Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-10-02 / 40. szám

Pályabíró a Békemaratonon Ha azt olvasom vagy hallom, „vérbeli sportember“, a kassai (KoSice) Duruttya István jut az eszembe. Ez a hetvenen túli férti egész életében a mozgás, a test és a lélek harmóniájának eszméjét népszerűsíti akkor is, ha történetesen egy szót sem szól, csak megjelenik valahol. Nem túlzás, ha külsejéről ötvenévesnek hiszik; ma is naponta tornázik, kocog és rendszeresen dolgozgat nyaralójában. Aki látta már őt a nehéz, vizes homokot lapá­tolni a hegyi patak medréből, az nemcsak remek izomzatát és pompás erőnlétét cso­dálta meg, hanem egyúttal hitet merített a látványból: idős korban is lehet az ember derűs és erős, ha akarja. Duruttya István a hét évtized folyamán alig fogyasztott alkoholt; sohasem dohány­zóit, s ha tehette, étkezését is alárendelte egészségének. Idejében felismerte, hogy az erőnlét a rendszeres, folyamatos és kitartó munka függvénye. Mint mondja, nem volt olyan napja, amikor ne tornázott volna egy órát. Ha későn jött haza, és — még főisko­lás korában — megpróbálta kihagyni a gya­korlást, nem tudott elaludni. Kibújt hát az ágyból, és súlyzózni kezdett. Testnevelő tanári képesítését Prágában szerezte; közben atletizált, futballozott, jár­ta a természetet. A test „nevelését“ mindig összekötötte műveltsége gyarapításával. Nem ismerek még egy ilyen, szellemileg friss, tájékozott, tapasztalatait a gyakorlat­ban mindig alkalmazó, hetvenen túli em­bert. Duruttya István ma nyugdíjas, de előtte szinte mindegyik kassai főiskolán oktatott, s tanított a helyi vagy a környékbeli ma­gyar tanítási nyelvű középiskolákban is. A sport kitölti életét, évek óta közremű­ködik a különféle atlétikai versenyeken, s természetesen a Békemaratonon is. Pályabí­ró. Ott fill, esőben, szélben, tűző napsütés­ben az útvonal valamelyik ellenőrző pont­ján, tájékoztatja a rendezőket a verseny ál­lásáról, s bejegyzi, áthaladt-e mindenki a- zon a bizonyos ötödik vagy huszadik kilo­méteren. A Békemaraton ma már világhírű rendez­vény. Emberek százai fáradoznak azon, hogy minden a lehető legsimábban menjen, sehol ne legyen fennakadás. Munkája nem látvá­nyos, ám nélkülözhetetlen; talán senki sem érti jobban a kilométerekkel birkózó futó­kat, mint ő, aki látja, amint a szél nekife- szüi törékeny mellkasuknak, vagy paskolja testüket a jeges eső. Ritkán írunk az ilyen közkatonákról, ez egyszer mégis ezt a megoldást választottam, mert számomra már éppen úgy elképzelhe­tetlen a Békemaraton Duruttya István pá­lyabíró, mint ján Margita szervező bizott­sági elnök nélkül. Legutóbb idén nyáron találkoztunk, ami­kor a mozgássérültek kassai versenyén bí­ráskodott. Nem hinném, hogy akár egy fil­lér jutalmat is kapott volna működéséért, de két napon át mégis ott sürgött-forgott, mérte a tolókocsis diszkoszvetők dobásai, nak hosszát. Még sok-sok, futással, súlyzózással eltöl­tött évet, jó egészséget kívánok neki, és napsütéses, szélcsendes időt az idei, októ­ber hetediki Békeramatonon. (batta) Következik: rangadó a Bodrogközben Ragyogóan szerepel az idén a cseh­szlovákiai magyar újságírók labdarúgó- -válogatottja. Legutóbb a sajtónap al­kalmából a Pravda kiadóvállalat kupá­jáért folyó tornán szerepelt, s miután legyőzte a Pravda és a Rolnícke novi- ny, illetve a Veőerník vegyes csapatát, megnyerte a tornát. A szép siker után most újabb mérkő­zésre készül: október hatodikén, szom­baton délután két órakor Bodrogszerda- helyen (Streda nad Bodrogom) lép pá­lyára Az ellenfél a helyi pedagógusok­ból, öregUűkból áll majd, a találkozó védnöke Vencák István hnb-elnök. A bodrogközi utazás egyúttal jó le­hetőség találkozni az ott élő olvasókkal, s nem uiclsósorban anyaggyűjtésre. A mérkőzés időpontja sem véletlenül ala­kult így; másnap rajtol a Békemaraton, s a tollíoi gátók azt is megszemlélik. VILÁGCSÜCSPARÁDÉ A FEKETE-TENGER ’84 SÜLYEMELÖTORNÄN VÁRNAI JEGYZETLAPOK 'Várna, 1984 szeptembere, teljes turistaszezon és a Fekete-tenger'84 súlyemelő verseny. Tizenkét ország 81 versenyzője és világcsúcseső. Arra, hogy egyetlen eseményen 28- szor szárnyalják túl a fennálló rekordokat, a sportág történelmében eddig még nem volt példa. (A csúcsot a tavalyi moszkvai VB tartotta 23 rekorddal.) £s öt teljes na­pig újabb alkalom bekukucskálni az erősemberek érdekes, furcsa és vonzó, nagy egyé­niségekkel teli világába. Rendkívüli teljesítmények, apró villanások, csodálatot ébresz­tő jellemek és emberi gyengeségek egy-egy jegyzetlapon ... TOPUROV, A KIRÁLY. Göndör hajú, feke­te bajszos, mokány kis legény. Le sem ta­gadhatná, hogy bolgár. Ám nem csak ezért a közönség kedvence — a 28 világcsúcsból tizenkettőt a hazaiak értek el, amelyekből az örökké mosolygó Sztefah Topurov önma. ga ötöt (a fennmaradó 16-ból valamennyit a szovjet emelők). Elnézve őt, amint az irdatlan súlyokat mozgatja, sok minden eszünkbe jut, de a király szó aligha. Pedig a hűszesztendős, Szófiában élő és Aszenográdból származó katonafiú bizonyos értelemben a súlyeme­lés koronázatlan királya, ö volt ugyanis a földkerekség első embere, aki egyszerre a feje fölé tudta emelni saját testsúlyának a háromszorosát, S történt ez 1983 októberé­ben, a moszkvai VB-n, ahol a' 60 kg-os ka­tegóriában Sztefan 180 kilót lökött ki. — Mi jut eszedbe a király szóról? — Edzőnknek, Ivan Abadzsievnek egyik kedvelt mondása: „A királyi korona néha Igen nehéz.“ — És?... — Mit mondjak? Igaza van. BLAGOJEV, A KITARTÓ. Az első számú sztár a huszonnyolc esztendős Blagoj Blago- jev volt. Ismét csak nem csupán amiatt, hogy a bolgár csapatban ő az egyedüli vár­nai lakos, hanem mert az utóbbi két évben megnyerte az egyéni abszolút Világ Kupát, és ezen kívül az újságírók is megszavazták a földkerekség legjobbjának. Hivatalosan te­hát ő volt a király — aki nem kis szomo­rúságára éppen szülővárosában érezte túl nehéznek ama bizonyos koronát: a szovjet Viktor Szolodovval vívott nagy párharcban csak második lett. A verseny után ötéves kisfia, Dimitar szorongatta a kezét, mint­ha azt akarta volna mondani: „Nem baj, apu, számomra úgy Is te vagy a legerő­sebb...