Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-06 / 45. szám

1/

A lévai vásárnak évszázados hagyományai vannak. A hajdani mezővárosban híresek voltak a hétvégi és kirakodóvásárok. Ez a hagyomány ma is él. Ilyenkor ősszel, Márton napján minden évben három napra vásári hangulat uralja a várost. Az idei vásárra negyvenhat kereskedelmi szervezet százötven kiárusító sátorral jelentkezett, és vagy kétszáz kisiparos. A legtöbb sátorral a lévai, az érsekújvári (Nővé Zámky), a galántai (Galanta) Jednota fogyasztási szövetkezet és az OTEX Bratislava volt képviselve a vásáron. Ottjártamkor még csak azt tudták megmondani, hogy a tavalyi vásáron valamivel kevesebb volt az árus, és a három nap forgalma meghaladta a 23 millió koronát. A vásár után beszerzett telefoninformáció szerint elmondhatjuk, hogy idén csak 19 millió korona volt. Remélhetőleg mindenki megvette azt az árucikket, amelyet éppen keresett. Ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, mert az árusok a vásáron sem tudtak mást kínálni, mint az év többi napján az üzletekben. Sőt! Inkább azokat a cikkeket kínálták, amelyek eddig sem voltak túl kelendők, amelyek raktáron hevertek. így aztán nem is volt túl nagy a tolongás a sátrak körül. Ha egy- egy kereskedelmi szervezet hozott is valamilyen újdonságot, azt még a nyitás napján, péntek reggel szétkapkodták. Az eladóknak aztán már nem sok dolguk akadt; a vevők pedig órák hosszat tolonghattak a sátrak körül, nézegethették a portékát: sok érdekeset, megvásárolandót már nemigen fedeztek föl.

Pontosan nehéz lenne megmondani, hány ember jött el a vásárra. Ami biztos: kétezer személyautó tulajdonosa váltott parkolójegyet a vásár három napja alatt. így csak találgatni lehet, hogy az ötezer négyzetméternyi vásári-szórakoztató területen körülbelül 8—12 ezer ember fordult meg. A város központja, a Hősök tere s az ebből nyíló utcák még mindig alkalmasnak bizonyultak arra, hogy ennyi árust és vásárlót befogadjanak, ha kicsit tolongva, ha kicsit zsúfoltan is. De hát épp ettől a tolongástól, tömegtől vásár a vásár.

Az idei vásár szervezői már júliusban megkezdték a munkát. Nem részletezem, de elbeszélésük alapján kiderült, hogy egy-egy ilyen vásár megszervezésével sok a munka, s inkább csak a hagyomány, a vásárlók kedvéért teszik. Mert akármilyenre sikeredik is egy vásár, a kereskedelem mégiscsak kiárusíthatja elfekvő árukészletét, a vevő pedig végső soron mégiscsak talál valami alkalmasat magának, s az emberek szórakozhatnak, hiszen a vásár természetes ve- ■ lejárója a ringlispíl, a céllövölde, a cirkusz és a vásári mutatványosok attrakciói. Az utóbbiból pedig volt elég, a vásár igazi hangulatát épp ők adták meg, meg talán azok a kisiparosok, akik az ország minden tájáról Lévára jöttek portékájukkal. Ott voltak a vásárban az ipolysági (Sahy) fazekasok, a seredi teknősök, a pukaneci és polstári üvegcsodák mesterei. A ritkaságok, amelyekből több, sokkal több kellene. Hiszen a népművészeti termékek, a kristály, kerámia, a falusi ember által mindennap használt termékek — amelyeket sem az ipar vagy a szövetkezetek nem gyártanak — mind-mind hiánycikk. A vásár egyik cél. ja ez is: lehetőséget biztosítani ezeknek a gyártóknak, hogy értékesítsék portékájukat.

A kétszáz kisiparos többsége azonban nem ilyen termékeket állít elő. A legtöbben divatos trikókat, ingekét, nadrágokat, csecsebecséket, bóvli árut kínáltak. S volt köztük egy C betűket árusító is. Hatvan darab C betű plusz hozzá egy öntött mesefigura tíz koronába került. Árultak a filmbeli földönkívüli lény, az E. T. minifiguráját is — nem túl nagy érdeklődés közepette.

Első ellenőrzésünket, amelyre a városi nemzeti bizottság kereskedelmi osztályának dolgozójával, Kerna Katalinnal mentünk, ezeknél a betűárusoknál ejtettük meg. Megszámoltuk néhány csomag tartalmát: hat- vankét-hatvanöt C betű volt a csomagokban. Papírjaik is rendben voltak. Udvaria. san. előzékenyen kínálta áruját a fiatal házaspár. További négy kiskereskedőnél végeztünk ellenőrzést, s rendben találtunk

A város központját már reggel is nehéz autóval megközelíteni. Bekötőutak mentén kocsik százai parkolnak. Léván (Levice), amikor tart a Márton-napi vásár, felbolydul az egész város. Azt mondják, a helybeliek ilyenkor inkább elmenekülnek innen, mások meg: tömegesen érkeznek Lévára. A vásárlás, a szórakozás, a nézelődés, a vásári hangulat kedvéért. Vevők és árusok egyaránt. Arra a vásári kavalkádban nem is gondolnak, hogy amikor ezt vagy azt vesznek, fizetésnél érdemes alaposabban odafigyelni, mert az eladók, árusok egy része éppen ezt a forgatagot használja ki a jogtalan vagyonszerzésre, árdrágításra, csalásra. Nagy a tömeg, gondolják, nagy a tolongás, ilyenkor mindent szabad, mindent lehet. Vagy mégsem...1?!

SZOKATLAN

VÁSÁRFIA

Legyen a kereskedő tisztességes, becsületes

BSg

Fricsek Olga: „Én itt veszíthetek is, nem csak nyerhetek.“

mindent. S ez new 'véletlen. A. prágai áru- ' sok, a Spilko család jgy nyilatkozik:

— Nem állítjuk' ‘áft, hogy köztünk nin-' csenek nyerészkedők, spekulánsok, engedély nélkül árusítók. Vannak, de ezek hamar lebuknak, hamar kiesnek a sorból. Aki hosszú távon tervezi magának ezt a munkát, az tudja, hogy csak tisztességesen végezheti. S ez így van rendjén. Mi cirkuszi artisták vagyunk, de már évek óta csináljuk, és még szeretnénk is csinálni. Gyakori az ellenőrzés, nincs értelme kockáztatni. Meg aztán becsület Is van a világon, tisztességes, egészséges üzleti szellem. Így mi is megtaláljuk a számításunkat, meg a ve vő is.

Tetszik, szimpatikus a házaspár gondol kodása. Jó érzés ilyen mondatokat hallani Ami viszont ezután következik, az már cseppet sem mondható jónak, kellemesnek Sokkal inkább kiábrándítónak és szigorúan büntetendőnek.

Beállunk a sorba a galántai Jednota egyik falatozósátra pultjához. Kérek egy adag halat és egy kolbászt. A mérlegre teszi, számol, összead. A végösszeg: ötvenkilenc korona húsz fillér. A fizetés helyett bemutatkozunk. A fiatal elárusítőnőnek, Fricsek Olgának a szeme se rebben. Újra mérünk és számolunk. A hal 21 dekagrammot.nyom. Tíz deka ára tizenkettő nyolcvan. Nem nehéz kiszámolni, hogy ezért nem negyvenhat harmincat kellett volna fizetni, mint ahogy azt az elárusítónő mondta, hanem csak harmincnégy hatvanat. „Mindössze“ tizenegy hetvennel kért többet. Igaz, a kolbásznál saját, pontosabban az üzlet kárára' tévedett

Zsidek Margit elárusítónő (balra) és a bemutatkozni nem akaró kolléganője

Idén kevesebb áru fogyott, mint tavaly

Kerna Katalin, a városi nemzeti bizottság dolgozója

harminc fillért. Továbbá nem számolta fel a kenyeret és mustárt. Végeredményben tíz ötvennel vert volna át bennünket. Amikor ez kiderül, azt mondja:

— Ne haragudjanak, tévedtem, rosszul számoltam, sajnálom.

Persze, a sajnálkozás itt már mit sem segít. Hiszen bármelyik vevő megfizette volna a kért összeget — én is, ha éppen nem ellenőrizzük. És az elárusítónő máris tíz korona jogtalan, a gondatlan számolásból származó haszonra tesz szert. Kérjük az inspekciós könyvet és a főnököt. Könyv van, főnök nincs. Viszont összefutnak a galántai Jednota többi sátrának a főnökei. Csóválják a fejüket, és megbocsáthatatlan- nak nevezik ezt a gondatlanságot. Magyarázzák a bizonyítványukat, hogy ők kioktatták az elárusítónőket, figyelmeztették őket, gondosan számlázzanak. Persze, tudják ők is, hogy a tízkoronás tévedést már nem lehet megmagyarázni.

Mit tesz még ehhez hozzá Fricsek Olga?

— Becsületszavamra, nem készakarva tettem. S higgyék el, én itt veszíthetek is, nem csak nyerhetek.

Elhiggyük? Hiszen az előbbi példa azt bizonyítja, hogy nem veszített, hanem nyert. Nem is keveset. Tíz ötvenet.

A következő sátor, amelynél megállunk, a Jednota Komárno égisze alatt működik. Kérek három adag lacipecsenyét és egy kolbászt. A középkorú elárusítőnőt megkérem, a húst csomagolja be. Meg is teszi, mérés nélkül.

— Ötvenhárom harminc — mondja a végösszeget.

Az újraszámolásnál kiderül, hogy keve. sebbet, ötvenegy negyvenet kellett volna csak fizetni. Ez Zsidek Margit elárusítónőt túlságosan nem hozza zavarba. Arra hivatkozik, hogy a nyers hús adagonként százötven dekagrammot nyomott, sütve pedig százat, s egységáruk van, azért nem mérte le külön-külön. Ez nem így van, hiszen az árlapon fel van tüntetve: a tíz deka hús éra 12,80 Kés, körítéssel együtt. Nekünk pedig a kért csomagba még ezt sem tette bele.

