Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-09-18 / 38. szám

Kezdés az ipariban Lehet, a diákok még nemi­gen szoktak hozzá a csengő hangjához, ám ez a lényegen mit sem változtat: már jó két hete folyik a tanítás. Az első napok szokásos bonyodalmai, az órarend változásai után lassan megszokott kerékvá­gásba kerül tanár, diák egya­ránt. Kulacs László Lakatos Andrea SÓ’a! Ferenc Melcsák Andrea _ « Hogyan, milyen változások­kal, hány diákkal indult az idei tanév a Komáromi (Komárno) l- pari Középiskolában? >— kérde­zem Mézes Zoltán mérnöktől, az igazgatóhelyettestől. 1 Az idei tanév az előzőekhez képest nagy változásokkal kezdő­dött. Ugyanis eddig középisko­lánkban két szakot, gépészetet és építészetet oktattunk, s ez a két szak most alszakokkal bővült. A gépészethez társult két új szak, a gépészeti technológia, és a terme­lő berendezések üzemeltetése. Az építészeti szakon nem történt vál­tozás, ott továbbra is magas- és mélyépítészetet oktatunk. Sajnos, szakkönyvekből hiány van, ezen­kívül ez ideig nem érkezett meg a történelemkönyv az elsősök szá­mára. A komáromi ipari a nyugat-szlo­vákiai kerület egyik legnagyobb középiskolája, ebben az évben ki- lencszázhúsz diák látogatja. Közü­lük hatszázhatvanan a magyar ta­nítási nyelvű osztályokban. Idén nyolc első osztály nyílott, ebből öt magyar — százharmincnyolc el­sőssel. Sajnos, a tavalyi felvételi­kor nemigen válogattak, mivel a gépészeti szakra alig jelentkeztek annyian, ahányat felvehettek'. Jobb volt a helyzet az építészeti sza­kon, ahol már a szelektálásra is mód nyílt. Bár nem újdonság, de megje­gyezzük, hogy egy éve kész az iskola új szárnya, ahol tizenkét tanterem és két szaktanterem ka­pott helyet. Korábban ugyanis há­rom helyen tanult tizenegy osz­tály. A jövőt tekintve azonban még­sem rózsás a helyzet, mert a har­minckét tanteremben harminc osz­tály tanul, és a távlati tervek sze­rint további két osztállyal bővül az iskola, tehát szaktantermek, könyvtár berendezésére ezután sem nyílik mód. Mindez pedig na­gyon hiányzik diákoknak, peda­gógusoknak egyaránt. i— A pedagógusokról szólva em­lítést érdemel, hogy az utóbbi é- vekbn több fiatal tanerő került hozzánk. Az idén Kovács Szerén fiatal, testnevelés — honvédelmi nevelés szakos pedagógus kezd nálunk. *— Tavaly a végzősök közül há­nyán jelentkeztek főiskolára, és hányüknak sikerült ott megkezde­nie tanulmányait?. t— Általában az érettségizők 25 f—35 százaléka felsőfokú oktatási intézményekben folytatja tanulmá­nyait. Tavaly hetvenötén jelent­keztek továbbtanulásra, az iskola hatvanegyet ajánlott. Harmincötén a magyar tanítási nyelvű osztá­lyokból jelentkeztek, s közülük hu­szonötöt fel is vettek. Ez, úgy ér­zem, szép eredmény. A száznegy­ven végzős huszonöt százaléka be­jutott a főiskolára, s erre az a- rányra büszkék lehetünk. Úgy fest ki, hogy idén még ennél is több lesz a jelentkező. Elbeszélgetünk néhány negye­dikes diákkal, akik majd főisko­lán szeretnék folytatni tanulmá­nyaikat. Sárai Ferenc a IV. C, Ku­lacs László a IV. D, Lakatos And­rea a IV. J és Melcsák Andrea a IV. G osztályból szívesen nyilat­kozik. Sárai Feri: Alapiskolás koromtól érde­kelnek a gépek, az automatizálás. Hogy ezzel behatóbban foglalkoz- hassam, a gépészeti szakra jelent­keztem. Az iskolában megismer­kedtem az ADT—5500-as számító­géppel, megszerettem a számítás- technikát, s igy Bratislavában vagy Brnóban a főiskolán is szá­mítástechnikát szeretnék tanulni. Zámbó István tanár irányításával nagyon sok időt töltök a számító­gép mellett, de odahaza is min­den szabad percemet lekötik a szá­mok. Boldogan mondhatom, hogy nekem a választott hivatásom egy­ben a hobbim is. Kulacs Laci: — Édesapám a szövetkezetben gépekkel dolgozik. Rajta keresz­tül én is megkedveltem a gépeket. Az vonzott az ipariba, hogy ala­posabban megismerkedjek a gépek szerkezeti fölépítésével, s ez a vágy visz a gépészeti főiskolára is. Szeretném végigjárni azt az u- tat, amin elindultam, s ebben sem­milyen, így nyelvi akadályt sem ismerek. Az iskolában az első év­folyamtól kezdve rendszeresen ta­nuljuk a szlovák szakkifejezése­ket, meg aztán itt úgy is képletek­kel, rajzokkal dolgozunk, ezek­nek pedig megvan a maguk nem­zetközi nyelve. Lakatos Andrea: — Magasépítészetet szeretnék majd a főiskolán tanulni. Köny- nyen bejutottam ebbe az iskolá­ba is, mert ötödiktől tiszta egyes