Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-22 / 21. szám
* AZ IDEN A SPANYOLORSZÁGI VITORIA RENDEZTE A SÜLYEMELQ EURÖPA-BAINOKSÁGOT Baszkföldi szilánkok Baszkföld és ezzel kapcsolatban szilánkok — mindez bizony nem a legvonzóbb képzeteket ébreszti az újságolvasóban, tévénézőben. Spanyolországi északi, baszk autonóm tartománya az ott működő ETA szeparatista mozgalom jóvoltából nem véletlenül rögződött tudatunkban a terrorizmus hazájaként... Ezúttal azonban békésebb szférákba kalauzoljuk az olvasót. Baszkföld, jobban mondva az annak szívében elterülő kétszázezres Vitoria-Gasteiz városa adott ugyanis nemrégiben otthont a 43. súlyemelő Európa-bajnokságnak, melyen — egyedüli csehszlovákiai tudósítóként — szerencsénk volt részt venni. Erről az eseményről elevenítünk fel most néhány érdekes mozzanatot. „Baszkológia“ Elöljáróban elkerülhetetlennek tűnik legalább egy nyúlfarknyi ismertetés erről a vidékről és figyelemreméltó lakóiról. Vegyünk csak egy aprócska példát. Egészen bizonyos, hogy egyetlenegy (vagy akár több) európai nyelvet beszélő ember sem értene egy kukkot sem egy ilyen mondatból: „Gasteiz hirian bizi garenok, Halter-Europa delako pártáidé guz- tiok besarkatzen zaituztegu bihotz bihotzez.“ Ami azt jelenti: Vitoria Városa szívélyesen üdvözli az Európa- bajnokság valamennyi résztvevőjét. A baszk nyelvhez hasonló ugyanis egész Európában nem található. Ez a_ kis népcsoport aprócska sziget a latin' tengerben, ősei állítólag egykor a Kaukázus felől érkeztek a Pireneusi-félszigetre. Baszkföld lakóinak száma 2 200 000, bár anyanyelvének csupán 750 000 ember vallja a baszkot. Az emberek egyébként szívélyesek, kedvesek voltak, a város tiszta, rendezett. A bajnokságot igen jó színvonalon Ászén Zlatek egyike a hat bolgár Eurőpa-bajnoknak, a 82,5 kilós súlycsoportban bizonyult a legerősebbnek. rendezték meg, a Pabellon Municipal de s Depor.tes sportcsarnok általában színültig megtelt. Semmi , politikai színezetű körülmény, sem erőszakos cselekmény nem zavarta az EB lefolyását. 6:4 Nem tévedés, súlyemelésben is születhet ilyen eredmény. Persze, nem gólokról van szó ... Huszonhat ország 133 versenyzője harcolt az ötnapos viadal folyamán tíz súlycsoportban az érmekért. Végül is tíz ország sportolói léphettek fel az összetett vagy a két versenyszám — szakítás, lökés — valamelyikének eredményhirdetésekor a dobogóra. Az Európai Súlyemelő Szövetség, az EWF rangsorolása alapján — mely az első tíz egyéni helyezést jutalmazza pontokkal 12 — 9 — 9 — 7 — 8 stb. rendszer szerint — 24 ország szerzett EWF-pontot, csupán Hollandia és Izland versenyzőinek nem sikerült ez. Ez látszólag az erőviszonyok bizonyos — és ebben a sportágban nem tipikus — kiegyenlítődésére mutathatna, ha azonban gyorsan hozzátesszük, hogy a 30 aranyérem közül 29 a Szovjetuniónak és Bulgáriának 16 és 13 jutott, a fennmaradót pedig lengyel versenyző nyerte, akkor nyilvánvaló, hogy e két ország erős emberei ezúttal is különver- senyt vívtak. Nos ennek az eredménye lett 6:4, mégpedig hosszú évek óta először Bulgária javára! Ez volt egyébként az egész EB legnagyobb szenzációja... A párharc „első félideje különben még meglepőbb módon alakult, hiszen az első hat könnyebb súlycsoport után a bolgárok már 6:0-ra vezettek és a „szbornaja komanda“ csak ezután tudott szépíteni. E rendkívüli fegyvertény után már nem csodálkoztunk, amikor Ivan Abadzsiev, a bolgárok „nagy mágusa“ arra a privát jellegű