztető ez azok számára, akik feladata lenne ezt megtenni. Az első napot ünnepi műsor zárta. A színpadon a kassai amatőr kultúra képviselőinek színe-java váltotta egymást élvezetes kulturális élményt nyújtva a közönségnek. A Csermely kórus, a Pinceszínpad és az Öj Nemzedék népi táncegyüttes (mindhárom országos díjnyertes) kiváló teljesít. Koszorúzási ünnepség Fábry Zoltán sírjánál ÍGY teljes Lőrincz Zsuzsanna Amikor először közöltük Lőrincz Zsuzsanna tollrajzait, láttuk, még egy kicsit „szálkásak“, éreztük az iskolázatlanságot, de u- gyanakkor különös tehetségét is. Volt a- zonban a rajzainak valami szokatlan íze, helyhez kötöttsége — csallóköziessége —, holott ő valójában a fővárosban született és élte le addigi élete nagy részét. Aztán felvették a prágai Képzőművészeti Akadémiára, és mi nagy-nagy érdeklődéssel tekintettünk a tanulmányai elé. Ugyanakkor azt is kérdeztük, meg tudja-e Lőrincz Zsuzsanna őrizni nem mindennapi tehetségét, s nem valamely erős, de egyéniségétől idegen tanár védőszárnyai alá bújik-e, bújtatják-e? Mihez kezd ő, de az iskola is sajátos élményvilágával? — kérdeztük, de a- mikor az első, majd pedig a második év végén eljött, ha csak órákra is a nyárasdi (Topolníky) alkotótábor lakói közé, és papírra vetett néhány ágas-bogas fát, megörökítette a frissen forgatott tarlók méltóságát, tehenek jámbor képét, házakat, utat, nyugtáztuk: úgy látszik: megy a maga útján. Sőt, később az egyik ceruzarajzára akár már azt is rámondhattuk volna, hogy kész művész alkotta, aki megtalálta önmagát. Régen vártunk az alkalomra, hogy fellátogathassunk Prágába, és beszélgethessünk vele. Hát most megtehetjük: készíti a diplomamunkáját. Vajon milyen volt az elmúlt öt év, min dolgozik, mivel akarja meggyőzni tanárait? — tűnődünk, amikor a Július Fuőík Művelődési Park oldalszárnyába, az Akadémia grafikai pavilonjába igyekszünk. — Jaj, de örülök, hogy itt vagytok, hogy eljöttetek — mondja üdvözlésül, és ez nem ptiszta udvariasság, mert mint később kiderül, szüksége van arra, hogy minél többen lássák a munkáit. Témájául ugyanis, Jellemzően, a csallóközi népmeséket választotta. Tanárai, mindenekelőtt Cepelák professzor látatlanban, bízva tanítványa tehetségében bólintott rá e döntésre. Ö tehát választ adhat arra a kérdésre, hogy szakmailag milyen munkát végzett, de hogy tényleg hitelesek-e, igazak-e a látomásai, azt nekünk kell majd megmondanunk, vagyis egy-egy ilyen látogatás alkalmával nemcsak a barátokat üdvözli, hanem az „ellenőrt“ is. i— Kerestelek már reggel — mondom. j— Az egyik iskolatársam gyermekére vigyáztam, hogy el tudja intézni halaszthatatlan dolgait. Ö is nagyon sokszor segített nekem. Vigyázott Orsira, elvitte magával, ha nekem akadt elintéznivalóm. — Nem lehetett valami könnyű dolgod az elmúlt öt év alatt. Nemcsak tanulnod kellett, hanem a kislányodat is nevelted. Hogyan győzted? Ügy hiszem, nagy hátrány volt ez. — Az az igazság, hogy ez egyáltalán nem volt hátrány, sőt hogy úgy mondjam, majdhogynem az előnyömre vált. Egyrészt nem éreztem magamat egyedül, hiszen mellettem volt a kislányom, másrészt pedig reggelente már hétkor elindultunk az iskolába, így én már minden nap nyolckor benn voltam az Akadémián és dolgoztam. A többiek ki- lencre-tízre, ha bevánszorogtak. Akkorra én már túlestem a nehezén. Alapjában véve tényleg nem volt könnyű. Mindig gondolnom kellett Orsira is. Itt Prágában még most sem engedhetem el őt egyedül sehova. Néha estig is velem volt, végighallgatta az előadásokat, ott volt velem a rajzórákon. — A tanárok mit szóltak ehhez? — Űk ezt természetesnek vették. Bizonyára nem én voltam az első, aki így, ilyen körülmények között tanult. Soha