Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-15 / 20. szám
« M egszólalt halkan a csengő. Marc kinézett a kis kémlelönyíláson, és a homályos folyosó végén mintha egy világos alakot látott volna alámerülni a lépcsőn. Csodálkozva nyitotta ki az ajtót. A lábtörlőn, ócska virágcserépben, egy merev, egyenes szár végén, amely nagyon is vékonynak látszott ahhoz, hogy elbírja a virág súlyát, egy hatalmas hydrangea macrophylát talált. Marc utálta ezt a fajta növényt, amelyet díszvirágnak tekintenek, és közönségesen hortenziának hívnak. Megfosztva eredeti rendeltetésüktől —, hogy gyöngéd színekkel vidítsák föl az öreg falakat —, testvéreiktől elválasztva, cserépedénybe átültetve a hortenziák elvesztik varázsukat — szinte művirágoknak látszanak. Nem sokáig törte a fejét azon, hogy ki rakta le ide — mielőtt elfutott volna — ezt a mókás növényt. Bizonyára Hortense volt, az a bolond Hortense — a virág a névjegye. Hosszú idő óta makacsul bizonygatta, mennyire ragaszkodik hozzá, ami természetesen meghatotta a férfit, de nem lobbantotta lángra a szívét (vagy amit ennek neveznek). 1Aki azt állítja, maga dönti el, hogy kit szeret, és kit nem, mit sem tud a szerelemről. Marc sem szabadon választott. Több mint egy hónapja tébolyulton szerette a fiatal, a karcsú, simulékony Yamlrát. Ez a kölcsönös szerelem kétségbe ejtette Hortense-t, de nem szűntek meg nevetséges jelei annak az abszurd és valóban gyászos szenvedélynek, amely nem nyerhetett viszonzást. Pedig Marc igazán mindent megtett, hogy elbátortalanítsa a leányt. De nem könnyű meggyőzni valakit, aki szeret, arról, hogy nem viszonozzák az érzelmeit. A férfi becsukta az ajtót, és gőzben magához'szorította az ostoba virágza- tú, illatlan növényt. Nem lett volna jobb, ha kidobja az ablakon? így az a szegény leány, aki egy kiszögellés mögé bújva leskelődött a túloldali járdán, egyszer s mindenkorra meggyőződhetett volna a férfi közömbösségéről. Morcot megint csak a szánalom tartotta vissza, nem is szólva arról — de ezt nem akarta magának bevallani —, hogy a virág e percben hirtelen megszépült, mintha valami különös, szfote csábos színárnyalatot öltött volna; ott himbálózott a szár végén, amelyet csak két vagy három széles, mesterkélt-zöld levél díszített. S^áz-szirmú ernyője, amely az imént az előszoba félhomályában rózsa- és mályvaszínűnek látszott, most halványkékre világosodott; ugyanolyan kék volt, mint Hortense nagy . szemei, amikor Marcra emelte, telve a hosszú idő óta visszafogott ígéretekkel. ■— Nem gondolod, hogy nevetségessé akar tenni téged? — kérdezte Yamira, és hangosan fölkacagott a különös, néma virág ' láttán. — Hogy lehet az, hogy valakinek ennyire nincs ízlése? — duplázott rá. ■— Bizonyára szándékosan tette .., ' Aztán fogta a virágcserepet, amelyet Marc az ebédlő asztalára helyezett, és átvitte a hálószobába. — Ma este ennek a tolakodó nőnek az ajándéka nézni fog bennünket — gondolta egy kis bolondos kuncogással a lelke mélyén. Amikor később a két szerelmes egymásra talált kölcsönös vonzalmuk meztelen odaadásában, Marc türelmetlen pillantásaival nem az ágy előtti asztalkára helyezett hortenziát nézte, hanem azt a megható ifjúságában kivirágzott, csodálatos testet, amely minden este bámulatba ejtette, és határtalan reménységgel tpltötte el. Mégis, a beteljesülést megelőző elragadtatott gyöngédségek mohó csöndjében Marc úgy érezte, több tekintet szegeződik a hátára, vigyázva, hogy egy pillanatra se szakítsa még a gyönyör fokozását Yamiránál, aki semmit sem vett észre, egy kissé hátrafordult. Mögötte, a félhomályban, a hortenzia helyén világoskék foszforeszkáló tömeg forgott lassan a tengelye körül — remegések futottak át rajta. Ennek a ködfoltnak középpontjában a «okszirmú sátorvirágzat gömbhöz hasonlított, amely világos szemekből állt, s ezek igéző dühben remegtek. A száz pupilla mindegyikében — ahogy a forgásuk fokozódott, egyre jobban ragyogtak — Marc egy esztelen mámor irtózatát látta növekedni, mintegy készen arra, hogy rávesse magát a fiúra. 