Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-04 / 36. szám
így hirdeti az utazási iroda prospektusa a RITA MAAHS által rendezett és október 7-ig megtekinthető kiállítást. Szálláshelyünk, a Hotel Stadt Berlin a város középpontjában, az Alexander Platzon épült. E térség közelében találhatók az üzletházak, bevásárlóközpontok. A szálloda 33. emeletéről kényelmesen szemügyre vehetjük a környék gyönyörű panorámáját. Alattunk a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa, amely egymilliókétszázezer lakosával a nagy Berlinnek egynegyedét teszi ki. Komótosan sétálunk az S pályaudvar hatalmas vasállványai alatt, miközben dübörögve, csörömpölve száguldanak el fejünk fölött a szerelvények. Balra vörös téglás épület, a ferencesek kolostorának romos maradványa. Ezt már Manuélától, az idegenvezetőnktől tudjuk meg. Ez a törékeny, sovány arcú fiatalasszony idényben a Reisebüro alkalmazottja, e- gyébként férjével a leningrádi egyetemen politikai gazdaságtant tanul. A nyári szünetet otthon töltik a szüleiknél, összekapcsolva a kellemeset a hasznossal. Megtekintjük a lebombázott épület falait, majd továbbhaladunk, keressük a kiállítás termeit. De tévedtünk, mert a tárlatot nem termekben, hanem pontosan itt, a lebombázott falak csonkjai között rendezték meg, hogy dokumentálják a háború borzalmait, szenvedéseit. A látogató szinte korhű miliőben találja magát. Nincs mennyezet, tetőszerkezet, csak sivár, csupasz falak. A pénztárnál három kislány beszélget. Megkérem az egyiket, Katina Maciyt, ismertesse a „szabadtéri“ kiállítás régmúlt, múlt és jelen anyagát. Katina készségesen magyaráz, mi pedig tört németséggel kérdezgetünk. — Jobbra az első fénykép a Hirosimára ledobott atombomba füstfelhőjét ábrázolja. A felvétel az ifjú és időseb nemzedékeknek a barbarizmust, a gyűlöletet, a fasizmus rémtetteit, ártatlan emberek lemészárlását akarja bemutatni. A továbi fényképeken értékes múzeumok, középületek romhalmazai. Kortársaimmal együtt szerencsésnek érzem magamat, hogy bennünket e mérhetetlen szenvedés elkerült. Katina újabb szétfreccsentett háztömbök szinte megszólalásig hű fotódokumentumait mutatja. E felvételek eredetiek, nem a festők és poéták látomásai. A kettéhasított emeletes házak a repeszbombák pusztításának bizonyítékai. Mintha a valóságban éreznénk a bombák becsapódását, a robbanást, ahol a másodperc töredéke alat megsemmisülnek az emberi alkotás felbecsülhetetlen értékei. — Jöjjenek közelebb! — intett Katina. — A romok eltakarítása után a semmiből elkezdődött az újjáépítés. Az épségben maradt téglákról lekaparták az öreg habarcsot, s barátaink, a Szovjetunió és a többi testvéri szocialista ország segítségével hozzáfogtak ehhez a nagy műhöz. Szemléljék meg ezt a két felvételt! A harmincas évekből megtakargatott fényképek. A munkanélküliek felvonulva munkát követelnek a mindennapi kenyérért, betevő falatért; amely ezer és ezer családnak hiányzott az asztaláról. A világ államainak nagy része ma is fegyverkezésre költi a kincstár bevételét, és megfeledkeznek a szegényekről. Jöjjenek még közelebb! A fekete-fehér képen tüntető proletárokat látni, mellette a színes fénykép Erich Honeckert mutatja a tömegben, aki mindent megtesz népünkért, az életszínvonal emeléséért. A fehér-fekete a letűnt múltat, a színes a haladást, a modern világot jelképezi. Délután megtekintjük a város nevezetességét, a Brandenburgi kaput. A márványból faragott vágtató