Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-06-26 / 26. szám

ig 9

Tóth Anikó:

bAiolö

Babonák, balladák, bánatok lngoványá- ból jöttem. Lidérces álmok űztek. Füstfzű alkonyok alján pihentem néha. Gyémánt- kristályok sebezték gondolataimat. Kerestelek. Kerestelek a szivárvány mögött, a csend mélyén, a sejtések között. A szavak szikláin találtam rád. A Végtelent mérted érzékeiddel, hogy aztán verssé formáld a leegyszerűsített igazságokat. Egyensúlyoztam a jelzők és hasonlatok láncán, amíg eljutottam hozzád. Leültem egy kőre. Láttam kincseidet a felhőkre írt sorok között. Láttam fájdalmaid, félelmed, örömöd. Amikor elfáradtál, letelepedtél mellém. Nem lepődtél meg, hogy ott ülök hallgatom, és nem dühített, hogy kilestem titkaid. Már vártál.

Azóta fölénk hajolt az éj. Csillagok gyűlnek körénk. Csodálkozva bámulják szemünk ragyogásait. Ide csöppent egy mosoly is. Kergetőző kósza szelek simogatják az arcukat. Figyelj:

Ne nyújtózz, ne nyújtózz lánghegyek fölött, ellobban jelened. Forróságért, lázért, szerelemért, dacért nálam kopogtass. Árnyakra taposs. Súlyos kétségeinket ne hagyd virágozni. Nézz rám: derekam köré fényből és színekből szőtt rejtelmeket tekertem. Füledbe varázsigéket súgok. Kriksz-krakszo- kat rajzolok a levegőbe. Dalaim vérköreidben zengenek, jelentőségteljes felismerések sorakoznak homlokunkban. Az évszázados szertartások új tartalmat és formát kapnak. Lassú táncba lendülök. Egyre távolodok, így csalogatlak. Derekamról egymás után leoldódnak a rejtelmek. Csokorba szeded őket utánam. Gyéréi Gyorsul a ritmus. Vad bozót kerít rémítő tüskéivel. Érj utol, nem karmol véresrel A hagyományt nem lehet megfertőzni. Egyre förgetegesebb a tánc.

iért akartál velem találkozni? Ügy tudom, holnapra beszéltük meg a randevút.

— Beszélgetni akarok veled, csak ennyi.

— Hogyhogy csak ennyi? Nem értelek.

— Nem tudom, mit nem értesz. Az ember nem élhet szavak nélkül.

— Azt hittem, valami fontosat akarsz mondani.

— Te a beszélgetést nem tartod fontosnak? Ha gyereked lesz majd, azt is figyelmeztetni fogod, hogy csak a fontosat mondd el, kisfiam? Látom, türelmetlen vagy, pedig ahhoz, hogy az életet szépnek lássuk, sok- sok türelemre van szükségünk.

— Te mindig csak oktatsz.

— Nem. Én nem oktatni akarlak, én csak azt akarom, hogy nyugodtan elbeszélgessünk. Szükségem van arra, hogy valakivel beszéljek.

— Problémáid vannak?

— Tulajdonképpen nincsenek.

— Akkor mit akarsz? Fölöslegesen idehívtál, amikor úgyis ebben a rohanásban élek.

— Nem tudom, miért rohan mindenki, mikor a rohanásból mindig csak baleset származik. Ilyenkor egymás lelkét törik össze az emberek. Te ts miért rohansz?-r Azért, hogy másokat megelőzzek.

— és ha megtetted, mit csinálsz?

— Megpróbálom pótolni azt, amit száguldás közben nem lehet.

— Ha az autópályán száguldasz, onnan már nincs visszaút, száguldanod kell végig, különben beléd rohannak a mögötted levők, tie szerintem a leghelyesebb letérni az ilyen útról.

— Te nem Ismered Madách híres mondását: az élet küzdelem, s az élet célja a küzdér maga?

