Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-09-04 / 36. szám

új ifjúság 4

T

A fiatalok szövetkezete

S pelsőci (Plesivec) Vörös Csillag Efsz az elmúlt években hullámvölgybe jutott. A 3500 hektáron gazdálkodó szövetkezetben rövid időn belül kétszer is volt elnökcsere, és január elsejétől átszerveződött, megfiatalodott szinte az egész vezetőség. A szövetkezetben pillanatnyilag nyolc főiskolai végzettségű gazdasági szakember dolgozik, és a középkáderek zöme is fiatal mezőgazdász.

Látogatásom Ulman Istvánnál, a pártalapszervezet 33 éves elnökénél kezdem.

i— Nem vagyunk könnyű helyzetben, már ami a földalapunkat, annak tagoltságát és talajösszetételét illeti. Ennek nem egészen a fele csupán a szántóföld, a többi legelő. A Sajó völgyében levő legjobb? humuszos, hordalékos tábláinkat többször átparcellázták mert szabályozták a Sajót, átépítették az 50-es főutat, mert mindkettő keresztülszeli a gazdaságot. De tagolja területünket a Csetne- ki-patak, a Murányi-patak és a vasútvonal, ami megnehezíti a gépek mozgását, és csak operatív i- rányítással, szervezéssel lehet e- zeket az akadályokat áthidalni. Nem egységes a talajszerkezet sem. Például nem lehet egy kalap alá venni a melléti (Meliata) földeket a páskaháziakkal (Pas- ková), a Sajó menti hordalékos talajt a Kónyárton levő kötött talajjal. Legelőink nagy része a Pel- sőci-fennsíkon terül el. Az intenzív legeltetéshez itt sok csapadékra lenne szükségünk, így viszont a szénabetakarítás nagyon munkaigényes. Földalapunkba védett területek is tartoznak, ahol például tilos a műtrágyázás.

—- Másik eddig megoldatlan gondunk a szakosítás hiánya. Egy kis iróniával azt szoktam mondani, hogy már csak nutriatenyész- téssel nem foglalkozunk. Vannak a szövetkezetnek hízóbikái, fejőstehenei, juhtenyészete, csirke- és borjúneveldéje, idényszerűen libákat is hizlalunk, és tavaly pulykatenyészetünk is volt, de sajnos, sok helyen elavult, régi istállókban vagyunk kénytelenek elhelyezni az állatállományt.

í— Fokozatosan és tervszerűen hozzáláttunk a hiányosságok felszámolásához. A beruházások, é- pítkezések megkezdésével együtt új munkamódszereket is bevezetünk, áttérünk a tervszerű és intenzív állattenyésztésre, hatékonyabbá akarjuk tenni a gombaszögi kertészetünket is. A szövetkezet Fazekas Árpád mérnök személyében fiatal elnököt kapott, aki már nem kezdő a szakmában, hiszen hat évig vezette a szomszédos, szilicei (Silica) szövetkezetét, amelyet a járás jól működő gazdaságai közé segítette.

Közben megérkezik Máté Károly mérnök, a szövetkezet agronómu- sa, aki egyben a SZISZ-alapszer- vezet elnöke is. Arra kérem, számoljon be a fiatalok szervezeti é- letéről.

— Mint ahogy a szövetkezet gazdálkodása hagyott maga után kívánnivalókat, úgy az ifjúsági szervezet életében is volt egy bizonyos megtorpanás az elmúlt években. Én azzal az elhatározással vettem át a stafétabotot, hogy a mozgalmi életet kicsit fellendítjük, a fiatalokat aktivizáljuk, e- redményes alkotómunkára serkentjük. Derűlátóvá, bizakodóvá tesz bennünket a szövetkezet vezetőségének hozzáállása, a nekünk nyújtott segítség. Nagyon jól sikerült például a háromnapos szénatáborunk, amelyet a SZISZ járási bizottságával és a szövetkezet vezetőségével közösen szerveztünk. Annak ellenére, hogy az időjárás nem volt a legjobb, 70 fiaFazekas Árpád mérnök, a szövetkezet 36 éves elnöke

tál eljött a Pelsőci-fennsíkra szénát gyűjteni. A munka után vetélkedőket, sportjátékokat szerveztünk, az egyik este pedig beatzenekar szórakoztatta a fiatalokat. Minden résztvevő megannyi élménnyel távozott, mi pedig elhatároztuk, hogy ezentúl hagyományossá tesszük a szénatábort. U- gyancsak közös elhatározásból az eddig gazdátlan pelsőci női kórust szárnyaink alá vettük. Élvezik anyagi és erkölcsi támogatásunkat, általuk viszopt népszerűbbek lettek a kulturális rendezvényeink. A női kórus máris rászolgált a támogatásra. Az idei Kodály-napokon második helyezést ért el, és aranykoszorús minősítést kapott.

