Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-05 / 27. szám
A mÄG BÉKÉBEN AKAR ÉLNI IS- Emberek, őrizzétek meg a Földet! Mentsétek meg az életet! Mentsétek meg a békét! 1— Élni akarunk és nevetni. 'A világ szép, szeressük, és ne öljük meg! f— Tanulni akarunk — békében! A prágai béke-világtalá!koz6n a jelszavak bár különféleképpen hangzottak, lényegük mégis ugyanaz volt: békét az egész világon! Békét, leszerelést, atommentes övezeteket, világot! Százharminc ország háromezernél több küldöttje — vallási hovatartozása, eltérő világnézete, különböző bőrszíne ellenére — ugyanazt óhajtotta. Há- romezer-egynéhány küldött, akik mögött a világ országaiban tíz- és százmilliók állnak — jóllakottak és éhezők, vlllalakók és hajléktalanok —, a négymilliárd ember józan többsége. Az ő óhajuk röpítette magasba a prágai Kultúrpalotából a békegalambot: röpüljön bátor szárnycsapásokkal, magas ívben, örökké! 1 öváros tér. Bár a békemanlfesztá- cl6 csak este hétkor kezdődik, az Őrlő] tövében levő csodás, történelmi tér már öt órakor megteiik emberekkel. Estére kétszázezren gyűlnek ösz- sze. Gyerekek és aggastyánok, külföldiek és prágaiak, hogy nyolckor néma csendben hallgassák Prága valamennyi harangjának a hangját. Mél- téságteljes e harangzúgásos csönd. Figyelem az emberek arcát. Mellettem egy néger férfi áll, nyakában kisfiát tartja. Odébb a japán békemlsszlősok, távolabb néhány prágai gimnazista... Figyelem őket, és ez egyszer biztos vagyok abban, mire gondolnak a körülöttem állé emberek: otthonukra, hazájukra, szeretteikre és arra, hogy sohase legyen ágyúdörgés, sokkal inkább harangzúgás, arra, sohasem sírás,sá anya háborúban elesett fiát, gyermek háborúban elesett apját... Zúgnak a harangok, és léggömbök szállnak a magasba. Ezer meg ezer léggömb. Aztán a toronyból megszólalnak a harsonák: Beethoven Örömódáját harsogják. A szemekben könny ‘csillan meg. Az arclzmok megfeszülnek, Gyönyörű a zene. és csodálatos ez a béke-csend-érzés. Az Orlojra tekintek. A többszáz éves szerkezet mutatója, ha lassan is, de mozdul előre. Ogy érzem, most meg kellene állítani az időt, hogy ez a csodás érrés örökké tartson. Bár tudom, ez ^ képtelenség, mégis ... Mégis áhítom az elérhetetlent. S ha már ez elérhetetlen, tegyük meg az elérhetőt: mozogjanak csak tovább az óramutatók, de legyen teljes leszerelés, teremtsük meg a békét mindenütt. S itt az embereket figyelve meg később a küldötteket hallgatva, ez nagyon is reálisnak tűnik. A békefaluban találkoztam azokkal az ausztrállal fiúkkal és lányokkal, akik hazájukból kerékpáron érkeztek Prágába, a béketalálkozóra. Tavaly márciusban indultak útnak azzal a szándékkal, hogy felhívják magukra odahaza és a világ figyelmét, hogy útközben a béke eszméjét hirdessék. Mondják, úgy érzik, útjukat siker koronázta, hiszen a több tíz országban, amelyen keresztülhaladtak, tömegek fogadták őket, milliók gyűltek össze. s ez alkalom arra, hogy felhívják az egyes országok kormányainak figyelmét, tudatosítsák a tömegek békeóhaját. Előbb körülutazták hazájukat, megálltak a katonai támaszpontok közelében, majd hajóval folytatták útjukat Japánba. Ott hosszabb időt töltöttek, mert pénzkeresés céljából dolgozniuk kellett, hogy tovább mehessenek. Japán után az ázsiai országok következtek, és csak ott szálltak repülőre vagy vonatra, ahol a terep adottságai nem tették lehetővé a kerékpározást. Még így Is hatezer kilométert tettek meg két keréken. S tervük az, hogy összesen tizenegy- ezer kilométert fognak biciklizni. Hazatérésük pontos dátumát még nem tudják, hiszen