'De Yamira kicsiny kezet, amint végigsimították a vállát, Yamira lehelle- te a tarkóján és Yamira apró csókjai, ahogy az arcán röpdöstek, visszahozták Marcot az előbbi testhelyzetbe. Hogy feledje a háta mögötti látomást, szokatlan erővel ragadta meg fiatal szerelmesét, akinek nyögései megduplázódtak alatta, miközben a gyönyör egyre jobban szétáradt bennük. De mégis Yamira látta meg, ahogy d beteljesülés görcse magasba rántotta, és a leány hirtelen fölnyitotta óriási fekete szemét —- ő láthatta a félhomályban a bűvös virág végső metamorfózisát. 'A hortenzia helyén szikragomoly forgott, amelyből acélkék villámok lövelltek. Csak másnap találták meg a szerelmesek összefonódott testét, mintha éles karmok marcangolták és tépték, mintha ezer tű járta volna át őket. Az ágy előtti asztalkán, ócska virágcserépben, a lecsüngő, száraz és ráncos levelek fölött egy kókadozó, satnya hortenzia egyenként hullatta el utolsó szirmait — olyan volt, mint egy csokor könny. * Rayman Katalin fordítási ■ KANDAUbÉS L. K andaulés, á lydek királya, szenvedélyesen szerette a feleségét, és szerelmében azt hitte, hogy az ő felesége a legszebb asszony a világon. Volt ennek a királynak a testőrei között egy kedvence, Gygés, Daskylos fia. Ezzel a Gygésszel Kandaulés legbizalmasabb dolgait is meg szokta beszélni, és dicsérte előtte a felesége szépségét is, igen magasztalván. — Nem sok idő múlva aztán — mert Kandaulés sorsának rosszra kellett fordulnia — így szólt a király Gygéshez: — Gygés, én úgy érzem, hogy te nem hiszed el nekem, milyen szép asszony az én feleségem. Mert az ember kevésbé hisz a fülének, mint a szemének. Tedd meg hát nekem, és nézd meg őt egyszer ruhátlanul... Rémülten kiáltott föl erre Gygés: — Felséges királyom, hogy mondhatsz Ilyen kárhozatos szót? Hiszen ruhájával együtt leveti az asszony a tisztességét is! Régóta ismernek már az emberek bölcs mondásokat, és ezekből tanulnunk kell nekünk is. Ilyen bölcs mondás többek között az is, hogy „mindenki a magáét nézze“. Elhiszem én neked, hogy a királyné a legszebb asz- szony, csak arra kérlek, ne kívánj tőlem olyasmit, ami nem illik! így szabadkozott Gygés, mert félt, hogy ebből még nagy baj lesz, de a király csak biztatta: — Légy nyugodt, Gygés, és ne félj tőlem, nem azért beszélek én, hogy próbára tegyelek. És ne félj a feleségemtől se, hogy ő árthat majd neked. Majd én elrendezem a dolgot, és meg se tudja az asszony, hogy láttad őt. Mert bevezetlek a hálószobánkba, és a nyitott ajtó mögé állítlak. Utánam aztán, ha én bementem, hamarosan jön majd a feleségem is. Az ajtó mellett van egy szék, arra rakja a ruháit sorban egymás után, s közben te meg nyugodtan megnézheted. Ha majd aztán a székjétől az ágy felé megy, akkor háttal lesz neked, te pedig vigyázz, hogy észre ne vegyen, ügyesen osonj ki az ajtón!“ Gygés, amikor látta, hogy nincsen rá mód, nem térhet ki Kandaulés kívánsága elöl, beleegyezett. Kandaulés pedig, amikor eljött a lefekvés ideje, bevezette Gygést a hálószobába, és hamarosan utána jött az asszony is. Gygés pedig látta, ahogy bejött és lerakta ruháit. A- hogy aztán háttal fordult felé az asz- szony, kisurrant az ajtón, de az asszony észrevette, amikor kiment. És amikor az asszony rájött, hogy mit cselekedett vele a férje, nem kiáltott föl szégyenében és nem is árulta el magát, mert bosz- szűt akart állni Kandaulésen. A ly- deknél ugyanis, meg szinte minden barbár népnél, nagy szégyen az még a férfiaknál is, ha meztelenül látják. rÁz asszony tehát megőrizte nyugalmát, de nem árulta el magát. De ahogy megvirradt, leghűségesebb szolgái jelenlétében magához hívatta Gygést. Gygés persze azt hitte, hogy a királyné semmit sem tud a történtekről, és hívására megjelent nála. Mert azelőtt is a királyné hívására mindig meg szokott jelenni előtte. Amikor aztán Gygés ott állott, az asszony így szólt hozzá: — Két út közül' választhatsz most, Gygés, és azon járhatsz, amelyiken a- karsz. Mert vagy megölöd Kandaulest, és tied leszek én is meg a lydek királysága is, vagy neked magadnak kell most rögtön meghalnod, hogy a