— Nem kérték — mondja.

Valóban nem kértük, de ha nem adta, akkor a nyolcvan fillért, a körítés árát le kellett volna vonnia. Ö viszont a pénzt a- zért is kérte. Mi a főnököt és az inspekciós könyvet kérjük. A könyv meg a főnök is csak nehezen kerülnek elő. Sőt! A főnök, Milan Garai semmi hajlandóságot sem mutat arra, hogy segítsen az ellenőrzésnél, hogy a harmadszori, ellenőrző mérést elvégezzük. Flegmán, szótlanul áll, viselkedik. Zsidek Margit pedig bosszankodik: sok a vevő, ez így nem igazságos, miért molesztáljuk őket — meg efféléket hangoztat. A bemutatkozni nem akaró kolléganője még arra kér, ne itt, a vevők előtt írjuk meg a jegyzőkönyvet, hanema sátor mögött. Ez egyébként minden esetben jellemző volt. •

— Kérem, jöjjenek, ne itt az emberek e. lőtt csinálják — mondták újra a komáromi Jednota alkalmazottjai.

— Hogy ne az emberek előtt? — mondom. — Hiszen bennünket, ezeket az ejn- bereket, a vásárlókat csapják be, hadd lássák, hogy nem tehetik mindig büntetlenül.

A lévai vendéglátóipari üzem elárusítóhelyén is végzünk ellenőrzést. Az egyik sátornál italt, a másiknál ételt kérünk. Mindkét esetben az árut pontosan mérik meg, számolják össze. Pedig ők is panaszkodhatnának a sok vásárlóra, a napi közel ötvenezer koronás forgalomra meg sok egyébre. De nem. Inkább gondosan számolnak.

— Ehhez tudni kell — mondja Kerna Katalin —, hogy a lévaiak helyben vannak, nagyon vigyáznak a mundér becsületére. Tudják, őket különösképpen figyeljük, ellenőrizzük. Nekik még véletlenül sem szabad tévedni.

Sajnos, Kerna Katalin következtetése elhamarkodottnak bizonyult. Megálltunk a Zdröj egyik lévai sátránál. Fiatal lányok az elárusítók. Megint kérek három adag sült húst és egy kolbászt. Az egyik mér, a másikuk számol és kezeli a pénztárt. Eddig ez rendjén is lenne. Ám hatvan korona helyett ötvenhét nyolcvan a valódi tétel. És hadd jegyezzem meg itt, hogy számlát a legtöbb árus nem ad. A többség blokk nélkül árul. Ezzel eleve kizárják a reklamálás lehetőségét. Több helyütt hiányoznak az árcédulák is. Sajnos, sokkal több a hiányosság, mint a dicsérnivaló. Pedig az eladók nagyon jól tudják, hogy legkevesebb öt ellenőrző szerv emberei járják a vásárt, s egyszer nagyító alá kerül minden árus, annak munkája.

Mária Kováőová elárusító érkezésünk előtt fél órával ellenőrizték. Akkor nyolcvan fillér mínuszt állapítottak meg nála. Most pedig kettő húsz árdrágítást. Ha ezt átlagnak tekintjük: egyszer mínusz, egyszer plusz — akkor is egy korona negyven fillér a tiszta nyereség. S itt legalább ezer embert naponta kiszolgálnak. S ez már legalább ezernégyszáz korona tiszta haszon. A büntetés pedig, amelyet remélhetőleg a munkaadójától kap...? Maximum ötszáz korona. Még mindig megéri kockáztatni. Ki- lencszáz marad.

Nem akarok most általánosítani, és rossz színben feltüntetni a becsületes kereskedőket, de a tények tagadhatatlanok. Hat esetből négynél hiányosságot találunk. Nem is kicsiket. S ami még nagyon meglep: az árdrágítóknak a szeme sem rebben, amikor rájövünk „tévedésükre“. Még csak el sem szégyellik magukat. Nem csinálnak ügyet a dologból. Úgy veszik az egész ellenőrzést, mint valami szükséges kellemetlenséget, de szégyenérzet nincs bennük: sem a körülöttük álló vevőkkel szemben, sem akkor, amikor lefényképezem őket. Közömbösen állnak a fényképezőgép elé. S ez a magatartásuk meg az, ami mögötte van, még inkább zavar, mint a vevőnkénti egy-öt-tízkoronás jogtalan haszonszerzésük. Flegma viselkedésük láttán az az érzésem, hogy nem félnek a következményektől, legfeljebb néhány száz koronára megbüntetik őket, ez minden.

Még nem tudom, milyen büntetéseket szabnak ki az árdrágítókra feletteseik. Csak remélni lehet, hogy olyanokat, amelyek u- tán meggondolja minden árus, hogy a ke. reskedelemnek, az árusításnak elsőszámú, legfontosabb követelménye a becsületesség, a tisztesség. Mert bizonyára a galántai, komáromi Jednota, a lévai Zdroj vállalatok vezetőinek sem lehet mindegy, hogy árusaiktól elégedetten vagy becsapva távoznak-e a vevők. A felelősségrevonásról a közeljövőben számolunk be olvasóinknak.

ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei