Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-04-24 / 17. szám
ÚJ ifjúság s Két kiállítás A vers- és prózamondók kelet-szlovákiai kerületi versenyéről Eoéüves szimifálasztás Megérdemelt siker a Thália Színpadon Ä rendkívül gazdag képzőművészeti élet, a kiállítások sorozata közepette nem mindig van módunk írni' a kisebb városokban, falvakban megvalósuló tárlatokról, pedig sok esetben nagyobb erőfeszítés és odaadás eredménye egy-egy ilyen kiállítás, mint amelyeket a galériákban, múzeumokban rendeznek meg. Ráadásul nagyon sokszor csak ismétlődő vándorkiállítások ezek, így aztán joggal vagy jogtalanul, de kénytelenek vagyunk megfeledkezni róluk. Sor kerül viszont néhány olyan kiállításra, mint amilyen most például Dolán György festőművész szenei (Senec) kiállítása is. Az ilyen kiállításoknak ugyanis különös oka és joga van, s lehet, egykor nagyon is emlékezetesek lesznek, mert a művész életében minden bizonnyal valamennyi mérföldkőnek számít majd. Ez az ok és jog itt is megvan. A művész szoros kapcsolatban van a várossal és a tájegységgel. Dolán György ugyanis mátyusföl- di, Szencen tanult, nevelkedett, sok barátja él a városban, és már a főiskola, befejezése előtt is kiállított itt, így aztán az útra bocsátó közösség kíváncsi volt a munkáira, s mindenkit megelőzve kényszerítette rá a fiatal művészt arra, hogy összegezze,' mutassa meg eddigi alkotásait. A kiállítás alapján nyilvánvaló, bogy Dolán György nem minden íétség nélkül járult ehhez hoz- ;á, de jól tette, hogy elfogadta a hívást. Több éve jelen van ágyán képzőművészetünkben, sőt agyik szervezője, formáló egyénisége, egyebek között a Nyárasdi <épzőművészei Alkotótábornak is, le csak most van módunk első Ízben szélesebb összefüggéseiben átnt, mérlegelni a munkáját, Dolán György egyéniségét, lehetőségeit és esetleges eredményeit. Eddig ugyanis mindig csak egykét hónap vagy hét termékeit, aktuális gondolatait láthattuk. Most viszont ha csak halványan is, de látható a fejlődési vonal, kirajzolódik az arcéle is. Látható tehát az irány, amely felé halad. Konkretizálódnak a gondolatok, tapintható világon keresztül fejezi ki mondanivalóját. A megsejtésekből, pillanatnyi hangulatokat rögzítő festmények után-a konkrétabb, foghatóbb világ felé halad. A bohóctémát feldolgozó két képe és a másik két. Télűző címet viselő műve után a legújabbak, a Varjú sorozat darabjai mutatják, hogy immár konkrét mondanivalóval teltek meg a témái. Olyan egyéniséggel állunk tehát szemben, akinek sajátos és egyedi témái és mondanivalói vannak. Ugyanakkor látható, hogy a témát mélyen átéli, többrétű tartalommal tölti fel. A varjak ugyanis természeti jelenségükkel, és a mondanivaló konkretizálhatóságá- val is nagyon mély hatást gyakorolnak a szemlélőre. A tartalmi gazdaságon túl gazdag a formavilága és érthető a színvilága is. Tájképei zártságukkal, szigorú rendjükkel és meleg líraiságukkal hatnak az emberre. Városképei egyedi témájukkal és a tájképeire jellemző zártságukkal hívják fel magukra a figyelmet. A Titok és a Csend két képe pedig az ismeretlen tartalmat próbálja közelebb hozni sajátos formavilágával. Mindez tehát azt jelenti, hogy örülhetünk a jelentkezésének, s hogy Szene is büszke lehet a fiatal művészre, aki nyilván továbbra is hű marad majd hozzá. NÉMETH ISTVÁN S okat gondolkoztam azon, miért van az, hogy bár a színházakban a színpadkép tervezői a szöveg és a rendezők legteljesebb szolgái, mégis az ő munkájukat érezzük a legtökéletesebbnek, legteljesebbnek. Szinte az utolsó pontig minden a helyén van, és végül nem tehetünk mást, minthogy megállapítjuk: kiváló munkát végeztek. Ráadásul talán sok kiváló szakember, sajátos egyéniség kerül vagy szorul a színházakba, és a színházi munka folyamán az övékét mérik meg leginkább; nemcsak a rendező és a színészek, hanem jó'mesteremberek adják rá áldá-' sukat, s nem befolyásolhatja sem az önkény, sem pedig a pillanatnyi ihlet. Mindezt azért bocsátottam előre, mert emlékezetem szerint Platzner Tibor színpadképeit mindig dicsérettel illetik. Vagyis: bárhogy vélekedünk is színházunk, a rendezők és a színészek munkájáról, az ő húszéves munkásságát a legteljesebb elismerés