Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-29 / 22. szám
a A SZÉP SZÓ SEREGSZEMLÉJE Gágyor Béda, a versmondók IV. kategóriájának győztese Weszelowszky Judit, a prózamondók IV. kategóriájának győztese K ettős jubileum, a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. és a CSEMADOK megalakulásának 35. évfordulója jegyében lépte át a Jókai-napok rendezvénysorozata harmadik évtizedének küszöbét. Vajon milyen alapról indulhat a szép szó hazai amatőr művelőinek eme legmagasabb nemzetiségi fóruma a harmadik X versenysorozatába? Ha külső szemlélőként nézzük az idei Jó. kai-napokat, akkor azt mondhatjuk, hogy. az alap jó. Nem vitás, ez a rendezvény ran. gos eseménnyé izmosodott, és egyedülálló légköre, hangulata van. A színpadon bemutatott produkciók mellett egész sor „járulékos“, színvonalas rendezvénnyel bővült. Van szakmai szeminárium, népművészeti be. mutató, hangverseny, kiállítás, klubest tánc- házzal és egyéb. Mindez jó és hasznos, de az értékmérő mégiscsak az, amit a résztvevő csoportok, együttesek a színpadról a közönségnek tolmácsolnak. A bemutatókon az utoísó helyig megtelt a nézőtér, ami azt bizonyítja, hogy ezen a téren is minden a legnagyobb rendben van. Ha azonban a dolgok mögé nézünk, több oluan figyelmeztető jelt fedezhetünk fel, a- melyek intésül szolgálhatnak a rendezők nek, szervezőknek. A versenyben kilenc kisszínpadi együttes és hat színjátszó csoport vett részt. Ezt a mennyiséget „elbírja“ az egyhetes esemény- sorozat, ami rendben-is lenne. De ha figyelembe vesszük, hogy a hat színjátszó csoport közül négy a „könnyebb műfaj“ (ebből kettő zenés) területéről választott darabot, és csak kettő kísérelte meg a súlyosabb társadalmi problémák boncolgatását, akkor már nem lehetünk annyira elégedet. tek. A mai gondterhelt, emberiséget veszélyeztető világban talán inkább az aktualitás felé kellett volna fordulni. Az amatőr művészeti mozgalom sem maradhat kívül a mindenkori társadalmi szituáción. A bemutatott produkciók színvonaláról talán az is elárul valamit, hogy a zsűri egy csoportot sem érdemesített az első helyre. Még furább a kép, ha a résztvevők tény- kedési helyét vizsgáljuk meg. A tizenöt e- gyüttesből, csoportból hat (!) a komáromi (Komárno) járásból jött, de egyetlen képviselője sem volt Bratislavának és vidékének, a galántai (Galanta), a losonci (Lu- őenec), a rimaszombati (Rim. Sobota), a rozsnyói (Roínava), a nagykürtöst (Vei. Krtíg) és a nyitrai (Nitra) járásoknak. Vajon ezekben a járásokban egyáltalán nincs műkedvelő mozgalom, avagy olyan alacsony a színvonala, hogy egyetlenegy csoport sem érte el a Jókai-napok mércéjét? Vagy netán A harmadik évtized 1 ml / küszöbén __ úgy jártak, mint a kírályhelmecí (Kráf. Chlmec) Vox Humana? Ide a válogató bizottság az előre megadott időnél később érkezett, s így nem láthatta az együttes produkcióját, a döntés pedig az lett, hogy a Vox Humana idén nem vehet részt a Jókai- -napokon. Pedig már előzőleg bekerültek a kisszínpadok kerületi döntőjébe (ahová először jutott be magyar nyelvű csoport), tehát mégis módot kellett volna találni a produkció megtekintésére, mérlegelni, Jogo- sult-e a komáromi szereplésre. Bármi volt is az ok az említett járások (amelyek közül egynéhány gazdag műkedvelő színjátszóhagyománnyal rendelkezik) távolmaradásának, mindenképpen arra figyelmeztet; hogy e mozgalom (és az elkövetkező Jókai-napok) érdekében valamit tenni kell. A „versenyhármasból“ talán a vers- és prózamondók vetélkedője hagyott a legtöbb kívánnivalót maga után. A Jókai-napokat sokszor megjárt, tapasztalt „törzsvendégek“ szerint is régen volt Komáromban ilyen a- lacsony színvonalú a vers- és prózamondás versenye. Hiányzott a belső hév, a gondolatok érthető tolmácsolása, a hallgatókra hatás. Ehelyett inkább jobban-gyengébben elmondott szövegeket hallhattunk. Nem érdektelen talán idézni a zsűri egyik tagjának a verseny utáni kiszólását: „Ilyen színvonalú szavalóversenyt én bármelyik gimnáziumban három óra alatt megszervezek.