Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-04 / 36. szám
új ifjúság 8 Kopka Marian, az ifjúsági központ vezetője Vannak járások, ahol a klubmozgalom még ugyancsak gyerekcipőben jár. Ez elmondható a trebisovi járásról is, ahol állandó jelleggel csupán egy ifjúsági klub működik, mégpedig Királyheimecen (Král. Chlmec). így először ide indultam klubnézőbe. Újból fellendülőben Ä városban nem ifjúsági klubnak hívják a létesítményt; már rögtön az útbaigazításkor ifjúsági központról beszéltek. Hamarosan meglelem Kopka Mariant, a központ vezetőjét, aki egyben a SZISZ városi bizottságának elnöke. Tőle érdeklődöm a klub múltjáról és jelenéről. — Ügy hallottam, fordulatos, göröngyös út vezetett a megalakulásig és amíg a klub dolgozni kezdett. — Igen. Itt a Csonkavár alatt, az egykori kuglizóban 1971-ben már alakult ifjúsági klub, s öt éven keresztül kisebb-nagyobb sikerrel működött. Aztán hullámvölgybe került, így más célokat szolgálva ismét a városi nemzeti bizottság tulajdonába ment át az épület. Később a helybeli energetikai ü- zem raktáraként szolgált, végül 1982 végén a SZISZ járási bizottsága és városi szervezete közbenjárására újból a fiataloké lett. Első dolgunk volt a helyiségek felújítása, átalakítása, kicsinosítása. Hozzánk tartozik az udvar melletti sportpálya is, így több ez a létesítmény, mint klub, ezért is a központ elnevezés. Utána megvásároltuk a berende. zést, az egyes szakkörök működéséhez fontos felszerelést, a társasjátékokat, sportszereket. De még mindig sok minden hiányzik, remélem azonban, hogy a közeljövőben megvásárolhatjuk. — Milyen az érdeklődés, kik járnak ide, és mivel foglalkoznak? — Az érdeklődés már most is nagy, és egyre nő. Tulajdonképpen nemcsak a város, a környék 16—25 éves fiatalsága is itt talál otthonra. Középiskolások, dolgozó fiatalok, szakmunkástanulók, de főiskolások is megfordulnak itt. A város 16 SZISZ-alapszer- vezetét szolgálja e létesítmény. A fiatalok főleg a szakelőadásokat, előadói esteket, vetélkedőket, diszkókat látogatják. Nagy az érdeklődés a Hi-Fi-klub iránt, amely jelenleg 24 taggal működik, a sportolni vágyók pedig az asztalitenisz-, röplabda-, kézilabda- és lábteniszkört látogatják. Saját zenekarunk is van, a Gong. — És hogyan tervezitek tovább? — A megkezdett úton akarunk haladni. A helyiségeket tovább alakítgatjuk, szépítjük, a berendezést pedig bővítjük. A zenekarnak végre saját felszerelést akarunk vásárolni, és emelni az egyes akciók, rendezvények színvonalát. Erősíteni akarjuk kapcsolatainkat a SZISZ jb-vel, úgyszintén a városi nemzeti bizottsággal és az egyes iskolákkal, üzemekkel. Legfőbb célunk: felkarolni, játszva-szórakoztatva nevelni a fiatalokat. Telt ház nyáron is A Gömöri Múzeum alagsorában kapott otthont a rimaszombati (Rim. Sobota) városi Ifjúsági klub, amely hangulatos helyiségeivel, felszerelésével, sajátos légkörével talán a legigényesebbeket is kielégíti. Akik látogatják, az elismerés hangján szólnak ró. la. A klub vezetője már évek óta a mindig derűs, mosolygós és közkedvelt Tatiana Ko- niarová. Látogatásomkor éppen az aznap megnyílt ikebanakiállítás látogatóival csevegett, majd készségesen bemutatta a klubot, annak dolgos hétköznapjait és terveit. — Az ember azt gondolná, nyáron nálatok is uborkaszezon van, de úgy látom, ma is szép számban vannak itt fiatalok. — A klubot nyáron is látogatják, hiszen városunk konzervgyárában mintegy ezerkétszáz építőtáboros dolgozik a szünidő a- latt, és szívesen jönnek ide, mert játékra, szórakozásra, művelődésre egyaránt lehetőségük nyílik. Hetente kétszer diszkót rendezünk, amely még mindig az egyik legnépszerűbb akciónk. Szakképzett „lemezlovasaink“ vannak. A SZISZ városi bizottságával és a konzervgyári alapszervezettel karöltve már hagyományosan minden évben megrendezzük a „bolondos olimpiát“. Az építőtábo- rosok itt ügyességből, ötletességből és fizikai rátermettségből „vizsgáznak“. Olyan „olimpiai“ versenyszámok vannak, mint a kötélhúzás, gránátdobás, zsákban futás, keresd és hozd ide, távolságmeghatározás stb. Ez