semmi problémám nem támadt ebből. — A rajzaidon mind a mai napig érződik valami különös íz, erő, valami a csallóközi hangulatból, az is benne van. Ezt hogyan fogadták, milyen eredményekkel végezted a tanulmányaidat? — Említetted a szálkásságot. Ez érdekes probléma volt eddigi tanulmányaim alatt. Amikor felvettek, én a többiek mellett majdhogynem még rajzolni sem tudtam. Hiszen évfolyamtársaim nagy része képzőművészeti szakközépiskolából jött, így aztán az első szemeszterben például hármast kaptam rajzból, de csak az első szemeszterben. A következőben szerencsémre sikerült nagyon is „bedolgoznom magam“ és kijavítanom a jegyet is. Így zártam aztán az első évet, és mehettem haza. Voltam a táborban, rajzoltam a Csallóközben. Amikor aztán a második év elején mindenki kirukkolt nyári munkáival, én is kitettem ezek közül néhányat, és nagy meglepetés ért: nem kellett a többiekkel folytatnom a tanulmányaimat az előkészítőben, hanem Cepelák professzor osztályába kerültem. Hirtelenében nem is értettem, mi történt, s ő is csak később mondta el, hogy amikor látta a rajzaimat, nem akarta, hogy minden sajátos íztől megfosszanak, ezért hát bevett egy évvel korábban az osztályába. — Látom, rendkívül érzékeny tanárt kaptál... — Ez így igaz, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ö nagyszerű művész, rendkívül finom, hangulatos rajzokat, grafikákat készít, de emellett kiváló pedagógus is. Sőt, ha a diák segítségét kéri, akkor is megtalálja a módját, hogy az kénytelen legyen a saját feje szerint menni. — Hogyan? — Akkor a második évben még sokat rajzoltunk, és csak elvétve, ismerkedtünk a grafikai technikákkal. Ami abból állt, hogy előbb rengeteg előkészületet csináltunk, s csak itt-ott vittük át egyik vagy másik rajzunkat lemezre. Egy ilyen alkalommal megpróbáltam kikérni a véleményét, hogy melyik rajzot is készítsem el. Ű azonban nem adott egyenes választ, azt mondta, hogy ezt is, azt is, amazt is. Így végül is kénytelen voltam egyedül dönteni, hiszen később sem lesz ott mellettem a tanár. És ez így van mind a mai napig. — Hogyan fogadták a munkáidat a kollégáid, évfolyamtársaid? Tudom, ebben az Iskolában mindig is nagy szavuk volt az idősebb kollégáknak. Tanáraik mellett, olykor ők voltak a „tanárok“... — Ez így van most is. Az ember először mindig is az idősebb kollégáktól kérdi meg, hogy ezt vagy azt a technikát hogyan is kell elkezdeni, megcsinálni, és csak ha valamit végképp nem tud megoldani, akkor megy a „prof“ után. Cepelák elég sokat tartózkodik az iskolában, így állandóan a szeme előtt vagyunk, de a munkáinkat még így is az évfolyamtársaink látják először. Például? — Tavaly nagy visszhangot keltettek a kollégáim körében a kladnóí vasmű munkásainak az életéről készült grafikai lapjaim. Voltak, akiknek nagyon tetszettek, mások vitatták. Végül díjat is kaptam rá. — Mit mondanak a csallóközi népmeséidre? — Elvárják tőlem, hogy valami mást csináljak, mint ők. Csak egy példát említek: az egyik fiú bejött hozzám, odaállt az asztalom fölé, és amikor meglátta felírva, hogy „Csallóközi népmesék“, azt kérdezte, hogy mi ez, olyan különös hangulatuk van. Végül az egész meseciklusról beszélnem kellett — és közben a kezével ösztönösén széthúzza az asztalán lévő rajzait. Az egyiken egy szerelmespár, a másikon asszonyok táncolnak egymásba kapaszkodva, forog- nak-pőrögnek. A rajzok, mintha csak szobrokat ábrázolnának. Telt, erőteljes emberi alakok. — Ezekben a mesékben minden benne van — mondja —, az élet, a halál. Valahogy úgy van, mint József Attila versében, hogy egymást ölelik az ősök, a jelen, a jövő. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvétele ■ -V» ' FÁBRY-NAPOK