“ Csak nehezen lehetne említeni egy-egy' kl- magaslóbb produkciót. Így aztán a zsűri ke. mény feladat elé lett állítva, ami hellyel- -közzel meg is mutatkozott. Csak így történhetett meg, hogy a negyedik kategória három döntőbe jutott szavalója között a zsűri (talán egy kicsit előző saját döntésétől megijedve) az első és harmadik helyezett között tizennégy pontnyi (a lehető ötven pontból) színvonalkülönbséget állapított meg. Eljátszottunk a gondolattal, ha a zsűrinek az egész, tizennégy tagú mezőnyt kellett volna pontozással rangsorolnia, az utol. sók produkcióját vajon hány ponttal illette volna? Talán az sem érdektelen, hogy döntései nem nyerték el egyértelműen a zsúfolt nézőtér tetszését. Jobban kellene ügyelni az ilyen versenyek technikai szükségleteire is. Kínos, ha egy országos döntőn az erre kiszemelt személyek csak üggyel-bajjal, többszöri nekifutással (helyenként a közönség besegítésével) tudnak összeadni öt egyjegyű számot. A sző szoros értelmében vett szakmai értékelést nyilván elvégzik a rendező szervek. Mi inkább az egyébként jól sikerült rendezvény olyan apró visszásságaira akartuk felhívni a figyelmet, amelyek elhárításával a harmadik évtizedben még nagyobb rangra emelhetjük nemzetiségi kultúránk eme kimagasló seregszemléjét. HORVÁTH REZSŐ Rozov: Felnőttek a gyerekek című darabja a nyárasdiak (Topofníky) előadásában T izennyolc év után éber szemmel, nyitott lélekkel érkeztem a XXI. Jókai- -napokra, s néni gondoltam volna, hogy a tizennyolc év előtti benyomások jó alapot szolgáltatnak majd az összehasonlításra. Húsz évvel ezelőtt az irodalmi színpadok és a műkedvelő színtársulatok között volt egy választóvonal, s a kettő nagyon is elkülönült egymástól. Nemegyszer szemben is álltak egymással. Az ;rodalmi színpadok gondolatgazdagabb, igényesebb, újszerűbb előadásokra törekedtek, a színjátszó csoportok pedig inkább a hagyományos formák fe_ lé vonzódtak. Ezért aztán külön is szerepeltek. Ma mindez a múlté. A jó irodalmi színpad jó színjátszó csoport és fordítva, a színjátszó együttes akármikor lehet irodalmi színpadimért az előbbiek igényességét az utóbbiak is magukévá tették. Nem tudjuk már a két műfajjal megnevezni az egyes csoportok produkcióit. Ha ugyanis pontosak akarunk lenni, akkor beszélhetünk irodaimi színpadokról, irodalmi zenés színpadokról és zenés irodalmi, sől zenés-táncos irodalmi színpadokról is. ame lyekben együtt él valamennyi színpadi műfaj. Ugyanakkor nemcsak a jó színjátszó e- gyüttesek élnek, hanem az operett is virágzik. sőt a’kalnmadtán a kabarét sem vetik meg az együttesek. Ráadásul a Jókai-nápok sem a régiek. Mi az, ami húsz évvel ezelőtt majdhogy nem bohókás álom volt. s ma része a sereg, szemlének? A Város feldíszítve, transzparensekkel várja az ünnepi napok résztvevő'!. Nemcsak a Magvar Területi Színház állandó közönsége, hanem a város lakosainak széles rétege is jeien van az előadásokon. A Farmernadrágos, teniszcipős juhászok és királyok színház szakemberei, az igazgatótól a dra maturgig egyként segítik a mozgalmat. Hivatalosan a CSEMADOK KB, a komáro mi járási és városi nemzeti bizottság, vala mint a Szakszervezetek Háza rendezi a Jókai-napokat, de valójában ott van a Múzeum, az éttermek és az áruházak is, s valameny- nyien arra törekszenek, hogy aki ezekben a napokban a városba érkezik, az ne csak tudomást szerezzen e nagyszerű esemény- sorozatról, hanem jól is érezze magát. A lista hosszú, pedig még nincs is vége a felsorolásnak, mert a színjátszó és iroflal- mi színpadok mellett az ének-, zene- és tánckarok, valamint a területi színház művésze is szót kért és kapott a műsorban. Ami pedig a szakmai színvonalat illeti, itt sem kell tapintatosan hallgatni, hogy ne sértsük meg a műkedvelő együttesek vezetőit vagy művészeit csak azért, mert elégedetlenek vagyunk a teljesítményükkel, ne- talántán mert majdhogynem szégyelnivaló nak tartjuk a mutatványukat. Én természetesen nem egy teljes és átfogó értékelésre törekszem, arra van a bírálóbizottság, de annyit azért elmondhatok, hogy örömmel láttam viszont azokat, akik húsz évvel