Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-09-25 / 39. szám

# KOMMENTÁRUNK A jó termék piacra talál Egy olyan ország, mint Csehszlovákia, a- mely a nemzeti jövedelem jelentős hánya­dát a külpiacokon realizálja, nagy gondot fordít az ipar exportképességének növelé­sére. Idén áprilisban a CSKP KB 10. ülése figyelmeztetett arra, hogy a gépipar vezető gazdasági dolgozói tudják, milyen kemény harc folyik a világpiacon. Az elmált napok­ban a brnói nemzetközi gépipari vásáron bemutatott Skoda 130 L és Rapid típusú ko­csik vagy a világszínvonalon gyártott libe- reci szövőgépek iránti érdeklődés biztató jelenség. Kétségtelen, hogy a gépiparnak és az elektrotechnikának van a legnagyobb szere­pe a gazdaság fejlesztésében, a kivitel fo­kozásában, valamint a népgazdaság korsze­rű és nagy teljesítményű technikával való ellátásában. A hazai piac is egyre igénye­sebb a gépipari termékekkel szemben, fő­leg jobb minőségű tartós fogyasztási cikke­ket akar. Az elektrotechnikai ipar fontos feladata — ahogy erre a pártdokumentumok is utalnak — a népgazdaság elektronizálá­sának meggyorsítása, hogy javuljanak a gép­ipari termékek használati mutatói, a bel­kereskedelmi igényeket jobban ki lehessen elégíteni. A brnói nemzetközi gépipari vásár lehető, vé tette termelésünk és a termékek fejlődé­sének összehasonlítását, valamint a műsza­ki, technológiai és gazdasági tapasztalatok cseréit. Ladislav Gerle miniszterelnök-helyettes a vásár megnyitásakor elmondotta, hogy a he­tedik ötéves terv három évében a gép-, va­lamint az elektrotechnikai ipar termelése csaknem 14 százalékkal növekedett. A ki­állítás anyaga bizonyította, hogy sok kivá­ló gépet és berendezést hoztak üzemeink a vásárra. Számos terméket a nagyobb telje­sítmény, az anyag- és az energiaigényesség csökkenése jellemezte. Pozitív fejlődés ta­pasztalható a csehszlovák szállítóeszközök, textilipari és szerszámgépek gyártásában. Ennek köszönhetően többet vihetünk ki be­lőlük. Csehszlovákia exportjában a gépek és gépi berendezések aránya a hetedik öt­éves terv első három esztendejében közel öt százalékkal emelkedett. A gépipar kivi­telünk közel ötvenöt százalékát termeli. Bnhnmil Urban külkereskedelmi minisz­tertől megtudtuk, hogy e jelentős mennyi­ség 62 százaléka a szocialista országokba irányul. A fejlődő országokba szállított ter­mékeknek a háromnegyed részét állítja elő a gépipar. Külkereskedelmi vezető szakem­bereink elégedetlenek a fejlett kapitalista országokba irányuló kivitellel. A tőkés pia­cokon még mindig elég nehezen érvénye­sülünk, ami pedig nem felel meg lehetősé­geinknek, és gépiparunk gazdag hagyomá­nyainak. Az idei nemzetközi gépipari vásáron fő­ként építőgépeket és berendezéseket láthat­tunk. Ez a témaválasztás abból adódott, hogy az építőiparra fontos bernházási fel­adatok hárulnak. A csehszlovák építőgépek és berendezések kivitele mellett az építő­ipari munkák és szállítások exportja is si­keres. Ebben az évben a szocialista orszá­gokban egymilliárd-háromszázmillió. a nem szocialista országokban pedig hatszázmillió korona értékű munkát végeznek el építő­ink. jövőre lehetőség nyílik az építőipari ki­vitel további növelésére. A brnói nemzetközi gépipari vásár ismét bebizonyította, hogy a gazdasági együttmű­ködés hozzájárul a politikai kapcsolatok ja­vításához és így a nemzetközi feszültség enyhítéséhez is. STRASSER GYÖRGY Bélyegkiállítások Prága és Bratislava Ifjú bélyeggyűjtői a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. és a pionír­szervezet megalapításának 35. évfordulója tiszteletére nagyszabású bélyegkiállítást rendeztek a Klement Gottwald Központi If­júsági és Pionírházban. A Bratislava — Pra­ha ’84 kiállítás legrangosabb díját, a kis a- ranyozott érmet a legfiatalabbak