Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-18 / 38. szám
Vörös Lajos A púpos Kovács Edének hívták becsületes nevén, de a csarnokban mindenki csak Púposnak nevezte. Púpos, az esztergályos — tették hozzá, ezzel megadva neki a tiszteletet. Mert furcsa kettős környezet fogta őt körül a munkahelyén. Céltáblája volt a gúnyolódásnak, ezek alaposan megkeserítették az életét. Ugyanakkor elismerték a szaktudását, amellyel jóval felülmúlta társait. Jó esztergályosnak tartották, de ezt nyíltan soha nem ismerték el. Sértette az önérzetüket, hogy ez a nyomorék, ez a púpos jobb szaki, náluk. Akaratlanul is kihívta maga ellen társai rosszakaratát. A mester, bízva Púpos tudásában, a legigényesebb munkákat neki adta. Nem szerették. Rideg, közömbös környezet vette körül. Ha valaki közeledni próbált hozzá, kételkedő magatartásával elriasztotta. A szakmájának élt. Napról napra beletemetkezett a munkájába. Az esztergapad neki a nyugalmat, tán a boldogságot is jelentette. A kés éles sivítása szőtte álmait. Délután hazavonult biztonságot adó otthonába. Bezárkózott, élte magányos életét. Nem voltak ismerősei. Szülei halála u- tán költözött a városba. Akkor még remélte, hogy az új környezetben sikerül majd kitörnie a mindennapok fojtogató magányából. Folytonos igyekezete azonban mindinkább kudarcba fulladt. Ogy érezte az idő múlásával, hogy egyre vastagodik az a bizonyos fal, amelyen képtelen volt áttörni. Fokozatosan kimaradt a kórusból is, ahol egy ideig biztonságban érezte magát. Pedig szeretett énekelni, de benne motoszkált az a furcsa, mérgező kétely, hogy sajnálatból tűrik meg. Megalázónak érezte az akaratlan képmutatást, a nagylelkű leereszkedés elviselhetetlen alamizsnának tűnt a szemében. . Már végképp reménytelennek hitte a helyzetét, amikor az egyik napon csodálatos dolog történt vele. A csarnok végében levő irodába, amely hosszú idő után végre felépült, beköltözött az új bérelszámolónő, Éva. Már régóta dolgozott a vállalatnál, de más beosztásban. A mester jóvoltából került most ide. — Nekünk megfelel. Bogaras vénlány, de a munkáját rendesen végzi. Nem úgy, mint az elődje — jellemezte őt a mes. tér. Edének mindjárt az első napon dolga a- kadt nála. A túlóráit akarta beíratni, amelyeket mellesleg örömmel vállalt. Pár perces beszélgetésüket soha nem felejtette el. Már az első szavak után hatalmába kerítette valami eddig soha nem tapasztalt érzés. Kovács úrnak szólította, és a hangjában nem volt semmi gúny. — Azt mondta, már hallott rólam. Mint a legjobb munkaerőről. Úgy nézett rám, mintha nem látná, kivel beszél — morfondírozott magában. — Pedig látnia kellett, hogy nyomorék vagyok. És mégsem volt a hangjában lenézés vagy sajnálat. Megrészegülten, az ismeretlen felfedezésének csodálatos érzésével támolygott ki az irodából. Teltek a hetek. Ede mind gyakrabban talált alkalmat, hogy Évát meglátogassa. Egyszer az elszakadt munkaruháját cseréltette ki, máskor már rég használt műszereket rendelt meg. Minden alkalommal elbeszélgettek. Ede jól érezte magát a nő társaságában. Észrevette, hogy viselkedése Évát nem zavarja. Sőt, mintha örömmel fogadná közeledését. Mindinkább feloldódott. A beszélgetések után kilépve az irodából köny- nyünek, erősnek érezte magát. Egyik napról a másikra megváltozott Ede viselkedése. A közeledőket nem riasztotta el már zord magatartásával. Mintha megértőbb lett volna az emberek iránt! A gúnyolódókat határozott fellépésével elriasztotta. Néha úgy tűnt, mintha teljesen kicserélték volna. Az is szembeötlő volt a körülötte dolgozóknak, hogy egy ideje nem végzi olyan buzgósággal a munkáját, ahogy azt megszokták tőle. Tekintete gyakran a csarnok irodájára szegeződött. Néhányan nevetve mesélték, hogy az egyik mulatóban együtt látták Évával. —- Nofene — mondták csodálkozva. Ä Púpos megszelídítette az öreglányt. S nevetve csóválták a fejüket. így teltek a hétköznapok. Munka, hétvégi pihenések. Néha egy-egy kirándulás. Aztán elérkezett a bérelszámolónő névnapja.- Egyetlen nő lévén a csarnokban, Éva felkészült az eseményre. Ez azt jelentette, hogy az eltelt időszakban megfelelő mennyiségű alkoholt halmozott fel. Ede türelmetlenül várta az ünnepet. Izgatottan forgolódott egész nap. Dolgozott, de azért figyelte, mikor fogy el a gratulálók szomjas társasága. Délfelé már alkalmasnak találta az időt Éva felköszöntésére. Szekrényéből elővarázsolt egy vakítóan fehér virágcsokrot, s elindult az iroda felé. Útközben kíváncsi tekintetek kísérték végig. Az irodához érve, ahol már elvész a gépek zúgása, mély férfihangot vélt hallani. Oldalra lépve csodálkozva fedezte fel, hogy az iroda falán egy lyuk tátong. Biztos szellőzőnyílásnak hagy. ták ki, gondolta, s közelebb lépett. Ekkor bentről újból megszólalt a mély basszus. Akaratlanul is fültanújává vált a benti beszélgetésnek. A Púpos volt már? Azt mondják, hogy reggel hatalmas virágcsokorral jött munkába. Biztos a szerelmének szánta — gúnyolódott a férfihang, amelyben Ede nyomban felismerte a mestert. — Szerelmének? Ugyan honnan veszed ezt? — Rebesgetik, hogy gyakran találkoztok, hogy jól megértitek egymást. i — Barmok! Én és ő! Igaz, hogy harminc felé járok, de azért megnézem, kivel állok össze. Csak egy kicsit Jó voltam hozzá. Láttam rajta, hogy mennyire ki van éhezve a szeretetre. Néha vett egy tábla csokoládét. Egyszer azt is megengedtem, hogy meghívjon egy kávéra. Méghogy szerelem?! Így ismersz te engem? Hangos kacaj hallatszott a nyíláson keresztül, s ez Edét majdnem megbénította. Még percek múlva Is kábán, lehajtott fejjel álldogált, s hallgatta a vidám csevegést, amelynek minden szava szívén találta. Soha életében még nem érezte ilyen súlyosnak a púpját. Óvatosan félrelépett a nyílás mellől, s megtörtén lépkedett a gépsorok között. Néhányan döbbenten, értetlenül figyelték. Fülében, elnyomva a zakatoló gépek zaját Éva szavai csengtek. Esztergagépéhez érve a virágcsokrot a hulladékgyűjtő ládába hajította. Bekapcsolta a gépet, s egy nyers tengelyt helyezett a pofák közé. Belemerült a munkájába, megszűnt számára a külvilág. Azt sem vette észre, amikor Éva a láda mellett elhaladva meglepetten figyelt fel a köteg virágra. Az olajos rongyokkal bélelt hulladék, gyűjtőben még egypár napig látható volt a fehér virágcsokor. Majd fokozatosan belepte a piszkos rongyok halmaza. új ifjúság 9 Pálinkás Libor Csepécz Szilvia Ablak előtt Hajnali vers Felidézem az éj gyenge sugarai közt szétmállott képed. Eltaszítom magamtól az eget 'Tudod, milyen a hajnal?, — percnyi óráimban —* 1 kettéválasztom a fényt, a szépet. Ezüstös hajad ragyogva ’játssza Egyszerű karmozdulattal törlőm le homlokomról újra és újra életét a gondot. egy madár jelel rá Most felügyelek magamra. villanó kacajjal Visszakérem az évek könnyeid fűszálak halaszthatatlan emlékeit. Joqomban áll eltörölnöm gondolataimat, hordják szerteszét. hogy visszatérjen jobb és bal halántékom közé a jogerőre emelt tompa magány.• I Intézeti gyerekek Hiányod kerestelek a vonaton ' Az n.-i intézet gyermekei kivilágított vonatok suhantak el előttem a sínek eqyedül maradtak [ esténként papírsárkányt csinálnak, a rendíthetetlen csillogásban j hogy majd egyszer, tavaszi reggel a talpfák végigmeneteltek az úton ; elindítsák a nagyvilágnak. a vonatok lassítottak kiléptek az időből Szemükben megkopott a nap ragyogása, a szavak, színek csak üres jelek. Az n.-i intézet gyermekei jövőt len, Időtlen látszat-emberek, Gulyás János Kirepülsz belőlem A virágok mind Ne menj el! Aludj el szobám legpuhább sárkában, liliomként szuszogj! elbúcsúztak Űqifi.s kirepülsz belőlem mint N. L. szájából a keselyűi: vinnyogó tücsökhegedük. A virágok mind elbúcsúztak, lopva elsiet a fény, Visszaút apró holdakat görget tova, s lecsókolja az út porát fokhagyma szagú anyáim az istené’t lábamról az alkonyt szél. tagadjatok már ki hívjatok is vissza Ahogy itt állok, a falu fölött, az istenért mintha rám köszönnének a fák, ne legyek soká árva .. . s a kerítések bugyrai között nekem kell már készülődnek apró ördögök, némi csoda hogy szólítsanak nővért és apát. a fbltámadásra Jó lenne nevetve nekifeszülni a hűvös alkonyi szélnek, de Lém lábaim itt marasztanak, azt ín már nem bánom, s ott lent Angyalarc, aranyfog Ahnjy kimondom, már meg is bánom: ha meghalok, bosszuld meg halálom! Ez*rt vagyok kíméletlen, keserves, konok. S riaszt a távfűtéses bizalom. kialusznak lassan a fények. Arcod szemembe csüng, emlékeim csak romok. Léva DT: Rövid prózai írása és versel biztatóak, de közlésre még nem alkalmasak. Legjobban az Erikám XX című verse és aforizmája tetszett. Próbálkozzon tovább, s idővel jelentkezzen. Kamasz: Három új verse közül a Szerelem című tetszett. Hogy legutóbbi véleményünk az aktív nyelvhasználat hiányáról most is mennyire időszerű, Őszi eső című versének néhány sorával érzékeltetjük: „Cseppekben igyekszik esővíz / lefelé ablakon, / színes falevélen / játsza (!) szél régi énekét. / árnyak szédületes táncot / járnak a fénnyel“ stb. Sokszor leírtuk már, hogy a névelők elhagyása az egyik legdurvább e- rőszak nyelvünk ellen. A magyar ember így nem beszél, mert ez nem természetes, mesterkélt, idegenszerű. Úgy hat, mintha egy idegen képtelen lenne tökéletesen megtanulni magyarul. Sz. K.: Csodáljuk rendíthetetlen türelmét és kitartását, amellyel hétről hétre küldi nehezen olvasható kézírással írt verseit rovatunk címére. Ezek az írások a halhatatlan szerelem örök témáját variálják, szinte mániákus ismétléssel, múlt századi, fennkölt, túlzottan is patetikus hangvétellel. Ezek nem versek, hanem — kifejezését idézve — „zengemények“. •— A Rekviem őszinte hangneme megrendítő, de közlésre rovatunkban nem alkalmas. Vidfhonz: Három verse és prózai írása közül kétségkívül a Kesergés című a legjobb. Teljes terjedelmében idézzük: „Az önimádat büszke heverőjén / fekszem nyugodtan, s paplanomra sárgán / hull éji villany, nappali verőfény, /„ Füst és kávé között henyélek, / mivel a dolgom, végzetem csak annyi, / hogy élek.“ Csupán az itt a baj, hogy —- minő véletlen! — ugyanezeket a söre kát már több mint egy fél évszázaddal ezelőtt megírta Kosztolányi Dezső költő a huszadik században című versében. Az eredeti vers hosszabb, felhívom a figyelmét a további sorokra is. Alkotások 1: A rímek bűvölete tovább tart, ennek ellenére nagyon sok ríme gyenge ragrím: milyenek — ilyenek, életért — miért, szorgalmasan — gyorsan stb. Ha szókincse alapján kellene meghatároznunk a vers keletkezésének időszakát, joggal hihetnénk, hogy a múlt század végén élt költő alkotása: ködö- senn tündöklő élet, kietlen, dereng, nemez, fényár, imbolygó szellemfény,, meredély stb. T. G. L.: Versei közt olyanok is akadnak, amelyek — egy kis átdolgozás u- tán — közlésre kerülhetnek. Küldjön ú- jabbakat, s írja meg a nevét és a címét is. Margó: Visszatérés című elbeszélésének jó a cselekménybonyolítása, a főhős jellemrajza is elfogadható. Az írás élményalapjának a hitelessége azonban valószínűtlen, a katonai szolgálatot abbahagyni, aztán meggondolni és visszatérni — mindez elképzelhetetlen. Z. J.: Két rövid prózai írása jó megfigyelőkészségéről tanúskodik. A San- dokán-témájú inkább gyermeklapba vagy gyermekrovatba való, a Kései találkozás ebben a formájában nem több egy elbeszélés vázlatánál. Talán P. G.: Karcolatszei ű írásai közlésre nem érettek. Próbálkozzon, és idővel jelentkezzen.
