Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-10-02 / 40. szám

Peter Mikitka őrnagy: „Más szemmel nézek a szülőföldemre.“ Ladomirová. Erdőkkel övezett falu Dukla és Svid- ník között. Kis község, amelyet ma a csend és a békesség jellemez, de ä tör­ténete hősi, mint ahogy hősi az egész duklai vidék múltja. Negyven évvel ez­előtt itt vér folyt, aknák robbantak, a- melyeket a visszavonuló fasiszták rak­tak le. Óriási áldozatok árán nyomult előre a felszabadító szovjet hadsereg és a velük vállvetve harcoló 1. csehszlovák hadtest. Ádáz harc dúlt minden talpa­latnyi földért. Á frissen felhúzott ház falai között nagy a sürgés-forgás, talicskában tol­ják be a maltert, valaki szegeket ver a gerendába. — Mondtam, hogy munka közben ta­láljuk, még ha nem is otthon — jegyzi meg Milan D2upin, a SZISZ lad,omirovái falusi szervezetének elnöke. — Tudni­illik, Mikitka bácsi szomszédja házat é- pít, és ő segédkezik — fűzi hozzá. — Hogyne segítenék, hiszen közös az udvarunk — magyarázza Peter Mikitka, miközben a kezét töröli. Leülünk a hegyoldalon épített kis ház udvarán. Itt él Mikitka őrnagy, az 1. csehszlovák hadtest volt tagja, éveken ét.a duklai emlékmű gondnoka. Most nyugdíjas. Amikor a Dukláért folyó har­cokra terelődik a szó, megremeg az aj­ka. — Negyvenegyben a keleti frontra ve­zényeltek. A gyalogságnál szolgáltam. Szakaszunk a Szovjetunióban átállt a szovjet hadsereghez. Negyvenkettőben kerültünk Buzulukba, és egészen Prá­gáig harcoltunk. Szakaszunkból csak hárman éltük túl a háborút.;. Nem le­het elmondani, milyen szörnyű volt a háború, a halál ezernyi képe. Amikor a pillanat örökkévalóságnak tűnt; sók bajtársam már nem láthatta viszont a szülőföldjét, a faluját! Stambera har­costársam hat kilométernyire a szülő­faluja előtt esett el. Pontosan emlék­szem rá, mintha csak tegnap történt volna... Nézem a hatvannégy éves, egykori katonát, akit bizony nem kényeztetett az élet. Talán azért is értette meg, ki­nek az oldalán kell harcolni. 1944. október hatodikén, reggel nyolc órakor léptük át a határt. Ott kő kövön nem maradt. A sarat megfestet­te a vér. Én a határ lengyel oldalán könnyebb sérülést szenvedtem a bal ke­zemen, a Duklánál már nem sebesültem meg. Hat hétig tartott Itt a front. Tudja, azóta más szemmel nézek a szülőföl­demre... Amikor a háború után hazatért, meg­döbbentő látvány fogadta. Körülbelül huszonhétezer aknát gyűjtöttek össze és tettek ártalmatlanná a környéken. Szokott találkozni volt harcostársai­val, de az egyik váratlan találkozást nem felejti el. Így beszél róla; — A duklai emlékmű gondnoka vol­tam, amikor ellátogatott oda egyik volt harcostársunk, Peter Roskáni alezredes, akiről azt hittük, hogy halott. Az el­esett hősök névsorában megtalálta a ne­vét. Hogyan kerülhetett sor a félreér­tésre? Az történt, hogy egy támadás al­kalmával egy akna leszakította a bal kezét, s az okmányai is elvesztek. A tá­madás után megtalálták a leszakított •— Meghívtuk Peter Mikitka és Peter Omaska elvtársakat, az 1. csehszlovák hadtest volt tagjait hazánk felszabadí­tásának 39. évfordulója tiszteletére ren­dezett Ünnepélyre. Felejthetetlen volt az a május 8-i este a tábortűznél... Mi falubéli fiatalok gyerekkorunk óta is­merjük és tiszteljük őket, hiszen Lado- mirovában élnek, és... — meséli Milan D2upin. Ladomirová fiataljai is jelentkeztek a .hazafias és internacionalista tettek nem­zetközi ifjúsági stafétájába, az Emlék- ldéző-mozgalomba, és figyelemreméltó eredményeket értek el. Bekapcsolódnak