Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-17 / 29. szám

J Vietnam- vésíre turistaszemmel M oszkvai átszállással, a pa­kisztáni Karachi és az in­diai Bombay érintésével kb. tizennégy órát kellett eltöltenem a levegőben ahhoz, hogy turista­ként ennek a iélszáz milliónál jócskán több lelket számláló tró­pusi országnak a iöldjére léphes­sek. Hanoi nemzetközi repülőte­rén ért véget az Aeroilot 1L 62-es óriásgépsvel való utazásom. A gép ablakából kitekintve bőséges al­kalmam kínálkozott ahhoz is, hogy 10 km-es magasságból „fel­fedezzem" az alattunk elvonuló Indiát, a Bengáli-öblöt, Burmát, Thaiföldet és Lauszt, és a mar Viet­namban kanyargó Voros-lulyót: A száraz évszakban erkeztem Hanoiba, a vietnamiak fővárosá­ba. A nekünk úgyszólván őrjítő­nek tűnő kerékpárforgalom, de még inkább a Vörós-folyon átívelő több kilométer hosszúságú híd gyenge áteresztőképessége miatt meglehetősen sok időbe tellett, amíg a Hanoi egyik ékességének számító Nagy-tó partján a kubai­ak közreműködésével épített szál­lodánk elé értünk. Itt Saigon-kok- téllal frissítettük fel magunkat — utána gyors pakolás, zuhanyozás és első találkozás a vietnami sza­kácsuk iöztjével. Nyolc évvel ezután, hogy viet­nami barátaink végre országuk e- gész területére nezve elnyertek szabadságukat, még mindig — hoz­zánk képest — neliez körülmények között einek, de rendkívül OizaKo dóan. Sokat szenvedett nép a viet­nami — még a velünk való össze­hasonlításban is. A kínaiak i. e. II. században igázták le őket, s maradtak a nyakukon több mint egy évezreden át. S ami a kínai­ak menesztése után következett, az a csaknem újabb 1000 év is szinte a szüntelen harcok köze­pette telt el — legutóbb a francia gyarmatosítók, az USA rettentő hadereje és kiszolgálóik ellen. Mindezek alapján nem az ud­variasság mondatja velem: sok népnek írmagja sem maradt vol­na, ha fele annyit kell hadakoz­nia a zsarnokság ellen történelme során, mint a vietnamiaknak. A több milliós Hanoiban viszony­lag nagyon kévés az emeletes ház, s mikent az épületek túlnyomó többsége, a hanoi villamos is na­gyon öreg már. Mindez azonban éppúgy, minta vietnamiak nyelve, öltözéké es az Üzletekben pompázó áruielesegek ránk egzotikumként hatottak. A vietnamiak gyermekszeretöek — ezt lépten-nyomon látni s ta­pasztalni —, nyíltszívű, kedves és büszke emberek. Ami pedig a vietnami nőket illeti, nem nin- ném, hogy náluk légiesebben mo- zognauia, megejtőbben mosolyog­hatna bármelyik nép leánya vagy asszonya is. Jobbara vékoiiyak, de arányos testalkatuak, fogsoruk a fehér porcelán szépségét idézően villan elő a szájukból — hacsak valamelyikojük nem az idősebb korosztályok valamelyikéből való. Az idő tájt ugyanis nem a fogak fehérsége, hanem feketesége von­zotta a férfiakat, s ezért az ak­kori női szépségideál egyik fok­mérője volt a feketére lakkozott fogsor. S ezt a lakkot többé uiár nem lehetett lemosni, de még le- csiszolni sem. Feketere lakkozott fogsorú idős nőkkel még mostanság is gyakran lalálkozhatuuk Vietnamban. XXX Mielőtt még sikerült volna az a- merikaiaklól és dél-vietnami laká­jaiktól megszabadulni a vietnami népnek, az ország déli felében, de különösen az akkori Saigonban — ma már Ho Sí Minh városnak hív­ják — és más városokban szép­szerével nyüzsögtek a bűnözők, s ezek sorában is legnagyobb szám­mal a zsebtolvajok. Prostituáltak­ból is annyi „futott“, amennyi több országnak együttesen is elég lett