Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-17 / 3. szám

1924. január 21-e szombati napra esett. A roppant hideg, havas téli napon Moszkvában a hőmérő harminc fok körüli fagyot mutatott. Pár nappal ezelőtt a XI. összoroszországi szovjetkongresszus megnyitásán Kalinyin, a Központi Végrehajtó Bizottság elnöke a résztvevők örömteli tapsa közepette bejelentette: a Lenint kezelő tekintélyes szakorvosok véleménye szerint remélhető a párt vezetőjének visszatérése az állami és politikai munkához. A remény azonban nem teljesült. Huszonegyedikén, szombaton este 6 óra 50 perckor Lenin meghalt.

A vasárnapra virradó éjszaka összeült az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának rendkívüli plénuma. Kora reggel megszólalt az akkor még bizony kevés hallgatóhoz szóló rádió, és a bemondó felolvasta a kormányközleményt: „Ö nincs többé közöttünk, de ügye megingathatatlan. A szovjet kormány, a dolgozó tömegek akaratát kifejezve folytatja Vlagyimir Iljics munkáját, továbbhalad a kijelölt úton. A szovjet ha talom szilárdan áll helyén, Őrködik a proletárforradalom vívmányain“ — hangzott a közlemény egyik része. A párt Központi Bizottságának kiáltványa pedig hangsúlyozta: „Marx halála ót anem volt még a proletariátus felszabadító mozgalmának történetében olyan gigászi egyéniség, mint elhunyt vezérünk, tanítónk, barátunk. Mindaz, ami a proletariátusban valóban magasztos és hősies — a rettenthetetlen elme, a hajthatatlan, szívós, mindent legyőző vasakarat, a rabság és az elnyomás halálig tartó szent gyűlölete, a hegyeket megmozgató forradalmi szenvedély, a tömegek alkotó erejébe vetett határtalan hit, a hatalmas szervező tehetség — mindez nagyszerűen testesült meg Leninben, akinek neve az új világ szimbólumává vált nyugattól keletig, déltől északig ... Tanítónk halála — ez a súlyos csapás — még szorosabbra tömöríti sorainkat. Egybeforrott csatárláncban vonulnak hadba a tőke ellen, és nincs oly erő a világon, amely megakadályozhatja végső győzelmünket.“ A nemzetközi forradalmi mozgalom vezérkara, a Kommunista In- ternacionálé Központi Végrehajtó Bizottsága felhívása ezekkel a szavakkal fejeződött be: „A világ minden részén élő harci társaink millióihoz fordulunk a felhívással: kövessék Lenin tanítását, a- mely tovább él pártjában és mindenben, amit élete munkájával alkotott. Harcoljatok, mint Lenin, és győzni fogtok, mint Lenin!“

Január 26-án a szovjetek második össz- -szövetségi kongresszusán hatszor egymás után hangzott el a történelmi lenii'vI

vt

ni eskü: „Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel, erőnket nem kímélve fogjuk teljesíteni a te végakaratodat, hogy fennen hordozzuk és megőrizzük tisztán a kitüntető címet — párttag, hogy úgy őrizzük pártunk egységét, mint a szemünk világát, hogy őrizzük és erősítsük a proletariátus diktatúráját, hogy minden erőnkkel szilárdítsuk a munkások és parasztok szövetségét, hogy erősítsük és szélesítsük a köztársaságok szövetségét, hogy hívek leszünk a Kommunista Internacionálé elveihez.“

Ilja Ehrenburg igy emlékezik vissza azokra a szomorú napokra: „Azokban a januári napokban még Moszkvában is ritkán észlelhető téli fagyok voltak. Hiába próbálták a gyerekeket az otthonmaradásra rábeszélni, a felnőttek a vállukon vitték a kicsinyeket. Vöröskatonák sírtak. Éjjel az Ohotnij rjádon, a Dimit- rovkán, a Petrovkán mindenfelé tábortüzek égtek. Igen sok volt a szakállas ember; a paraszti Oroszország akkoriban még szakállt viselt. Képtelen voltam otthon ülni. Láttam a temetési menetet a Balcsug utcáig. Ott voltam az oszlopcsarnokban, ahol a zokogás elnyomta a gyász- induló hangjait. Az a Moszkva, amely a közmondás szerint nem hisz a könnyeknek, úgy zokogott, hogy szinte megszakadt bele. Fölkerestem az illegális iskolai szervezetekből ismert volt barátomat, aki ekkor a 11. szovjetházban lakott. A mindig vidám ember most hallgatott, és könnyeket pillantottam meg a szemében. Sírt a Tudósok Klubja idős portásnője is. Azokon a kemény januári éjjeleken mintha távolról — a századok távlatából — í megláttam volna, hogy mit teremtett meg a mi népünk, és bármilyen nehezek is a jövendő tíz esztendők, előttem mindig Lenin személye lebegett, az öntött belém erőt, és ez segített a gonosszal szemben. Párizsban nem egyszer beszéltem Lenin- ! nel; tudtam, hogy szerette Puskint, szerette a klasszikus zenét, bonyolult, de lelkileg nagyvonalú ember volt. Minden szenvedélyét, alkotó géniuszának minden erejét egyetlenegy dolognak: a munkások felszabaditásáért folytatott harcnak szentelte, annak, hogy megteremtse az új, a szocialista társadalmat. Ezért írtam 1924-ben: „Lenin csak egyre gondolt, hogy mások, a boldogabbak sok mindenre gondolhassanak.“ A „boldogabbak“ szó tán sérti a fület. Azok a gyerekek, akik annak idején születtek, a vállukon vitték az oszlopcsarnokba, ezek a harmincas évek árvái, a Honvédő Háború harcosai, ezek a ma már deresedő emberek, ezek a boldogabbak. S mégis a „boldogság“ szó igaz; a fiatalok gyűlésein látom, hogy a mai fiatal fiúk és lányok sok mindenre gondolnak, sok minden foglalkoztatja őket, sok mindent tudnak ...