jövőben ne engedelmeskedj olyan nagyon Kandau- lésnek, és ne láss olyasmit, amit nem szabad látnod. Tehát vagy neki kell meghalnia, mert kieszelte ezt a gyalázatos tervet, vagy neked, aki ruhátlanul láttál engem, és olyasmit tettél, amit nem lett volna szabad. Gygés előbb csak bámult a hallottakon, de aztán könyörgésre fogta a dolgot, hogy ne kényszerítse ilyen választásra a királyné. De nem tudta kiengesztelni az asszonyt, és amikor belátta, hogy valóban kénytelen lesz vagy á királyt megölni, vagy a halálba menni, úgy választott, hogy ő maradjon életben. Megkérdezte tehát: Minthogy arra kényszerítesz, hogy megöljem a királyomat, bár semmikép- perv nem akarom, mondd meg legalább, hogyan végezzünk vele? >— Ugyanarról a helyről fogsz rátámadni, ahonnan ő mutatott meg engem ruhátlanul, és álmában fogod megölni s— felelte a királyné. Ahogy kitervezték a merényletet — mert nem mehetett el Gygés, és nem volt szabadulása, vagy neki magának, vagy Kandaulés- nak /neg kellett halnia —, amikor aztán éjszaká lett, bement az asszonnyal a hálószobába; tőrt adott a kezébe á királyné és elrejtette ugyanaz mögé az ajtó mögé. Amikor aztán elaludt Kandaulés, előjött Gygés, megölte királyát, és magáévá tette feleségét is meg a királyságát is. Gygés tehát király lett, 'és ebben a delphoi jq$hely is megerősítette. Mert amikor a lydek fellázadtak Kandaulés meggyilkoltatása miatt, és fegyvert fogtak, abban egyeztek meg Gygés párthívei és a többi lydek, hogy Gygés lesz a király, ha a jóshely is neki ítéli a királyságot; de ha nem, akkor visszaadja az uraimat a hérakleidáknak. 'A jóshely aztán Gygést választotta, és így valóban Gygés lett a király, de előre megmondta Pythia, hogy Gygés ötödik nemzetsége bűnhődni fog a hérakleidákért. Ezzel a jóslattal azonban se a lydek, se a királyok nem törődtek, amíg be nem teljesedett. Szabó. Árpád fordítása Ö7 IFJÚSÁG 7 PEKKA PARKKINEN: Menj lakni a vízhez menj lakni a vízhez biztosabb elemet úgy sem találsz várost építesz vesd el a gondját hiszen láthatod vízből van a kő köböl a város menj a folyóhoz könnyes szemmel tiéd lesz így a víz a kő a város mit akarsz még túl sokat kérsz neked adom jöjj ki a vízből öltözz fel mint virágzó tavaszi fa hiszen láthatod kicsiny csónak vagy már csurogsz a folyón folyóvá kővé várossá Gombár Endre fordítása BÓJÁN PISK: Együtt heverünk Együtt heverünk az este meleg ágyában egyre közelebb egymáshoz egymásba merülten és egyre távolabb a hangok eltitkolt árnyaitól. Távoznak a fák, utolsó, fáradt lakodalmasok. A sötétben még vidáman énekeltek a szemeiddel, melyek most úgy zengenek, mint sötét érett füvek, ereim feltörő illatában. Csukás Zoltán fordítása STEFAN AUGISTIN DOINAS: Ahold A hold — ezt mindig éreztem én — oly kettős lelkű élőlény, hogy megél mindkét elemben, egyként remekUU a vízben is meg a levegőégben. Az éjjel hód volt, amint megfigyeltem, Az ezüstszín rágcsáló szomorúfűzek tükörképét ette a vízben, s a sziklák közt lakhelyeket épített a mélykék habbal tovafodrozó csókoknak... Azután a partra főtt, oly lankadó, rejtélyes-lángolőan kiáltva, hogy a vízben őrizett \ másik fele, a nyugságos, nem értvén tovább rágta a szomorúfüzeknek édes árnyát a vizek mélyein. Szilágyi Domonkos fordítása TIBERIU UTÁN: A szépség Szépség, drága madár, szállj ágaimra, szállj, pihenj rajtam, pihenj meg, csöpp súlyod megremegtet. haza térsz, hogyha hozzám, boldogságot hozol rám, szépség, drága madár, szállj ágaimra, szállj, búsulnom sose hagyj, örökre itt maradj. Szilágyi Domonkos fordítása TAKAMURA KOTARO: Szél hátán Csieko Az őrült Csieko néma csak jelt ad a kék szarkáknak és liléknek szélfogó homokdombon mindenfelől fenyő hímpora sárgáll odafúfja a tiszta májusi szél• párás a kilencvenkilenc Mérföldes Part Csieko nyári kimondja eltűnik s feltűnik a fenyőfák között ott fehér fövényen szarvasgomba nő utána baktatok szedem a szarvasgombát a kék szarkák és lilék Csieko barátai a szörnyen mocsoktalan reggeli ég a legszebb sétaútja mert Csiekóban nincs többé ember Csieko száll Gergely Agnes fordítása