kategóriá­jában a brattslavai Oláh Andrea kapta az NDK-ból származó gyűjteményéért. Nagy a- ranyozott érmet nyert a prágai Ián Bokvaj Thurn-Taxis gyűjteménye, továbbá az ugyan­csak prágai Alojz DuSek postatörténelmi gyűjteménye és Stefan Bartalsk? bratislaval postabélyegzői. jól szerepeltek korábban az ifjú szlová­kiai bélyeggyűjtők a Bratislava ’84, a Dőlni Kubin-i és a sviti kiállításokon is. Külön fi­gyelmet érdemel, hogy a fiatalok elkötele­zett gyűjtőmunkára törekednek. Az említett kiállításokon például Júlia Fajthová A Kom- szomol nyomában, Ládfslav Lipták A bé­kéért és barátságért, Gabriela Faithová pe­dig Lenin és a NOSZF elnevezésű gyűjte­ményével nyert díjat. V. P. A FELKELÉS IFJÜ HŐSEI A Szlovák Nemzeti Felkelésben az ifjú­ság is kitüntette magát. Voltak, akik apáikkal vállvetve harcoltak a fasiz­mus ellen, és voltak, akik a legdrágábbat, életüket áldozták szabadságunké^. Ezek kö­zé tartozik Mirko Nespor, aki húszévesen halt meg a meggyőződéséért. Szeptember 28-án lesz hatvan éve, hogy szegény skalicai tanító gyermekeként meg­látta a napvilágot. Nehéz sors jutott neki, édesapja nem tudta eltartani a népes csa­ládot, kivándorolt Amerikába. A család helyzetén azonban az Újvilágban kemény munkával eltöltött néhány év sem változta­tott. Szinte csodával határos, hogy ilyen kö­rülmények között taníttatni tudta a kis Mir- kót. De annak borotvaéles esze volt, taná­rai is azt mondták, kár lenne veszni hagy­ni a tehetséget. Jelesre érettségizett, és foly­tatta tanulmányait a műszaki főiskolán. Hogy szülein segítsen, minden munkát vál­lalt. Gazdag szülők gyermekeit korrepetál­ta, a vakáció alatt a fűrésztelepen vagy a gbelyi kőolajmezők fúrótornyain dolgozott. Bármennyire fáradt volt, esténként szorgal­masan tanult, és minden vizsgáját hibátla­nul letette, bár akkoriban már az értelmet­len háború és a fasizmus gazságai is egy­re sűrűbben foglalkoztatták. 1944 nyarán szakmai gyakorlatra az Ústí na Oraveben épülő völgyzárógátra ment. Hamar megismerkedett itt a párt illegális harcosával, Eubomír Linhart mérnökkel, aki Michal Ftorek fedőnéven dolgozott az el­lenállási mozgalomban. A tapasztalt kom­munista rövid idő alatt felismerte, hogy a fiatal diák páratlanul nemes emberi tu­lajdonságokkal, az igazság iránti fogékony­sággal és elvhűséggel van megáldva, s bát­ran rá lehet bízni bármilyen feladatot. Egy­A hős diák re inkább bevonta az illegális munkába. így történt, hogy Mirko a szakmai gya­korlat letelte után sem tért haza, hanem Árvában bekapcsolódott a partizánmozga­A géppuskás leány A szlovák nép nemzeti felszabadító moz­galmában a nők sem maradtak háttérben. Köztük néhányan bátorság és elszántság te­kintetében vetekedtek a férfiakkal, mint például Edita Katzová. Milyen véletlen já­téka a sorsnak, hogy éppen azon a napon tört ki a Szlovák Nemzeti Felkelés, amikor huszonegyedik születésnapját ünnepelte, és milyen szomorú folytatása, hogy alig né­hány nappal később, szeptember 26-án éle­tét áldozta a felkelésben. Édesapja szegény kereskedő, aki miután tönkrement, külföldre távozott. A mindösz- sze tizenöt éves Edita egyedül maradt Bra- tislavában, hogy befejezze gimnáziumi ta­nulmányait. Egy mai gimnazista már el sem tudja képzelni, mi mindent kellett vállal­nia azért, hogy támogatás nélkül leérettsé­gizzék. Gazdag családok gyermekeit tanítot­ta, és kétkezi munkát is vállalt. A minden iránt fogékony lány hamar rá­ébredt szánalmas sorsának okaira, és ez a felismerés elvezette az ifjúkommunisták kö­zé, akik abban az időben élénk munkát fej­tettek ki Bratislavában. Szinte habzsolta a marxista-leninista irodalmat, és fiatal kora ellenére rövid idő alatt elméleti tudással felvértezett kommunistává érlelődött. Az if­júkommunisták egyik legjobb agitátorának tartották. Gyakran fellépett a gyűléseken, beszédeit mindig gondosan előkészítette. Feljegyezték róla, hogy az internacionaliz­mus következetes híve. Eljárt a német és a magyar fiatalok közé is, akik abban az időben az ismert történelmi fejlemények kö­vetkeztében már a hivatalos német és ma­gyar propaganda hatása alá kerültek. Fá­radhatatlanul hirdette az együvétartozás és a köztársaság egysége megőrzésének gon­dolatát. A gimnáziumban önképzőkört alakí­tott, amelyből kizárták a „ludák“ fiatalokat, és Wolker, Olbracht és JilemnickJ verseit szavalták. Rendkívüli érdemeinek elismeréséül már tizenhét éves korában felvették a pártba. Közben leérettségizett, de nézetei miatt csak egy kertészetben tudott elhelyezkedni. Később szolgált, majd egy kórházban ka­pott állást. A pártmunkát azonban változat­lan hévvel folytatta. Röplapokat terjesztett, elvtársaival konspirativ munkát folytatott. 1941 szeptemberében lebukott, s bár az államrendőrség pribékjei szinte halálra kí­nozták, nem bírták vallomásra. Fogolytárs­női elbeszéléséből tudjuk, hogy testén nem volt egy ép rész, a talpán a bőr véres ca­fatokban lógott a sok veréstől, s csak négy­kézláb járhatott. Egy év múlva háromévi börtönre ítélték, majd 1943-ban a novákyi gyűjtőtáborba szállították. 1944 elején megszökött a táborból, és ál­néven a trenölni ruhagyárban dolgozott. Természetesen nyomban bekapcsolódott az illegális munkába. A felkelés hírére Bánov­lomba. Legtöbbször összekötő feladattal bíz­ták meg. Eljárt a kaszárnyákba agitálni a katonákat, vagy üzenetet vitt a felkelés köz­pontjába, Banská Bystricába. Vakmerő és elszánt partizán hírében állt. Tanítója, Mi­chal Ftorek azt mondta róla, hogy „parti­zánigazolvány nélkül is bolsevik“! Nem cso­da, hogy egy idő után egész Árva partizán- mozgalmának a szervezését reá bízták. Amikor a felkelést visszaszorították a he­gyekbe, azt az utasítást kapta, hogy megvi­selt egészségi állapotára való tekintettel tér­jen haza szülőföldjére pihenni. Hamis ' ok­mányokkal látták el, s egy ideig a skalicai szőlődombokon húzódott meg. Itt sem volt biztonságban, ezért a párt úgy döntött: Bra­tislavában bújtatják el. A Hlinka-gárda fasiszta pribékjei azon­ban kiderítették a kilétét, és december 13- án, amikor a skalicai vásútállomáson fel a- kart szállni a bratislavai vonatra, elfogták. Mivel egyetlen szó vallomást sem tudtak ki­szedni belőle, átvitték az államrendőrség hírhedt bratislavai fogdájába. A válogatott keretlegények sem tudták azonban megtör­ni. Minden kínvallatásnak ellenállt, sem­mit és senkit sem árult el. Feldühödött fog­vatartói 1944. december 16-án éjszaka cel­lájában felakasztották. Nevét utcák, terek őrzik országszerte. Bratislavában az egyik legnagyobb főisko­lai internátust nevezték el róla, és a Szlo­vák Műszaki Főiskola halála után tisztelet­beli mérnökké avatta. Hidakat, völgyzáró gátakat akart építeni. Milyen szomorú, hogy álmait nem válthatta valóra, mert fiatalon meg kellett halnia. Őrizzük meg és ápoljuk az emlékét, tekint­sük példaképünknek! B. M. ce nad Bebravouba ment, ahol a párt já­rási bizottságán irányította a lakosság el­látását és a kádermunkát. Amikor a párt utasítására létrehozták a Ján Zizka-partizán- dandárt, a III. osztag politikai komisszárjá­vá nevezték ki. Bár óvták, de nem tudták megakadályoz­ni abban, hogy osztagával együtt mindig a legvakmerőbb vállalkozásokba menjen. 1944. szeptember 26-án hajnalban a német egysé­gek árulás következtében meglepték őket. Elkeseredett harc kezdődött. Elesett a gép­puskás adagolója. A komisszárnő egy per­cig sem habozott, és odatelepedett a gép- puskás mellé. Ketten feltartóztatták a fa­sisztákat mindaddig, amíg az osztag bizton­ságban visszahúzódott. Az utolsó töltényig harcolt, aztán kézigránátokat dobált az el­lenségre, s az csak akkor merészkedett a géppuskafészek közelébe, amikor már szi­tává lőtték őket. Az egyik náci tiszt még tarkón is lőtte a derék leányt. Holttestét otthagyták elrettentő példának. Szándékuk azonban éppen ellenkezőleg sült el. A la­kosság körében valóságos legendák keltek szárnyra a hős partizánleányról, aki egy­maga egy egész német egységet feltartóz­tatott. Feljegyezték róla, hogy csodálatosan szép volt. Csodálatosan szép és fiatal. De se a szépsége, se a fiatalsága nem teljesedhetett ki. B. M. zt hiszem, a világ legtermészete­sebb dolga, hogy minden tényle­ges katona a kétéves szolgálat vége jelé várja a leszerelés napját. Két­ségtelen, hogy Vörös László is számol­gatja már a napokat, amikor majd új­ra magára veheti kijakult farmerjét, és folytathatja életét ott, ahol két éve ab­bahagyta. Ennek ellenére ő sokkal ne­hezebben vesz búcsút a katonaságtól, mint sok más társa. ■— Ada nagyon fog hiányozni ■— mondta, amikor röviddel a leszerelés e- lótt felkerestem alakulatukat. Első hallásra majdnem félreértettem a helyzetet. Ha nem határőr-alakulatnál vagyok, biztosan és kizárólag egy csi­nos kislányra gondolok, akit érthetően nem könnyű esetleg már kétéves isme­retség után otthagyni. — Pedig Adát csak januártól isme­rem — folytatta Laci —, akkor kerül­tem ide az alakulathoz. Eleinte látni sem akart, annyira bánkódott a régi gazdája után. Most már biztos lehetek benne — gondoltam —, hogy legfeljebb egy ku­tya-hölgyről lehet csak szó, de azért a biztonsság kedvéért megkértem Lacit, mutassa „be“ azt a szívfacsaró Adát. A bemutatkozás nem valami jól sike­rült, mert Ada ugyancsak barátságtala­nul fogadott. Olyan ugatásba kezdett, Ada nélkül társait is felverve, hogy jobbnak láttam behúzódni az őrbódéba. — Nagyon megörültem, amikor a ku­tyavezetők közé osztottak be — mond­ta Laci. — Mindig érdekeltek a kutyák, s aki tud velük bánni, szinte mindenre megtaníthatja őket. r— Ada is ilyen hajlítható? — Kicsit komplikálta a kapcsolatun­kat, hogy az idomítását más kezdte. A- mikor az elődöm leszerelt, és nekem adták Adát, két hétig jóformán a köze­lébe sem engedett, pedig mindig a leg­jobb falatokat hoztam neki a konyhá­ról. — Végül is hogyan sikerült magad­hoz csalogatni? >— Rengeteg türelem kellett hozzá, s talán még több hús, y— És mi mindenre tanítottad meg? — Szerintem az alapokat tökéletesen elsajátította. Mindent tud, amit a ha­tárőrségnél kutyának tudnia kell, de a- zért még sokat kell vele foglalkozni, mert a szolgálatkészsége nem a legtö­kéletesebb, majd az utódomnak kell megbirkóznia ezzel a problémával. Eddig csak arról beszélgettünk, hogy nem lesz könnyű itthagynod az Adát. Érdekelne az is, hogy milyen volt vele a szolgálat? — Azt mondják, hogy a határőröknél nehezebb a katona élete, mint más ala­kulatoknál. Nem tudom, én nem így é- reztem. Lehet, ezt annak köszönhetem, hogy kutyavezető voltam. Ha a szolgá­latot Adával töltöttük, szinte szaladt az idő. — Szerinted is olyan fontos szerepet tölt be a kutya a határőrségnél, mint ahogy azt mondják? <—■ Talán még fontosabbat, még ha akadnak is olyanok, akik koloncnak tartják a kutyát, ök mindent a techni­kára bíznának, pedig ha egyszer ha­társértőt kell üldözni az erdőben, nincs az a technika, amely helyettesítené a kutyát. i— Volt ilyen esetetek nektek is? <— Szerencsére csak egyszer, de mi­re odaértünk, már nem kellett bevet­nem Adát, a társaim elfogták a határ- sértőt. — Laci, ha most leszerelsz, teljesen felhagysz a kutyákkal? ■—* Van otthon is egy kutyusom, de azt aligha lehetne úgy betanítani, mint Adát. Lehet, hogy majd a Honvédelmi Szövetségben a kinológusok között foly­tatom ez a munkát. Kamocsai Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents