Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-09-04 / 36. szám

óta eltelt negyven év alatt hatalmasat fejlődött. Gombamód nőttek a lakótelepek házai. Ma már évente ezerszáz lakást adnák át — elsősorban fiataloknak. A felszabadulás óta egymilliérd korona értékben két nagy kórház épül, kétezer férőhelyes mozi, rengeteg új óvoda, bölcsőde, iskola, park, sportpálya, kulturális létesítmény. S bár a lakásépítés egyre nagyobb méreteket ölt, idén eddig már nyolcszáz család igényét elégítették ki, mégis éveket kell várni az újházasoknak. A fiatal családok lakásgondjainak megoldásában a nagyobb munkahelyek, üzemek, vállalatok segítenek. így a Slovenka, a Biotika, Smreöina vagy a Számítástechnikai Vállalat. A lakásgondokat az is duzzasztja, hogy a kerületi székhelyű város a környékről nagyon sok fiatalt elcsábít. S aki egyszer már eljött ide tanulni ebbe vagy abba a középiskolába, szakiskolába vagy a pedagógiai, ill. közgazda- sági főiskolára, az nehezen válik meg tőle. Itt telepszik le, itt alapít családot. A legújabb, a Rad- vaft nevet viselő lakótelep a jövőben közel harmincezer embernek ad majd otthont.

Eubomír Vinarcík sem a város szülötte. Äm már gyermekkorától itt él. Tanult Bratislavában, Prágában is, mégis visszahúzta őt a város, amelyet — ahogy ő fogalmazott — „nem lehet nem szeretni.“

— Méreteiben még nem annyira nagy város, hogy fél vagy egy órát kelljen utazni egyik végétől a másikra. Ám belső felépítése, az itteni lehetőségek mégis olyanok, hogy a lakók megtalálnak mindent, amire csak igényük van. Vagyis azt akarom mondani, hogy van minden, de zsúfoltság nélkül, ami egy nagyvárosnak velejárója. És sokan épp ezért, a viszonylagos nyugodtságáért szeretik a mi kis-nagy városunkat. Van ugyanis az itt élőkben, s hadd tegyem hozzá, főleg a fiatalokban, egy bizonyos fajta lokálpatriotizmus. Érezni magatartásukból, viselkedésükből, hogy nemcsak kapni akarnak a várostól, hanem adni is neki. Adni, tenni minél többet, hiszen ez itt valóban olyan örökség, amelyre már egyszer, épp negyven évvel ezelőtt a város akkori fiataljai jó példát mutattak. Ez a mi örökségünk, s bátran állíthatom, ezzel Banská Bystrica mai fiataljai jól sáfárkodnak.

ZOLCZER JÁNOS A szerző jelvételei

H

étköznap délelőtt van. Tűz a nyári nap. Járom Banská Bystrica utcáit. A régi házak legtöbbjét felújították, új köntösben pompáznak. A parkok, a terek zöldellnek, virágoktól tar- kállanak. A játszótér gyermekzsivajtól hangos, akárcsak a Szlovák Nemzeti Felkelés impozáns múzeuma körüli park. Az ott elhelyezett egykori harci fegyvereket, tankokat, ágyúkat gyermekek ugrándozzék körül. Játszanak. S ha a gyerekek még nem Is, ám a körülöttük elsétáló és a park padjain pihenő idősebbek emlékeznek.

Ülök az egyik pádon. Mellém telepedik egy idős bácsika, aki feltehetően két kisunokájával sétál a városban. A gyerekek a nagyapa intelmei ellenére fel-felmásznak a harckocsikra, ágyúkra, s a többi gyirea.l.el együtt „lövöldöznek", háborúsdit játszanak. Terme szelesen ők a partizánok. Időnként oda-odafutnak a nagypapához, a kérdeznek tőle ezt-azt. A nagypapa a maga módján válaszol, s ha a gyti ekek elfutnak, ő mesél:

■— Maguk, fiatalok már el sem tudják képzelni, hogy mi volt itt, milyen élet negyven évvel ezelőtt. Pedig ahhoz, hogy megértse a mát, jól kell ismerni a múltat. Bennem ezeknek a tankoknak a látványa mindig felidézi az 1940-es éveket. Azokat a nagyon nehéz, nagyon kemény időket, amikor romokban hevert a világ, a városunk. A hegyekbe nem gombázni jártunk, hanem harcoltunk. Az erdőkben akkor a magunkfajta űzött vad volt. Űzött vad, pedig csak annyi volt a „vétkünk“, hogy békét, szabadságot akartunk, hogy megelégeltük a fasiszta uralmat. S aki csak tehette, a maga módján harcolt: ki úgy, hogy fegyverrel a kezében a partizánok soraiba lépett; ki úgy, hogy befogadta őket, ki úgy, hogy élelemmel, ruhával segítette... Pedig akkor mindezért, a partizánokkal való legcsekélyebb e- gyüttműködésért is halál járt, és mégis... Ha féltünk is, de hittünk abban, hogy értelmes dolgot cselekszünk, hogy tétlenek nem lehetünk, hogy a tőlünk telhetőn legtöbbet kell tennünk.