lovasszekér felett az NDK zászlaját lobogtatja a szél. Közeledünk az Állami Múzeumhoz: a hídon áthaladva a Pergamon bejáratához érünk. Pergamon ókori kis-ázsiai város volt, a hasonnevű birodalom központja. Később, az i. e. 134-ben a római impériumhoz csatolták. Az 1878-ban megindított ásatások feltárták az antik kultúra kincseit. Ezek közül kiemelkedik a monumentális kivitelezésű oltár, amely a mitológiai istenek és gigászok küzdelmét örökíti meg művészi márványszobraival. A szomszédos teremben mozaik állatfigurák, oroszlánok díszítik a falakat. Az égetett csempékből kirakott képek lebilincselően hatnak a látogatóra. A monumentális portálbejárat a babiloni kultúrát dicséri. A Berlinről alkotott felejthetetlen képünkből, úgy érzem, hiányozna egy mozaikkocka, ha nem szólnék a város idegenforgalmának középpontjában magasodó tv- toronyról és kilátójáról, a Fern- sehthurmról. A technika és a művészet kombinációja ez. Hosszú sorokban várakoznak a turisták, hogy a gyorslift pillanatok alatt felrepítse őket a 203 méter magas kör alakú komplexumba. Fölötte étterem, kávéház. Az épület a té- véanténnával együtt 365 méter magas. A kilátótorony 42 méter átmérőjű talapzaton nyugszik, így garantálja a konstrukció stabilitását. A toronyból kitekintve az embernek szinte a tenyerén fekszik a város újonnan épült modern negyede. Az NDK fővárosában nagy a nyüzsgés-forgás. A város épül, fejlődik. A naponta ide érkező turisták sokasága között csak parányi pontnak érzi magát az ember. A háború ütötte sebek a majd négy évtized alatt behegedtek. Ezt igazolja a valóság és a fotókiállítás. Ezzel búcsúztunk Berlintől: Soha többé háborút! Réső Zoltán A kiállítás egy részlete Berlin — Alexander Platz: Szökőkút és a Centrum áruház T urist af élj egyzések Ott, Amerikában Ország- és vllág)ár6 útjainkon gyakran találkozunk különféle firkálásokkal. Az erdei esőházikók oldala, a pihenőpadok, a kilátótornyok, sőt gyakran a műemlékek fala, élő fák törzse is árulkodik az ott megfordulók firkálószenvedélyéről. A tisztes turista természetesen nem örül ezeknek a feljegyzéseknek, a városszé- pltők Is Időről-időre harcot indítanak a közterek telefirkálói ellen. Nem árt tudnunk, hogy a feljegyzések, firkálások „műfaja“ csaknem egyidős az emberiséggel. A Kheopsz piramis tetején már az ókorban bevésték ne. vüket a látogatók. A legkorábbiak az egyiptomi nyelvű feliratok, később görög és latin vándorok is bejegyezték nevüket a piramisok oldalába, a sírok falába. Már a legkorábbi egyiptomi nyelvű szövegek között megtaláljuk a máig Ismert és használt formulát: „Eljöttem ide, hogy lássam a templomot...“ A német nyelvű egyiptológiai lexikon (Lexikon der Ägyptologie) turistafeljegyzé- seknek nevezi ezt a műfajt (Besucherinschriften). „A korai germán szövegemlékek közé tartozik a pireuszi oroszlánok runabetűs felirata, amelynek szerzői a bizánci császár ide kiránduló viking testőrei voltak“ — írja Volgt Vilmos. Gazdag szövegemlékeink maradtak a firkálásokról az ókori városokból. A Pompejlböl előkerült falfirkálásokat Castigltone László Ismerteti. Pompejiben főleg a választási hadjáratoknak volt eszköze a falfirkálás. Ezekből a szövegekből a város történelme, hétköznapjai tárulnak elénk. Róma egykori hétköznapjainak szintén fontos dokumentumai a falflrkálésok. Korántsem mai jelenség a műemlékek, templomok, várak, kastélyok falának ősz. szeftrkálása, az „Itt jártam...