Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-06 / 49. szám
7 A z volt az Igazi — rikkantott Man- zel bácsi. — Sohase lássak gyönyörűbbet az életemben. J6 erősen összecsapta a tenyerét, hogy szétdörz«ölje a markába köpött nyálat. — Ujjáeeé, fiaim! Hogyan Is tudhatnátok ti azt, kis taknyosok. A nap olyan volt, mint egy vörösen izzó bomba. Csak egy fiHsÜketItö robaj, és lélekdermesztö morajlással naprendszerek hullhattak volna a nyakunkba ... — Hirtelen — ordított Gézára Man- zel, az ősz raktáros — mit látok, fiam? Egy pillanat alatt beállt az este. Ott, ott Algírban az Atlasz déli szurdokaiban. Kilesek magam elé. Szuroksötét és csönd. Szemem vizsgáló pillantása fölnyársalja az éjt. Nem kerepel a géppuska, hideg csúszik a nyakamba, lehűzó- dik a hátamon, nyiroktól ragacsosak az ujjalm... Géza ijedten pislantott Manzel felemelt lapáttenyerére, megslzeppenve odébbállt volna, ám észrevette Manzel Samu szemében az érdekes, de megnyugtató ragyogást, s az öreg kézmozdulaját álmaitól vezérelve bizalmába fogadta, mert a valóság mögött mesés képeket látott, nyüzsgő kikötőket, s az életben egyetlen ismert hajóst, Kiss Bertalant látta sétálni a mólón, szíjon majmot vezetve ... Viharokat élt át, s látta és megnyugtatta, amint az izmos Bertalan pajkos mosollyal, könnyedén kormányoz, s kiált. — Géza, ez csak ízelítő! Magasságos ég, a Kazán-szoros sel- lői, zuhata^al, ez is Kiss Bertalan alakjával párosult. A dunai hajós személyisége megtá- madhatatlan és sérthetetlen volt Géza szemében, akárcsak saját szíve-lelke is megtámadhatatlan és bevehetetlen. Ebben a szívben, mely telve volt kikötők, hajók, tájak tömkelegével, izzó, feszítő és marcangoló érzésekkel, s olyan volt, mint egy sziklavár, ebben a szívben csapott össze Kiss Bertalan folyami medve és Manzel Sámuel került ki győztesen. Bikarét. Valószínű, hogy valamikor rét is volt Itt, de a falu terjeszkedésének idején bekebeiezte, elnyelte, s he— Víííjjj! — sikoltottak egyszerre. — Borzasztó sikoly — mondta az öreg —, örjöngős, tébolyult -hangot vernek visz- sza a sziklahasadékok meredek falai. — „A holtak lelkei“, rémüldözik Brandel, a légelhárítós. — Meg az öreganyád — derült Géza —, pedig azok csak sakálok. Hogy csinál a sakál? — Vhruaááá — vicsoriritott hirtelen Sámuel — vrrhuáa, s előkúszik az első oroszlán! — Csak nem! — zengte a gyerek. — Ott Algírban, az Atlasz déli szurdokaiban, a Szahara lepedőjén! A kiszolgált idegenlégiós alig bírt magával. Melle erősen zihált, indulatosan beszélt: — És Oran, meg azok a nők ...! — Adj egy almát — szólt közbe Géza. Manzel Sámuel lendülete megtorpant, mire jobban körülnézett, a gyereknek híre-hamva. Géza szégyellte, hogy kísértésbe esett. poor József OROSZLÁNOK ES ALNAK tábóí is látta már, hogy nem olyasmi fog történni, amitől félnie kell. Az öregember gondolatai a múltba süllyedtek, mozdulatait a feltörő, heves érzések irányították, ez az ember valahova elvágyakozott ... Lassan derengeni kezd előttem valami — suttogott a raktáros, s rogy- gyant lábával egy-két óvatos lépést tett előre —, valamit látok magam előtt, egyre jobban kirajzolódik előttem a táj vonala. Körös-körül sápadt, halotti színfoltok a sötétségben. A Sza-ha-ra, fiam, ez a Sza-ha-ra ... Nevetséges. Mondom neked, taknyos, nevetséges, ha az emberek berezelnek, bár annak aztán a fele sem tréfa. Mind azt tették, még a parancsnok is tele gatyával hasalt, és csak fülelt, fülelt. Híííííjj! líííjuááá, jailáááííí! Borzasztó sikolyok, örjöngős, tébolyult hangokat vernek vissza a szik- lahasdékok meredek falai. „Köröznek =— plhegi Brandel, a légelhárítós —, a meghaltak lelkei...