Közben a gyerekek újra hozzánk futnak, s arról faggatják a nagypapát, hogy ő melyik ágyúnál lőtt a háborúban, melyik harckocsiban ült. A nagypapa mond nekik néhány kedves szót, majd egy-egy szem cukorkát nyom a markukba, s újra hozzám fordulva így folytatja:

— Tudja, nem akarok én most részletekbe bocsátkozni, bár rengeteget lehetne azokról a napokról beszélni. Nem, hiszen a lényeg nagyon egyszerűen elmondható: a szabadság előtt nem létezhetett akadály. Példát mutattunk Európa népeinek: hogyan kell lerázni magunkról az igát. Mi, az akkori fiatalok.

Elbúcsúzok a kedves nagypapától, és a Szlovák Nemzeti Felkelés nevet viselő főtér felé veszem ez irányt. Miközben a SZISZ városi bizottsága elnökének az íródé ia felé tartok, az idős bácsi u- tolső mondata jár eszemben. „Mi, az akkori fiatalok.“

Mert hát fiatalokból van nagyon sok a mai Banská Bystricában is.

AZ ÜJ IFJÚSÁGNAK AZ SZNF 40. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE INDÍTOTT RIPORTSOROZATA

Nemzedékek

A fiatalok városa

A kerületi székhelyű várost ma 73 ezer ember lakja, akiknek közel a fele harminc éven aluli, szinte minden második ember. Harmincezer fiatal, akik már békében születtek, akik a város legújabb történelmének legdicsőbb eseményeit már csak apáik, nagyapáik emlékezéseiből vagy könyvekből ismerik. Harmincezer fiatal, akiknek a száma az iskolaév alatt még több ezernyivel felduzzad. De még ilyenkor, nyáron is feltűnően sok fiatalt látni a város utcáin. Banská Bystricára nagyon is ráillik a jelző: a fiatalok városa!

— Milyenek hát a fiatalok városának mai fiataljai? — mindenekelőtt ezt kérdezem a SZISZ városi bizottságának elnökétől, Eubomír Vinarcíktól, aki a városi bizottság egyedüli hivatásos dolgozója. A város fiataljainak munkáját a 33 tagú városi bizottság irányítja, társadalmi munkában.

— Hogy milyenek a városunk fiataljai? Nos, olyanok, mint bárhol másutt az országban. Szeretnek élni, szeretnek szórakozni, és bátran elmondhatom, szeretnek dolgozni. Hogy ez utóbbi nem frázis, hanem tény és való, azt a következő adat nagyon jól szemléltei'. Fiataljaink védnökséget vállaltak az egész város zöldövezete fölött: tavaly 62 863 órát dolgoztak le városuk szépítésében. Az idén pedig, ha lendületük nem lankad, százezer lesz a társadalmi munkában ledolgozott órák száma. Nagyon komolyan elhatároztuk, hogy minden kihasználatlan, arra alkalmas területet beülA múzeum körüli parkban az egykori harci fegyvereket gyermekek ugrándozzák körül.

Eubomír Vinarcík, a SZISZ városi bizottságának elnöke

tétünk, legyen mindenütt zöld, fa, virág. Legyen szép mindig ez a város. S amit vállaltunk, teljesítjük, de erről magad is meggyőződhetsz, ha végigsétálsz az utcákon. Hát ilyenek az itteni fiatalok.

A városban minden második lakos fiatal, s a fiatalok közül is minden második tagja a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek. A városban 168 alapszervezet működik, ezek közül legnagyobb a pedagógiai főiskola 1241 fiatalt számláló szervezete. Közvetlen a városi bizottság irányítása alá 23 alapszervezet tartozik.

— Az ezekbe tömörülő fiatalok igényei sokrétűek — folytatja tovább a gondolatot Eubomír. — A legjogosabb és legfontosabb igényük, hogy legyen a város központjában igazi ifjúsági klub. Van már egy, de sajnos nagyon félreeső helyen. Tervezzük, hogy itt, a főtér egyik házában a pincehelyiséget átalakítjuk, s ott igazi otthonra lelhetnének mindazok, akik tartalmas, kellemes környezetben zajló klubéletre vágynak. Mert én váltig azt állítom, hogy a fiatalok igényesek, tenniakarók, s ha e tulajdonságok kibontakozásához lehetőséget is kapnak, akkor mindenre képesek. Persze eddig is volt, és van különféle lehetőség a szórakozásra, hiszen városunkban 26 olyan kulturális létesítmény van, amely biztosítja a fiatalok szórakoztatását. Naponta 5—7 rendezvényből válogathatnak. E létesítmények között nagyon jó az együttműködés, s kapcsolatban

vannak a Nemzeti Front különféle tömegszervezeteivel, így aztán mi is» részt vállalunk a munkából, mi is adunk ötleteket, besegítünk. Megemlíthetek több sikeres rendezvényt: három nemzedék találkozója, táncdalfesztivál, szórakoztató estek, vetélkedők, ifjúsági találkozók —, hogy csak a- zok közül emeljek ki néhányat, a- me yeknek mi vagyunk a fő szervezői. Bekapcsolódunk az Emlék- idézö-mozgalomba. Ebből is hadd említsek egy programot: mi gondozzuk a városban és a környékén nyugvó katonák sírjait. Ebből és egyebekből is kitűnik, hogy a fiatalok szeretik ezt a várost, hogy értékelik apáik hagyatékát.

Hogy milyen ez az örökség? Nos, a várost a háború előtt tizenkétezer ember lakta. Méreteiben is lényegesen kisebb volt. Az azÁ múzeum belső tere