Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-24 / 17. szám

A MUNKÄSOSZTÄLY a szocialista TÁRSADALOM VEZE.O JSZiÄLYA Csehszlovákia Kommumsi's Pártjának a társadalomban betöltött vezető szere­pe a munkásosztály vezető szerepéből adódik. Ez az osztály harcot kezdett a burzsoázia ellen, hogy megszüntesse a kizsákmányolást, átalakítsa az emberi munka jellegét, felszámoljon minden osz­tálykorlátot, s nemcsak önmagát, hanem a többi dolgozót is felszabadítsa. Ezért Csehszlovákia Kommunista Párt­jának és a munkásosztálynak a kapcso­lata az 1968—1969-es válság idején a jobboldali erők támadásának célpontja volt. Azt állították, hogy a munkásosz­tálynak csak a kapitalizmus megdönté­séért és a szocializmus alapjainak felépí­téséért vívott harcban volt vezető szere­pe, tehát már teljesítette történelmi kül­detését. Szerintük manapság a vezető szerepet más rétegek, az értelmiség, a szellemi elit stb. veszik át. A munkás- osztály vezető szerepének tagadása a jobboldali erők számára azért volt any- nyira fontos, mert ezen osztály szerepé­nek és helyzetének tagadásával össze­függ a munkásosztály politikai pártjá­nak, a kommunista pártnak a helyzete és szerepe. A kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet jelenlegi szakaszában a ha­ladó osztály világszerte a munkásosz­tály, amely e folyamat középpontját ké­pezi. Maga a történelem menete teszi a forradalmi erők élcsapatává az új tár­sadalom építése során. A munkásosztály objektiven minden dolgozó létérdekei­nek képviselőjeként^lép fel. A CSKP XVI. kongresszusa hangsúlyozta: „Helyzetével a szocialista társadalmi termelésben ar­ra hivatott, hogy döntő szerepe legyen az osztályok és a társadalmi csoportok, a város és a falu, a fizikai és a szelle­mi munka közeledésének folyamatában. Csak a társadalmi tulajdonnal, a szocia­lizmussal alapvetően összefonódó mun­kásosztály képes a dolgozó nép érdekei­nek összehangolására s arra, hogy azt az osztály nélküli társadalomhoz, a szo­cializmus és a kommunizmus nemes esz­méinek megvalósításához vezesse.“ Csak az olyan politikai párt valóban forradalmi, a tudományos kommunizmus pártja, amely elismeri a munkásosztály vezető szerepét a társadalom forradalmi átalakításában, csak ilyen párt lehet a munkásosztály élcsapata. A munkásosz­tály vezető szerepének növekedése e kor­szak alapvető törvényszerűsége, és a vezető szerepnek, világtörténelmi külde­tésének eszméje Lenin szerint a marxis­ta elmélet első és alapvető pillére. A kommunista pártnak mint a társa­dalom forradalmi átalakításáért vívott harc vezető és irányító erejének szere­pét a munkásosztálynak a termelés és a társadalmi viszonyok rendszerében el­foglalt helye és helyzete^ valamint a tár­sadalmi haladás fő mozgató- és vezető erejeként betöltött szerepe adja meg. Az új társadalom formálására és fejleszté­sére a kommunista párt által a munkás- osztály meghatározó mértékben hat. E párt a társadalmi fejlődés objektív tör­vényszerűségeinek megismerése alapján a munkásosztály mozgalmát tervszerűvé, szervezetté és tudományosan megalapo­zottá teszi. Éppen a munkásosztály párt­ja és annak politikai vezetősége képezi a társadalmi fejlődés, a szocializmus és a kommunizmus építése tudatosításának gegmaeasabb formáiét. A munkásosztály és a kommunista párt vezető szerepe nem kapcsolódhat kizá­rólag a lársadalmi fepődés bizonyos sza­kaszához. Szükség van rá az új társada­lom felépítéséért folytatott küzdelem minden szakaszában. Ezen osztály szere­pének növekedése a szocializmus és a kommunizmus építésében törvényszerű folyamat. A szocializmus építésének el­mélete és gyakorlata ezt az igazságot cálfolhatatlanul alátámasztja. A legújabb kori történelem bizonyít­ja, hogy a párt vezette munkásosztály­nak, amely következetesen a marxista- -leninista tanításra támaszkodik, megha­tározó szerepe van a társadalmi rend­szer forradalmi átalakításában, a kapita­lizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában és a kommunizmus felé ve­zető egész további fejlődésben. A munkásosztálynak és pártjának ve­zető szerepe olyan folyamat, amely a szocialista és a kommunista társadalom építésével párhuzamosan növekvő irány­zatot mutat. Az új társadalom fejlődése törvényszerűen szükségessé teszi azt, hogy növekedjen a munkásosztály veze­tő szerepe a politikai és a gazdasági vál­tozásokban, s magasabb minőségi szin­ten és nagyobb intenzitással érvényesül­jön a párt vezető szerepe. A szocialista és a kommunista társadalom fejlesztése elképzelhetetlen a munkásosztálynak és marxista-leninista pártjának vezető sze­repe nélkül. Azok a tapasztalatok, ame­lyeket a párt a társadalmi folyamatok irányítása során a korábbi szakaszokban szerzett, a mai időszakban és a jövő­ben az egész társadalmi fejlődés terüle­tén elfoglalt irányító és vezető helyze­te erősítésének kiindulási alapját képe­zik. A munkásosztály szocialista társada­lomban betöltött vezető szerepének elis­merése semmi esetre sem jelenti a pa­rasztság, a munkásosztály legfontosabb szövetségese szerepének csökkentését. A munkásosztály és a parasztság szövetsé­ge szocialista rendszerünk politikai alap­ját képezi. Fontos szerepe van társadal­munkban a szocialista értelmiségnek. Feladata úgy növekszik, ahogyan a tu­domány közvetlen termelőerővé válik, a- hogyan érvényesülnek a tudományos-mű­szaki forradalom elemei a szocialista társadalom építésében. Az értelmiségiek felfedezései és tudása a nmnkásosziály tevékenységében valósulnak meg. A CSKP XVI. kongresszusa időszerű feladatként kitűzte: „A munkásosztály, a szövetkeze­ti parasztság és az értelmiség szövetsé­gének elmélyítése, nemzeteink és nem­zetiségeink egységének és testvéri együtt­működésének megóvása és megszilárdí­tása, annak meggátolása, hogy ezt az egységet bárki is megbontsa, továbbá az az igyekezetünk, hogy nemzeteink fej­lődjenek, közeledjenek egymáshoz test­vérien egymás mellett éljenek és dol­gozzanak — ez a múlt hagyatéka és a jövő követelménye.“ A PÄRT VEZETŐ SZEREPE ÉRVÉNYESÍ­TÉSÉNEK FÖ FUNKCIÓJA TÁRSADAL­MUNKBAN A párt vezető szerepének helyes érvé­nyesítése elképzelhetetlen az emberek — párttagok, pártszervek és -szerveze­tek — tudatos tevékenysége nélkül. A pártnak erre a szubjektív cselekvésre azért van szüksége, hogy a párt mint egész képes legyen betölteni funkcióit, melyeknek elmélyítése előfeltétel a CSKP társadalmon belüli vezető szerepének ér­vényesítése szempontjából. A párt vezető szerepének helyes rea­lizálása érdekében minden pártszerv és -szervezet a következő funkciókat köte­les betölteni: — megismerő funkció, — programalkotó funkció, — nevelő funkció, — szervező funkció, — ellenőrző funkció. A kommunista párt azért válhat a tár­sadalom tényleges vezető erejévé, mert képes választ adni a dolgozók létfontos­ságú érdekeivel kapcsolatos kérdésekre, politikájában képes valós célokat kitűzni, s naponta megszervezni a lakosság leg­szélesebb rétegeit realizálásuk érdeké­ben. Ez azonban csak az objektív tör­vényszerűségek mélyreható ismerete alapján lehetséges. A jelenségek, esemé­nyek, feltételek a konkrét helyzet ala­pos elemzése ezért alapvető feltétéiként segíti elő a további előrehaladás irá­nyának meghatározását, a szpcialista tár­sadalom igényes, de reális fejlesztési programjának kitűzését. A pártszervek minden szintjén és úgyszintén az alap­szervezetekben foiyó elemző tevékeny­ség elengedhetetlen feltétele annak is, hogy helyes és reális határozatok szü­lessenek. Az emberek szükségletei szüntelenül növekednek. A párt mindenekelőtt köte­les tanulmányozni, az emberek szükség­leteiben és érdekeiben melyek a közös vonások, mi szolgálja a társadalom min­den egyes tagjának s úgyszintén összes­ségüknek fejlődését. A párt feladata és a társadalom politikai irányításának lé­nyege annak biztosítása, hogy az egyéni és a csoportérdekek ne érvényesülhesse­nek az egész társadalom érdekeire való tekintet nélkül, vagy éppenséggel ezek rovására. Az össztársadalmi érdekekhez való viszonyulás értékmérőként jellem­zi az emberek szocialista és kommunista gondolkodásának és cselekvésének adott fokát. A kommunista párt megismerő tevé­kenysége tehát nem öncélú. Célja a szo­cialista társadalom (közeli és távoli) fej­lődése olyan távlatainak kitűzése, ame­lyek az össztársadalmi érdekeknek meg­felelőek. Ahhoz azonban, hogy a pártprogram meg is valósuljon, az összes dolgozó ü vévé keli válnia. Ezt hivatott elősegí­tem a párt eszmei-nevelő munkája. A CSKP egész társadalmunkra kiterjedően —vezeti és irányítja a kommunista neve­lést. Az ideológiai munkával, az embe­rek műveltségi és tudatossági színvona­lának emelésével kapcsolatos kérdéseket a párt az anyagi bázis fejlesztése mel­lett a második legfontosabb feltételként tűzi' ki az egész társadalom fejlődése szempontjából. A párt eszmei-nevelő te­vékenységének színvonalától, elsősorban minőségétől és hatékonyságától függ nagymértékben valamennyi feladat tel­jesítése. E téren sokat tanulhatunk a szovjet elvtársaktól, akik nagy figyelemmel kí­sérik az SZKP ideológiai munkáját. Meg­erősítette ezt az SZKP KB 1983 júniusá­ban megtartott, az ideológiai munka kér­déseivel foglalkozó ülése is. Itt konkre­tizálták azokat az elgondolásokat, ame­lyek az ideológiai munka további fejlesz­tésével és elmélyítésével kapcsolatban az - ZKP XXVI. kongresszusán hangzottak el. A szovjet kommunisták már az SZKP XXV. kongresszusán megállapították: „Je­lentős eredményeket értünk el a szovjet nép anyagi jólétének javításában. A jö­vőben is következetesen tevékenykedünk e feladat megvalósításán. Az anyagi le­hetőségek növekedésének azonban ál­landóan együtt kell járnia az emberek eszmei-erkölcsi és kulturális színvonalá­nak emelésével. Máskülönben a kispol­gári gondolkodásmód csökevényei jelent­kezhetnek. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.“ Sokszor halljuk, hogy mihelyt a he­lyes politikai irányvonalat kitűztük, a si­ker már csak a szervező munkától függ. A pártépítés minden fokán megvalósuló céltudatos, következetes, hatékony szer­vező munka biztosítja a párt társadalom­ra gyakorolt befolyásának szilárdítását és elmélyítését. Mindenekelőtt ezért fon­tosak a párt alapszervezetei, amelyek tevékenységüket közvetlenül a dolgozók körében fejtik ki, vezetve és konkrét feladatok teljesítésére szervezve őket. A kommunisták példamutatása e feladatok realizálása során erősíti a párt tekinté­lyét a dolgozók körében, s magával ra­gadja a pártonkívü!leket is. A szervező munka hatékonysága szá­mos tényezőtől függ. Első helyen kell megemlíteni az alkotó szellemű megkö­zelítést a pártkongresszusokon kitűzött feladatokkal és a központi bizottsági üléseken történő konkretizálásukkal kap­csolatban. Nem kevésbé fontos a helyes formák és eszközök megtalálása az em­berek megszervezése terén, úgyszintén a káderek kiválasztása, nevelése és el­osztása, az információk megszerzése és elemzése, a tapasztalatok általánosítása, valamint a következetesen végzett folya­matos ellenőrzés, amely figyelmeztet a feladatok teljesítése során felmerülő po­zitív és negatív jelenségekre. A kommunista párt mint szocialista társadalmunk vezető ereje felel az egész politikai rendszer működőképességéért, azért, hogy minden szervezet és intéz­mény teljesíti a reá háruló feladatokat. Ebből kifolyólag a párton belüli ellen­őrzést mindezekre a vonatkozásokra ki kell terjeszteni. Ily módon a párt mint vezető erő nemcsak eszmei-politikai és szervező tevékenységével érvényesíti be­folyását, hanem azzal is, hogy a társa­dalmi ellenőrzés vezető erejeként műkö­dik. A párt társadalmon belüli vezető sze­repének helyes érvényesítése megköve­teli, hogy mindezeket a funkciókat egy­ségesen bontakoztassuk ki. Az alapvető követelmény azonban továbbra is — a- hogy Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára hangsúlyozta — a nevelő és a szervező munka egysége, minden párt­szerv és párttag szavainak és tetteinek egysége. Az elmondottakból következik, hogy a párt vezető szerepének további elmélyí­tése társadalmunkban megköveteli min­den pártszerv és -szervezet munkájának sokoldalú tökéletesítését és elmélyítését, a bíráló és igényes szemlélet fejleszté­sét. a lenini munkamódszerek követke­zetes megtartását, a nagyfokú akcióké­pességét. Ezért a CSKP KB beszámolója a XVI. kongresszuson hangsúlyozta, hogy „a szocializmus további fejlesztéséért, a népünk jövőjéért vállalt legnagyobb fele­lősségtudatot fejezi ki a pártról való gondoskodás, marxista-leninista egységé­nek és akcióképességének további szi­lárdítása, a kommunisták nagy serege al­kotó energiájának fejlesztése és helyes irányítása“. A PÄRT CÉLJA: AZ IFJÚSÁG SZOCIALISTA NEVELÉSE A párt ifjúságpolitikájának célja és tartalma az ifjúság szocialista nevelése, amely a szocializmus teljes felépítéséért vívott hazai és nemzetközi osztályharc körülményei között megy végbe. Az if­júság gondolkodását és magatartását meghatározza a társadalmi valóság, ha­zánk politikai, gazdasági és kulturális helyzete, a szocializmus és a kapitaliz­mus világméretű harcának alakulása, a párt, a társadalmi intézmények, a csa­lád, az iskola, a munkahely, a hadsereg, az ifjúsági szövetség és más szervezetek nevelő munkája. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a társadalom intézményei és szervezetei nagyobb nevelő hatást gya­koroljanak az ifjúság életére az iskolá­ban, a munkahelyeken és a szabad idő­ben egyaránt. ’Nevelő tevékenységük job­ban igazodjon az élet mai ellentmondá­sos valóságához, a fiatalok fejlettségé­hez és igényéhez. Vegyék jobban figye­lembe, hogy nemcsak a jelen, hanem a jövő számára is nevelünk, amikor előre­láthatóan még gyorsabb ütemben növe­kednek majd az emberrel szemben tá­masztott követelmények. Ezért minden állami, társadalmi intézmény és szerve­zet céltudatosabban törekedjék arra. hogy a felnőttek példamutatása, a tanu­lás és az élet nehézségeivel vívott küz­delem szocialista világnézetet és tulaj­donságokat érleljen az ifjúságban. A fiatalokat olyan felnőttekké kell ne­velni, akiknek szocialista céljaik van­nak, akiknek világnézetét, erkölcsét a marxizmus-leninizmus egyre elmélyül­tebb ismerete határozza meg, akik haza­fiak és internacionalisták, s akik erköl­csösnek tartják mindazt, ami előreviszi a haladás és a szocializmus ügyét ha­zánkban és a világ más részein, s akik erkölcstelennek tartják mindazt, ami gátolja a népek gazdasági, politikai, szel­lemi felszabadulását. — Művelt, képzett emberekre van szükségünk, olyanokra, akik lelkesednek és harcolnak a haladást, a szocializmust szolgáló új tudományos, technikai, tár­sadalmi gondolatok megvalósításáért, a- kik ezt a harcot egyesítik az emberiség által felhalmozott anyagi és szellemi ér­tékek továbbfejlesztésével. — A szocializmus teljes felépítését csak optimista, harcos emberek vihetik sikerre, olyahok, akik nem tűrik a kö­zömbösséget, és nemcsak várják a társa­dalmi gondok és problémák megoldását, hanem minden képességükkel küzdenek a közöny, a félmunka, a hanyagság el­len, s igyekeznek élen járni az élet min­den területén. — Közéleti, közösségi emberekre van szükség, olyanokra, akik az élet értel­mét nem az önző szerzésben látják, akik vállalják osztályuk, nemzetük, hazájuk sorsát és gondját, mert tudják, hogy a szocialista haza, sőt a hazán. túli na­gyobb közösség, a szocialista világ sor­sától függ egyéni életük, boldogságuk, s ezért minden erejükkel gazdagítják, védelmezik hazánkat és a szocialista kö­zösséget. — Olyan fiatalokra van szükség, akik szeretik az életet, tisztelik embertársai­kat, szüleiket, az idősebbeket, akik fel­ismerik és élvezni tudják a szépet és a jót a természetben, a társadalomban, a tudományban és a művészetben, a barát­ságban és a szerelemben, akik életük értelmének tartják, hogy maradandót al­kossanak. Mind az állami intézmények, mind a társadalmi szervezetek vegyék jobban fi­gyelembe nevelő munkájukban, hogy ezek a szocialista tulajdonságok csak a közösségben, a munka és a tanulás során szerzett tapasztalatokban, a reakciós pol­gári és kispolgári nézetekkel, szokások­kal vívott szüntelen harcban alakulnak ki. Törekedjenek arra. hogy ifjúságun­kat a szocialista haza tevékeny, hű pol­gáraivá neveljék. A fiatalok öntudato- sabb, társadalmi, politikai tekintetben aktívabb részét elsősorban a SZISZ so­raiban neveljék kommunistává, a párt tagjaivá. Fordítsanak nagyobb figyelmet az ifjúság, különösen a munkás- és pa­rasztifjúságra, osztályöntudatának növe­lésére. Nyújtsanak nagyobb lehetősége­ket a fiatalok közéletiségének fejleszté­séhez, társadalmi, politikai aktivitásának és tapasztalatainak növeléséhez. Az if-

Next

/
Thumbnails
Contents