Lenin emberi stílusa megismételhetetlen volt: az alkotó fantázia merészsége, i a párját ritkító szerénység, az erő és a határozottság nem zárta ki sem a gyengédségét, sem a szellemi értékek, az ész és a művészet legmélyebb megbecsülését. Ez az emberségesség az igazi emberség — írja „Emberek, évek, életem“ című emlékirataiban. •

A személyes visszaemlékezéseknek a szovjet nép mély, megrendült érzelmeit, fájdalmait visszatükrözd soraiban is ott

van lényegében ez a felismerés, hogy Lenin világtörténelmi művének folytatója a szovjet nép, a millió és millió munkás, paraszt, értelmiségi. A lakóházgyűlésen, amikor a párttagok együtt ültek, lesúj- tottan és hallgatva, ott van az is: a kommunisták érezték, hogy a nagy veszteség elviseléséhez soraik szorosra zárására van szükség. Alig több mint fél évtized állt rendelkezésére Leninnek, hogy a világ első proletárforradalmának győzelme ntán az új rendet, a világ első munkás- -paraszt államának rendjét megszervezze.

Amikor a hirtelenében megépített mauzóleumban — amelynek helyére később került a mai építmény — elhelyezték Lenin koporsóját, a szovjetek országában öt percre megállt a munka, megszól taltak a gyárak, a mozdonyok, a gőzhajók kürtjei. Gyászolt a világ minden táján minden harcoló mnnkásember. Gyászünnepség volt Párizsban és New Yorkban, Berlinben és Varsóban, sok tőkés országban ötperces munkaszünetét tartottak. Kína akkori forradalmi központjában, Kantonban Szun jat-szen, a nagy kínai forradalmár a gyászünnepségen mondotta: „A világtörténelem évszázadai során sok vezér és tudós hangoztatott szép szavakat, de ezek a szavak sohasem valósultak meg. Te, Lenin, kivétel vagy, Te nemcsak beszéltél és tanítottál, hanem valóra is váltottad szavaidat Te új országot teremtettél. Te megmutattad nekünk a közös harc útját... Te, nagy ember, örökkön örökké élni fogsz a népek emlékezetében.“

Lenin halála ntán a szovjetország munkásai tömegesen kérték felvételüket a kommunisták pártjának, Lenin pártjának soraiba. A Központi Bizottság ekkor meghirdette a „lenini behívót“. Közel negyedmillió új munkástagot vettek fel a pártba, bizonyítva, hogy Lenin eszméinek mozgósító és szervező ereje töretlen, hogy a lenini párt politikája új győzelmek felé vezet.

Hatvan év után, hogy a csikorgó hidegben örök nyughelyére helyezték a Vörös téren Lenin holttestét, a lenini politikai hagyaték, a marxista-leninista gondolat, a Lenin kidolgozta szocialista építési módszer magabiztosan, győztesen fejlődik tovább, tör előre. A Lenin és pártja teremtette Szovjetunió a legnagyobb szocialista hatalomként jár a Lenin gondolatai és tanítása nyomán született és egyre összeforrottabb szocialista közösség országainak élén. A Lenin megfogalmazta világpolitikai koncepció, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése új távlatokat nyitott az emberiség előtt, iszonyú háborúk, mérhetetlen szenvedések után éppen a Lenin mutatta úton, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével indulhatott el a világ a kor felé, a- melyről Marx és Engels mondották, hogy véget érve az emberiség előtörténelme, megkezdődik az emberiség igazi történelme.