Beszélgetésünket az elnöki irodában folytatjuk. Az elnök fiatal, víg kedélyű ember, de határozott, optimista. Kistárkányból (Maié Trakany) származik, és a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola állattenyésztési szakán végzett. Hogy miért lett mezőgazdász, arra így válaszol:

— Bevallom őszintén, nem ez volt az életcélom. Pedagóguscsaládból származom, így én is erre a pályára akartam kerülni, de a pedagógiára helyszűke miatt nem vettek fel. Ekkor kaptam az első pofont az élettől, amely most már egy cseppet sem fáj, sőt úgy érzem, jó is, hogy a mezőgazdaságban kötöttem ki. A föld szeretete, mint minden falusi gyerekben, bennem is megvolt, hiszen abban az időben nálunk minden család hatalmas kertet művelt, és ott volt hozzá a háztáji is. Tanulmányaim végeztével Pelsőcre nősültem, itt vertem gyökeret, s megszerettem ezt a tájat, az itteni embereket. Zootechnikusként kezdtem Pelsőcön, majd elnökhelyettes lettem. 1977-ben helyeztek át Szilicére. Nem kevés munkába és energiába került, míg az ottani lelkes tagsággal fordítottunk a fejlődés kerekén. Hét év után január elsejétől újból itt vagyok, ahol közben feltornyosultak a teendők, a gondok, de nem ülünk ölbe tett kézzel, kétségbeesve. Fiatal gárdával, fiatalos lendülettel láttunk dologhoz, s az eddigi eredmények minket igazolnak.

Cseng a telefon, majd látogatók

érkeznek, távoznak, újra „közbeszól“ a telefon, meg-megszakad a beszélgetésünk.

Határszemlére indulunk.

— Irány a burgonyatábla — mondja a gépkocsivezetőnek az elnök. A Lada felveri a hepehupás mezei út porát. Az elnök útközben feleleveníti, szinte újból átéli az eddigi megújhodási tevékenységet.

— Az első félévben sikerült az agrotechnikai időpontokat tökéletesen megtartani. Jó volt a termés takarmányból, és az időjárás miatti kényszerszenázsolással is elégedettek vagyunk. Sajnos, nincs egy valamirevaló silógödrünk, de már megkezdtük az építését. Egy tetőszerkezetes tároló lesz ez, s elképzeléseim szerint három célt szolgál majd: ott végezzük a burgonya osztályozását, a termény tisztítását és mint silőgödröt használjuk. Kukoricát 200 hektáron termesztünk és ennek is új tárolási módszerét akarom bevezetni. Hersonec-kombájnnal vágjuk majd a kukoricát, amely különválasztja a górét a csőtől. A csöveket, amikor 35—45 százalékban értek még csak meg, tehát félnyersen felőröljük és betapossuk mint a silót. Ez az ún. roppantásos módszer járási viszonylatban is új lesz, de kitűnő silótakarmányt biztosít. Ki kell építenünk az egyes gazdasági udvarokat, korszerűsíteni kell a gépparkot. Az első beruházásunk ez év augusztusában készül el. Már kész egy 160 férőhelyes tehénistálló tervdokumentációja. Ezt az istállót Gömörhorkán (Ge- merská Hörka) építjük fel. Sikerként könyvelhetjük el, hogy felszámoltuk a pelsőci udvaron az állattenyésztésben évek óta létező munkaerőhiányt. Helyi lakosokat toboroztunk, így nem kell az embereket más településekről fuvarozni, mint ahogy azt a múltban tettük. Folyamatban van az egyes telepek közművesítése, és az ún. szakaszos legeltetés kialakítása. El akarjuk érni, hogy minden telepnek legalább 30 hektár legelője legyen, ne történjen meg, hogy ahol van elég legelő, ott kevés az istállókban a férőhely. A tagság stabilizálására törekszünk. Felkaroljuk a fiatalokat, a végzősökkel szerződést kötünk. Ez ideig 48 lakást épített a szövetkezet, a jövőben a lakásállományt tovább bővítjük. Ez évben megnyílik az üzemi konyha. Ügy tervezem, hogy egy kiselejtezett autóbuszt pedig átalakítunk mozgókonyhává, ez szállítja majd az ebédet az egyes telepekre. Így hatékonyabban kihasználhatjuk a munkaidőt. Mivel főleg a szénabegyűjtésben pótolhatatlan a kézi erő, nagy gondot fordítunk a kooperációs üzemekkel való munkára, a kölcsönösen előnyös kapcsolatok létesítésére. Tovább ápoljuk és elmélyítjük a barátságot és kölcsönös segély- nyújtást a gottwaldov-átípai szövetkezettel, valamint a magyarországi Krasznokvajdani MGTSZ- szel. Szeretnénk továbbfejleszteni a kombájnalkatrészeket, lökésgátlókat és légkiegyenlítőket gyártó melléküzemágat is, amely Ulman István vezetésével egy kis üzemmé fejlődött, és nyereséggel termel.