míg hozzánk elértek, újabb útitervek születtek, többfelé hívják őket — így a Szovjetunióba és Magyarországra is — s ők szívesen tesznek eleget e meghívásoknak. A többnyire egyetemistákból álló tizenkét tagú csoport szeretné megismerni, hogy más országokban hogyan vélekednek a fiatalok a békés egymás mellett élésről. Szeretnék elősegíteni azt is, hogy az egyes békemozgalmak között nagyobb összhang uralkodjék, hogy kialakuljon egy okos, célravezető párbeszéd, amely nélkül a tartós béke feltételei elképzelhetetlenek. Beszéltek még arról is, hogy pogy- gyászuk csak épp annyi, amennyit kerékpárjukra fel tudnak csatolni: hogy az utazás költségeit két kezük munkájával teremtik elő. Elmondták, hogy nagyon szívesen jöttek Prágába, és remekül érzik itt magukat. Beszélgetőtársaim — Mira, Vlkkl, Murray, Christopher, Helgasd, Martin — egyöntetűen vallják: — Hiszünk abban, hogy a józan ész érvényesül az emberiség minden döntésében, és nem követ el világméretű öngyilkosságot. Egyelőre annyit tudnak, hogy meg akarják látogatni az egyik atomnagyhatalmat, Franciaországot, majd Budapesten keresztül Moszkvába kerekeznek, onnan pedig Skandináviába, nem sajnálva időt, fáradságot a béke ügyéért. A békefalu Prága déli városrészében, a Vegyészeti Főiskola új diákszállójának épületeiben kapott helyet. A világ számos országából 550 fiatal lakta, akik felszabadult, kötetlen légkörben tanácskoztak, szórakoztak s nem utolsósorban részt vettek egy felejthetetlen moldvai hajókiránduláson. A hajókra csütörtökön este hét órakor szálltunk föl, de amelyek még el sem indultak, a fedélzetükön máris határtalan jókedv uralkodott. Erről elsősorban a latin-amerikai fiatalok gondoskodtak, akiknek az útipoggyászából nem hiányzott a dob, a gitár sem. Zengett a dal, táncra perdültek a fiatalok, magukkal ragadva az európai, ázsiai, afrikai országok küldötteit is. Che Guevaráról, hősökről szóltak a dalok, aztán békés városok, békés utcáinak szerelmeseiről, vagyis a békéről, a szerelemről. Néhány nlcaragual küldöttet is láttam a táncolók között, akik valóban tudják, ml az, hogy háború, ml az, hogy béke, hiszen e kettő szinte egyszerre van jelen hazájukban. Romes Csandra, a Béke-világtanács újra megválasztott elnöke A világot járó japán békemissziúsok egyik tagja Alexandre gyalog érkezett Portugáliából Prágába. Az éjszakába nyúló hajókázást tábortűzgyújtás, kolbászsütés követte egy Moldva-partl réten, majd további dalolás, táncolás. Amikor aztán éjfél után elbúcsúztunk egymástól, mindannyian egy emberként harsogtuk: „Egység — győzelem!“ A hajón találkoztam egy rokonszenves portugál fiatalemberrel, Alexandre Rabbasával, aki hazájából gyalog érkezett Prágába. — Budapestig gyalogoltam, de mivel kifutottam az időből, kénytelen voltam buszra szállni, hogy ne késve érkezzem Prágába. A főiskolás fiú mögött 7025 gyalog megtett kilométer áll, s azt tervezi, hogy összesen harmincezer kilométert gyalogol. Ez év februárjában indult útnak Barcelonából. Prágából pedig Moszkván, Lenlngrádon keresztül Skandináviába készül. Nyolc- kilós poggyásza van. Ha elfogy a pénze, akkor megáll, dolgozik, takarékoskodik, majd folytatja útját. Átlagosan napi 55 kilométert gyalogol — háromezer kilométerenként cserél cipőt, de volt már olyan nap is, hogy reggeltől estig 109 kilométert tett meg. Aludt luxusszállóban, telefonfülkében és börtönben is. Ez utóbbiban úgy, hogy Svájcban bement egy kis falu őrszobájára, és segítséget kért a Hangulat a hajó fedélzetén rendőrtől. Az nagyon készséges volt, s felajánlotta neki a börtöncella