tanuló voltam, fölvételizni sem kellett. S itt is kitüntetéssel vé­geztem eddig mind a három évfo­lyamot, Melcsák Andrea:- A brnói egyetemen szeretnék’ geológiát tanulni. Itt a mélyéoí- tészeti szakra járok. Egy évig ta­nultunk geológiát, akkor szeret­tem meg. Meg aztán csábít az is, hogy a geológusok sokat utazhat­nak, és a geológia kicsit kapcso­latban van a régészettel is. A beszélgetés során „szóvivő­ként“ kitűnt Kulacs László, vége­zetül mindannyiuk nevében ő fo­galmaz meg néhány gondolatot: — Iskolánknak nem az a külde­tése, hogy a diákokat a főiskolai tanulmányokra felkészítse, mégis úgy érzem, hogy ezt a feladatot is ellátja. Iskolánkban a szaktan- tárgyak mellett színvonalas a ma­tematika és a humán tantárgyak oktatása is. A matematika kap­csán még hadd jegyezzem meg, hogy a kerületi matematikai diák­olimpián és egyéb versenyeken felzárkóztunk a gimnáziumok mel­lé, szégyenkeznünk nincs miért. Az viszont igaz, hogy többen is je­lentkezhetnének főiskolai tanul­mányokra. ZOLCZER JÁNOS A szerző, felvételei 7 A másfél ezer lakosú Szenckirály- fán (Králová pri Send) nem nehéz megtalálni a Gáspár csa­ládot. A kereséskor elég annyit mon­dani, hogy ők azok, akik aktívan be­kapcsolódnak az Emlékidézö-mozga- lomba, s máris útba igazítanak: az iskola melletti utcában, az új soron laknak. Vasárnapi ebéd után csöngetek be a családhoz. A háziasszony, Mária Gasparová már elmosogatott, s kert­ben termett paprikából vacsorára a lecsónak valót készíti elő. A házigaz­da, Ján GaSpar a szőlőlugas fürtjei­ből szed kóstolót. Lányuk, Éva szo­bájában az írógép mellett ül, és egy pionírmunkával kapcsolatos könyvből másol. A család negyedik tagja, Bo- humil tényleges katonai szolgálatát tölti, de most épp szabadságon van, s kedvenc időtöltésének hódol: lóver­senyen van. Békés, kedves vasárnapi családi idill. — Így van ez máskor is? — Igen, általában mindig — mond­ja Éva. — Családunknak két nagy hobbija van: a gyerekek és a Invak. Ezért aztán nem nehéz összeegyeztet­ni a szabadidő hasznos eltöltését. A gyerekek szeretetének köszönhető, hogy egész családunk bekapcsolódott az Emlékidézőbe, a hazafias és in­ternacionalista tettek nemzetközi if­júsági stafétájába. Tavaly a SZISZ já­rási bizottságán járva figyeltem fel a stafétában való részvétel feltételeire. Láttam, hogy ebben mi is szóhoz jut­hatunk. Hazajöttem, s előadtam az öt­letemet. Apu azonnal a második vi­lágháborúról, a felszabadulásról kez­dett beszélni. Édesanyám is örömmel fogadta az ötletet. Azonnal kidolgoz­tam a család munkatervét. Első ak­ciónk egy beszélgetés volt. Elővettük a falu felszabadulás után írt króni. káját, összehívtuk a falusi ifjúsági szervezet fiataljait és azokat az idő­sebb embereket, akik emlékeznek a felszabadulásra, köztük voltak a szü­leim is, és elbeszélgettünk ezekről az időkről. Utána a falu két élő parti­zánjával, Jozef Luciannal és Jozef Ró­kával szerveztünk beszélgetést. Én a sládkovicovói alapiskolában pionírve­zető vagyok, így a szikráknak táboro­zást szerveztünk. Az ezzel járó ösz- szes munka teljes mértékben a ml Magunkért és másokért rásban, á második helyen végeztek. Gagparék, mivel októbertől már a katona fiuk is otthon lesz, a staféta második szakaszában is szeretnének részt venni. Ötletük van bőven, az öt­letgazda elsősorban Éva, aki mindig előáll valami újdonsággal. — Unatkozni — mondja — ezután sem lesz idő. A második szakaszban szeretnénk az első helyet megpályáz- ni. —ezer Fotú: a szerző családunk gondjain volt. Édesapám és édesanyám is sátrat vertek, szervez­tek, főztek, s nagy élmény volt mind. ezt látniuk a gyermekeknek. Ián Gáspár a pusztafödémesi (Pus- té 'Ofany) tőzegkeverő üzemben dol­gozik. — Igyekeztem mindig megérteni az idők szavát, a kor követelményét. Ez a szemlélet vezérelt akkor is, amikor jelentkeztünk az Emlékldéző-mozga- lomba. Számomra ez egyrészt alka­lom az emlékezésre, másrészt való­ban kellemes kikapcsolódás. GaSparné korábban tanítónő volt, ma már nyugdíjas, de vonzalma a gyerekekhez még a régi. — Tavaly mentem nyugdíjba, s na. gyón örülök, hogy az Emlékidézőn ke­resztül továbbra is kapcsolatban ma­radhatok a gyerekekkel. A Gagpar család a mozgalmon be­lül elsősorban olyan rendezvényekből vállalt részt, amelyek a legkisebbe­ket is foglalkoztathatják, s amikor a staféta első szakaszát értékelték a já­

Next

/
Thumbnails
Contents