a faluszépítésbe és nem latolgatják, hogy melyik társadal­mi szervezetben kell többet dolgozni, mindegyikben aktívak. Számukra ter­mészetes, hogy a Halálvölgy és környé­ke rendezett legyen, kitisztították a környék kutait, patakjait. — Ladomirovában, de a közeli köz­ségekben is elég sok az olyan fiatal, a- , kivel a hétvégi összejöveteleken talál­koznak. Mivel hét közben távol vannak a szülőfalujuktól, hétvégéken szíveseb­ben és készségesen szépítik az ottho­nukat — mondja Ludmila Bojcíková nemcsak a saját nevében, a preáoví Közgazdasági Középiskola diákja. Ha húsz ember több mint háromszáz órát dolgozik társadalmi munkában, az már jelentős összeg. A fiatalok például kötelességüknek tartják, hogy segítenek a szövetkezet dolgozóinak az aratásban, a szénabegyűjtésben és más munkák­ban. — Krónikát vezetünk, az Emlékidéző- -staféta krónikáját — magyarázza Mi­lan D2upin —, de alapjában véve foly­tatjuk a régen megkezdett tevékenysé­günket. Idén ünnepi menetet rendez­tünk a Duklára, és bár rossz volt az idő­járás, senki sem fordult vissza. Svobo- da hadseregtábornok kilátótornya'mel­lett, Vysnjt Komárnikban egyperces csönddel adóztunk hazánk felszabadítói emlékének. A falu SZISZ-esei május 4-én fogad­ták a Duklánál a csehszlovák és szov­jet fiatalok stafétáját. E találkozóra a fiatalok meghívták a Dukláért folyó harcok néhány résztvevőjét is, NikolaS Perehanecet és Jozef Labansot, az 1. csehszlovák hadtest volt tagjait. Járod a 40 évvel ezelőtti kemény harcok színhelyét, min­denütt csend és béke, csak itt-ott hallani az emlékműhöz lá­togatók suttogását. A kegyelet, a hálaadás helye a duklai em­lékmű. / . v jf -j: 1944 október elején Konyev marsall ukrajnai frontja a Szovjetunióban megalakult 1. számú csehszlovák hadtesttel karöltve 'megkezdte előrevonulását a lengyelországi Krosz- nától Presov felé. Október 6-án a csehszlovák hadtest má­sodik zászlóaljának katonái a Vysny Komárnikhoz közeli egyik emelkedésen kitűzték a csehszlovák zászlót. A falu fel­szabadult. Ezekre a napokra emlékezünk alábbi írásunkban. 40 éves a falu békéje ^NEMZETKÖZI X IFJÚSÁGI \ / STAFÉTA Jl\ /üqD plkDŰ&ol végtagot és az okmányokat. Amikor ki­tudódott, hogy az alezredes túlélte a se­besülését, a Történeti Intézet utólag ezt a tényt feljegyezte. Peter Roskáni al­ezredes ma Presovban él. Emlékezik, és mintha sejtené, mire gondolok, hozzáfűzi: >— Nagyon szere­tem a fiatalokat, mert a fiatalságé a jövő, a szebb, a jobb jövő. Gyakran találkozik pionírokkal, gye­rekekkel élő történelemórákon. A há­ború megtörte az egészségét, de ez a derék ember ma is a munkának él. El­búcsúzunk tőle, és útközben még soká­ig beszélgetünk róla Milan Díupinnal. *— Vissza kell térni a történelemhez, lehetetlen elfeledni a háborút és an­nak áldozatait. Őszinte tisztelettel ápol­juk azok emlékét, akik a háború után haltak meg, így például ama három ka­tona emlékművét, akik 1949-ben akná­kat felszedve először került kezükbe újfajta német akna, és ezért életükkel áldoztak — mondja Milan DZupin. Az elesett katonák emlékműve előtt friss virágcsokor. Cumila Bojcíková és Milan Dzupin hozták. Figyelem őket, és Peter Mikitka őrnagyra gondolok. Negy­ven évvel ezelőtt csak öt évvel volt ná­lunk Idősebb, s fegyverrel a kezében védte szülőföldjét. PÁSZTOR JUDIT A szerző felvételei A Halálvölgy fiataljai tisztelik azok emlékét, akik az életüket áldozták hazánk szabadságáért. A három tűzszerész katona emlékművét gondosan ápolják. új ifjúság 3

Next

/
Thumbnails
Contents