Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-24 / 17. szám

Jíiság kapjon nagyobb elismerést, bizal­mai és megértést, több alkaimat arra, hogy kifejlessze képességeit, tapasztala­tokat szerezzen, ugyanakkor fokozni kell a vele szemben támasztott erkölcsi, po­litikai követelményeket és erősíteni kell gondolkodása, magatartása hibás voná­sainak jóindulatú bírálatát. Az ifjúság életével, gondjaival a párt, államunk, társadalmi szervezeteink rend­szeresen és sokoldalúan foglalkoznak. Az ifjúság erkölcsi-politikai helyzetét alap­vetően hazánk fejlődő társadalmi álla­pota határozza meg. A fiatalok nagy többsége ismeri és követi a szocialista célokat, támogatja a párt politikáját, be­csületesen tanul, dolgozik, hazafihoz méltóan teljesíti honvédelmi kötelezett­ségét. Az ifjúságnak a szocializmus irán­ti vonzódása, a korábbi nemzedéknél na­gyobb műveltsége rendszerünk fontos eredménye. A Szocialista Ifjúsági Szövetség mint a párt ifjúság^, szervezete és az ifjúság egységes, politikai tömégszervezete, a párt irányításával teljesítette és teljesíti feladatait. Eredményesen mozgósította az ifjúságot és a szocialista társadalom a- lapjainak lerakásával és teljes felépíté­sének megkezdésével kapcsolatos felada­tok végrehajtására. A SZISZ-szel szemben is növekedtek a társadalom de egyben az Ifjúság igé­nyei is. A SZISZ továbbfejlődésének a- lapvető feltétele, hogy jobban kidombo­rodjék politikai, kommunista jellegének elsődlegessége. Akkor képes hivatását mind magasabb színvonalon betölteni, ha jobban figyelembe veszi az ifjúság kü­lönféle korosztályainak és rétegeinek sa­játos helyzetét, eltérő tapasztalatait és igényeit, különösen azt a körülményt, hogy az Ifjúság egy része még tanul, más része pedig már a termelőmunka és a társadalmi élet cselekvő részese. A SZISZ törekedjék arra, hogy szo­cialista hazánk hű polgáraivá, hazafias, internacionalista szellemben nevelje if­júságunkat. A szocializmus építésére mozgósítsa a fiatalokat, kezdeményező szerepet vállaljon az ifjúság munkájá­nak, művelődésének, kulturális és sport­életének szervezésében, anyagi, szociális helyzetének javításában. A párt vezető szerepe megfelelően ér­vényesül a SZISZ irányításában. A párt- szervezeteknek erre a jövőben is nagy figyelmet kell fordítaniuk, segíteniük kell az ifjúsági szövetséget problémáik meg­oldásában. A pártvezetés egyik legfon­tosabb feladata minden fokon, hogy sa­ját területén támogassa a SZISZ törek­véseit, és aktívan részt vegyen az ifjú­ság egészének eszmei-politikai nevelé­sében. Az ifjúság nevelésében külön figyel­met kell fordítani arra, hogy a SZISZ a párt utánpótlása, jórészt ott nevelődnek a párt jövendő tagjai. A fiatalokat meg kell ismertetni a marxizmus-lennizmus tudományával, fegyelmezett és köteles­ségtudó, a közösség, a nép, a szocialis­ta haza ügyéért minden áldozatra kész emberekké kell formálni őket, s közü­lük a legjobbakat kommunistává, a párt tagjaivá kell nevelni. Mindig tartsuk szemünk előtt: az ifjúság a párt, a nép, a szocialista haza ígérete és jövője! A PÄRT VEZETŐ SZEREPÉNEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A TÁRSADALMI SZERVEZETEKBEN A fejlett szocialista társadalom épí­tésének egyre bonyolultabb és igénye­sebb feladatai a Nemzeti Front egész rendszerében megnövelik a követelmé­nyeket a párt vezető szerepének érvé­nyesítésével szemben. Ez is összefügg a párt küldetésével, amely egész politikai, gazdasági és kulturális életünkben meg­valósul, azzal, hogy a párt hozzáértően irányítja a társadalmi élet minden terü­letét, és gondoskodik arról, hogy né­pünk minél nagyobb mértékben vegyen részt a társadalom és az állam irányí­tásában és igazgatásában. A társadalmi szervezetek fontos fel­adata megtanítani a dolgozókat arra, hogy az egész társadalom problémáit alapvető összefüggéseikben lássák, s ha­sonlóan értelmezzék saját munkájukat és a társadalmi szervezetek tevékenysé­gét is, amelyeknek a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság politikai rendszerében éppen ez a sajátos küldetésük, a töme­geket tömörítik. így logikus, hogy a kommunista párt a szocialista társada­lom vezető erejeként velük szemben a meggyőzés módszereit alkalmazza. Aján­lásait és javaslatait, szerveinek .határo­zatait azon kommunisták útján valósítja meg, akik a különböző társadalmi szer­vezetek választottt szerveiben (bizottsá­gaiban) dolgoznak. A párt vezető szerepe érvényesítésé­nek a társadalmi szervezetekben a hely-' zet tárgyszerű elemzésén és a belőle le­vont helyes következtetéseken kell ala­pulnia. „A párt ügyelni fog arra — amint er­re XVI. kongresszusának határozatai kö­telezik — hogy a Nemzeti Front min­den szervezetének széles hatásköre le­gyen, elmélyítse sajátos társadalmi sze­repét, s a maga módján jobban hozzájá­ruljon a szocializmus közös ügyéhez és az emberek érdekei kielégítéséhez.“ Ezzel az irányvonallal összhangban minden pártszervezet és pártszerv a tár­sadalmi szervezeteknél és az NF szer­veinél tevékenykedő kommunisták mun­káját arra orientálja, hogy: — gondoskodjanak azon gazdasági szervezetek aktív részvételéről azon gazdasági feladatok megvalósításá­ban, amelyek Csehszlovákia gazda­sági és szociális fejlesztésének 1981—1985. évi irányelvéből adód­nak; — mélyítsék el a különféle szerveze­tek politikai-nevelő tevékenységét és politikai tömegmunkáját, propa­gálják külpolitikánkat, országunk internacionalista kapcsolatait a szo­cialista közösség államaival, főként a Szovjetunióval, amelynek béke- szerető külpolitikája megfelel Cseh­szlovákia egész népe létérdekeinek; — növeljék a dolgozók részvételét a gazdasági folyamatok és a közügyek irányításában; — fejlesszék a társadalmi és az ér­dekképviseleti szervezetek belső életét, aktivizálják alapszervezetei­ket úgy, hogy tevékenységük a tár­sadalmi érdekeken alapuljon, és ki­elégítse az emberek sajátos szük­ségleteit. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden ilyen munka- és lakóhelyi alapszervezet munkájának színvonalára és akcióképes­ségére nagymértékben hat kommunista tagjaik aktivitása és az, mekkora gondot fordít tevékenységükre az illetékes párt- alapszervezet. Végképp nem elég. ha a bizottság valamennyi tagját felelősség­gel ruházza fel azért, hogy gondoskod­jon a párt befolyásáról valamely társa­dalmi szervezetnél. A párt vezető szere« póról az egész bizottságnak, az egész pártalapszervezetnek kell gondoskodnia, vagyis szükséges, hogy saját munkater­ve és a sürgető szükséglet alapján fog« lalkozzon a társadalmi szervezetek mun« kájával, s konkrétan ellenőrizhető hatá­rozatokat fogadjon el tevékenységük színvonalának emelése és hatékonyságá­nak növelése érdekében. A pártszerveknek és -szervezeteknek gyűléseiken meg kell tárgyalniuk a tár« sadalmi és az érdekképviseleti szerveze« tek tevékenységének alapvető kérdéseit^ figyelemmel kell kísérniük fontos tanács­kozásaik előkészületeit és kulcsfontos« ságú problémáik megoldását, egységesí­teni és koordinálni kell a kommunisták és a társadalmi szervezetek eljárását a feladatok mfegvalósítása során. A szocialista társadalom fejlesztésének fontos tényezője a fiatal nemzedék, a« mely fokozatosan átveszi a további gaz« dasági és szociális fejlesztés feladatai« nak teljesítését, hogy a szocializmust a kommunizmus felé haladva fejlessze. Nem véletlen, hogy pártunk egyik első­rendű feladata rendszeresen gondoskod­ni a gyermekek és a fiatalok nevelésé­ről a marxizmus-leninizmus, a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság elvei alapján, felkészíteni a fiatal nem­zedéket arra, hogy a fejlett szocialista társadalomban éljen és dolgozzon. Arról, mekkora jelentőséget tulajdonít a párt az ifjúságnak, tanúskodik az a tény, hogy a pártnak az ifjúsághoz való viszonyával a pártalapszabályzat IX. fe­jezete külön foglalkozik, meghatározza az ifjúság körében végzett pártmunka tartalmát, formáit és módszereit. Az ifjúság körében kifejtett munka, a fiatalok nevelése és sokoldalú felkészí­tése az életre, a Szocialista Ifjúsági Szö­vetség szervezeteinek és pionírkollektí­váinak nyújtott segítség a pártalapszer« vezetéknek és bizottságaiknak is első­rendű, tartós kötelessége. Az ifjúság kö­rében tevékenykedő kommunistáknak politikailag hatniuk kell a fiatalokra, magyarázniuk ken a párt politikáját. Gondoskodniuk kell arról is, hogy a fia­talok megfelelő feladatokat kapjanak, a- dottak legyenek a munka-, politikai és kulturális aktivitásuk, s szakköri tevé­kenységük feltételei, hogy nagyobb mér­tékben részt vegyenek a társadalom irá­nyításában és igazgatásában. Szükséges törődni azzal, hogyan működnek a Szo­cialista Ifjúsági Szövetség alapszerveze­tei, melyek a problémáik, s hatékonyan kell segíteni munkájukat. Egyúttal a Szocialista Ifjúsági Szövetség szerveze­teit arra kell ösztönözni, hogy éljenek azzal a jogukkal, hogy a fiatalok keze­sei lehetnek a kommunista pártba való belépéskor, s hogy hatékonyabban se­gítsenek a párttagjelölteknek és a fiatal párttagoknak pártfeladataik teljesítésé­ben. Az egyik fő módszere annak, ahogyan a párt szilárdítja vezető szerepét az *f- júság körében, a Szocialista Ifjúsági Szövetség pártmagvának erősítése. Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának céltuda­tos politikája, a XVI. pártkongresszus politikai irányvonalának megvalósítása a fiatal nemzedék nevelése terén is meg­hozza gyümölcsét. Az ifjúság egyre iob- ban magáévá teszi a párt politikáját. A SZISZ politikai oktatásának segédanyagát feldolgozta és összeállította: PhDr. GERSTNER ISTVÁN, CSC. SEGÉDANYAG A POLITIKAI OKTATÁSHOZ A CSKP A TÁRSADALMUNK VEZETŐ EREJE Nemcsak a XVI. pártkongresz- szus, hanem az előző kongresz- szusaink is nagy figyelmet fordí­tottak az ifjúságra. A Központi Bi­zottságtól az alapszervezetekig =-s a kongresszusok között is pár­tunk mindig rendszeresen, folya­matosan, kellő súllyal foglalkozik az ifjúság helyzetével és a vele kapcsolatos feladatokkal. Ez a gyakorlat magától érthetődé: a CSKP mint minden kommunista párt, amikor a mindenkori jelen feladatainak megoldásán munkál­kodik, egyszersmind a jövő párt­ja. Pártunk programja annak a fejlett szocialista társadalomnak a megteremtése, amelyben a mai fiatalok élni fognak, de amelynek a megteremtése sem képzelhető cl nélkülük. A marxizmus-leninizmus elmé­lete és a munkásosztály tapaszta­latai magcáfolhatatlanul bizonyít­ják, hogy a munkásosztály csak' forradalmi élcsapatának, a mar­xista-leninista pártnak vezetésével teljesítheti történelmi küldetését Ez a párt a munkásosztály élenjá­ró, öntudatos és szervezett csapa­ta, amelyet egybekapcsol az aka­rat és a tettek egysége. Marxista- -leninista párt nélkül a munkás- osztálynak sohasem sikerült volna mcgdüntenic a kapitalizmust, vagy felépítenie a szocialista és a kommunista társadalmat.

Next

/
Thumbnails
Contents