Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-06-19 / 25. szám

új ifjúság 8 » A SZISZ és a CSSZBSZ iskolai szer­vezetének összefogásával az idei tanév elején rádiókor alakult az Ipolysági (Sahyj Magyar Tanítási Nyelvű Gimná­ziumban. A tagok nem rádióamatőrök, ezért kíváncsiak voltunk, mivel foglal­koznak. Erre és néhány további kérdé­sünkre válaszolt a kör ifjúsági vezető­je, SZL1ACKY MONIKA. — Rádiókörünk tulajdonképpen szer­kesztőség, olyan közösség, amely mű­sorokat állít össze, és sugároz az Isko­lai rádióban. A műsor az összes tante­remben hal/iató. A rádiókor diák szer­kesztőkből, riporterekből, bemondókból és műsorvezetőkből áll, s valamennyien elsősök vagyunk. Én leggyakrabban mű­sorvezetőként szerepelek az adásokba 1. f—■ Milyen gyakran jelentkezik ez az iskolarádió? >— Hetente egyszer közvetítjük adá­sunkat, de alkalmanként ünnepi műsort is sugározunk. A nőnapon például a ta­nárnőket, a pedagógusnapon pedig az egész tantestületet köszöntöttük verses- -zenés összeállítással. Mindkét műso­runk sikert aratott, és nagy visszhang-- ja volt, aminek igen örültünk, i— Miből állnak ezek a műsorok? ■— A műsorvezető mindjárt az elején röviden ismerteti, hogy mit hallanak majd a műsorban. Ezután szokott kö­vetkezni a heti krónika, amelynek ke­retében beszámolunk az iskolában zaj­lott kulturális, sport- és egyéb jellegű eseményekről. A heti krónikát helyszí­ni hangfelvételekkel is tarkítani szok­tuk. így többek között közvetítettünk hangképeket a negyedikesek szalagava­Rádiósok tójáról, az iskolai magyar és orosz sza­valóversenyről A hírösszefoglaló a leg­frissebb bel- és külpolitikai híreket tar­talmazza, valamint az iskolában tevé­kenykedő társadalmi szervezetek közle­ményeit. Ezután minden héten „Idősze­rű beszélgetés“ címmel hangszalagra rögzített interjút közvetítünk. Megszólal­tatjuk a tanári kar egyes tagjait és az iskolai tömegszervezetek tisztségvise­lőit. Műsorunkat zenés köszöntővel zár­juk. Minden alkalommal azt a tanárt és azt a diákot köszöntjük az iskola nyil­vánossága előtt, akik az eltelt hét fo­lyamán munkájukkal, eredményeikkel rászolgáltak erre. — Milyen a műsorok visszhangja? — Szerénytelenség nélkül elmondha­tom, hogy tetszenek mind a tanárok­nak, mind a diáktársainknak. Különö­sen a heti krónikában elhangzó riport­jaink, az időszerű beszélgetések és a zenés köszöntő tartozik a kedvelt mű­sorszámok közé. A riportok közkedvelt­ségét annak tulajdonítom, hogy több ügyes és szemfüles riporterünk van. Közülük is kiemelkedik Urbán Zsuzsa, ő a legjobb. Magabiztos, ügyesen kér­dez és sohasem bakizik, tehát nem vé­ti el a mondanivalóját. — Befejezésül szólj a műsorok ké­szítőiről is. — Mint már említettem, valameny- nyien elsősök vagyunk, és lányok. Dol­gozik a rádiőkörben Semetke Andrea is, a SZISZ iskolai szervezetének nem­rég megválasztott elnöke. Általa tehát jó a kapcsolatunk a SZISZ-szel. Min­den SZISZ-rendezvénybe mi, „rádiósok“ is bekapcsolódunk, propagáljuk azokat. Lelkes munkatársak Oravecz Hajnalka, Balázs Andrea, Styasztny Amália, Mu- ladi Márta, Agárdy Katalin, Kovács Jú­lia és Mestra Ildikó, akik szinte min­den szerepkörben jól megállják a he­lyüket. Talán ennek is köszönhető, hogy amikor a tantermek hangszóróiban fel­hangzik az iskolai rádióközpont szig­nálja, elcsendesednek az osztályok, és minden kedves hallgatónk, vagyis a diáktársak figyelemmel kísérik műso­runkat. Sági Tóth Tibor A nagykürtös! (Veik? Krtíá) járás egyik legnagyobb és legújabb mű­velődési háza Lukanényében (Ne- nince) található. Z-akcióban, több mint 10 millió korona költségvetéssel épült fel, és 1981-ben adták át rendeltetésé­nek. A művelődési otthon veztője Hí­ves Györgyné. Több mint egy évtizedes pedagógusi .pályafutását cserélte fel a népművelői hivatással. — Nem bánta meg a cserét? — kér­dezem a volt szlovák-történelem szakos pedagógustól. — Nem tagadom, részben kényszer- megoldásként vállaltam el 1982 augusz­tusában a művelődési otthon vezetését, de nem bántam meg döntésemet, hiszen itt is emberekkel, túlnyomórészt fiata­lokkal dolgozom. Érdekes, sokszínű munka végzésére van módom — mond­ja őszinte meggyőződéssel Híves György­né. —■ Milyen rendezvények voltak az el­múlt Időszakban? — Ha megengedi, az „elmúlt idősza­kot“ népművelői munkám kezdetétől számítom... A csupa fiatalokból verbu­válódott színjátszó csoportunkkal há­rom színdarabot is bemutattunk. Közvet­len munkatársnőm, Balko Zsófia nép­művelő nevéhez fűződik a színdarabok betanítása. Éveken át a SZISZ-szerve- zet elnöke volt, s most pedig a szintén fiatalokból álló 16 tagú népi tánccso­portunkat vezeti. Tavaly ősszel mi ad­tunk otthont a Madách Imre életéről és munkásságáról folyó járási vetélkedő­nek, amelybe mi, „hazaiak“ is benevez­„Mindig számíthatunk a fiatalokra“ tünk egy csupa SZISZ-tagból álló csa­pattal. Mindig számíthatunk a fiatalok­ra, és nagyon jó együtt dolgozni velük, Úgyis mondhatnám, kezünk ügyében vannak, hiszen a művelődési házban jönnek össze hetente kétszer a klubta­lálkozójukra. No de kissé eltávolodtam a kérdéstől. Munkatervünkben fontos helyet kaptak az előadások. Az ateista nevelést szolgáló előadások megtartá­sára legtöbbször Híves György mérnö­köt és Mitacz Károly pedagógust kér­jük fel, a jogi témákkal foglalkozó elő­adásokat a Fabian jogász házaspár vál­lalja. Szívesen látjuk a művelődési ott­honban a vendégszereplő együtteseket, csoportokat. A MATESZ komáromi (Ko- márno) társulata évenként négyszer-öt- ször is ellátogat hozzánk. Tavaly a pre- Sovi PULS Ukrán Népi Táncegyüttesen kívül a CSEMADOK lévai (Levice) szer­vezetének színjátszó csoportja is bemu­tatkozott színpadunkon. — Mit mutat az idei év első negye­dének mérlege? — Nálunk rendezték meg a felnőtt vers- és prózamondók járási versenyét, amelyen falunkat hárman képviselték. Szabó Anna a prózamondók V. kategó­riájának a győztese lett. A művelődési otthon kisszínpada „A békéért — az életért“ című összeállítással benevezett a kisszínpadok járási versenyébe, és harmadik helyen végzett. A műsorban kivétel nélkül fiatalok, az ifjúsági szer­vezet tagjai szerepeltek nagy lelkese­déssel. Újra és jóleső érzéssel mondom, mindig lehet számítani rájuk. Kép és szöveg: Bodzsár Gyula Könyvújdonság Válogatás Bél Mátyástól 40 ÉVE TÖRTÉNT Franciaország Lidicéje Születésének háromszázadik évfordu­lója alkalmából márciusban emlé­keztünk meg Bél Mátyásról, akit a szlovák és a magyar nemzet egy­aránt és joggal a maga fiának tekin­ti. Az oüovái hentesmester és a ma­gyar anya gyermeke messze megelőz­te korát, és sok területen alkotott maradandó értékű munkát. Evangé­likus lelkész és történetíró, földrajz­tudós és teológus, néprajzkutató és mezőgazdasági szakember, tanár és tágabb értelemben vett pedagógus, kora kiemelkedő tudósa, négy nyel­ven beszélő és alkotó polihisztor volt. Sőt, a hazai újságírás is úttörőjének tekinti. Müveinek még a felsorolása is ki­tenne néhány oldalt. Közülük talán a legjelentősebb a két évtizedes elő­készítő munka után megírt és máig is forrásértékű sorozat, a Notitia Hungáriáé novan historico-geographi- ca (Az újabbkori Magyarország törté­neti-földrajzi leírása) volt. A roppant vállalkozásból négy kötet készült el, az ötödiknél halála miatt félbesza­kadt a munka. Bél Mátyás foglalkozott még töb­bek között mezőgazdasággal, iskolai tantervek korszerűsítésével, nyelvro­konságunkkal, rovásírással is. Nyom­tatásban megjelent művei mellett még rengeteg kézirat maradt utána. S már a közelmúltban az évforduló kapcsán elég sokat foglalkoztunk ve­le, az az igazság, hogy felbecsülhe­tetlen értékű munkáit a legavatottabb szakmabelieken kívül alig ismeri va­laki. Nem is ismerheti, mert nem je­lentek meg fordításban (Bél főleg la­tinul írt), a korszerű szerkesztői gya­korlat szempontjai szerint. Ezt az űrt tölti most ki a Szépiro­dalmi Könyvkiadó Magyar ritkaságok sorozatában megjelent remek, élet­művének sokrétűségét hűen tükröző válogatás Hungáriából Magyarország felé címmel. A szövegek fordítása — nagyszerű fordítása — Déri Ba­lázstól, Donáth Reginától és a vá­logatást végző Tárnái Andortól szár­mazik. A kiadói ajánlásban többek között ezzel indokolják a válogatás megje­lenését: „A Bél Mátyás gazdag élet­művéből kiválogatott szemelvények azt a magyarországi — közép- és ke­let-európai — polihisztor tudóst is­mertetik meg a mai olvasóval, aki munkáival a XVIII. század feudális Hungáriáját örökítette meg, és aki­nek életművéből már kiolvasható a polgári törekvéseket sürgető, felvilá­gosodás korszakát előkészítő Magyar- ország körvonala.“ Bél Mátyás köztudomásúan felvilá­gosult elme volt. Latin nyelvű heti­lapjában a Nova Posoniensiában, amely az egyik első hazai sajtóter­mék volt, némelykor szerét ejtette, hogy állást foglaljon a politikai hí­rekkel kapcsolatban. Így például egy holsteini közlemény ürügyén elítélte a jobbágyok elnyomását. A kötetbe Bél Mátyás latin és né­met nyelvtanából kerültek be rész­letek, továbbá a Tanulmányok a régi hun-szkíta irodalomból című munká­ja, amely bizonyára számot tarthat az irodalomkutatók érdeklődésére. Természetesen szemelvények találha­tók a könyvben legnagyobb művéből, a Notitiából is — ez a leghosszabb rész — s még néhány olyan írásból, amelyek kézzelfoghatóan mutatják, hogy mennyi mindennel foglalkozott tudományos megalapozottsággal, s nem hiába tartja a szlovák és a ma­gyar tudományos élet egy:'< leg­kiemelkedőbb személyiségének. FARAH VALÉRIA Hamarosan megemlékezünk a Szlo­vák Nemzeti Felkelés kitörésének, és alig egy év múlva hazánk felszaba­dításának 40. évfordulójáról. A fa­siszta megszállók gaztettei még most, negyven év távlatából is fájó emlé­keket ébresztenek, de annál inkább szólni kell róluk, mert a fasizmus el­len harcolni mindig és mindenütt időszerű. Hazánk fasiszta megszállásának egyik legborzalmasabb eseménye Li­dice felégetése és a védtelen polgári lakosság lemészárlása volt. A fasisz­ta gazság azonban nemcsak időben, hanem térben sem ismert határokat, ezt bizonyítja a franciaországi Ora- dour sur Glane esete, amelyet a tör­ténelemkönyvekben is Franciaország Lidicéjeként emlegetnek. Oradour-t ugyanazok a fasiszták perzselték fel, Oradour-ban ugyanazok az emberi mivoltukból ktvetkezőzött nácik ren­deztek vérfürdőt, mint nálunk Lidicé- ben, Klakban vagy Ostr? Grófiban. Június 10-én múlt negyven éve, hogy megtörtént az oradour-i vérfür­dő, amelyet a kevés túlélő szemtanú így írt le okulásul a későbbi nemze­dékeknek: „Június 10-én kora délután egy SS- egység behatolt Oradour-ba. Valószí­nűleg a „Das Reich“ hadosztályhoz tartoztak. Körülvették a falut, és ki­adták a parancsot, hogy a lakosság gyűljön össze a főtéren. Közölték, hogy egy feljelentés szerint a falu­ban robbanóanyag van elrejtve, ezért házkutatást fognak tartani, a lakoso­kat pedig igazoltatják. Felszólították a férfiakat, álljanak csoportokba. Egy-egy csűrbe zárták őket. Az asszo­nyokat és a gyermekeket a templom­ba vitték, s rájuk zárták az ajtókat. Ezután felgyújtották a falu házait.