— az élet valóban küzdelem, de az élet célja nem a rohanás. A küzdés nemesebbé teszi az, embert, de a rohanás beteggé.

— Szerinted én beteg vagyok. És te, te milyen »agy?

— Én szabad vagyok.

— Valahol azt olvastam, hogy az ember csak akkor szabad, ha magányos. Te is az vagy?

— En meg valahol azt olvastam, hogy a szabadság az, ha magad választod metj a lehetőségeidet, és semmit se kényszerítenek rád. Ez a helyes. Saját magad válassz, és akkor teszel szabad.

— Engem nem tartasz szabadnak?

— Nem mert rohansz. Most már tudom,

Beleszédülnek a csillagok is. Száguldunk az időben és a térben, amíg izzani kezd a lég. Mesék állnak sorfalat utunk mentén. Lassulj, végzetes vágta, valami nagy-nagy ünnep készül itt. Öledbe zuhanok a keringőbői. Takarj be szavaiddal, védj biztos, két karoddal, ringass el, hogy megpihenjek, hogy új himnuszt zenghesek veled. Liliomlepedőbe burkolózunk, legurulunk az illat lankáin. Talpra állunk, leporoljuk a ruhánk. Komoly, ünnepélyes arccal várunk. Az erdő alatt varázslat villan; igézetében egyszerre rezdülünk, egyszerre sóhajtunk, egyszerre kacagunk. Ez a varázslat volt a jel: az ünnep megkezdődött.

És most elvihetsz magaddal.

Balázs Zsuzsa:

DIALÓGUS

mfért rohansz, hogy megelőzz másokat. Belekerültél te is a darálóba, ahogyan jó páran rajtad kívül.

— Ezt úgy mondod, mintha nem is ezen a földön, vagy legalábbis nem a huszadik században élnél. Értsd meg, ez a világ már csak ilyen. Ilyenné tettük, te mondtad, hogy nincs visszaút. Nem érted?

— Mondd, mit értsek meg? Tudom, hogy az ember születésétől fogva mohó, és mindent be akar kebelezni. De már oda jutottunk, hogy önmagát is felfalja. A minap találkoztam egy volt osztálytársnőmmel, s tudod, mit mesélt nekem? Hogy mióta anya lett, fél. Attól fél, hogy gyermekének nem lesz holnapja. Az anyaság örömet jelent és nem félelmetI

— Csúnyának látod a világot, igaz?

— Ha felülről nézed, egy nagy forró katlanhoz hasonlít, ha a legmélyéről, nyugodt kis bölcsőnek tűnik. De ahhoz, hogy a mélybe tekints, a felszínt is látnod kell. A ma embere nem ring a bölcsőben, félre akarta lökni az anyai kezet, amely békésen elringathatná, és ez az anyai kéz: a FÖLD. A legnagyobb bűn pedig az, ha a gyermeke saját anyját pusztítja el.

— Te a pusztulásról beszélsz. Nézz körül, mennyien nyüzsgünk itt.

— Ma még igen. De tudhatod-e, hogy holnap is ugyanez a kép fogad?

— Ezt valóban nem tudhatom. De örökös félelemmel nem ébredhetek fel minden reggel. Optimistának kell lenni, és bízni.

— Igaz, hogy nem lehet örökös félelemben élni, még ha ilyenné is tette az emberiség a világot, de a rohanás sem vezet semmi jóra.

— Már megint visszatértél a rohanáshoz. Mi bajod van vele?

— Nekem semmi, mert én nem rohanok, és aki nem rohan, az sajnálja a rohanót.

— Tehát csak azért akartál velem tafíil- kozni. hogy sajnálj?