“ formu- laszöveg mindent elborító áradata. S hogy megítélésük korántsem volt mindig olyan kedvezőtlen, mint ma, bizonyítják Eötvös Károly sorai. Az író, aki a Balatont olyan csodálatosan, annyi szeretettel és hazafísággal mutatta be Balatoni utazásá-ban, még egyáltalán nincs rossz véleménnyel a firkálásokról. A Szent Mlhály-hegy kápolnájáról írja: „Tele volt Irkáivá sok Ismeretlen névvel Is a fal. Legtöbb volt a nevek között a pápai diák, de volt debreceni és pataki is. Ezek mind az 1840 előtti évekből“. Sőt a jurátusok balatoni útját megörökítendő második kötetben Is visszatér a firkálásokra: „Badacsony szírijét nem mászták meg, de a szentmlhályhegyl remete kápolnáját megtekintették, s nevüket a falra fölrajzolták. Úgy rémlik előttem, mintha tíz évvel később, 1854-ben magam Is olvastam volna.“ Krúdy Gyula Szlndbádja Is firkálásai alapján keresi egykori önmagát: „Igen, erre járt az algimnáziumba, rövid szárú csizmácskál Itt kopogtak a kivájt köveken, és a toronyban, ahol harangozott, bizonyára megtalálná nevét valamelyik korhadt gerendán vagy a mennyezeten: Szlndbád, a hajós...“ A falfirkálások nemesebb vonulatának tekinthetők az otthoni, „magán“ falra- flrkálás-gyüjtemények. Babits Mihály esztergomi villájának falán a látogatók kézjegyei böngészhetők: a kor híres íróinak, költőinek, művészeinek, a Bablts-ház látogatóinak szlgnatúrái. (Az épület ma emlékmúzeum). Ottllk Géza Ml a villamos? című írásában beszámol arról, hogy az egyik vlllamosútján a párás ablaküvegen a következő feliratot vette észre: „Ml a villamos? — Rút cslngillngl ház.“ Ez alkalommal fölvillantottuk en. nek a mai, eleven élő műfajnak a művelődéstörténeti hátterét. Az élő fék törzsébe szívet rajzolók, névjegyüket bele- karcolók, a falakat összefirkálók egy több évezredes szokásnak, emberi Igyekezetnek hódolnak. Nincs Igazuk, de léteznek... WEST SIDE STORY. Sokat láttam őket, és mindig féltem tőlük. Félnek tőlük a colos „cop“-ok (zsaruk) is, pedig ők mindig leg- aláb ketten vannak, és kezükben ott van a különleges gumibot, amivel nemcsak ütnek, hanem begyakorolt, villámgyors fogással fojtogatnak is, övükben pedig — az általában nyitott pisztolytáskában — jól látszik a Smith and Wesson stukker. A rendőrök ugyanazért félnek ezektől a srácoktól, mint a járókelők: szinte fizikailag perzseli őket annak a parttalan gyűlöletnek az izzása, ami ezeknek a fiúknak a tekintetéből süt. Egyetlen dolog kiszámítható náluk, a kiszámíthatatlanságuk. Ahol parázs van, ott bármelyik pillanatban láng csaphat ki. Fiatal ganggel (bandával) találkozni New Yorkban bármikor halált jelenthet: az övéket éppúgy, mint azokét, akikkel összeakadnak. A profi bűnöző csak akkor öl, ha szerinte elkerülhetetlen; a srácok kezét nem a fejük irányítja, náluk bármikor megvillanhat a lánc, a boxer, a kés. Miért? Mert már bennük van a kábítószer, és a világ számukra gyűlöletes sziluettek kusza kavargása. Mert még nincs meg a napi adag, és kezdenek jelentkezni a „turkey“, a hiányállapot őrjítő tünetei. Mert meleg van, fullasztő pára, és az ő környékükön (hosszú, forró nyár) nem légkondicionálás van, hanem zsúfoltság és csótány. Hát persze, nemcsak New Yorkban vannak beilleszkedni nem tudó vagy nem akaró, a zsákutca flaszterét koptató fiatalok. De ezek a srácok a világ leggazda- gab országának egyik leggazdagabb városában élnek; nyomortanyáiktól néhány utcányira, nemegyszer háztömbnyire ápolt pázsit veszi körül a villák úszómedencéit. Ködös