az egynapos akció műsorral, diszkóval ér véget. Természetesen a jelentős politikai évfordulókról nyáron is megemlékezünk. Legutoljára az SZNF 40. évfordulója alkalmából rendeztünk nagyszabású vetélkedőt, és külön ünnepi műsort tanult be kisszínpa- dunk „Soha sem feledjük“ címmel. Ezzel az anyaggal nemcsak a klubban, hanem több városi tömegszervezet ünnepi műsorában is felléptünk már. Mindamellett készülünk az új tanévre, amely bennünket is lázasabb munkára serkent. — A városban szeptember harmadikén több szaktanintézet és szakközépiskola nyitja meg kapuit, itthon lesznek már a sza- badságolók, építőtáborosok, a konzervgyárban pedig október végéig dolgoznak a főiskolások. Milyen programot ajánl a klub a tanulóifjúságnak és a többi fiatalnak? — Szeptembertől kezdik meg tevékenységüket az egyes szakkörök. A kisszínpadi formák köre, a propagációs és agitációs, az aerobik-, a turisztikai, fotó- és a sportkör. A város felszabadulásénak 40. évfordulójára, amely decemberben lesz, irodalmi színpadunk bevonásával már most készülünk ggy emlékműsorral. Szintén ott szeretnénk lenni és jó helyezést elérni a klubok járási seregszemléjén, a klubfórumon. Tervbe van véve a diszkótánckör megalakítása, egy képzőművészeti kiállítás volt klubtársunk műveiből, a diákoknak különböző vetélkedőket rendezünk. Mint minden évben, idén is részt veszünk az őszi betakarítási munkálatokban, és segítünk a Z-akciós építkezéseken. POLGÁRI LÄSZLÖ A szerző felvételei {elenct az irodalmi színpad műsorából Négy évtized a katedrán Cserge Terézia, a Nagyszarvai (Rohovce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatóhelyettese szeptember harmadikén immár harmincegyedik éve állt fel a katedrára, hogy okítsa a sok kis gyermekfejet. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt tanév végén a pedagógusok országos konferenciáján megkapta a Kiváló munkáért állami kitüntetést. Rászolgált, hiszen tapasztalt pedagógus, aki a legjobb lelkiismerete szerint végzi hivatását. Azt mondja azonban, hogy ennek ellenére olyan izgatottan várta most is az első tanftási napot, mint egy elsős kisiskolás vagy az a friss diplomás pedagógus, aki először lép be a tanterembe. — Nekem a vakáció örökkévalóságnak tűnik. Alig várom, hogy vége legyen. Prágában is csak négy napig voltam, zsúfolt programmal, a magas kitüntetés jóleső hatása alatt, de már vártam, hogy ismét a gyerekek között lehessek. Mert igazán csak itt érzem jól magam. Róla valóban fenntartás nélkül elmondható, hogy egy életre eljegyezte magát a hivatásával. Talán ezért nem is érezte szükségét, hogy családot alapítson: — Nekem az iskola a családom, a tanulók a gyermekeim. Néha azon kapom magam, hogy teljesen beleélem magam a gyermekek világába. Sokszor vissza kell magam fognom, nehogy velük együtt én is valami huncutságot kövessek el. Sok ember három és fél évtizedes szolgálat után belefásul a munkába: — Ebbe nem lehet belefásulni, és csodálkozom azokon a kollégákon, akik unják a tanítást. A gyerekek körében mindig történik valami váratlan dolog, amely feloldja a napok egyhangúságát. Azért is kedvelem a hivatásomat, mert ha figyelmen kívül hagyjuk a kis bocsánatos füllentéseket, hazugságokat, a gyermek mindig őszinte, nem tud alakoskndni, mint némely felnőtt. Éppen e- zért most is mindig olyan örömmel lépek tanterembe, mint harminc évvel ezelőtt. Nyilván ezért érte ilyen magas kitüntetés, amilyent nem osztanak mindenkinek és minden nap: — Egy kicsit bosszantott is a dolog. Magamban azt gondoltam, hogy jobban tették volna, ha az egész tantestületnek adják. Ügy is tekintek rá, mint az egész tanítói kar kitüntetésére, mert az ő érdemük is, hogy megkaphattam. Ebben a hivatásban csakúgy lehet eredményt elérni, ha mindenki lelki- ismeretesen végzi a dolgát, mindenki a legtöbbet nyújtja a gyermekeknek. Elég, ha valahol gyenge a láncszem, és a gyermek elbizonytalanodik, rossz irányba fejlődik. Nemzedékeket nevelt már fel, s tanított meg sok szépre, jóra. Lassan már az unokái is iskolába járnak azoknak, akiket egykoron tanított: — Az egyik kolléganőmmel azt tervezzük, ha nyugállományba vonulunk, megpróbáljuk papírra vetni, hogy egykori tanítványaink közül ki mire vitte. Persze még a gondolatától is borzadok, hogy egyszer nyugdíjas leszek, és meg kell válnom az iskolától. PALÄGYI LAJOS A szerző felvétele Neoton-karnevál A Budai Parkszínpad 2313 személyt befogadó nézőtere zsúfolásig megtelt. Ma este kisebbek és nagyok azért jöttek el, hogy kedvenc együttesüknek, az ismert Neoton Famíliának tapsoljanak. Akik nem jutottak be a nézőtérre, nem adják fel a reményt; ki a kerítés mögül, ki a fákra felkúszva figyeli a hangszóróktól roskadozó színpadot. És akkor a nyarat, a vakációt, az utazások, kirándulások vidám heteit felidéző Háti- zsákdallal megkezdődik a koncert. A színpadon hátizsákkal megjelenik a Família új tagja, Lukács Erzsébet, aki egyébként kitanult fodrász. A másik újonc is feltűnik, Juhász Mária, aki önálló énekesnőként kezdte pályáját néhány évvel ezelőtt. Most viszont kitűnő partnerekként köny- velhetők el mindketten; könnyed mozgásukkal színessé teszik a Família fellépéseit és jó hangjukkal gazdagítják a repertoárt. A fényszóró az ülések közti szűk járdára világít, ahonnan Csepregi Éva, az együttes oszlopos tagja sétál a színpad felé, közben üdvözli a közönséget. A Hátizsákdalt régebbi siker számokból összeállított negyedórás slágeregyveleg követi, többek közt a Santa Maria, a Kétszázhúsz felett és a Marathon című dalok hangzanak el; ez utóbbi szövegét kissé meg is változtatták, ötletesen belefoglalták a közönség üdvözlését is. A régi dalok után természetszerű, hogy a legfrissebb szerzeményeket kell bemutatni. Vártam a koncertnek ezt a részét, mert kíváncsi voltam, mire képes a végre ismét szilárd alapokon álló csapat. Az első daltól, amelynek címe Karnevál, nem vagyok elragadtatva, hiába ez lesz az új album címadó dala. Viszont már a második számból érzem, hogy a Neoton még tud nyújtani valamit, sőt, többre képes, mint bármikor. A Hétvégi motorozás vagy a kubai emlékeikhez fűződő Rita szenyorita című új szerzeményük a közönség nagy részét lázba hozza. Zúg a taps, s most már ők is érzik a koncert sikerének kezdetét. Na, na, na, nagyfiú — szól a következő daluk, s végre a két új lány is előtérbe kerül, mert addig a színpad hátsó részén szorongtak egy kis dobogón, pedig hát igazán nem kellene őket takargatni. Csepregi Éva, azt hiszem, okult a korábbi kritikákból, végre többet mozog a színpadon. Az új felvételeket néhány sláger követi, majd az igazi mókamester, Bardóczi Gyula dobszólója következik. Szünet nincs, nem is lehet szünetelni, amikor ilyen jó a hangulat. Sőt ezt még fokozni kell, Pásztor László, az együttes vezetője bejelenti pályafutásának legsikeresebb szerzeményét, amely lyel a Japánban megrendezett Yamaha könnyűzenei fesztiválon díjat nyertek. Tapsvihar szakítja félbe beszédét. Indul a Holnap hajnalig című dal. A hangulat a csúcsfokára hág, hatalmas ovációval és tapsviharral követelik az ismétlést, s ezek után már teljesen mindegy, hogy az együttes mit játszik, csak szóljon a zene. Kész karneváli hangulat, a Família tagjai a nézők közé keveredve agitálnak a táncba. Vannak, akiket nem kell hívni, ők senkivel sem törődve, felszabadultan táncolnak. S habár a koncert vége felé közeleg, nem unatkozik senki. Neotonék egyszerűen nem mehetnek el; nem mehetnek, mert ha a közönség tovább akar szórakozni, elhatározásáról nem mond le egykönnyen. S jön a ráadás, a jobbnál jobb számok: a Kell, hogy várj, a Nem szállunk ki a hajóból, a Szeretek ugrálni... De még ez sem elég. Most már csak az a kérdés, ki bírja tovább: a nézőtér-e a tapssal, vagy ők a színpadon a ráadásokkal. Negyed tizenegykor már két órája szinte megállás nélkül szolgáltatják a zenét és persze a talpalávalót. A búcsúdal, a Rita szenyorita az est folyamán már másodszor hangzik el, s habár a közönség .még tombolna tovább, a fényszórók kialszanak, a színpad elcsendesül. Vége a koncertnek. Az autóbuszmegállón még néhányon dú- dolgatják az elhangzott dalok valamelyikét. KOLLER SÁNDOR a Klubnézőben