kérdésünkre, hogy honnan került az óriási csokor gyönyörű virág szállodai asztalára, azt válaszolta: még a szófiai repülőtéren kapta „előlegként“ a híres bolgár művészi tornásznők edzőnőitől. Abadzsiev számukra is Nagy Példakép. * A csodagyerek Amikor e sorokat kopogom, már mai, friss újság fekszik az asztalomon. Benne a hír, hogy az EB utáni első nagy versenyen, a várnai tornán a bolgár Nairn Szulejmanov fantasztikus, 300 kilogrammos összteljesítménnyel új világcsúcsot állított fel. (Vitoriában még „csak“ 297,5-nél tartott...) A kommentátorok pedig azért fogják ehhez odaragasztani a „hihetetlen“ jelzőt, mert Szulejmanov, aki két éve ifjúsági, tavaly már felnőttvilágbajnokságot nyert, még mindig psak tizenhat'és fél évesl Biológiai csoda, mondják a szakemberek, fiziológiai koránál tulajdonképpen jóval érettebb egyedről van szó. Ez azonban korántsem magyarázhat meg mindent. Egy évtizede még a 2Í>—30 éves korhatáron alul szinte nem is akadt jelentősebb versenyző. Ma meg... Vitoriában alkalmunk volt beszélgetni Szulejmanovval. Elmondta, hogy a Kardzsali város melletti Pti- csor községből származik, és mindig szeretett volna sportolni, de mivel rendkívül apró termetű volt (ma is csak 154 centi...), sehol sem fogadták be. Leginkább az asztalitenisz tetszett neki, de hát nem érte fel az asztalt. Amikor tízéves volt, Enver Izmajlov súlyemelőedző karolta fel. Azóta edz rendszeresen, bár két évig állítólag csak a technikát gyakorolta — nagyobb megterhelés nélkül. Jól emlékszik első versenyén elért eredményére. Ez 1980-ban volt, és 32 kilós testsúllyal az összetett- i ben 85 kg-ot ért el. Csendes, mosolygós fiú, felöltözve, ha nem lenne 'olyan kicsi, semmi különöset nem találnánk rajta. Egyszer négyesben, két másik ifjú bolgár világbajnok, Topurov és Varbanov mellett ültünk a nézőtéren, s amikor családjáról faggattam, Nairn, akt nem tökéletesen bírja az orosz nyelvet, igyekezetében nagy gyorsan arra a kérdésre, hogy két testvére is emel-e súlyt, azt találta válaszolni, hogy „nichts“.. Vagyis összekeverte az orosz- és a németórák anyagát... Lett erre óriási nevetés. Két társa még fél órával később is hajtogatta: „azt mondta, hogy nichts .. Naim korának teljesen megfelelő módon, pironkodva és mérgelődve reagált. Az is felötlött már bennünk: talán az új világcsúcsot is még kamaszkor! mérgében produkálta...? Huszonnégy sör Egy-egy világversenyhez ma már elengedhetlenül hozzátartozik a doppingvizsgálat is. A gyakorlatban a verseny után a vizsgálat elvégzéséhez szükséges anyag mielőbbi produkálásához a versenyzőknek különböző folyadékokból választhattak. Bohuslav Braum, az ólomsúlyú csehszlovák óriás (199 cm, 145 kg) a sört választotta. A spanyol sör ugyanis jó, a sportoló különben is kedveli a „folyékony kenyeret“. Egyik üveget a másik után ürítette ki (persze csak amolyan hazai „kis- sörök“ voltak, háromdocis adagokban), és semmi... Csak huszonnégy üveg tartalmának elfogyasztása hozta meg a kívánt hatást. Minden rendben lefolyt, a bökkenő csupán az volt, hogy a csehszlovák csapat az eredményhirdetés után, az utolsó súlycsoportról lévén szó, azonnal különbuszába szállt, hogy váltott sofőrrel mihamarabb megtegye a hazafelé vezető, több mint 2500 kilométeres utat, Francia- országon és az NSZK-n át. A spanyol-francia határig vezető nem egészen száz kilométeres úton nyolcszor kellett megállni. Francia területen pedig még háromszor. Persze, Braum kívánságára, akinek veséi — mint kiderült — kitűnően működnek, s a tetemes mennyiségű ital a kívánttól kissé eltérően időzítve, de mégiscsak természetszerűen „ki- kívánkozott“. A lényeg persze nem maga á tény, hanem / inkább a fiúk közötti örökös csipkelődésre kiválóan alkalmas téma... Egyébként is kitűnő hangulatban telt el a hosszú, fárasztó, de érdekes út. Hiszen amikor a csehszlovák határon elhangzott a szokásos kérdés, hogy van-e elvámolnivalónk, az erős legények a behozott értékek tekintetében öt éremről, két ezüstről 64^ három bronzról számolhattak be ... MAJOR LAJOS Dudás György, a Strojár Hurbanovo húszéves neveltje, élete első rangos felnőttversenyén nem vallott szégyent. A félnehézsúlyban fájó térdsérülése ellenére a nyolcadik helyet megszerezve befejezte a versenyt. A vrőí évre egyre nagyobb tekinti télynek örvend a Pravda — fc Televízió — Slovnaft nemzetközi atlétikai verseny Bratislavában. A hét végén, pénteken és szombaton az Inter stadionjában sorra kerülő jubileumi, 25. évfolyam ismét igazi csemegét ígér az atlétika híveinek. Huszonnégy ország versenyzői 32 számban mérik össze képességeiket. Mindenekelőtt rajthoz áll az egész hazai élvonal, Kratochvílovával, Ko- cembovával, Fibingerovával, Bugárral és Valenttal az élen. Immár hagyományosan nagy Versenyre van kilátás a férfi és női magasugrásban, a rúdugrásban, a férfi diszkoszvetésben és súlylökésben, és természetesen a női négyszáz és nyolcszáz méteres futásban. Az említett számokban a világ legjobbjai indulnak, a hazaikon kívül Kuba, az NDK és mindenekelőtt a Szovjetunió sportolói. A nyolc szovjet atléta közül három világbajnok: a magasugró Avgyejen- ko, a rúgugró Bubka és Bikova, aki egyúttal 204 centiméterrel a női magasugrás világcsúcstartója. Az említett atléták már meg is érkeztek Bratislavába, ahol immár hagyományosan edzőtáborozást tartanak az ostravai Arany Futócipő és a P — T —S előtt. A közelmúltban valamennyien rajthoz álltak az Amerikai Egyesült Államokban rendezett viadalsorozaton. Mint ismeretes, az amerikai hatóságok elítélendő mesterkedései miatt a szovjet sportolók több más szocialista ország sportolóival együtt nem vesznek részt a Los Angelesben sorra kerülő nyári olimpián. Hosszú hónapok, sőt évek kemény munkája veszett kárba, természetesen készségesen nyilatkoztak a bűnös amerikai mesterkedés nyomán a nemzetközi olimpiai mozgalomban kialakult helyzetről. GENNAGYJJ AVGYEJENKO: „Mint minden sportoló, én is rajthoz akartam állni az olimpián, keményen kéAtlétikai csemege Bratislavában szültem rá, ahogy .ma a sport íratlan törvényei diktálják. Sok erőt fejtettem ki annak érdekében, hogy a formám felfelé íveljen, és nyáron érjen a csúcsra. Egyszerre csak azt történt, hogy az amerikaiak, illetve nem is az' amerikaiak, hanem az amerikai államigazgatás lehetetlenné tette a részvételünket. Én igy látom a dolgot: Fennen hangoztatják, hogy szabadság, szabadság... Szólásszabadság, a cselekvés szabadsága, de az ő szabadságuk mögött az rejtőzik, hogy nem szavatolják a sportolók biztonságát, még csak az életét sem. Ezt kereken visszautasítjuk, egyszerűen nem kérünk belőle. A közelmúltban rajtoltam az Egyesült Államokban. Lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy mennyi veszély leselkedik ránk. Oton-útfélen durva provokációnak voltunk kitéve. Mint fiatal embert elkeserített vendéglátóink magatartása irántunk. Pusztán rideg, kimért, üzleti felfogású volt, nyomát sem találtam annak a