Az utolsó gondolatokat már a burgonyatábla szélén vetem papírra. Két kombájn ássa a burgonyát, telik az utánfutó, gyarapodik a szövetkezet.

Míg a burgonyabegyűjtést szemlélem, az elnök az asszonyokkal beszélget. Kedvelik az elnököt nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb dolgozók, még a nyugdíjasok is.

POLGÁRI LÁSZLÓ

A szerző felvétele

Művészek------=

az építők között

A közelmúltban hazánk művészeti szövetségeinek, az írók, a zeneszerzők és a képzőművészek szövetségének tagjai látogattak el az épülő gab- őíkovo-nagymarosi vízlépcsőrendszer területére.

Két autóbusznyi alkotóember, írók, zeneszerzők, szobrászok, festők indultak el, hogy lássák az építkezést, és elbeszélgessenek az ott dolgozókkal. A küldöttségben volt Ján Soloviő drámaíró, a Szlovák írószövetség elnöke, Oto Ferenczy, a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének elnöke, Ladislav Szerdahelyi, az Irodalmi Alap igazgatója és sokan mások.

A delegációt Körtvélyesen (Hrusov), a leendő dunakiliti vízduzzasztó területével szemben, a Duna bal partján várták az építők képviselői, így többek között Marián Sereda mérnök, a beruházó vállalat képviselője, Alfréd Lackó mérnök, a Hydrostav alvállalatának igazgatója, Rastislav 2uf- fa mérnök, a Váhostav alvállalatának igazgatója, Kónya Lajos, az építkezés pái (szervezetének titkára, valamint Vladimír Moravőík, a SZISZ üzemi szervezetének elnöke.

Oto Ferenczy zeneszerző az építkezés megtekintése után azt kérdezte kísérőinktől, hogy mitől fáj vagy fájt leginkább az építők feje. Rastislav Zuffa mérnöknek, a Váhostav 1. számú alvállalata igazgatójának a szavait idézem:

— Már négy éve dolgozunk az építkezésen, így-úgy, jól-rosszul, de a munkánkból nem sok látszott, ugyanis zömét a föld alatt végeztük, s bár tudtuk, mit hogyan, az eredmény <;sak most mutatkozik meg, lesz láthatóvá. Néhány elvtársnak már említettem kinn, a leendő zsilipkamrák és az erőmű területén, hogy négy éven át szilárdítottuk, izoláltuk, injekcióztuk ott a talajt, de valójában nem láttuk, hogy odalenn mi is történik. A tapasztalatainkra hagyatkoztunk, de a- zért egy kicsit mégiscsak a „sötétben tapogatóztunk“, és majd csak most derül ki, illetve derült ki már részben, hogy milyen eredménnyel. Nos, a kérdésre válaszolva úgy is mondhatnám, hogy mintha már egy kicsit szűnne a fejfájás, mert mint azt önök is látták, még ha nem is a gödör alján, de azért már elég mélyen vagyunk, tizenkilenc méterre, és a talajvíz sehol sem szökik, lövell, a gépek szárazon dolgoznak, vagyis úgy tűnik, hogy munkánkat jól végeztük, az eredmény kielégítő.