“ Intelligens ember, kellemes beszélgető­partner, sokoldalú sportoló. Hihetetlenül hosszú ideje küzd a csúcson, már az 1976- os montreáli olimpián Is ott volt. Eleinte nem győzött mindig; egyik nagy ellenfelét, Anton Baraniak a szovjet Vardanyant például 1979-ben si­került először megelőznie az EB-n, történe­tesen ugyanebben a csarnokban. Akkor ló­dult meg igazából, javított világcsúcsokat télen-nyáron. — Qgy hírlik, ez volt az utolsó versenyed. — Ez volt a tervem, de megváltozott. Egy vesztesnek nincs joga abbahagyni. Majd ha sikerül a visszavágó. RUSZNYÁK, AZ EHEZÖ. A Havífovban fel. nőtt, de szülei révén Kelet-Szlovákiából származó Rusznyák fivérekből kettő is ta­lálható csehszlovák válogatottban. (Otthon ugyanis összesen tizenegyen vannak.) Apró, barna legények, i Imre néhány hete gyomorfájásra panasz­kodott, ezért megszületett a döntés, hogy nem kell lefogyasztani a lepkesúlyba, ahol az idén felnőtt csehszlovák csúcsokat ért el, hanem eggyel feljebb, az ötvenhat ki­lósok között indulhat Várnában. Ugyanott, ahová András rajtját is tervezték az edzők, csakhogy őneki meg a pehelysúlyról kel­lett fogyasztania. Hat-hét kilót fokozatosan „ledobni“, éhez­ni és emellett keményen dolgozni nem ép­pen leányálom, de hát akt erre adta a fe­jét... András is efféleképpen gondolkodott, és harcolt is a vasakkal meg a mérleggel nap nap után, összeszorltott fogakkal. És ezután történt, ami történt. Bandi ba­rátunk a cél előtt megtorpant — éjszaka, amikor, senki sem látta, titokban jóllakott. Másnap persze a mérleg nem volt könyö­rületes: 60 kilót mutatott. Erre kitört a bal­hé. Indulásról már szó sem lehetett, elúszott a biztosra Vett bronzérem, s a „tervezett“ pontok ugyancsak hiányoztak a csapatnak. Megvolt a nagy fejmosás, az idősebbik Rusznyák először a 60 kilóban, versenyen kívül indult — majd másnap repülővel ha­za. — Nagyon bánt a dolog. Egyszerűen nem bírtam ki... — mondta letörten. Mi újságírók persze kellőképpen elítéltük tettét, akaraterejének megingását, de lel­künk mélyén együttéreztünk vele, PISZARENKO, AZ „ÖREGECSKE“. Anato­li] Piszarenko, a kijevi óriás. Száznyolcvan, öt magas és csaknem százharminc kilő. Ka- punyi vállak, repülőgép szélességű hát, masszív lábak és mégis — aki még emlék­szik elődjére, a pocakos, százhatvan kilős Alekszejevre, annak számára Anatollj ki­mondottan karcsú, elegáns atléta. Immár harmadik éve az ölomsúly legjobbja, vagyis ő emeli az abszolút legnehezebb súlyokat. Várnában új, fantasztikus lökésvilágcsúcsá­val (265 kg) tolta Ismét feljebb az emberi teljesítőképesség felső — jobban mondva, jelenleg legfelsőbbnek hitt — határát. Ha éppen nein emel, fekete bajusza alatt vagényos mosoly, összehúzott szemöldöke alól az okos pillantások lövegelt szórja. Fürge, heccre mindig kész mackó. Mint most is. a zárónapon tartott sajtóértekezle­ten, amelyre a hagyomány szerint a súlycso­port érmesei hivatalosak az újságírók szá­mára fenntartott „bárba“. A szakszerűség benyomását keltve komoly kérdést tesz fel az egyik kolléga: Miért van az, hogy Plszarenkónak általában gyengéb­ben sikerül a szakítás, és a lökésben így eleve" hátrányt kénytelen ledolgozni? Anatolij szemében huncut fény villan: Sztefan Topurov — Tudja, a szakításhoz fiatalos gyorsa, ség, lendület szükségeltetik — mondja nagy komolyan. Ez olyanoknak való, mint itt Kur- lovics barátom — és a mellette ülő honfi- és vetélytársa, az ezüstérmes felé Int. — Én pedig már eléggé öregecske vagyok. Kirobban a kacaj. Hát igen: Kurlovics huszonhárom, Fiszarenko pedig „már“ hu­szonhat éves. BARANIAK, A KORTALAN. Másként véle­kedik viszont az idő múlásáról Anton Ba­raniak. a maga harminchárom évével a csehszlovák