A SZISZ politikai oktatásának segédanyagát feldolgozta és összeállította:

SZIEGL FEP.rNC

SEGÉDANYAG

A POLITIKAI OKTATÁSHOZ

lenin Élete es munkássága

Lenin, Vlagyimir Iljics Uljanov, 1870. április 22-én született Szimbirszkben (ma Uijanovszk). Apja, akinek valamennyi gyermeke forradalmár lett, haladó szellemű népiskolai tanfelügyelő volt. A kiválóan tanuló, fiatal Leninre nagy hatással voltak az orosz forradalmi demokraták eszméi, majd tanulmányozva Marx és Engels műveit, szilárd marxistává lett.

1891-ben a pétervári egyetemen mint magántanuló kimagasló eredménnyel tétté le jogi vizsgáit. 1893-ban, a munkás- mozgalom fellendülésének előestéjén Pé- tervárra utazott, ahol csakhamar a marxisták elismert vezetője lett.

A történelmi fejlődés ebben az időben Oroszországban is napirendre tűzte a szocializmus és a munkásmozgalom egyesítésének kérdését, a forradalmi munkáspárt megteremtésének szükségességét. Marxhoz és Engelszhez hasonlóan a forradalmi munkásmozgalom elméleti és gyakorlati munkájában egyaránt vezető szerepet vállalt. Első, 1893—94-ben irt munkáiban fellépett a narodnyíkok ideológiája ellen, amely akkor a marxizmus elterjedésének fő eszmei akadálya volt, és rámutatott a néptömegek történelemformáló szerepére, a munkásosztály vezető, forradalmi hivatására. 1859 végén bebörtönözték, majd 1897-ben a kelet-szibériai Susenszkoje faluba száműzték. Itt érett meg benne a forradalmi nmletár- párt megalakításának terve

Hároméves száműzetés után elubb illegálisan Pétervárra, majd külföldre utazott, s megszervezte a forradalmi marxisták első országos politikai lapjának, az - Iszkrának a kiadását. A lap fő feladatául az első vezércikkben az oroszországi marxista párt létrehozását jelölte meg.

1901-ben kezdte munkáit Lenin névvel aláírni, s már igy jelent meg 1902-ben nagy jelentőségű műve, a Mi a teendő?, melyben hansúlyozta, hogy új típusú pártra van szükség, amely összefogja, a forradalomra neveli és előkészíti a pro- letártömegeket. Az OSZDMP II. kongresz- szusán (1903) Lenin vezetésével a forradalmi marxisták következetesen fellép- . tok az opportunizmus minden megnyilvá- ' nuiása ellen. A kongresszus éles harc után forradalmi programot fogadott el, majd a szervezeti szabályzat körül lefolyt nagy vitában győzelemre vitte a forradalmi párt építésének elveit. Ezzel a kongresszuson kialakult Lenin vezetésével a bolsevik párt, az első forradalmi marxista párt, amely felvette a harcot a II. Internacionálé vezetőinek opportunizmusa ellen.

1904-ben az Egy lépés előre, két lépés hátra c. művében leleplezte a mcnsevi- kek opportunizmusát a pártvezetés kérdésében, és kidolgozta a pártépítésnek azokat az elveit, amelyeket ma a pártépítés lenini elveinek nevezünk. Az orosz- országi forradalmi események évében, 1985-ben írt A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban c. művében megállapította, hogy a forradalomban biztosítani kell a proletariátus hegemóniáját. A forradalom eredményeképpen létre kell hozni a munkásosztály és a parasztság demokratikus diktatúráját, s biztosítani a polgári demokratikus forradalom átmenetét szocialista forradalomba. Lenin így már 1905-ben kidolgozta azt a stratégiát és taktikát, amely 1917-ben győzelemre vitte a munkásosztály ügyét.

Lenin vezetésével ült össze 1912-ben Prágában az OSZDMP konferenciája, a- mely megtisztította a párt sorait a jobboldaliaktól, aminek óriási jelentősége volt az orosz forradalom győzelme szempontjából.

1916 ban megírta Áz imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka c. korszakalkotó munkáját, melyben behatóan elemezte a monopolkapitalizmus lényegét és fő vonásait, feltárta, hogy az imperializmus a kapitalizmus haldoklásának időszaka, a szocialista forradalom előestéje.

A cárizmus megdöntése- után, 1917. április 3-án Svájcból hazaérkezett Péter várra. Másnap reggel ismertette a forradalmi proletariátus feladatairól szóló téziseit, a híres április téziseket. Ezekben a párizsi kommün, továbbá .az 1905-i és 1917-i orosz forradalom tapasztalataira alapozva megállapította, hogy az új történelmi helyzetben a proletárdiktatúra legmegfelelőbb formája a szovjetek köztársasága. Júliusban az ideiglenes kormány elfogatási parancsot adott ki ellene, ezért ismét illegalitásba kényszerült, és több héten át finn határmenti területeken tartózkodott, ahonnan azonban állandó kapcsolatot tartott a Központi Bizottsággal. 1917. október 7-én illegálisan visszatért Pétervárra. A felkelés szerve-