volna a szóban forgó „ipar“ kere­setét kielégítően. Ma azonban — lehet, hogy túlzásnak tűnik ez a megállapításom, de én ezt tapasz­taltam — mutatóban sem maradt belőlük, holott a vietnamiak ez u­tóbbi szabadságharca 8 évvel ez­előtt ért csak véget. Azt, hogy vietnami barátainknak miféle pe­dagógiával és a ráhatás más mód­jával sikerült az elsősorban az a­merikai katonákat kiszolgáló „pillangóktól“ megszabadulniuk, s hogy a zsebtolvajokból rendes em­bereket faragniuk, arról könyvet lehetne írni. Az mindenesetre bi­zonyos, hogy kemény kézzel — s ami nem mond ez ellen — és sok- -sok szeretettel, törődéssel. Mi­ként erről meggyőződhettem pél­dául Ho Si Minh varos egyik gyógyintézetében, ahol többek kö­zött a kábítószer áldozatait keze­lik. Sajnos még ma is akadnak visszatérő betegek, akik a hábo­rús években szoktak rá a kábító­szer élvezetére. Az ország északi, középső és dé­li részén egyaránt volt alkalmam fürödni a tengerben, amely szép kagylókat kínál a turistáknak, hogy ha zsáknyit szeretnének ha­zavinni ajándékként belőlük, az sem okozna számukra nehézséget. Da Nang — Vietnam harmadik nagyvárosa, amely az amerikaiak és vietnami zsoldosaik ellen vívott élethalálharcról vált annak idején számunkra ismertté — tengerpar­ti fürdőhelyén találkoztam egy feketére lakkozott fogsorú nagy­mamával, aki tizenéves unokájá­val buzgón ásott a homokban. Mi­ként az pillanatok alatt kide­rült, piciny rákokat ástak ki a tengerparti homokból, amelyeket azután kosárkába rakva vittek ha­za vagy a piacra. A magyar erős paprikánál is e- rősebbnek tűnt szamomra a viet­nami, amely a hazai ízekre emlé­keztetve csalt ki könnyeket a sze­memből. Nguyen üoung Hien, a Vietnam Tourist mindvégig velünk tartó idegenvezetője volt olyan jó hozzánk, hogy kérésünkre többször is vietnami vacsorát szolgáltatott fel. Az a pompás leves, amelyben többek között polip és rákdarab­kák is főttek, s olyan erős volt, mint a méreg, osztatlan sikert a- ratna idehaza. Jártunk Huéban, az ősi császár- városban, ahol nem is annyira a málladozó [egyik-másik része ENSZ-segéliyel újjáépülőj műem­lékek, s az Illatos (HjongJ folyón való hajókázásunk gyakorolták szerénységemre a legnagyobb ha­tást, hanem — uram bocsá’ — a hűéi fedett piac látványosságai. Kapható volt minden, ami például a vietnami szemnek-szájnak inge­re, s természetesen vietnami kala­pok is, amelyek napszúrás ellen védenek. Ho Si Minh város olyan volt, a- milyennek elképzeltem. Hatalmas és nyüzsgő forgalmú. A kínai ne­gyeden csupán átrobogtunk. Saj­náltam, mivel a látnivalókat te­kintve az élmények harmadát kí­nálta volna. Nem kell azonban a kínai negyedbe menni ahhoz, hogy a turista megszabaduljon a pénzé­től — ha már persze előzőleg nem költötte el Hanoiban, Da Nangban, Huéban vagy másutt. Itt ugyanis művészien faragott elefeántcsont figurák és agyarak, a lehéletfinom kínai porcelán „csodák“, a szá­munkra teljességgel ismeretlen déli gyümölcsök éppúgy kapha. ík, mint a gyöngyház berakású sakk­táblák s dobozok, kézi hímzésű kí­nai selymek, és szívfájdalom egy nő számára nézni is, ha nincs annyi pénz nála, hogy megvehes­se. Több mint két hetet töltött tu­ristacsoportunk Vietnamban, s hogy fájó szívvel szálltunk fel Ho Si Minh város repülőterén a bol­gár légitársaság bennünket Co­lombo (Sri Lanka fővárosa) és Abu Dhabi közbejöttével Szófiába vivő repülőgépére, abban ninGs semmi csodálnivaló. Valamennyien meg­szerettük egész életünkre ezt a gyönyörűséges országot, amelynek népe nemcsak áhította a szabad­ságot, hanem talán a földkerek­ség minden népénél nagyobb ál­dozatot hozott érte. MARTINKÖ KÁROLY uj iijwyuy v Ulánbátorban ünnepi gyű­lést tartottak a népi forra­dalom győzelmének 63. év­fordulója alkalmából, ame­lyen részt vettek az ország párt-és állami vezetői, a tár­sadalmi szervezetek képvise­lői, a néphadsereg tagjai és a fővárosi dolgozók, élükön Jumzsagijn Cedenballal, Dzsambin Batmönhhel és to­vábbi vezetőkkel. A nagygyűlésen Tümenba- jarin Ragcsa, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a mi­nisztertanács első alelnöke mondott beszédet. Értékelte a 63 éves szocialista fejlő­dés eredményeit. Megállapí­totta: Mongólia ma a szo­cialista közösség teljes jogú tagja, mindinkább szilárdítja és fejleszti barátságát és szoros együttműködését a KGST országaival. XXX Javier-Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár szovjetuniőbe- li látogatásával kapcsolat­ban interjút adott a TASZSZ tudósítójának. Nagyra érté­kelte a Szovjetuniónak a bé­ke erősítésére, a leszerelés­re és az államok közötti együttműködés bővítésére irányuló, a világszervezet­ben kifejtett erőfeszítéseit. Rámutatott, hogy a Szov­jetunióra mint az ENSZ alapító tagjára és a Bizton­sági Tanács állandó tagjára rendkívül fontos szerep há­rul a világszervezet tevé­kenységében. Az ENSZ-főtitkár a továb­biakban hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió hosszú évek során át igen aktív érdeklő- , dést tanúsított a fegyverke­zési hajsza megállításával és csökkentésével kapcsola­tos kérdéseknek, és számos fontos feladatot terjesztett elő. Javier-Pérez de Cuellar kiemelte, hogy meg kell őrizni a békét a világűrben, és hogy az erről folytatan­dó tárgyalásoknak szerinte korábban meg kell kezdőd­niük, még mielőtt a techni­ka fejlődése megelőzné a világűr felfegyverzésének megakadályozására irányuló erőfeszítéseket. Megelége­dettséggel lehet megállapí­tani, hogy az ENSZ közgyű­lés tavaly felkérte a genfi leszerelési értekezletet, kezd­jen tárgyalásokat az űrfegy­verkezés megakadályozásá­ról. Támogatta továbbá Konsztantyin Csernyenkó- nak, az SZKP KB főtitkárá­nak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének azt a javaslatát, hogy a nukleáris hatalmak kapcsolatai igazodjanak bi­zonyos -normákhoz a nuk­leáris háború megakadályo­zására. XXX John Turner, Kanada új miniszterelnöke szeptember 4-re idő előtti parlamenti választásokat írt ki. Televí­ziós sajtóértekezletén, ame­lyet a kormány ülése után tartottak, közölte továbbá, hogy felkérte az ország fő­kormányzóját, oszlassa fel a parlamentet, és írásban erő­sítse meg a választások dá­tumát. Kanadában csak jö­vőre kellett vona törvényho­zási választásokat tartani. XXX Martin Feldstein, Reagan elnök gazdasági tanácsadói testületének elnöke távozott tisztségéből, hivatalosan ál­lítólag azért, hogy mint elő: adó visszatérjen a Harvard Egyetemre. Az igazi ok azonban: egy­re élesebbek voltak az ellen­tétek közte és Reagan el­nök, valamint kormányzatá­nak tagjai között továbbá, hogy élesen kritizálta a Fe­hér Ház gazdasági és pénz­ügyi politikáját Feldstein ismételten óvott a magas állami deficit következmé­nyeitől, amely deficitet a fegyverkezési kiadások nö­vekedése okozott. A vietnamiak kedvelik a virágot A legelterjedtebb közlekedési eszköz a kerékpár.

Next

/
Thumbnails
Contents