ezelőtt is ott voltak, s külön örültem, hogy egyik-másik rendező ugyanolyan lelkesedéssel és akarattal dolgozik, mint hajdanán, az eredményeik pedig maga- san felülmúlják az egykoriakat. Valahogy úgy mondanám, hogy nemcsak ők fejlődtek, hanem a társulatuk is, amelyet vezettek, vagy amelyet időközben kineveltek maguknak. Számomra ugyanis ilyen előadás volt például a hroboüovői együttes Csiribiri komédiák című előadása, amelyet zenés táncos irodalmi színpadnak neveznek, s amelyben látni vélem a húszévi állandó munka minden szépségét. Nemcsak a rendező fejlődött, hanem az egész társulat felnőtt hozzá. A farmernadrágos, teniszcipős juhászok és királyok, a csitri királylányok és fruska parasztmenyecskék olyan bűbájosán mozogtak, beszéltek, táncoltak, bohóckodtak és gonoszkodtak a színpadon, hogy az ember teljesén megfeledkezett arról, hogy itt most egy műkedvelő versenyelőadást lát. Ezt éreztem Vologyin Gyíkocska című játéka alatt is, amelyet a kassai (Kosice) Schönherz Zoltán Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariiskola Iparista Kisszínpada adott elő. Alkatilag és tartalmilag is jól választottak, akárcsak a hrnboftovóiak. Elemükké vált a játék. A rendezőnek csak ki kellett bontani a szereplőkből azt, ami bennük van, s amit lehet, olykor a szünetekben vagy a tanítás után egyébként is elő szoktak „adni“. Voltak természetesen produkciók, amelyek nem sokban különböztek az egykori Jókai- -napok előadásaitól, de számomra ez is érdekes volt, és azt jelentette, hogy a mozgalom él. NÉMETH ISTVÁN Kisszínpadok fesztiválja Még a hatvanas évek végén felmerült a gondolat, megteremteni egy fórumot, ahol országos méretben összemérhetnék tudásukat a szlovák kisszínpadi együttesek. Ez szerencsés gondolatnak mutatkozott, annál is inkább, mivel ebben az időben még bizonyos szakmai zűrzavar uralkodott a kisszínpadi formák „elméletében“, és egy ilyenfajta fesztivál a bemutatkozáson túl azzal is kecsegtet, hogy állandósul a kisszínpadi zsáner fogalmi és nézeti értékrendje. < A gondolatot tett követte, és 1969-ben or. szágos fesztiválon találkoztak Poprádon a kisszínpad művelői. A műfaj tisztázatlanságát jelzi a rendezvény akkori elnevezése Is: a kabarészínházak fesztiválja. A rendezés irányítását később a SZISZ vállalta és vállalja a mai napig. Az idén tehát már tizenötödször rendezték meg a Poprádí Vagongyár üzemi klubjában a kisszínpadok és a művészeti agitá. ciós csoportok országos fesztiválját. A ren. dező a SZISZ SZKB és a Szlovák Szakszervezeti Tanács. A tizenkét bemutatkozó együttes műsora bizonyította, hogy a fesztivál valóban segített tisztázni az elméleti kérdéseket, és egy olyan műfajjá fejlődött a kisszínpadi mozgalom, amely kis számú szereplőgárdával, szerény felszereléssel figyelemreméltó, társadalmilag elkötelezett, a nézőre hatékonyan kisugárzó művészetet ké^es produkálni. Örvendetes tényként lehet elkönyvelni, hogy a tizenkét együttes közül öt diákokból, iskolásokból áll, akik nemcsak mint színészek, hanem írókként is egyenrangúak voltak az „öregebb“ gárdával. Írókként a- zért, mert minden csoport maga írja, dolgozza fel előadandó műsorát. A pálmát idén a kremnicai Labyrint if- ^ júsági klub égisze alatt működő Pinceszínház (képünkön) együttese vitte.el, megvédve Így a tavalyi elsőbbségét. A háromtagú „társulat“ a Szemétdomb oímű műsorával mutatkozott be. Jén Fakla, a darab szerzője és egyik szereplője a következőképpen jellemezte darabját. „A Szemétdomb bohóckodás a mai patkányok életéből. Nemcsak a mai „emberek közötti“ kapcsolatokra kíván rámutatni, ha. nem a szatíra eszközével szeretné felfedni a „veszélyeztetett“ világ szélesebb összefüggéseit is.“ A „rámutatás“ nagyon jől sikerült, bizonyítja ezt az is, hogy az együttes megnyert majdnem minden megnyerhető díjat: a SZISZ SZKB nagydíját, jón Fakla az Irodai- < mi Alap díját a szövegért, Roman Vykysaly a legjobb szereplőnek kijáró díjat és mindhárman a közönség díját. A négynapos rendezvény a szereplők Ma- gas-Tátrában tett jutalomkirándulásával ért véget. —hr—