“ Hogy a templomban mi történt, ar­ról csak egyetlen asszony tanúvallo­mása szól, egyedül ő tudott megme­nekülni. A katonák a templom áldoztató- rácsára egy ládát helyeztek. Ebből lángoló kanócok pattantak ki, füst­jük egy pillanat alatt fojtóvá tette a levegőt. Aztán belőttek a templom ablakain, később újra behatoltak, hogy géppisztolyaik tüzéve! végezze­nek a még életben maradottakkal, ugyanekkor a templom padlójára gyú­lékony folyadékot öntöttek. A túlélő asszonynak sikerült felkúsznia a templom ablakára és kimásznia raj­ta. Egy katona rálőtt, súlyosan meg is sebesítette. Csak annak köszönheti életét, hogy holtnak tettette magát. Este és másnap reggel a szomszé­dos tanyák lakói, akik megpróbáltak bejutni a faluba, vagy a géppiszto­lyok tüzének estek áldozatául, vagy kénytelenek voltak meghátrálni a fa­lu minden kijáratát őrző németek elől. Vasárnap délután egyeseknek mégis sikerült behatolniuk a romok közé. ök mondták el, hogy a temp­lom telis-tele volt összeaszalódott és elszenesedett asszony- és gyermek­hullákkal. Egy szemtanú a templom bejáratánál álló holttestet látott; egy anya volt, karján gyermekével. A következő éjszaka a németek visszamentek, és eltüntették ezeket a nyomokat, sebtében eltemették a hullákat. A fasiszta pribékek borzal­mas dolgokat művelhettek, ha még a németekkel való kollaboráló vichyi francia kormány limoges-i prefektu­sa is ezeket írta miniszterelnökéhez címzett Jelentésében: „Hétfőn szemé­lyesen felkerestem Gleiniger táborno­kot, hogy tiltakozzam az Ilyen meg- torlási módszerek ellen, amelyek el­lentétben állnak a hadijoggal, s ame­lyek szörnyűséges volta megdöbbe­nést keltett az egész kerületben .. .* A négy súrűn gépelt oldal minden mondata vádolt, pedig a németekkel együttműködő francia kormány tiszt­viselője írta. De a hitlerista hordák szörnyű tette láttán minden bizony­nyal megszólalt a lelkiismeret. Erre vallanak ezek a sorok: „Június 13-án, kedden kaptam engedélyt az utazás­ra, és Rastouil Öméltósága, Limoges püspöke kíséretében a helyszínre mentem, ahol is számot vethettem a jelentett tények valóságával. A részben romokban heverő temp­lomban még ott voltak az elszenese­dett gyermekhullák maradványai (mint például egy gyermekláb pa­pucsban), a csontok összekeveredtek a fahamuval. A föld tele volt löve­dékek hüvelyeivel, STKAM gyártási jel volt rajtuk, és a templom falain is számos golyónyomot láttam ember­magasságban. A templom mögött a föld frissen volt ásva, a német csapatok ide te­mették el az asszonyok és gyerme­kek tetemének maradványait. Odébb félig elégett gyermekruhákat halmoz­tak fel. Azon a helyen, ahol a falu csűrje! állottak, egymásra halmozott, teljesen elszenesedett emberi testek a legszörnyűbb tömegsír látványát szolgáltatták.“ A leírás félelmetesen emlékeztet Tokajik, Klak, Lidice, Le2áky és a nálunk felégetett többi község sorsé­ra. Ebből is látszik, hogy a fasizmus sehol és semmikor sem válogat a módszerekben, és éppen ezért nem­zetközi összefogással kell ellene har­colni most és mindig. BlRÖ MARIA I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents