Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-31 / 31. szám
SZŐLŐK HELYETT SZÜLÖK Tatjána Zaorelová és a négy cseme te egyike Modlitbáék népes családja dást, hiszen vannak saját gyermekeik is? Ján Modlitbától kapom meg a választ? — Olvastam hirdetést az újságban, hogy van lehetőség ide jönni lakni. Én nagyon szeretem a gyerekeket, s lehet, nagy sző, de felelősséget is érzek sorsukért. Segíteni szeretnék a- zokon, akiket elhagytak a szüleik, vagy árvaságra jutottak. Az ötlettel azon nyomban előrukkoltam a feleségemnek. Az igazat megvallva, hosz- szan kellett őt győzögetnem, amíg ráállt. El is jöttünk ide szétnézni, de időközben a feleségemet volt munkahelyén a kollégák lebeszélték, elriasztották ettől a feladattól. Én viszont nem tágítottam. Az itt eltöltött két hónap után már a feleségem sem bánja, örül annak, hogy itt lehet. Tudja, ebben az a szép, hogy miközben a gyerekeket neveljük, önmagunkat is nevelni kell. Kezdetben nehéz volt nem különbséget tenni a saját és a nevelt gyermekek között, ám a határok gyorsan elmosódtak, s ma már egyformáknak tekintjük mind a nyolc apróságot. Megmodtuk a saját és a nevelt gyerekeknek is a valóságot, ezzeí tisztában vannak, s ami nagyon szép, hogy maguk a gyerekek sem tesznek különbséget egymás között, s ez így van rendjén. Valahogy így kéne ennek Ignnie nemcsak a gyerekek, hanem az emberek között is. Hiszen lényegében egyformák vagyunk. Jóra, szeretetve, családi fészekre vágyakozók. A gyerekek pedig ne érezzék meg azt, hogy árvák maradtak, hogy elhagyták őket. Ha csak egy mód van rá, éljenek teljes családban. Mi a tőlünk telhetőt igyekszünk nekik megadni. Ha ez sikerül, ha a gyerekeknek nem lesz hiányérzetük, jól végeztük a dolgunkat. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Nincs tábla, nincs külön jelzés. A házak beleolvadnak a fürdőváros, Karlovy Vary egyik külső negyedébe. Csak annyiban különböznek a többi környező épülettől, hogy szebbek, nagyobbak és egyformák. Meg talán még annyival, hogy az S. 0. S.-miniváros- kának az utcáin több gyermek futká- rozik, mint másutt. Egyébként olyan Itt minden, mint általában másutt — látszatra. A felszín alatt azonban sok titok rejlik. Súlyos, sokszor fájdalmas, keserves titkok, amelyeket a legtöbb esetben nagyon nehéz feltárni, megfejteni. Csak sejteni lehet, hogy miért és hogyan ... Miroslav Strnad, a gyermekotthon- -városka igazgatóhelyettese messze- menőleg udvariasan, készségesen fogad, s a legapróbb részletekig tájékoztat a múltról, jelenről: — Városkánk felépítésének gondolata 1968-ban született. Ekkor más országokban már volt néhány hasonló létesítmény. Felépítéséhez hozzájárultak magánszemélyek, különféle szervezetek, és természetesen az államunk is. 1970-ben elkezdődött az építkezés, majd egy éven belül elkészült hazánk első gyermekvárosa. Különlegessége abban rejlik, hogy a nevelőanyák vagy nevelőházaspárok megkapnak egy-egy házat, s magukhoz vesznek elhagyott, árva vagy félárva gyermekeket. Egy-egy anya, család maximum nyolc gyereket nevel. Átlag nyolcvan-száz gyerek él városkánkban, jelenleg kilencvenötén. — Hogyan válogatják ki a nevelőanyákat, nevelőszülőket? — Az érdeklődőket alapos vizsgálatoknak vetik aiá. Szakemberek hosszú ideig tesztelik a jelentkezőket, s csak az érre la munkára, hivatásra legalkalmasabbak kerülhetnek ide, Hogy jól válogatnak, azt az is bizonyítja, hogy a tizennégy év során mindössze egyetlen család bizonyult alkalmatlannak, a többiek, a- mit vállaltak, becsülettel teljesítik. Jelenleg nyolc nevelőanya és négy; házaspár él a városkában. Sajnos, nagyon kevés a jelentkező, most Is 'égy1 házunk üresen áll, nem- fudiink bele1 házaspárt találni. Ugyanis most már az a tendencia, hogy