— Bizony elég nehéz körülmények között dolgoztunk, és gyakran volt ok a fejfájásra. Az a nagy helyzet u- gyanis, hogy míg másutt nyolcvan méter mélyen találhatók az első természetes izoláló rétegek, az erőmű helyén háromszáz méter mélységig csupa kavicsot hordott össze a folyam, azért olyan munkát kellett végeznünk, amilyet eddig sehol a világon nem végeztek, ekkora méretekben.

— Hogyan viszonyulnak a helyi lakosok az erőmű építéséhez? — kérdezték a látogatók Aliréd Lackó mérnöktől. a Hydrostav alvállalaténak i- gazgatőjától.

— Nem fogadták az építőket nagy lelkesedéssel. Ez érthető, mert feltúrtuk, majdhogynem a feje tetejére állítottuk az egész vidéket. Akadt probléma az emberközi kapcsolatokban is, hiszen több mint négyezer ember érkezett egy viszonylag kis területre, de mára ezek eléggé rendeződtek. A helybeliek közül is. sokan munkára találtak. S épp a helyi lakosok azok, akik olykor helyettünk is ellenőrzik, figyelik a munka minőségét. Ha valamit nem találnak helyénvalónak, figyelmeztetnek, hogy nem kellene-e jobban odafigyelni, ellenőrizni a mun- s kát, ezt vagy azt másképpen megcsinálni. Érthető az érdeklődésük, sőt az aggodalmuk is, mert mi elmegyünk, de ők itt maradnak, s a gátaknak akkor is bírniuk kell a nyomást, ha ne- talántán földrengésre vagy más természeti katasztrófára kerülne is sor. De mi mindennel számolunk. A Csallóköz szeizmikus térségben fekszik, ezért a Richter-skála szerinti hetes fokozatú biztonsági előírások érvényesek rá, mi viszont a 9-es fokozatra vonatkozó előírások szerint építjük az erőművet. A terveket véleményeztettük a Szovjetunió déli államainak a szeizmológusaivai.

Milan Resutík író és Vojtech Kond- rót költő és műfordító többek között azt kérdezték, hogy mi lesz a Duna jellegzetes vízi és növényi világával, miután az erőmű felépül.

A kérdésre Marián Sereda mérnök válaszolt.

— Minden változásra odafigyelünk, és azonnal intézkedünk. Így például az volt a tervünk, hogy az öreg, elhagyott mederbe másodpercenként ötven köbméter vizet eresztünk, amikor már üzemelni fog az erőmű. A környezetvédelmi szakemberek ezt a víztömeget kevesellték, mert attól féltek, hogy megbomlik a régi meder körüli talajvíz-gazdálkodás, kivesz az erdő-, a vízi- és növényvilág, sőt, kihat a mezőgazdaságra is. Szakemberek azt javasolták, hogy növeljük a vízmeny- nyiséget másodpercenként százötven köbméterre, s ezenkívül építsünk még néhány gátat, duzzasztót is a régi mederben, hogy meglegyen a kellő vízellátás. Ezáltal nemcsak azt érjük el, hogy a régi mederben lesz elegendő mennyiségű víz, hanem azt is, hogy az öntisztulás folyamata sem áll le.

A művészek elbúcsúztak az építőktől. Nem ígérték, hogy a látottakról regényeket, ódákat, kantátkat fognak alkotni, de néhányan biztosan visszatérnek majd az erőmű területére, elbeszélgetnek az emberekkel, behatóbban megismerkednek gondjaikkal és örömeikkel, s meglehet, utána érdekes alkotások is születnek majd erről műhelyükben.

NÉMETH ISTVÁN A szerző felvételei

Az írók és zeneszerzők egy csoportja. A kép bal oldalán )án Soloviő drámaíró, a Szlovák írószövetség elnöke és Oto Ferenczy zeneszerző, a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének elnöke.

A fiatalabb írónemzedék tagjai, köztük Vojtech Kondrót (középen), érdeklődve hallgatják az építők magyarázatát.

i