Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-06 / 45. szám
9E8BBEBES 1 ..Tizenöt éves lány vagyok és van egy nagyon jó barátom. Kedves, helyes fiú, aki mindenkivel elbeszélget, szórakozgat. Én nagyon beleszerettem, de nem merem neki megmondani. Vagy várjak az ő közeledésére?“ Tizenöt évesen jobb egy jó barát, mint szoros kapcsolatot tartani valakivel, vagy az egyedüllét, Ezért ne rontsd el köztetek a légkört. Lehet, ha előrukkolnál érzelmeiddel, a fiút úgy megzavarod, hogy elszalad tőled. És ez még rosszabb lenne rád nézve. Egy-egy mozdulatoddal, a viselkedéseddel előbb-utőbb úgy is elárulod, amit most titkolsz. Ha a fiú nem reagál rá, ne szólj neki, továbbra is csak barátkozz vele. „Tizenöt éves középiskolás lány vagyok és sajnos, nagyon fejletlen. Nagy baj ez? A fiúk ugyanis nem nagyon szórakoznak velem. Hogyan tudnék barátot szerezni magamnak?“ A kamaszkori változások nagyon individuálisan jelentkeznek mindenkinél, leghamarabb tíz-tizenkét éves korban. A hormonműködés kezdetét megelőzheti áz ún. kamaszkori kövérség. Ilyenkor kigömbölyödik a gyermek, majd megnyúlik, formásodik, és felveszi a felnőttek külsejének jelelt. A lányoknál a havi vérzés jelentkezésével, illetve annak rendszeres visszatérésével áll be jelentős változás. Ha tizenhat éves korig késik a menstruáció, orvoshoz kell fordulni. A menstruációs zavarok, rendszertelen jelentkezése, elmaradása késlelteti a szervezet „beérését“. Ha nálad mutatkoznak ilyen tünetek, fordulj nőgyógyászhoz. Nem kell megijedned, általában hormonkezelést javasol (hormon tartalmú gyógyszerek szedését). Ha ilyen problémáid nincsenek, nézz körül á családban, hogy alkatilag milyen típusúak a szüleid, a nagynénik és a nagybácsik. Ahol nyurgák, vékony termetűek a család tagjai, ritkább a molett, erősen fejlett ember. Lehet, nálad is örökletes ez a sovány testalkat, ilyenkor jobb elfogadni a valóságot, mint azon gyötrődni, hogy milyen is lehetnél. Ma egyformán divat a fiús testalkat és a nőies típus. A másik kérdésed nem függ össze az említett problémáddal, jóllehet, te annak tartod. Ne bánkódj sem az alakod, sem a magányod miatt. Lehet, hogy te is csak pár hónapja veszed észre a fiúkat, őket viszont egyelőre más érdekli, mint a lányok. Légy türelmes, van időd kivárni, míg rád is felfigyelnek a fiúk. „Tizenhat évse, csinos lány vagyok, a fiúk mégsem járnak utánam. Igaz, én is válogatós vagyok, de már jólesne, ha valaki igazán szeretne. Miért van ez fgy?“ Leveledben nyíltan írsz arról, hogy te is a rövid életű kapcsolatokat részesíted előnyben. Akkor meg miért csodálkozol, hogy téged nem szeretnek, ha te is még képtelen vagy a tartósabb, mélyebb szerelemre? A fiú csupán azt látja, hogy te válogatós vagy, ezért fordul el tőled. A komoly kapcsolatra vágyó fiatal már eleve ezért nem áll szóba veled. A karodbeli fiúk pedig a szerelemben egyelőre ugyanazokat az értékeket látják, mint te. Ezek pedig még nagyon felületesek, törékenyek. Ha megváltozik a hozzáállásod, jogos lehet a te elvárásod is a fiúkkal szemben. „A fiúmnak az a baja, hogy nagyon vékony az alakom. Hogyan segíthetnék ezen, és főleg, miért van ez így?