Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-20 / 51. szám
4 M A RUHA TESZI...? i Takács Margit A gimnázium igazgatója, Hla- vaty Sándor örül, hogy a témát napirendre tűzzük. Mondja, a ruha, az öltözködés, a divat az egyik leggyakrabban visz- szatérő és mindenkit foglalkoztató téma: iskolában és kívüle egyaránt. s-i Igyekszünk a témához nagyon rugalmasan hozzállni — mondja az igazgató. — Ennek a kérdésnek a megítélése nagy szerepet játszik abban, hogy milyen a diákokkal a mindennapi kapcsolatunk, milyen az Iskolában a légkör. Éppen ezért is nem vezettünk be iskolai egyenruhát, iskolaköpenyt. Hozzá • kell tennem, a kereskedelem nem is kínál elfogadható Iskolaköpenyt. Nem tiltjuk sem a farmer, sem egyéb rüha viselését az iskolában, ám ehhez hozzátenném, hogy semmi kirívó, ízléstelen viseletét sem támogatunk. Volt rá példa, hogy egy lány túlzottan kifestve jött Iskolába. Hazakftldtük; tegye rendbe magát! De ez egyedi eset. Ezen kívül nincs, nem Volt probléma a diákok öltözködésével. Sőt, inkább úgy látjuk, hiszen ez gyakran téma a tantestületbén is, hogy a többség jól, szépen, ízlésesen öltözködik, és sok esetben főleg a lányok többet költenek öltözködésre, divatra, mint tanáraik, szüleik. ' Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódik az egyik tanárnő is véleményével. Nagyon objektiven, józanul ítéli meg a témát: •— Én sosem harcoltam a gyerekek öltözete, a divat ellen, hiszen tudom, úgy is csak szélmalom- hatc lenne. Egyik divatirányzat gyorsan követi a másikat: jön és elmúlik. Fontosabb, ha a kémiára, a tanulásra összpontosítom az energiámat, mint a divathóbortok elleni harcra. Sokszor pedagógus társaim sem értenek' velem egyet, pedig gyakran elmagyarázom nekik, hogy ezt a dolgot dinamikusan kell szemlélni, nem statikusan. Sokat beszélgetek a gyerePethö Mária A ruha, a divat egyidős a civilizációval. A ruha, a divat, amely körül egy kicsit mindig is forgott és forog a világ; amely az emberiség történelmének évszázadai során állandóan alakult, változott. Lehetett ilyen vagy olyan, ám főszerepe sosem szűnt meg! Sokszor és sokak szemében értékmérő. Szerepe mára sosem látott módon fokozódott. A kérdés tehát ma is Jogos. A ruha teszi az embert? Ezzel a kérdéssel kopogtattunk be a Szenei (Senec) Gimnáziumba, ahol a megkérdezettek — tanárok és diákok — mindegyike hasonlóan válaszolt; Nem, de... kekkel a ruháról, öltözködésről, f divatról, mert úgy érzem, ez is a nevelés, az esztétikai nevelés része. Arra próbálom őket rávezetni, hogy alkatuknak megfelelően, ésszerűen öltözködjenek; télvíz idején a lányok ne jöjjenek miniszoknyában és lakkcipőben, és hogy az alkalomhoz illően válaszszák meg öltözetüket. Mert ide, a suliba az nem való, amit a tv és a rocsztárok a színpadon viselnek. És arról is beszélgetek velük, hogy az ember belülről „építse magát“, ne kívülről. Hogy maradandóbb, jobb ajándék egy könyv, mint egy ruhadarab. A tanárnő megáll pár pillanatra, az igazgatóra tekint, majd folytatja: — Lehet, te nem figyeled any- nyira, de én látom, hogy a lányok gyakrabban jelennek meg új blúzban, pulóverben, szoknyában, csizmában, mint akármelyik tanárnő. Én látom, hogy Idén csak egy-két kolléganőm vett új csizmát, a lányok többsége viszont Igen. De. hát ez már régi nóta, hogy a gyerekeknek több jut, mint a szülőknek. A pedagógusok hozzáfűzik: szó