— En csak arra akartalak rávezetni, hogy a nagy rohanás géppé alakítja át az em- hert. Nem érted? Gép lettél, már azt is elfelejtetted. hogy az ember beszélgetni is szokott. A családok is lassan gépezetté válVörös Péter versei:

négysoros

tovább álmodom

a felépített időt mcmdják: a fenyveseknek kék-selymes szárnya nőtt

utazásaim Marco Pólóval

napkeleti bölcsként — amott nyugtával dicsértem a napot majd — észak tündére megvendégelt a nyírfák alatt — pontban délben

kiemelés

rezdülése a nyárfa levelének

maradj meg bennem — mint ősi-örök ének

nak. Pedig a család az egyetlen hely, ahol az ember a boldogság és az öröm minden apró kis pillanatát átélheti.

— No, ebből elég. Nem elég, hogy beszélgetni hívsz, hogy oktatsz, a végén pedig még gépnek is nevezel.

— Ügy látszik, az igazság hangoztatása hazugságnak tűnik, a többször elismételt hazugság igazság lesz.

— Tudod, mi a te bajod? Hogy ilyeneket szövegelsz. Ezért is fogytak el szép lassan a barátaid.

— Miért, mit szövegelek én? A valóságon És tényleg rá kellett jönnöm arra, hogy a valóság ijesztő is lehet. Ilyen vagyok, érted, és nem is akarok másmilyen lenni. Sok minden voltam már életemben, de önmagam még soha. Azt hiftem, mások jobbak, mint én vagyok. Követtem őket, anélkül, hogy értelmet láttam volna benne. Iskoláséveim alatt jókat hülyültem a többiekkel, és nem érlettem, miért csináljuk. Ha a barátaim szidtak valakit, én is szidtam, anélkül, hogy megkérdeztem volna, miért. Még azokat is megtagadtam, akiket szerettem, csak azért, hogy közéjük tartozzam, és ne legyek egyedül.

— No csak mondd, hallgatlak.

— Ilyen barátokra ma már nincs szükségem. S te mégis a szememre veted telt gúnnyal, hogy beszélgetni akarok veled? Csakhogy fájdalmat okozz? gőzölhetem veled, hogy az nem sikerült,, mert az ilyen barátságok elvesztése nem tud fájni. Csak azt akartam, hogy kimozdítsalak nagy rohanásodból. Azt akartam, hogy egy kicsit élj, mozogj. Nem akartalak megváltoztatni, és a saját képemre faragni téged, én csak annyit akartam, hogy egészségesen élj. De úgy látom-, nincs rá szükséged. Ne félj, ezen túl még az ilyen beszélgetésektől is megkíméllek.

—* Most hová mégy?

— Miért jöttél utánam?

— Kérni akarok tőled valamit.

— Mondtam már, hogy a jövőben megkíméllek az ilyen találkozásoktól. Megígérhetem neked.

— Ne ezt ígérd meg, hanem az ellenkezőjét.

— Ezt most komolyan mondod, vagy csak ugratsz?

— Komolyan. A valóság ez. És ugye, milyen ijesztő?

— Nem. Ez a valóság inkább meglepő, mint ijesztő. De minden meglepetésben van valami csodálatos .»»

Ravasz József:

Tűnő gyermekkorom álmai

A kis rajkók magasra felrúgták a labdát,

majd a gödrök összetört üvegei közé esett. Mocskos arcukkal futottak utána.

A lányok csapzott hajában piros pántlika volt.

Összegyűrt színe

már rég nem védte őket a babonáktól.

Leültem.

Lábamat átfogtam, s magamhoz húztam.

Fejemet a térdemre helyeztem, s behúnytam a szemem.

Hirtelen megjelent az én régi világom:

A cigányszekéren a rongyok köti egy csúf vénasszony ült.

Egy rossz kabátért piros kövü gyűrűt

kaptam,

Elszaladtam

s másnap egy feketeszemü lánynak adtam. Azóta is a cigány szekeret várom, de már többé nem jön.

Minden fehér lett.

Az ekhós szekerek lovainak nógatása is elcsitult.

Egyre távolodtam a múlttól.