illeti. Hogy miért, arra a mostani nagyszerű kiállítása a fővárosban bőPlatzner Tibor vebb és beszédesebb magyarázatot ad. A kiállítás három részből állt. Az egyik a színpadterveket mutatta be, a másik a festményeit, a harmadik rész pedig a rajzait és kolázsait. A tárlat színhelyei a filmklub előcsarnokai és folyosói voltak. Képzőművészeti kiállítás szempontjából nem a legszerencsésebb hely, de aki egy kicsit is megpróbált mélyebbre ásni Platzner Tibor világában, láthatja, hogy ez a művész nagy adottságokkal rendelkezik, így nem csoda, hogy ennyire elégedettek vagyunk a munkájával. Festményei nem a szokványos tájfestészet hagyományait követik. Olykor kolázsok, máskor egyszerű irkafirkának, mázolásnak tűnő vásznak, de egyszer sem üres, semmitmondó játékok, hanem a táj, a jelenség, a belső élet» tükörképei, egyfajta vegy- elemzés végeredményei. Ugyanilyen izgalmasak a rajzai, kolázsai, amelyek nagyszerű meglátásokat és gazdag mondanivalót hordoznak magukban. Csak sajnálni lehet, hogy lapjaink, könyvkiadónk nem foglalkoztatja többet Platzner Tibort. A húsz év természetesen nagy idő, s ezalatt nemcsak az emberek, hanem az egyes diszciplínák is sokat változnak. E húsz év alatt nemcsak Platzner Tibor váU tozott, hanem a festészet is, illetve az ő művészete is. A dunaszer- dahelyi (Dun. Streda), fővárosi és komáromi (Komárno) kiállításai óta sok különböző irányzat hatását fogadta magába, de érezhető, látható, hogy csak azokat a hatásokat, amelyek különös érzékeny egyéniségével mély rokonságban voltak s gazdagították, kiteljesítették belső életét. A mostani tárlat, amely mint mondtam, nem a legjobb helyen valósult meg, mutatja, hogy talán odahaza, Komáromban is sort kellene keríteni egy kisebb fajta mérlegelő tárlatra, hogy ne csak bemutatkozzék, hanem teljes egészében meg is mutatkozzék, s mi biztos még jobban becsülnénk, tisztelnénk a munkáját. A lighogy véget ért Kassán (Ko- Sicej a XV. Kazinczy-napok rendezvénysorozata, még aznap a MATESZ Thália Színpadán elkezdődött a középiskolások és a felnőttek kerületi vers- és prózamondőverse- nye. Túlszervezés vagy inkább összehangolatlan szervezés következtében az I—III. kategóriában — a kerületi népművelési központ rendezésében — még március 2-án lezajlott a kelet- szlovákiai kerületben a vers- és prózamondók vetélkedője. A IV. és V. kategóriában március Utolsó napján a CSEMADOK Központi Bizottsága által megrendezett keletszlovákiai versenyen huszonnégy vers- és prózamondó mérte össze tudását. Figyelemreméltó, hogy a szép magyar beszédnek a Kazinczy-napok keretében lezajlott országos döntőjében az alapiskolás tanulók elsősorban a szövegalkotásban tűntek ki, a kerületi versenynek viszont mindkét kategóriájában főként az igényes szövegválasztást dicsérhette a bíráló bizottság. Amint a zsűri — kissé sietős és sommás — értékelésében is megállapította, a nyugat- és közép-szlovákiai kerületi versenyhez hasonlóan a kelet-szlovákiai kerületi verseny IV. és V. kategóriájában sem ejtettek a résztvevők durvább nyelvi hibákat. (A tavalyelőtti és tavalyi versenyekkel szemben e tekintetben tehát idén előbbre léptünk). Beszédtechnikai és kiejtési nehézségekkel azonban az idén is több vers- és prózamondó küszködött. A IV. kategóriában a versmondők versenye nem hozott kiugró eredményeket. Meglehetősen egysíkú, nem eléggé differenciált volt a művészi teljesítmény összképe, ezért a zsűri ebben a kategóriában nem ítélte oda az első díjat. A vers- és prózamondók kelet-szlovákiai kerületi versenyének eredményei: A IV. kategóriában versmondásban második helyen végzett Gágyor Bélá és Geri Gabriella. Prózamondásban Balogh Adrienn lett az első (Kovács József Boszorkányok pedig vannak című írásával). Az V. kategóriában versmondásban Váji—Nagy Valéria bizonyult a legjobbnak (Dsida Jenő Psalmus hun- garicus című költeményével), prózamondásban pedig Szőke György szerezte meg az első helyet (Bertolt Brecht Ha a cápák emberek volnának című művével). A kelet-szlovákiai versenyre jellemző volt, hogy többen nyúltak igényes művekhez, néhányan csehszlovákiai magyar írót választottak (köztük pl. Gál Sándort, Tóth Lászlót, Rácz Olivért és