ne nevelőanyák gondozzák a gyerekeket, hanem házaspárok, hogy minél igazibb családi légkör alakulhasson ki. — Sikerül művileg létrehozni családi légkört? — Határozottan állíthatom, hogy igen. De ehhez magyarázatként hadd meséljem el, hogyan működik egy- -egy ilyen család. Nos, az anya valójában háztartásbeli, ezért kap fizetést. Az apa pedig dolgozik a város valamelyik munkahelyén. A nyolc „fogadott“ gyermek — meg kell jegyezni, ezeket a gyerekeket az anyák, a családok nem fogadják örökbe, „csupán“ nevelik — és az esetleges saját gyerek napközbeni foglalkoztatása, nevelése az anyára és a nevelőnőre hárul, ugyanis minden házhoz beosztanak egy nevelőnőt is. Hadd ne részletezzem most, hogy egy-egy gyerek mennyi pénzbe kerül, azt a. zonban elmondhatom, hogy az állam tetemes anyagi áldozatok árán tartja fenn ezt a városkát. A nevelőszülők a fizetésükön kívül havi tíz-tizenhá- romezer koronával gazdálkodnak. A mosáson kívül, amelyet központilag végzünk, minden munka a nevelőkre hárul. A gyerekek kétéves koruktól mindaddig a „szülőknél“ maradnak, amíg nem önállósulnak, nem rendelkeznek salát lakással. Tartottunk mi már itt nem egy esküvőt is. Persze, az önállósult fiatalemberek még azután is vissza-visszatérnek, ha már családot alapítottak, és saját lakással rendelkeznek, többen, ha szabadságra mennek, az itteni „nagymamákhoz“ hozzák az „unokákat“. A továbbiakban a gyerekekre terelődik a szó. Nagyon sok köztük az olyan, akiknek mindkét szülője él, ám gyermekeik nevelésére alkalmatlanok, bírósági úton megvonták tőlük a szülői jogok gyakorlását. Vannak árva és félárva gyerekek. Több olyan, akik autóbalesetek során vesztették el szüleiket. Hadd jegyezzem meg, hogy azoknak a gyermekeknek a szülei, akik élnek, nem látogatják csemetéiket; ellenben amikor már dolgoznak, pénzt keresnek, akkor szívesen magukhoz vennék őket, természetesen anyagi megfontolásból. Valójában az itt élő gyermekek semmiből sem szenvednek hiányt. Persze, nem elhanyagolható az a szempont, hogy ők kiskoruktól , tudják, nem az édesszüleik nevelik őket. hanem nevelőszülőknél Vannak. Igaz, ezt a küEgyütt a Zavfel család lönbséget a nevelőszülők igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölni, de mégis... A gyerekek apunak, anyunak szólítják a nevelő- szüleiket, s ha azoknak vannak saját gyermekeik, őket meg testvérüknek tekintik. Az itt élő szülőktől tudom, hogy a nevelt gyerekek sokkal hálásabbak felnőttkorukban, mint a saját gyerekek. Bár meg kell hagyni, hogy a szülőket nem a majdani hálálkodás vezérli munkájukban, hanem sokkal „prózaibb“ okok, de e- zekről beszéljenek inkább ők. Az igazgatóhelyettessel sétára indulunk. Benyitunk a. tizenhárom családi ház egyikébe, ahol Tatjána Za- vrelová és férje lakik. Jelenleg még csak négy gyerekük van, ám a közeljövőben további négyet hoznak majd a házba. A háziasszony megmutatja a hatalmas, nyolc helyiségből álló, nagyon szépen elrendezett és berendezett lakást, A gyerekek kettesével laknak egy-egy szobában. S van egy tágas lakószoba, ahol összejöhet a népes család. Arra próbálom terelni a szót, hogy a fiatal házaspár miért jött ide lakni, miért végzik ezt a felelősségteljes munkát. Tudom, kéMiroslav Strnad igazgatóhelyettes nyes a téma, árit a fiatalok köntörfalazás nélkül válaszolnak, — Nagyon szeretjük a gyerekeket, de nekünk nem lehet saját gyerekünk. Gyerekekre viszont vágytunk, úgyhogy, amikor tudomást szereztünk ennek a városkának a létezéséről, azonnal jelentkeztünk. Igen-igen megörültünk annak a hírnek, hogy alkalmasaknak bizonyultunk. — Hogyan, mi szerint válogatták ki a gyerekeket? — Ahogy megkaptuk ezt a lakást, azonnal kezdtük járni az ország nevelőotthonait. Nagyon sok gyereket megnéztünk, amíg végre találtunk o- lyanokat, akik megfeleltek elképzeléseinknek. Elsősorban az volt a fontos, hogy kölcsönösen szimpatikusak legyünk egymásnak. Úgy hiszem, jól sikerült a választás. A gyerekekkel nagyon jó a kapcsolat, megszerettük egymást. Bér az első éjszakák-na- pok keservesen teltek el. A gyerekeket kiszakítottuk addig megszokott környezetükből, sírtak, toporzékol- tak, nem egy éjszakát át kellett vir- rasztanunk mellettük. De most már nem tudnánk megválni egymástól. Épp ebédidő van. A kint játszó gyerekeket behívják, gyors kézmosás következik, majd körülüli a család a nagy asztalt. A sok éhes száj alig bírja kivárni, amíg a tányérjukba kerül az étel. Lehet, nem helyénvaló a kérdés, mégis felteszem a házaspárnak: — Nem bánták meg elhatározásukat? Gyors és határozott választ kapok: — Nem ... nem, hiszen nagyjából tudtuk, mire számíthatunk. Most már, hogy vannak gyermekeink, sokkal teljesebb, kiegyensúlyozottabb az életünk. Valahogy sokkal több értelmet látunk a mindennapokban. Magukra hagyjuk a jó étvággyal evő családot. Néhány házzal odébb Ján Modlitbával, Vlasta feleségével és nyolc gyerekükkel találkozunk. Éppen a játszótéri hintán játszanak a fiúkkal, lányokkal. Két gyermek a sajátjuk, hatot pedig nevelnek. A Mod- litba házaspár még csak két hónapja van az S. 0. S-városkában. Miért választották ezt a megölLegjobbak a kerületben A X. myjavaí ifjúsági találkozón a SZISZ Érsekújvári |NQvé Zámkyl Járási Bizottságát találták a legjobbnak a nyugai-szluvákiai kerület járási bizottságai közül az Éra'ékidéző staféta megszervezésében. A járás területén 251 kollektíva, vagyis 5480 fiatal kapcsoló, dott be az Emlékidéző mozgalomba. Milan Závodníkkal, a SZISZ járási bizottságának és az Emlékidéző staféta járási törzskarának alelnökével a kezdetekről beszélgetünk. — Januárban kapcsolódtunk be az Emlékidéző stafétába. Megalakítottuk a járási stábot, amelynek elhö- ke Míchal Svajda. Ismertettük a fiatalokkal az ifjúsági lapokban közzétett felhívást, és kezdettől fogva nagy az érdeklődés a staféta iránt. — Elegendő történelmi a- nyagot találtak a résztvevők? — Jegyzéket készítettünk a partizán, és felszabadító harcok még élő részevevői- ről. A kollektívák beszélgetéseket szervezhetnek a felszabadító harcokról és az SZNF-ről. Néhány témában nehéz volt hiteles anyagokhoz jutni, hiszen például a Szlovák Nemzeti Felkelés e- seményei a mi területünktől távol zajlottak, de igyekszünk a legteljesebb képet megrajzolni minden fontos történelmi és a járásunk területét érintő mozzanatról. — Nemsokára, a Rysy-túrán a központi stáb értékeli az Emlékidézö első részét. Bizonyára a járásban is készítettek előzetes számvetést __ — Az Emlékidéző gazda gította járásunk fiataljainak tevékenységét. Több mint három és fél ezren kapcsolódtak a stafétába, a pionírok is több mint másfél ezren vannak. Mi azonban még mindig várjuk további társadalmi szervezetek jelentkezését Is. Ügy érzem, az első rész feladatait sikerült teljesítenünk. — Mit tart az első rész érdekesebb feladatainak? — Beszélgetést szerveztünk az SZNF két részeve- vőjével, és felvettük a kapcsolatot a szaratovi kom- szomolistákkal, akiket augusztus végén meglátogatunk. Stúrovóban felkerestük az elesett szovjet katonák sírját, és számos politikai előadást tartottunk, mint azt a felhívás egyes pontjai előírják. — Melyek a legjobb Em- lékidéző-kollektív'ák? — Az Elitex Surany, JPC Stúrovo és a VŰNAR Nővé Zámky SZISZ-szervezetének kollektívái, a legjobb pionírcsapat pedig a Nővé Zámky-i Devíu utcai Alapiskoláé. Jelenleg az Emlékidéző második részére készülünk, amelyet majd a Kovácspatakon (Kováőov) megrendezendő ifjúsági találkozón szeretnénk értékelni. Bárány János