egyik ágyát, hogy ott pihenje ki magát. — önmagamat és kitartásomat szeretném próbára tenni. Egyszerűen azt, hogy képes-e az ember megtenni gyalog harmincezer kilométert. S úgy érzem, igen. Egyébként rendszeres orvosi vizsgálatnak vetem alá magam, s állapotomról feljegyzéseket készítek. Az utamról pedig majd könyvet írok. Alexandre, aki a Portugál Kommunista Párt tagja, útja során, ha csak teheti, felemeli szavát a leszerelés, az atommentes világ, a béke érdekében. Hét nyelven beszél, s mondja, ha hazatér, megtanul csehül és magyarul is. A rendezvények zöme az Impozáns Kultúrpalotában zajlott, ahol állandó volt a tanácskozás, a jövés-menés, ismerkedés. A küldöttek tizenegy szekcióban tanácskoztak. A lehetőségekhez mérten igyekeztem betekintést nyerni a felszólalók általában ötperces felszólalásába. Néhány küldött gondolatát Idézem. Jurij Zsukov, a szovjet békebizottság elnöke: „A prágai béke-világtalálkozó után is folytatni kell a békemozgalmak közti párbeszédet. S munkánknak akkor lesz igazi jelentősége, ha a békemozgalmak között egység lesz.“ Az argentin küldöttség nő tagja: „Ezer argentin fiatal esett el a Mal- vln-szigeteken folyó háborúban. Ezer ember, aki ma élhetne, alkothatna. Teremtsünk olyan világot, ahol a fiataloknak nem kell harctereken meghalniuk.“ A kambodzsai küldöttség tagja: „A világ percenként egymillió dollárt költ fegyverkezésre. Egymillió dollár öldöklésre, amikor a földön emberek milliói éheznek. Nem luxus ez?!“ A zambiai küldöttség tagja: „Hárítsuk el a szociális különbségeket, teremtsünk egyenlőséget, mert ezek nélkül egy országban sem lehet béke.“ Pozsgay Imre, a magyar küldöttség vezetője. „Minél előbb meg kell tartani az európai katonai enyhüléssel foglalkozó legmagasabb szintű értekezletet!“ Libanoni küldött: „Félelemben élünk már évek óta. Kérjük az értelmes világot, hasson oda, hogy Izrael számunkra és a palesztinok számára is teremtse meg a békés élet lehetőségét.“ Az ifjúsági falu svéd polgármestere: „Legyen állandó párbeszéd a nagyhatalmak között. Hiszen azt, hogy a problémákat tárgyalóasztal mellett is rendezni lehet. Mert ne higgyünk abban, amit Reagan propagandája terjeszt, hogy lehetséges egy korlátozott atomháború, sőt, hogy ezt a hábotút meg is lehet nyerni. Nem, nem lehet harmadik világháború, mert az egyben az utolsót is jeleintené: a teljes pusztulást. S hiszek abban, ha ml fiatalok összefogunk, megóvhatjuk a békét.“ Az olasz küldöttség egyik tagja; „Békemozgalmunk a comlsslói amerikai támaszpont körül felvásárolt minden telket, hogy a katonák ne tudjanak terjeszkedni.“ Egy amerikai indián: „Testvéreim ötszáz éves elnyomásban élnek szülőföldjükön. Hogy létezhessünk jószerével szüntelen létfenntartó harcot kell folytatniuk. De meddig? Amíg végképp ki nem vesznek az indiánok .. .1?“ Egy pedagógus a Fülöp-szigetek- ről; „Ml a Fülöp-szlgeteken is érezzük az atomveszélyt, a békétlen világot. Kérem a világ minden pedagógusát, neveljék a gyerekeket a kölcsönös tiszteletre, szeretetre, türelemre, megértésre, hogy a felnövekvő nemzedék mindig egymás barátjaként foghasson kezet.“ Megdöbbentettek a vllágvégi Fü- löp-szlgetek küldöttének a szaval: vajon van-e még a világnak, bolygónknak egy olyan faluja, eldugott települése, helye, ahol az emberek ne éreznék a fegyverek hatalmát? Talán már nincs is. S Prágában épp azért jöttek össze a küldöttek, hogy legyen minél több település, falu, város, ország — az egész golyóbisunk. ZOLCZER JAnOS Ausztrál fiatalok, akik kerékpáron utaznak liíe'SiSíaFs-'.v ;.-i -.-í’t.stSfSSt.
