Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-06-12 / 24. szám
f új ifjúság 6 TÉNYEK AZ OLIMPIÁÉI« AKNAMUNKÁRÓL A Chicago Tribune napilap április 29-1 számában terjedelmes riportot közölt az olimpiai játékok megtorpedózására készülő szervezetek tevékenységéről. Az újságíró egyetlen mondatott tartott szükségesnek külön Is „kiugratni“ Eugene Vosselernek — e szervezetek egyik Irányítójának — mondandójából. Ez a mondat válasz arra. kiket kívánnak az olimpia Idejére Los Angelesbe felvonultatni: olyanokat, „akik közül sokan harcoltak Magyarországon, Csehszlovákiában és Afganisztánban“. Ez volt az eddigi legnyíltabb beismerése annak, hogy ezek a szervezetek antikommunlsta terroristák gyülekezőhelyévé kívánták tenni az olimpiát. Az antikommunlsta csoportok e tevékenysége csak egy volt a jelek közül, amelyek beárnyékolták az olimpiát. (Az újabb kori olimpiák története beszédes bizonyítékkal szolgál arra, mire lehet képes a terroristák akárcsak kicsiny csoportja is.) David Balslgernek, a „Tiltsuk el a szovjeteket“ nevű, ollmplaellenes koalíció képviselőjének a The Washington Post áp. riiis 4-1 számában megjelent nyilatkozata szerint a Szovjetunió és a szocialista országok sportolói ellen létrehozott koalíciós alakulatnak 155 párt vagy csoport a tagja. Ezek közé nem csupán szélsőjobboldalt, emlgránsszerve- zetek tartoznak, hanem amerikai ultrakonzervatív csoportosulások is: Ilyenek a Konzervatív Bizottság és az Amerikai Konzervatív Unió. A koalíció székházából, az Esztországházból, a West 24. utcából szerteágazó tevékenységet Irányítottak. Az AP és az UP1 márciusi és áprilisi tudósításai szerint Balsíger és muhkatársai azt állították, hogy ott 15—20 ezer személy mozgósítására készültek fel, és arra, hogy félmillió brosúrát osztanak szét a szocialista országok sportolói között. A The Washington Posttal közölték, hogy tevékenységük biztosítására sok helyiségük van a Los Angeles-i övezetben, és munkába állítottak olyan propagandistákat, a- kik „a szovjet tömb minden nyelvét“ beszélik, és akiknek feladata, hogy a sportolókat valamilyen módon rábírják arra: ne térjenek visz sza hazájukba. A Register című lap április 26-1 számában Balsíger így nyilatkozott: „A szervezet embereivel és a velük szimpatizálókkal sikerült beépülni a Los Angeles-1 olimpia szervező bizottságába ... És a koalíció tagjai ott vannak legalább két helyi, az olimpiai tevékenységet segítő önkéntes csoportban.“ Ugyanabban a lapszámban Balsíger arra a kérdésre, hogy a szocialista országok elleni tevékenységnek melyek a céljai, ezt felelte: „Csak sikert arathatunk. Ha nem Jönnek, elértük célunkat. Ha Jönnek, várni fogjuk őke*... Ha egyszer nem voltunk képesek a távoltartásukra, akkor legalább megnehezítjük az életüket.“ A Register és a Chicago Tribune részletezi megismert terveiket. Eszerint a verseny színhelye, a szálláshelyek és a Grúzia hajó (szovjet szálláshely — a szerk. megj.) közelében vörös-fehér-kék megafonos tüntetők csoportjait vonultatják fel. akik hat nyelven bömbölik üzeneteiket. Továb bá: a sportolók menetvonalán óriási pl inát ■ kát állítanak, a stadionok fölött pedig repülőgépek húzzák majd a propagandafelhívásukat. A kormányzat szóvivői az elmúlt hetekben sok kérdést kaptak arról, mit kívánnak tenni a sportversenyek normális légkörét veszélyeztető „antikommunlsta cirkusz“ ügyében. A külügyminisztérium