“ Problémád rokon az előző olvasónkéval. Ezért azt a választ is olvasd el figyelmesen. Egy valamire azonban válaszolnom kell: ha valaki igazán szeret, elfogadja a kapcsolatnak nemcsak a jó, hanem a hátrányos oldalát is. Ti még attól szerethetitek egymást, hogy te sovány vagy. A fiú kifejtheti, hogy jobban tetszenél neki, ha egy kissé teltebb lennél, de erőltetni téged a hízókúrára, zaklatni ezzel az óhajával nem szabadna. VERONIKA SAJTOS SÜTEMÉNY Összegyúrunk 30 deka finomlisztet, 15 deka margarinnal, 10 deka reszelt sajttal, egy pohár tejföllel meg sóval, alufóliába csomagolva néhány órára, de még jobb, ha egy éjszakára a hűtő- szekrénybe tesszük. Másnap kibontjuk, lisztezett deszkán kés- fokvastagságúra nyújtjuk, és kibélelünk vele két tepsit. Derelye- metélővel a tepsiben fekvő tésztát különféle formákra — stanglira, négyszögekre vagy háromszögekre — vágjuk, és megkenjük tojás- fehérjével. A stanglikra reszelt sajtot szórunk, a háromszögek, négyszögek közepére egy csipet pirospaprikát rakunk, de meghinthetjük valamelyiket köménymaggal is. A forró sütőben aranysárgára sütjük, de sosem barnára, mert attól a tésztában levő sajt megkeseredik. A kisült tésztát a vágatok mentén darabokra törjük. Ha kihűlt, fémdobozba tesz- szük, vagy a süteményestálat letakarjuk alufóliával, azt a tál szélén lenyomkodjuk, így akár egy hétig is frissen eláll a tészta. Mindig néhány nappal a fogyasztás előtt ajánlatos elkészíteni. ALMÄS PÜSPÖKKENYÉR Meghámozzuk, lereszeljük az almát, és megmérjük. 50 deka tiszta almareszelőket habosra keverünk 30 deka cukorral, egy nyers tojással, egy citrom reszelt héjával (vagy őrölt fahéjjal), majd belekeverünk 30 deka réteslisztet, öt deka mazsolát meg öt deka durvára vágott diót. Kizsírozott, kilisztezett, vékony, hosszú, püs- pökkenyérformába öntjük, tetejére belüről megolajozott alufóliát borítunk, és a forró sütőbe helyezzük, de öt perc múlva a lángot mérsékeljük. Akkor jó, ha a beleszúrt tűre már nein tapad massza. (Kb. 40—50 perc a sütés ideje.) Még melegen deszkára borítjuk, és másnap vékonyra felszeleteljük, de alufóliába csomagolva egy hétig is frissen eláll, csak szeletelni kell a tálalás előtt. KARFIOL SAJTOS PANÍRBAN A rózsáira szedett karfiolt sós vízben félig megfőzzük, majd leszűrjük,- megszárítjuk. Olajat forrósítunk és a lisztben, felvert, sózott tojásban, reszelt sajtban megforgatott karfioldarabokat pirosra sütjük benne. Paradicsomsalátával vagy tartármár- tással tálaljuk. CÉKLA IVÖVtZ KARFIOLSALÁTA A meghámozott céklát káposzta- reszelőn lereszeljük és nagyobb, széles szájú üvegbe tesszük. Közepes méretű céklánként 1 kávéskanál sót, 1 mokkáskanál köménymagot és egy kis darab tormát vagy egy kevés kész tormakrémet teszünk hozzá. Felöntjük annyi langyos vízzel, hogy ellepje, s a tetejére egy szelet minél barnább kenyeret teszünk. Az üveget lefedjük egy kistányérral, és egyenletes meleg helyen tartjuk 4—5 napig. Ha már jó pikáns ízű, leszűrjük, a cékla levét kancsóba öntjük és lehűtve fogyasztjuk. Nyers karfiolból készül. Mély salátástálban elkeverünk (négy személyre számolva) 4 evőkkanál olajat, 1—2 evőkanál gyenge ecetet vagy citromlevet, sót, 1 nyers tojás sárgáját és egy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. 40—50 deka karfiolt kis darabokra tördelünk, illetve aprítunk a fűszeres olajba, s fél óráig állni hagyjuk.-Étkezés előtt 3—4 darab vékony karikára vágott paradicsomot keverünk a salátába. A tetejét megszórjuk egy maréknyi reszelt sajttal és néhány paradicsomkari- kávál színesítjük. POMPONOS PAPUCS Hozzávalók: 10 dkg közepes vastagságú kézímunkafonal, 4-es horgolótű, maradék anyag a pomponhoz. .Rövidpálcával, duplán vett szállal horgolunk. A munkát 25 láncszemmel, a talpnál kezdjük el. A lánc egyik oldalára 23 rövidpálcát horgolunk; a 24. szembe 5 rövidpálcát dolgozunk. Ez az 5 rövidpálca a lábfej elejének kialakítására szolgál. Utána a lánc másik oldalába is 23 rövidpálcát, a 24. szembe 5 rövidpálcát horgolunk a sarkok kiképzésére. Tovább haladva horgolunk körbe. 2. kör: Az elején szaporított 5 szem mindegyikébe 2—2 rövidpálcát dolgozunk, tovább horgolunk, a sarkoknál 3 rövffipálcát szaporítunk, a fonalat egy láncszemmel áthúzzuk és elszakítjuk. A sarkok kiképzésére a munkát az utolsó sarokszem előtti 5. szemnél újra felvesszük, a fordulatban 2 szemet szaporítva. Tovább horgolunk az elejéig. A következő sor ugyanúgy készül, csak a sarokszemtől levő 3. szemtől kezdődően dolgozunk. A fonalat elszakítjuk. Ugyanígy járunk el az eleje kiképzésénél is. A munkát az utolsó szem előtti 12. szemnél kezdjük, a fordulóban 2 szemet szaporítunk. 2. sor: a 9. szemnél kezdünk, 2 szemet szaporítunk. 3. sor: a 6. szemnél kezdünk, 2 szemet szaporítunk. 4. sor: a 4. szemnél kezdünk, 3 szemet szaporítunk. A fonalat elszakítjuk. A talpat kétszer kőrülhorgoljuk. Az első körnél a sarok és az eleje helyén 2—2 szemet szaporítunk, a második körnél 3—3-at szaporítunk. Egy láncszemmel zárjuk a kört. Felsőrész: A fonalat a sarok közepén újra felvesszük, és folyamatosan körbe horgolunk. 1. kör: minden szembe 1—1 rövidpálcát horgolunk, de csak a szemek hátsó részébe. Három körön át a saroknál 3 szemet szaporítunk, majd 8 körön át 2 szemet fogyasztunk. Ugyanakkor kezdjük a második sorban az elejét is kialakítani, a középtől jobbra és balra , 1—1 szemet fogyasztva. 3. kör: 1 fogyasztás a középső 5 szemtől jobbra és balra, 1—1 fogyasztás oldalt, az első sorban levő 4 szemtől jobbra és balra. 4. kör: 1 fogyasztás a középső szembe, ettől jobbra és balra 1 fogyasztás, 4 szemnyi távolságban a középső fogyasztástól. 5. kör: Körülhorgolni. 6. kör: 1 fogyasztás a középső szembe; ettől jobbra és balra. 5 szemnyi távolságban a középső fogyasztástól. 7. kör: 1 fogyasztás a középső szem jobb és bal oldalán; 1—1 fogyasztás oldalt, az első sortól 5 szemnyire, 8. kör: 1—1 fogyasztás a középső 7. szemtől jobbra és balra. 9. kör: 1 fogyasztás a középső 3 szem mindkét oldalán. 10. kör: 1 fogyasztás a középső 5 szem mindkét oldalán. 11. kör: 1 fogyasztás a középső 7 szem mindkét oldalán. 12 (utolsó) kör: rövidpálcával készítjük, az utolsó (befejező) 3 rövidpálcát összehorgoljuk. Bokapánt: 25 láncszemmel kezdjük. Erre 1 sor rövidpálca kerül. A végén 3 láncszemet horgolunk a huroknak. A pántot a papucs széléhez varrjuk, és az ellenkező oldalra varrjuk a gombot. Pompán: Kartonból 2 egyforma kört vágunk ki. A közepéből kivágunk egy kisebb kört. A lapokat egymásra helyezzük és a fonallal sűrűn körültekerjük. Minél , több réteget tekerünk körül, annál szebb lesz a pompon. Ha ezzel végeztünk, a karika külső vonalán körbe felvágjuk a szálakat. A két karikát kicsit széjjel húzzuk, amellyel az áttekert, felvágott szá. lakat jó erősen összehúzva, összekötjük, a kartonlapokat lehúzzuk. Az elkészült pompont ollóval egyenletesre körülvagdossuk, amíg szép sima gömbformát kapunk. A pompont a papucs felső széléhez varrjuk (lásd az ábrákat). A Szocialista Hiúsági Szflvetság Szlovákiai KOzpontl Bizottságának lapja. Kiadja: . , . a Smena Kiadóvállalat SzsrkesztOség: LeSkova 5, 812 84 Bratislava Telefon: 435 79, 468 t9 \ Főszerkesztő: Főszerkesztő helyettes CSIKMAK IMRE N ZÁCSEK ERZSEBtl Nyomja a Západoslovenská tlaClarne, 812 82 Bratislava, Odborárske nám. 3. Előfizetési díj: egy évre 52,- KCs, fél évre 26,— KOa. Tarlaszti: a Posta Hlrlapszoigálata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. A lep költőidre a PNS, Ostredoé espedlnla a duvoz tlaíe, 813 81 Bratislava, Gnttwatduvo aám. á. S álján rendelhető meg Kéziratukat nem OrzOnk meg ás nem küldünk vissza. Indes: 49802