csapat veteránja. Nem csoda: hetvenkilencben lett váloga­tott, és egy évre rá már kezdték is őt ki­nézni a csapatból, mondván, hogy öreg. ö pedig — bizonyított. Két éve is, tavaly Is ő lett a legeredményesebb csehszlovák ver­senyző, bronzérmes a 110 kilósok között a világbajnokságokon. Várnában ötödik, és e- légedetlen volt. — Jövőre javítanom kell — hangoztatta. Tudvalévő, hogy az 1987-es VB nálunk, Ostravában lesz. Emil Brzoska vezető edző­vel Bulgáriában mér az ott számításba jö­vő csapat összetételét latolgattuk. — A csapatot a tavalyi juniorokra épít­jük — tervezgette. — Ciernik, Dudás, Studniöka, a Rusznyá- kok — majd még felsorolt néhány ma még ismeretlen nevet az ifik közül. A huszonhat éveseket már kihagyta... — Elfeledkeztél egy valakiről, aki biztos ott lesz — vetettem közbe. No csak? — Baraniak még csak harminchat lesz akkor. Én inkább viccnek szántam, ő nem: — Egy évet hagyjuk pihenni, aztán me­gint óriási formában lesz — jelentette ki, de azért kacsintott egyet hozzá. Nem csoda. Kemény sport a súlyemelés. Minden idők legjobbja, a bolgár Jankó Ruszev éppen Vár­nában búcsúzott a versenyzéstől — huszon­hat éves korában. Annál több elismerést érdemel a „korta­lan" Anton Baraniak. -» MAJOR LAJOS A szerző felvételei A Őrtüzek a hegyekben Több mint jelkép, hogy a legifjabb nemzedék akkor rendezte meg „őrtü­zek a hegyekben“ elnevezéssel a Szo­cialista Ifjúsági Szövetség első szlová­kiai honvédelmi versenyét, amely az Emlékidéző- és a spartakiádmozgalom egyik legnagyobb akciója szövetségünk­ben —, amikor a nemzeti felszabadító mozgalom kibontakozásának 40. évfor­dulójáról emlékezünk meg. Ezt hang­súlyozta Breznóban a megnyitón Jozef Durica, a SZISZ Szlovákiai Központi Bi­zottságának elnöke és Egyd Eepich, a Honvédelmi Szövetség Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának elnöke. Az időjárás nem kedvezett a verseny­zőknek. Jóformán mindhárom nap a- tatt esett az eső, és kellemetlen szél nehezítette a részvevők helyzetét. De még ez sem volt akadály a kerületi for­dulók legjobbjainak, a mintegy 250 ver­senyzőnek. Pedig nyugodtan elmondhat­juk, hogy ez a verseny alaposan pró­bára teszi az embert. Helytállni futás­ban, céllövésben, gránátvetésben, kötél­mászásban, sőt még az elsősegélynyúj­tásban is, ez bizony alapos felkészült­séget igényel. Elég, ha valaki nem ta­lál bele a céltáblába, máris két perc hátránnyal folytatja a versenyt. Ugyan­ennyi levonás járt azért, ha valaki grá­náttal nem talált bele a kijelölt körbe, Ráadásul mindenkinek meg kellett bir­kóznia az elemekkel, amelyek még na­gyobb megpróbáltatás elé állították a résztvevőket. Ennek tulajdonítható, hogy a sorrend szinte minden versenyszám után válto­zott. Ezen a versenyen azonban nem volt vesztes. Tiszteletet és elismerést érdemelt mindenki, aki teljesítette a feltételeket, és bebizonyította, hogy méltó követője azoknak a hősöknek, a- kik a Szlovák Nemzeti Felkelésben és hazánk felszabadításáért folyó harcok­ban a legnagyobb megpróbáltatást is kiállták. A honvédelmi többtusában végül is a közép-szlovákiai csapat győzött 184 ponttal; a további helyezések: 2. a ke­let-szlovákiai kerület 154, 3. a nyugat- -szlovákiai kerület 152, 4. Bratislava 91 ponttal« ( pi l

Next

/
Thumbnails
Contents