tagadta, hogy e szervezetek tevékenységét állami szervek „irányítják vagy pénzelik“. Ugyanakkor Tony Mazeika, az olim- ptaellenes szervezetek szóvivője a The Washington Post szerint közölte: március 17-én a Los Angeles-1 Ambassador Szállodában az olimpiaellenes koalíció képviselői találkoztak Elliot Abrams külügyminiszter-helyettessel. David Flnzer lelkész, a szervezet washingtoni megbízottja közölte: biztosították őket a „külügyminisztérium nem hivatalos rokonszenvéről“. A külügyminisztérium hivatalos álláspontját megfogalmazva, s az olimpiaellenes tevékenységgel kapcsolatos szovjet panaszokra felelve, John Hughes minisztériumi szóvivő az említett ü;- ság április lb-l száma szerint a többi közt kijelentette: „Nem tehetünk semmit, nem lehet elnémítani egy csoportot, amíg tevékenysége törvényes, és az Egyesült Államok Jogrendszerének keretei között marad.“ A Chicago Daily News szerint ,,a kormányzat visszautasította azt a Reagan-kormányzathoz intézett szovjet kérést, hogy Ítélje el a csoport tevékenységét, s hogy jelentse ki, nem nyújt e tevékenységhez segítséget... Edward Derwinskl, a képviselőház volt chicagói tagja, a külügyminisztérium jelenlegi olimpiaügyi jogtanácsosa kijelentette: „Bármiképp erőltetem a fantáziámat, nem tudom elképzelni, hogy a szovjeteknek joguk lenne azt kérni tőlünk, ítéljünk el bármilyen csoportot, amelynek joga van nézeteinek szabad hangoztatására... Ez egy szabad ország.“ Ez volt az az álláspont, amiről a The Washington Post vasárnapi számában Thomas Boswell ezt írta: „Ostobaság... Egy nagy nemzet nem küldi el sportolóit olyan környezetbe, ahol azok ellenfelük célpontjai és ellenfelük propagandistáinak túszai. Mindez megalázó, és szovjet részről a sértéseket éppoly kevéssé kedvelik, mint ml magunk.“ EZÜSTÉREM VISZONTAGSÁGOKKAL Görcs Sándor jh, lig egy évvel ezelőtt írtam a felső- patonyi (Horné Potőri) sportegyesület testépítő szakosztályának szárnypróbálgatásairól. Azóta már erőteljesen szárnyra kapott a sportág e kis csallóközi faluban, és a kitartó igyekezetnek a közelmúltban megszületett az első országra szóló eredménye: Görcs Sándor, a szakosztály mindössze tizenhét éves versenyzője a szlovákiai bajnokság serdülők kategóriájában a 174 centiméterig terjedő csoportban ezüstérmet nyert. Az ember azt hinné, hogy ekkora siker után a szereplők háza táján minden a legnagyobb rendben van. Egy panaszos levél, amelyet §klud Tibortól, a sportág meghonosításának értelmi szerzőjétől és lelkes szervezőjétől, illetve edzőjétől kaptam, ennek éppen az ellenkezőjéről győzött meg. Ebben leírta, hogy jóformán magukra vannak hagyatva, a sportegyesület nem törődik velük, költségeiket a saját zsebükből fizetik. Ezek a keserű sorok elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy utánajárjak a dolgoknak. — A téli felkészülést a lehető legjobban hajtottuk végre — mondja Sklud Tibor, aki minden Idejét és lassan már pénzét is a szakosztály fejlesztésére fordítja. Közben volt egy kis kellemetlen közjáték a szakosztályban. Rigó Palinak, az alig tizenöt éves versenyzőnknek, akit a szakemberek is nagy tehetségnek kiáltottak ki, kissé fejébe szállt a dicsőség, és leállt. Elfelejtette, hogy ami tegnap még elég volt, holnap már kevés. Mivel sportolóhoz nem méltó módon viselkedett, kénytelenek voltunk tőle megválni. Talán jó is volt valamire ez a Rigó-ügy, mert a