szívélyességnek, amivel itt, Cseszlovákiá- ban fogadnak bennünket. Kaliforniában ilyesminek se híre, se hamva." SZERGEJ BUBKA: „Bár csak a televízióban láttam, mégis élénken az emlékezetemben él az 1980. évi olimpia. Edzőmmel Vitalij Petrovval már akkor titokban kovácsoltuk a tervet, hogyan érjek el négy év múlva olyan teljesítményt, amely feljogosítana az olimpián való részvételre. Akkor még csak álmodoztam erről, elvégre az eredményeim gyengécskék voltak, most viszont úgy érzem, hogy az aranyéremért is versenyben lehetnék. Végtelenül szomorú vagyok, mert Tamara Bikova szertefoszlott as olimpiai szereplésről kialakult álom. Nem a mi hibánkból következett be, ezt minden józan és objektív ember el tudja bírálni. Csak hát ez a valóság, amelyet az USA kormánya és az olimpiai játékok szervezőbizottsága idézett elő, és kénytelenek vagyunk a fölött napirendre térni. Napirendre térni, mint sportoló, aki túllát a puszta sportérdekein, napirendre térni, mint a Szovjetunió polgára. Valójában már túltettem magam a dolgokon. Nyilván azért is, mert még csak húszéves vagyok, és előttem van négy év múlva egy újabb, sőt meglehet még egy másik olimpia is.“ TAMARA BIKOVA: „A helsinki világbajnokság Után egészen idén tavaszig sok országban megfordultam, s gyakran feltették nekem a kérdést, hogy rajthoz állnak-e a szovjet sportolók Los Angelesben? Természetesen számítottunk rá, hogy részt veszünk rajta, négy évig úgy készültünk rá, mint még soha. Csak hát napjaink sportjának nyomorúsága, hogy a nyugati politikusok eszközül használják. Ezt erősen éreztem a közelmúltban, amikor az Egyesült Államokban tartózkodtam. Végtelenül nyugtalanított, hogy az amerikaiak egyszerűen nem akartak felelősséget vállalni értünk. Tele volt vele a televízió és az újság. Az ottani hivatalok a legcsekélyebb mértékben sem korlátozzák a különféle szovjetellenes csoportok ás szervezetek ténykedését, azt, hogy támadják hazánkat és képviselőit. J61 az emlékezetembe véstem Reagan elnöknek a Szovjetunióhoz címzett beszédeit lg, rossz volt hallgatni őket. Ezzel az államfő Íz olyan álláspont ra helyezkedett az olimpiával kap- caolatban, hogy jóváhagyta az antl- kommunista csoportosulások tevékenységét. Sajnos, valóban az a helyzet, hogy nyíltan fenyegették a szovjet sportolókat, a puszta életünkkel sem törődtek. És még sok kellemetlenséget tartogattak a számunkra, így például különféle felelőtlen elemek levelekkel ostromoltak bennünket, hogy hagyjuk el hazánkat, mert Amerikában minden milyen „szép ás jó“. Agitáltak, de kérdem én, mire fel? Születésemtől hazámban, a Szovjetunióba^ élek, és ezért ezt válaszolom nékik: Semmi szükségem arra, hogy az önök Amerikájában éljek, egy csöppet sem érdekel vagy vonz az az életmód, saját szememmel láttam, a maga valóságában. Mindennél jobban szeretem a hazámat — tulajdonképpen mit akarnak tőlem? A kiváló atlétanő az újságírói főiskola hallgatója, tehát nem kell a szomszédba mennie azért, hogy átlásson az olcsó propagandafogásokon. Ezért nem érdektelen, hogy mi a véleménye az olimpiai mozgalom jövőjéről: „Minden tekintetben optimista vagyok, a versenyszámomban, a tanulmányaimban (három évem van hátra az újságírói karon) és az életben egyaránt. Miért ne lennék optimista az olimpiai mozgalommal kapcsolatban is? Meggyőződésem, hogy lassan az egész világ meggyőződik az igazunkról. A mi igazunk és az igazság e téren is diadalmaskodik.“ PALÁGYI LAJOS Mészáros János felvételei