sincs arról, hogy emiatt valamilyen ellentétek, összeütközések keletkeznének diák és tanára között, csak hát a pedagógus is ember, és szülő ... A szenei Iskolának az öltözködésben, divatban megnyilvánuló liberalizmusa nem jellemző minden iskolára. Vannak Iskolák, főleg szakközépiskolák, ahol kötelező a szürke, a kék vagy a fehér köpeny. Jómagam is ilyen kék köpenyben „húztam“ le négy évet. Meg kell hagyni, nem szerettem, nem szerettük, mert furán festettünk benne, mert uniformis volt. De hát a köpeny még a jobbik eset, hiszen hallani olyan iskolákról is, ahol tilos a farmer viseleté; ahol a fiúknak a hét egyik napján zakóban, nyakkendőben, a lányoknak ruhában kell megjelenni. Igaz, ezekből a szigorú, a kor szellemétől távol álló diákoknak végképp nem tetsző iskolai rendszabályzatot előíró iskolákból van a kevesebb. És remélhetőleg egyre kevesebb, hiszen abban, hogy milyen közérzettel mennek a diákok iskolába, nagy szerepe lehet az öltözetnek is. Persze az Is tény, hogy divatpódiumot, divatbemutatót nem lehet csinálni az iskolából, a végletekig nem szabad teret engedni. ' — Sokáig hadakoztunk a farmer ellen — mondja a gimnázium igazgatója. — Fölöslegesen, hiszen rá kellett jönnünk, hogy kényelmes, praktikus viselet, hogy ma már nemcsak a tizenévesek, hanem a felnőttek is viselik, munkába járnak benne. Miért kéne akkor az iskolából kitiltani, amikor az is szerves része a mindennapi életnek?! Tudom, nagyon sok elavult és téves nézet kering a fiatalok viseletéről, iskolai viseletéről. De most igyekezzünk leegyszerűsíteni a végleteket. Azzal, gondolom, a legtöbb olvasó egyetért, amit a két pedagógus elmondott: célszerű, ésszerű viselet; helyénvaló az olyan, amellyel nem majmolják a rocksztárokat, amely nem hivalkodó, hanem egyszerű, ízléses, esztétikus. Am még ebbe a kategóriába beillő ruhák, viseletek között is nagy a különbség. Beszélgettem az Iskola diákjaival. Elmondták, hogy van néhány társuk, akik azzal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, hogy össze nem illő színű ruhadarabokat öltenek magukra, s maskarának tűnnek bennük. Mások meAz osztály szerint aznap 6k voltak a legdivatosabbak. gint nem adnak eléggé magukra: több napig-hetekig hordanak egy- -egy inget, pulóvert, szoknyát, nadrágot. És itt teszem föl a címül választott kérdést: A ruha teszi az embert? Az osztály felhördül, és egyöntetűen vágják rá: Nem! Aztán már csendesebben, de szintén egyöntetűen hozzáteszik: Nem, nem a ruha, de ... Kíváncsi vagyok, mi Is következik a „de“ után, ezért tovább faggatózom. Elmondják, hogy csak a ruha, az öltözet alapján semmiképpen sem szabad ítélkezni, mert egy ember nem annyit ér, amennyit a ruhája; hogy az öltözet csak a külsőről árulkodik, és nem az ember belső értékeiről, de... És megint itt van a „de“. Akkor hogyan is van ez?! Tovább boncolgatjuk a témát. Szóval: a ruha alapján nem szabad ítélni, de nem szabad lebecsülni sem azt, amiről egy-egy ember öltözete árulkodik. Mert valószínű, ha valaki ízléstelenül, rendetlenül öltözködik, kopott, piszkos ruhában jár, akkor ezt azért teszi, mert nem szereti a rendet, nincs ízlése, nem ad a tisztaságra. Igaz, mondják, azt is figyelembe kell' venni, hogy voltak és vannak külföldön is és hazánkban is észlelhető irányzatok, magatartásformák, úgynevezett „lázadások“, amelyekkel a tizenévesek kifejezték „hitvallásukat“ a felnőttek világa, életvitele ellen. Ezek ugyan végletek, mondják, a többségre sosem voltak jellemzőek, de szerintük még ezekről az extrém fiatalokról sem szabad csak öltözetük alapján mesz- szemenő következtetéseket levonni. Hiszen — és ezt már én teszem hozzá — az egykori beat- rajongók is mennyire kiríttak a tömegből, aztán eljárt fölöttük az idő, s belőlük is konszolidált estélyi ruhát is felöltő anyuka, zakóba, nyakkendőbe „bújó“ apuka lett. — Nem — erősítgetik a fiúk, lányok —, biztos, hogy a mi szemünkben nem a ruha teszi az embert, de nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egy Ismeretlen emberről az első benyomásokat<*a viselkedése, a ruhája alapján kapjuk. Tehát lebecsülni sem szabad a ruha jelentőségét. Hozzá kell tenni, hogy átfogóbb véleményt csak akkor szabad mondani valakiről, ha ismerjük őt, ha tudjuk, milyenek a belső, emberi tulajdonságai. Csak a ruha alapján, mint azt sokan az idősebbek közül teszik, nem lehet és nem is szabad ítélni! Öt lánnyal még külön is leülök beszélgetni. Elmondják, mi minden tartozik a ruhatárukba: egyl- küknek-máslkuknak pulóverből van 20—25, blúzokból, ingekből 10—15, nadrágból 2—5, szoknyából 7—10, ruhából 10—25, cipőből 5—12 pár ... További vélemény, összegezés: a ruhákat többnyire saját maguk vásárolják. „Sokat bújjuk az üzleteket, ha meglátunk valamit, akkor addig könyörgünk anyunak, apunak, amíg nem ad rá pénzt“. Az ajándék gyanánt szülőktől, nagyszülőktől, rokonoktól kapott pénz háromnegyedét ruhákra, divatcikkekre költik. Beszélgetés közben ránk nyit az igazgató. Van humorérzéke, és szemmel láthatóan segítőkész, mert magára mutat és megkérdezi: „Lányok, szerintetek illő, helyénvaló, hogy egy Iskolaigazgató Balogh Ágota pulóverben jön munkába?“ A lányok összenevetnek, majd így válaszolnak: „Természetesen. Szeretjük a sportos öltözéket. Sokszor az embereket az öltöny, a nyakkendő túlzottan merevvé, ünnepélyessé teszi. Erre a munkában, a mindennapi életben nincs szükség.“ Csokorba gyűjtött vélemények: „Kiszámoltam: egy év alatt többet költök ruházkodásra, mint anyu.“ „Fizetéskor ildomos szólni, hogy új cuccot láttam, mert akkor szinte biztos, hogy adnak rá pénzt.“ „Ha nem adnak pénzt, akkor mindig szomorúnak teszem magam, és ennek máris megvan a hatása.“ „Me'gvesznek mindent, amit szeretnék. Néha elég csak annyit mondani, tetszik, és máris az enyém.“ „Van, ahol öt testvér van, és csak az apa dolgozik, a gyerekek mégis szépen öltözködnek, és van, ahol csak egy lány van, mégse ad magára.“ „A szülők neinigen szólnak bele, hogyan öltözködjünk, csak mindig azt mondják, az alkalomhoz íH« legyen. Csak akkor veszekednek, ha nagyon kifestjük magunkat. De akkor se mindig.“ Beszélgetőpartnereim közül három munkásszülö, egy pedagógusok gyermeke. A lányok: a negyedikes Fodor Beáta, Takács Margit, Pethő Mária és Balogh Ágota. Témagyűjtéskor szántszándékkal választottunk egy kisvárosi középiskolát. Ügy érezzük, az itt közreadott vélemények az átlagot tükrözik (tükrözhetik]. Ellenben — vitára bocsátva a témát — szívesen adunk helyt minden eltérő diák- és tanárvéleménynek. Ügy véljük, ezzel is helyes irányba tereljük a divat, az öltözködés, az iskolaviselet terén meglévő különböző véleményeket, felfogásokat. A leveleket „A ruha teszi...?,“ jeligére várjuk. ZOLCZER JANOS á szerző hlvHelet Fodor Beáta