másokat). / Végezetül megemlítjük, hogy a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Ipari Szakközépiskola jelentős segítséget nyújtott a verseny lebonyolításához. UO P áskándi Géza tragikus gro- teszkjének főpróbáján csak néhányan ültünk a nézőtéren. Amikor a bemutatóját láttam, telt ház fogadott, mert a közönség tudta, hogy a kolozsvári származású drámaíró parafrázisa kitűnő alkalmat adhat az ízes szórakozásra. A publikum figyelemmel kísérte a párbeszédek csattanóit. Többször felkacagott, és gyakran nyíltszíni tapssal honorálta a jó helyzeteket. A színészek mértéktartó pikantériával fűszerezték a játékot, tréfák sorát rakták egymás mellé. Komolyan vették a komédiát, ami feltétele annak, hogy a vígjátéki elemeket humorosan értelmezzék, s megértsék, hogy Moliére-től Pás- kándiig a humor az humor maradt, a tartalmas komikum ma is célba találó lehet. Páskándi a francia Moliére alakjait vette át, a „Botcsinálta doktor“ alaphelyzeteit alkalmazta, hogy átírásában értelmezzük az „Egy ember, aki megunta a bőrét“ című tragikomédiáját, amelyet a Thália Színpad mutatott be e hő.5-én. Már az expozíció is pontos jellemrajzot ad a két főszereplőről. Martine, majd a játék során Jacqueline szerepében a Miskolci Nemzeti Színház tagját, Péva Ibolyát láttuk kitűnő jellemrajzaival, ami egyben azt is bizonyltja, a komédiát nagyon is komolyan kell venni, hogy művészi szinten értékelhessük a színészi munka erényeit. Páskándi nem francia. Cselekményét a mi körülményeink között bonyolítja: egy mucsai bunkót „veret“ tudóssá, hogv rádöbbentse közönségét azokra a fonákságokra, amelyekről nemigen szeret beszélni. Célba veszi a beszűkült szellemi légkört, a jellegtelen ügyeket világrengető kérdéssé nagyított hamis öntudatot, a hiú versengést vagy a pénzzel biztosított kiskirályi „rangok“ és hasonló fonákságok közepette előnyökhöz jutott helyzeteket, hogy ettől kapjon a játék pikánsabb ízeket. S ha ezek csípősebbek is, mint Moliére korában, mégsem lépik át (főleg tartalmukban) azt a határt, amelynek formai megoldása bizony többször az erkölcshatárokat is túlfeszíti — fölöslegesen. A Thália mulatságos előadása módot adott az indokolt burleszke- lemek felhasználására. Jó tempót diktált azáltal is, hogy Kopócs Tibor díszlete jóvoltából „kötelek és gerendák között is“ erdőben vagy éppen szobában érezzük magunkat, és cselekményt a napjainkig kiterjeszthessük. A darab rendezését Daniela Ka- pitánovára bízták. Nagy lendülettel látott hozzá a munkához, de a próbák közben baleset érte. Lábát gipszbe tették, s így az utolsó simításokat már Horváth Lajos végezte. Rendezésének megvan a sava-borsa. A helyenként szinte akrobatikus mozgásmegoldásokat kívánó kergetőzések és egyéb „ceremóniák“ közepette a főhangsúly mégiscsak Páskándi mondanivalóját hozta az előtérbe. Horváthnak érzéke van a fanyar humorhóz. A groteszk koreográfia (Alica Cson- thová m. v.J, a stílszerű hang- és zenei hatások (Érsek György) lendületet adtak a játékos helyzeteknek, s ehhez társult a színészi tehetség, a fegyelmezett párbeszéd és a jól kiemelt monológok. A Thália színészei játékukkal fölzárkóztak a miskolci Péva Ibolyához. Főleg László Géza robusztus alakjával és öngúnyoló humorával, továbbá Várady Béla (Lukács) és Szőgyéni Tibor (Valér) termetükben és gesztusaikban is megkülönböztetett szolga-figurái, Gombos Ilona magabiztos előkelőséget imitáló és szerelemre só- várgó Gerontinója, a bumfordi újgazdag Horác úr, akit rideg magatartással formált meg Pólós Árpád és nem utolsósorban a tehetséges Molnár László (Leander) és Danyi Irén, akinek elkényeztetett^ és akaratos Lucinde-je kellemes meglepetés volt a közönségnek. És itt kell ismét hangsúlyozni Péva Ibolya második szerepét; a dajka alakjában is megjelenik és teremt kitűnő helyzeteket, főleg a- mikor az ügyetlenkedő Sganarelle doktor úr, nem éppen tudósán tapogatja gömbölyded idomait. Oj világ ez Jacqueline számára, a- melyben „jól érzi magát“, de a végén mégiscsak visszavágyik az erdők sűrűjébe, annak ellenére, hogy ott nem a parfüm, hanem a természet megannyi illata és szokása vár majd rájuk .. SZUCHY M. EMIL Dolán György Telin«* Dolán György Bohóc I.