tudatuk mélyén ott él a bizonyosság, hogy országuknak lenne pénze elindítani őket egy emberibb élet felé, ha erre — és nem másra — szánná ezt a pénzt. A pénzt, amelyből Ronald Reagan négy esztendeje alatt számuk^ ra kevesebb jutott, mint valaha. Feledtetni kívánva a hazai ás nemzetközi közvéleménynyel Ronald Reagan szavait a Szovjetunió bombázásáról, a Fehér Ház üjabb teátrális lépésre szánta el magát. Larry Speakes sajtótitkár bejelentette, hogy amerikai tárgyalóküldöttség utazik Bécs- be a Szovjetunióval folytatandó párbeszéd megkezdésére, akkor is, ha a szovjet képviselők nem lesznek ott. Ronald Reagan, aki eddig minden leszerelési tárgyalást meghiúsított, s nem fogadta el a világűr militari- zálásának megakadályozásáról szóló tárgyalások megkezdésére vonatkozó szovjet javaslatot sem, most nem riad vissza az ilyen mesterkedésektől, csak hogy a közelgő elnökválasztások előtt elnyerhesse az amerikaiak jóindulatát. A világé- mjlita’-izálásá nak megakiilálvh’ásóra vo- ratkozó szovjst“ invaslatot az amerikai ko-mány áttetsző mesle.Keuésel re használja fel. 4 világűr milita rizáiásának megakadályozására vonatkozó usilességte- len showműsor célja az, hogy Reagan állandóan szerepelhessen az amerikai választók előtt, s emellett tovább folytathassa az űrháború kirobbantására irányuló terveinek megvalósítását. xxx Isihara Sintaro, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselője a dokumentumok egyéves tanulmányozása u- tán a Sintio folyóiratban megállapítja: Japánban egyre több ember hiszi, hogy a Boeing 747-es dél-koreai u- tasszállftó repülőgépét Washington kémkedésre használta fel. A szerző felsorolja azokat az indokokat, a- melyek alapján meggyőződött arról, hogy a dél-koreai repülőgép valójában az USA számára folytatott kémtevékenységet. Mindenekelőtt figyelemreméltó, hogy négy amerikai republikánus párti szenátornak közvetlenül a start előtt megakadályozták a beszállást a repülőgépbe, s meg kellett várniuk a következő járatot. Röviddel azt követően, hogy a KAL 007 vonalon közlekedő gépet a szovjet rakéta eltalálta, annak a pilótája egy egész sor jelzést adott le és vett, s ezt a tényt az Egyesült Államok mindeddig gondosan titkolta. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Boeing Alaszkából felszállt, az RC 135-ös a- merikai felderítő repülőgépek teljes készültségben álltak. s ezek szintén többször is közel jártak ahhoz, hogy megsértsék a Szovjetunió légiterét. Nyilvánvaló, írja Isihara, hogy az USA a személyszállító gép segítségével akart információkat szerezni a Szovjetunió távol-keleti légvédelméről. Más szavakkal, arra kényszerítették a dél- koreai gépet, hogy ugyanazt tegye, amit saját maguk már öt évvel ezelőtt megkíséreltek Murmanszk környékén. Ekkor az amerikaiak saját gépükkel hasonló mélységben hatoltak be a szovjet légitérbe. XXX „A paraguayi nép durva elnyomás és kizsákmányolás alatt él, és az országban Stroessner tábornok híveinek maroknyi csoportja kormányoz. Ezt a diktatúrát csakis a demokratikus és haladó erők egységes fellépésével lehet megdönteni.“ Ezt szögezi le az a nyilatkozat, amelyet a néhány ellenzéki pártot tömörítő Nemzeti Megállapodás (AC) hozott nyilvánosságra Assunción- ban. A dokumentum a rendkívüli állapot azonnali megszüntetését, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a megtorló törvények hatálytalanítását és a diktatúra biztonsági apparátusának a felosztását szorgalmazza.