többiek még nagyobb szorgalommal folytatták a munkát. Főleg Görcs Sanyival foglalkoztunk sokat, mert láttam, hogy van értelme. A jelek szerint valóban volt. Görcs Sanyi márciusban harmadik lett korosztálya kerületi bajnokságán a 174 centiméteren aluliak kategóriájában. Majd a hátralevő napokban még többet beleadott, és április elején IJpchovban Szlovákia bajnokságán ezüstérmet nyert. A Csehszlovák bajnokságon Prágában némi bírói „segédlettel“ alacsony pontszámot kapott, és „csak“ hetedik lett. Pedig az erőgyakorlatban messze a legjobb volt, 125 kilót nyomott ki fekve. Még így is a sportág nagy reménysége, mert ezeket a sikereket mindössze egyévi felkészülés után érte el. Ezenkívül a csehszlovák bajnokságban előtte végzett versenyzők jövőre „kiöregednek“ e korcsoportból, tehát aligha lesz számottevőbb ellenfele. Ez a klrályfiakarcsai (Kráfovské Kra- Cany) fiú ráadásul rendkívül szorgalmas, szerény és kitartó, s ha így folytatja, még sokra viheti. Persze ehhez némi támogatásra lenne szükség. Sajnos, ahogy Sklud Tibor mondja, az egyesülettől az utóbbi időben nem sok támogatást kapnak. — Az útiköltségeket a saját zsebünkből fedeztük — mondja. — Egyelőre csak ígérgetéseket kaptunk, hogy megfizetik a menetjegyeket és számlákat. A saját pénzemből vettem erősítőket és egyéb felszerelést. Fanatikusnak tartanak, de nem neheztelek érte. Kérdem, meddig lehet ezt így csinálni? Az öntözőcsoportban is keményen dolgozok hajnaltól estig, nem kapok semmilyen kedvezményt. A sportegyesület vezetősége egy kicsit jobban is viszonyulhatna hozzánk. Elvégre országos hírnevet szereztünk a községnek, és ez nem kis dolog. Remélem» hogy az utóbbi eredmények egy kicsit felnyitják a sportvezetők szemét, és jobb belátásra bírják őket. A teljesség kedvéért ^ meg kell említeni, hogy Szlovákia bajnokságán Tibor is rajthoz állt, és a 8. helyen végzett, s közben a junior kategóriában a legjobbnak bizonyult. Bámulatos ennek a huszonegy éves fiúnak a kitartása, önműveléssel sajátította el a sportág rejtelmeit, és most meglehetősen sikerrek edzi a lelkes gárdát. Már hosszabb ideje készül edzői tanfolyamra, sajnos, eddig egyszer sem sorolták be. Azt reméli, hogy katonai szolgálatát valamelyik Duklában töltheti, és tovább folytathatja a felkészülést, s közben képezheti magát. Mert később is szívesen foglalkozna szülőfalujában e sportággal, amellyel egyszer s mindenkorra eljegyezte magát. Csak egy kis megértésre találna. PALAGYI LAJOS A szerző felvételei Sklud Tibor Győzelem > de milyen áron .r-s i.11 ■ .w. ■ ■ -7 — A világszerte ismert 43 éves japán hegymászó, Naomi Uemura ez év február 12-én újabb nagyszerű sikert aratott — tplen egymaga megmászta Észak- Amerika legmagasabb hegycsúcsát, a 6194 méter magas Moun McKinleyt, de ezért a győzelemért életével fizetett. „Fenn vagyok a csúcson, Indulok vissza“ — jelentette társainak, akik az utolsó alaptáborban vártak rá. Ezek voltak utolsó szavai, Uemura többé nem adott életjelt magáról, hiába próbáltak vele összeköttetést teremteni. Az expedíció többi tagja az eredménytelen próbálkozások után, türelmüket vesztve, segítséget hívtak. A felderítő útra küldött repülőgép pilótája február 16-án felfedezte Uemura alakját, amint éppen egy 5000 méter magasságban lévő meredek hegyoldalon ereszkedett alá. Ezután az amúgy is barátságtalan Idő viharosra fordult, a hőmérő higanyszála mínusz huszonöt fokra süllyedt. Üjabb segítséget kellett hívni, a tokiói Meiji Egyetemről egy alpinistacsoport repült Alaszkába, hogy az eltűnt Uemura után kutasson. Az eredmény lehangoló volt: megtalálták Uemura hálózsákját, a szerencsétlen hegymászót viszont nem. Naomi Uemura arról volt híres, hogy a nagy célokat mindig egyedül érte el. Mögmászta a Mount Everestet és a Kilimandzsárót, legyőzte a Mount Blanpot és az Aconcaguát. De nemcsak a hegymászásban törekedett rekordteljesítményekre. 1978-ban egy kutyákkal vontatott szánon megjárta az Északi-sarkot, majd egy Indiáncsónakon 6400 kilométert utazott az Amazonas veszélyes vizén. Igaz, mindezek nem voltak az emberiség számára új, Ismeretlen utak, 'de Uemura előtt még soha senkinek sem sikerült egyedül elérnie ezeket a célokat. Egyedülálló teljesítményeket nyújtott ez a japán sportoló, bebizonyítva, mire képes az ember. De vajon a testi és lelki képességek felmérése, a mind nagyobb megpróbáltatások, a szinte határtalan megerőltetések nem váltak-e Uemuránál az élet értelmetlen kockáztatásává? Egyedül, csakis saját magára utalva, eltaszítva magától a társ vagy társak segélynyújtásának esetleges lehetőségét. Szovjet tudósok kiváncsiak voltak, mennyi megpróbáltatást képes az ember elviselni a sivatagban. Hetekig éltek a tűzó naptól, vízhiánytól és egyéb megpróbáltatásoktól szenvedve a homoktenger elviselhetetlen feltételei között. Hazatérve mindannyian bevallották, csakis annak köszönhetik életüket, hogy többen voltak, egyedül nem bírták volna elviselni az emberfölötti szenvedést. Sajnos, Naoml Uemura nem az első áldozata az óriáshegységeknek. Amikor honfitársa, Yasou Kató 1982 végén tétidőben a Mount Everest megmászása közben lelte halálát, Japánban egyre több kritikus véleménye hangzott el a hegymászók címére. Figyelembe véve az alpinizmus megnövekvő igényességét, egyrészt nem tartották kielégítőnek a hegymászók felszerelését, másrészt pedig a felületes felkészülésüket támadták. Általában csak a győztesekről van szó, azokról, akik feljutva a hegycsúcsra, boldogan mosolyognak, és győzelmüket ünnepük. De ki veszi észre az áldozatokat? (kg) Kozmetikázás Csitté Biszvasz, az indiai Helar Aasar cf- tnű sportláp szerkesztője, aki részt vett az 1980-as moszkvai olimpián, a közelmúltban az 1984-es ötkarikás játékok színhelyén tett látogatást. Tapasztalatairól a Sport a Szovjetunióban című folyóirat hasábjain számolt be. Biszvasz azon a véleményen van, hogy az 1980-as olimpia szervezői lényegesen többet tettek a játékok sikeréért, mint az idei házigazdák. A Los Angelesi olimpiai létesítményeket végiglátogatva az indiai újságíró megállapította, hpgy aznk döntő többsége régi, s csak „kozmetikázással“ igyekeznek javítani állapotukon. A legkézenfekvőbb példát a Coliseum szolgáltatja. A nyitó- és a záróünnepség, valamint az atlétikai versenyek színhelye már az 1932-es Los Angeles-i olimpia idején is állt. Hátrányt jelent, hogy számos sportverseny helyszíne kimondottan messze esik a város- és a sajtóközponttól. Ráadásul az újságírók munkahelyein nem lesz mindenütt sok csatornás televíziós monitor, s ez nehezíti munkájukat. Arról nem is beszélve, hogy a Casitas-tó, a kajak-kenu versenyek színhelye 100 km-re fekszik a városközponttól, míg más olimpiai létesítményekhez félszáz kilométert kell megtenni, ami szintén nem közömbös a sportolók számára. v