“ „Meg a nagyanyád“ — dörmög oda neki. Géza álmélkodva hallgatott. Ismerte. Ismerte Manzel Samu hírét, de csak az almáiról. A legszebb almái varrnak ebben a határban, a falu emberei szerint daluktól hangos a kertalja. Azt beszélték az egykori idegenlégiósokról, hogyha elcsípi kertjében a gyerekeket, lehúzza nadrágjukat és addig üti-verl... — Sakálok hangoskodnak, legyintek — nevetett föl az idős ember. — Vhrraárrr — vicsorlntott, de tüstént tüsszentett egyet. — Egészségére — vágta rá Géza. — Vhrraárrr — kezdte újra Samu bácsi —, és elökúszík az első oroszlán! Azt láttátok volna! Ott Algírban, az Atlasz déli szurdokaiban, a Szahara lepedőjén ... Géza nagyokat sóhajtva ballagott a poros mezei úton. Algír, Oran, az Atlasz-hegység, a Szahara, a Földközi- -tenger, beduinok és oroszlánok . . . Any- nylra szép, hogy nem is tudta, hara- ■gudjon-e Manzel Sámuelre, mert hazug, vagy pedig tísztelje-e, mert hős! Ezt még meg kell beszélnie önmagával. Végül is a gyerek fontolgatásának eredményeképpen Manzel Sámuel a falu legérdekkesebb emberei közül is a legelső helyre került Géza szemében. A vén „sivatagi hiénának“, ahogyan nevezték, nehéz harcot kellett vívnia Géza lelkében Kiss Bertalan dunai hajóssal. Géza Bertalant, a folyami medvét már évek óta figyelemmel kísérte és vegyes érzések támadtak ilyenkor benne. A gyerek kezdeti bizalmatlanságát Kiss részeges kicsapongásai okozták, de miután a kiszolgált hajós italos természete megszokottá vált, elfogadta olyannak, amilyen volt, és salyén házsorok épültek fel. Az új negyed neve így lett Bikarét. Az^ itt felépült házak egyikében lakott a légiós. Géza a kertalján, a kerítésen keresztül érdeklődéssel és szakértelemmel vizsgálta az öreg gyümölcsfáit. A látványban nem csalódott, és most büszkeséget és melegséget érzett Samu iránt. A kukoricásból váratlanul kilépett Manzel Sámuel. — Mit koslatsz utánam! — dörrent rá a gyerekre. — Zu'lukafferokat is látott? ^ Zulukafferokat? — vonta össze szemöldökét az öreg. *— Azokat! Még pelenkásakat is; de az ig.azi csillant fel Manzel Sámuel szeme —, az igazi látvány az más volt. Hatalmasat csattlntott a tenyerével, szétdörzsölte a markába köpött nyálat. i— Ujjeé fiam! Hogyan is tudhatnád, te kis taknyos a világ dolgait. A nap, úgy ahogy mondom, vérvörösen izzott, úgy éreztem, hogy fejem fölött egy perzselő nap-bomba függ, már el voltam készülve, hogy a halál most nem kerül el, hogy fülsüketítő robajjal, utána lé- lekdermesztő morajlással naprendszerek hullanak a nyakunkba ... Hirtelen dörrent Gézára a fehér hajú „sivatagi hiéna“ — mit nem látok?! — Semmit! Abban a minutumban beállt az éjszaka — vágta rá lelkesen Géza. — Az ám! Szarosok! —' Szarosok — visszhangozta nevetve a gyerek is. — Ott Algírban, az Atlasz déli szurdokaiban, kilesek magam elé. — A Szahara lepedőjére — súgta Géza. ‘— Tekintetemmel szinte felnyársalom az éjszakát — Samu roggyant lábakkal óvatosan előrelép. — Puff, puff, sakálok, puff — kiáltott Géza, de az öreg talán nem is hallotta. Derengeni kezd előttem valami, egyre jobban kirajzolódnak a táj vonalai, mindenütt kísérteties, sápadt szín:. a Sza-ha-ra, fiam, ez a Sza-ha-ra! Nevetséges, nevetséges... ‘—Az — vágott közbe a gyerek —, mondom, tatus, nevetséges, ha az emberek ... Manzel túlharsogta a másikat. — Mondom neked, gyerek, nevetséges, ha