Hirtelen egy repülőgép búgott el. Felébredtem s egy cigánygyerek egy koronát kért tőlem.

Ei libris: Beküldött próbálkozásai közül a nyári hónapokban néhányat közlünk. Várjuk újabb jelentkezését.

Toll és papír: Verse megrendítő, őszinte vallomás, kár, hogy elsősorban terjedelmi okokból nem közölhetjük.

Sz. J.: Három verse közül az Álmodnak a fák című tetszett. A másik két költemény elsősorban nyelvi-stilisztikai szempontból gyengébb. Tanuljon, próbálkozzék tovább, s idővel jelentkezzék.

Ricsi: „Egy kérdésem van: Már nem divat a rímes vers?“ — kérdi levele végén. A vers értékét nem rímes vagy rímtelen formája határozza meg. Ha figyelemmel követi az irodalmi lapokat vagy a sajtótermékek' irodalmi rovalait, megállapíthatja, hogy a rímes versek és a kötetlenebb formában irt költemények jól megférhetnek egymás mellett, ha awa érdemesek. Ezt a szerkesz- 1 tési elvet követjük rovatunk hasábjain is. Próbálkozásai közül a Szerelem és az Álom című tetszett. Idővel jelentkezzék.

P. E.: Versei kiforratlanok, kezdetlegesek. A két legjobb a Pacsirta és a Fölébredt tavasz, de ezek sem érik el a közölhetőség szintjét. A Farsang korszerűtlen, inkább rigmus, mint vers. A Paprika című verse is inkább tanmese. Tanuljon, tájékozódjék és később jelentkezzék.

A kiváncsi: Történetét jól megírta, bár kissé tanmeseszerű az írás. Témájánál, hangvételénél fogva inkább a Tábortűz vagy az Űj Szó gyermekrovata közölhetné, esetleg ott próbálkozzék.

B. P.: Elbeszélésének határozottan jól tett az átdolgozás, tömörebb lett, a fölösleges dolgok kimaradtak. Rövidesen közöljük, várjuk újabb írásait.

R. !•: Legutóbb küldött verseiből néhányat közlünk. A tömörítés, a lényegre való törekvés, a szelektálás szándéka már most is megmutatkozik verseiben. Leveleiből különben már nyugodtan elmaradhat a bemutatkozás, ismerjük, és számontartjuk.

FO Találkozás: Írása biztató próbálkozás. Van íráskészsége, párbeszédei, leírásai sikerültek. A jellemábrázolás és főleg a szerkesztés terén kell viszont még sokat tanulnia, Idővel küldjón újabb írásokat.

P. K.: Újabb portréiból alkalomadtán közlünk. Tájképei is teszetttek, küldjön újabbakat.

Sz. K.: Verseiben egy-egy szép sor váltakozik kiforratlan sorokkal, képzavarokkal és banalitásokkal. Pl.: „Csupa abszurd, nehéz lecke az élet. S ha elvérzel Is, ragaszkodj életed emlékéhez!“

Kamasz: Három újabb verse közül — modoros címe ellenére — a Haldokló gyönyör tetszett, később esetleg közlésre kerülhet, jelentkezzék, de most már teljes címmel!

K. A.: Sajnos, nem egyezik a véleményünk, barátai valószínűleg más szempontok szerint értékelik az Írásait. Leveléből idézünk: „Szeretek költeni verseket, regényeket írni írtam már sokat, csak nincs aki elolvassa, vagyis lenne, csak nincs aki ugyanolyan olvasná, amilyen én.“ Ezen mi sem segíthetünk.

F. B.: Versei nagyon gyengék, kezdetlegesek. Fantasztikus regényének közlésére egyelőre nem vállalkozunk.

Többeknek: Kérjük kedves olvasóink és munkatársaink türelmét, több hozzánk érkezett levélre és küldeményre anyagtorló- dés miatt csak júliusi rovatunkban válaszolhatunk.

A