az emberek betojnak! — A parancsnok is, s annak fele se tréfa — szólt vissza Géza. Számára háromméteres drótkerítés sem jelenthetne akadályt, ha éppenséggel zsákmányhoz akarna jutni. Ám Manzel Sámuel esetében valami rendkívülit érzett, s meg is fogadta, hogy almáit nem dézsmálja meg. Néhány nap teltével, amikor a raktá- ro.ssal találkozott, zavarban érezte magát, utolsó alkalommal pedig megbújt a fák mögött, ahogy jönni látta az öreget. Végül is kerülni kezdte Manzel Sámuelt. De kevésbé a háza táját. Minden nap kiment a kertek alá, s megnézte az almafákat. A gyerek is, a volt idegenlégiós is titkon tudtak egymás ottlétéről. Géza bekanyarodott a raktár felé vezető útra. Szemközt jött Manzel Sámuel, az agg kisegítő raktáros, a valamikor idegenlégiós, Sámuel Ijesztően sápadt volt, szeme lázasan csillogott. — Négy nap múlva eljöhetsz, gyerek — mondta az öreg, miközben elmentek egymás mellett. Határba csalogató hajnalon a levegő érett gyümölcs illatával telítődött, Géza tíz kilométeres csatangolás után visszatért a falu kertjei alá. Szemének töredék pillantásával felmérte a kerítést, s könnyű testét fürgén átlendítette az akadályon. Macskaügyesen talpra esett Manzel Sámuel kertjében. Zavartalanul beljebb hatolt, s kiválasztotta a legszebb almafát. Majommozdulattal felszökkent az ágak közé, s egyre feljebb kúszott, míg kényelmes helyre nem talált a törzsnyeregben. Leszakította az első almát. Ekkor megkondult a harang. Géza beleharapott a gyümölcsbe. Hallotta, mint ropog az alma a fogai között, s hallotta a harang zúgását. Behunyta szemét, s látta az algíri tájat. Később az udvar felől kopácsolás hallatszott. A gyerek úgy érezte, hogy a nap tízszeresebb erővel perzsel, mint máskor. Mint az Atlasz-hegység szurdokai közt... Valahol deszkába szöget vertek, odahallatszottak a kalapács'üté- sek. Géza lehunyta a szemét és mesés filmet látott: Manzel félemelte fegyverét az oroszlánra. Ojabb csattanás, kopácsolás.. Sámuel meghúzta a fegyver ravaszát, az oroszlán förtelmesen elbő- dül, s holtan terül el. A gyümölcsöshöz tartozó udvarból ének hallatszott. Már az utolsó szöget is beverték Sámuel koporsójának fedelébe. ÁtifcláiiSiBtói FRANTISEK VALOUCH: Az óra Csak veled vagyok képes a boldogságra Arcodon az ér egy picit megjeszül ha lábaddal megcélzód a világmindenséget Ismeretlen civilizációk lényei lélegzet-visszafojtva hallgatják szívverésünket Bs az Omega alig hallható cirpelésében végül is megtérünk a földi lét rejtelmeibe Németh István fordítása GLEB GORBOVSZKIJ: Északi szerelmes ének Zúzmara-lepte szarvas száguld veled a világ végire. Agancsa közt már mind aláhullt a falvak csillogó je^e. Itt már az óceán ölébe szakad a tárult pusztaság. Lobog fl gallér prémsörénye, Délkörként húz az üt tovább. Gyémántok rád mért kellenének, hisz ott szikráznak szemeden. Az éj örvényén mind sötétebb a megsűrűdő végtelen. Pejed a fagy sugárködében, mint glóriában, úgy úszik. Arcod, kezed nem én becézem, szélujjakkal megint a sík ... ' Szarvasok zúzmarás agancsa döf öl megint az út felé ... Ml köztünk volt, meg nem tagadja a szív, nem válhat semmivé. Fodor András fordítása FODOR KATALIN tusrajza JUVAN SZásZTALOV: Reggel A nap szeme kibukkant, nyírfa csillog már. Hímzett ingén mtnha csak volna gyöngyös sál. Fürge szél is mocorog, erdő megremeg. A díszes ing olvadoz, zúzmara pereg. Földem fölött messzire nyírfák hangja száll. Ismét új dalt ültet el szívembe hazám. Kiss Dénes fordítása
