Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-09-27 / 39. szám

kiegtensOlyozott MÜVEK SEREGSZEMLÉJE Kvéta Pacoüská, Csehszlovákia Aranyalma-díJ Egy olyan nemzetközi sereg­szemle, mint amilyen a BIB, a gyermekkönyvek Illusztrációinak a nemzetközi kiállítása, nem sok lehetőséget kínál a recenzensnek. Amely Illusztrációkat ezen a ki­állításon láthattunk, rendszerint magas színvonalon mutatják mind­azt, amit e műfajban a világban megalkottak. Amit Itt láthatunk, az egytől-egylg megállná a helyét más kiállításon is. Ráadásul, azál­tal, hogy immár két évtizede Ide- sereglik a világ, a műfaj hazai művelői is előreléptek és nemzet­közi szintű gyermekkönyv-illuszt- rációkat alkotnak. Ezért az olva­só ne is várja, hogy bármit is ki­fogásolunk, hiszen itt csak felfo­gásban, elképzelésben különböz­nek a munkák. Szemléltessük ezt egy példával: a gyermekkönyvek címoldalain, vagy a belső lapokon gyakran le­het látni egy csodálatosan, szé­pen megfestett kecses színpompás kakast. Az egyik valami hegytetőn áll, a másik létrán, a harmadik egy égig érő szemétdombon feszít vagy éppenséggel egy parasztud­var fényárban úszó szegletébe hí­vogatja „élettársait“ egy-egy bú- zaszemecske felcsippentéséhez. Ezeknek a kakasoknak bármelyi­ke bármely könyvben egy az egy­ben felcserélhető lenne. Minden Illusztrátor jól Aegnézte a való­ságban az állatot, megfigyelte vil­logó tekintetét. Vérvörös taraját, színpompás melldíszét, szlvárvá- nyos kardtollait, és utána olyan­nak festette, hogy az nemcsak ál­latnak, hanem mesehősnek, sőt műtárgynak is beillik. Nincs ez másképpen a mostani kiállításon sem. Sőt nemcsak kakasok pom­páznak, hanem lovak, szarvasok, oroszlánok is. Az utóbbiakból pél­dául szintén sokat lehet látni. Az egyik rettenetét kelt, a másik ma­jomképével, bárgyúságával sajná- latraméltó. Ami ezen túl van, tehát az il­lusztrációba beemelt tárgyi vilá­got, a művészek által használt technikát, rajzkészséget, képzelő­erőt, kompozíciót — vagyis a szak­mai adottságokat nem lehet kifo­gásolni. Esetleg, ha annyit észre­vesz az ember, hogy a gyermek­könyvek illusztrátorai szerte a vi­lágon ^ Japántól, Indián, Oj-Zé- landon, Hollandián, Franciaorszá­gon, Magyarországon keresztül, a Német Demokratikus Köztársasá­gig a legtöbben a legegyszerűbb, legolcsóbb technikával,, temperá­val, vízfestékkel dolgoznak. Ritka az olyan művész, mint Albin Bru- novsky vagy Keresztes Dóra, akik az időállóbb rézlemezen valósítják meg álmaikat vagy inkább szövet- kivarrással készítik képeiket. S te­szik ezt azért, mert a kiadón, a nyomdán, a könyvkereskedésen keresztül már egy egészen más va­lami jut el a gyerekekhez, s nem érdekes, hogy az eredeti milyen technikával, eszközzel készült. Így olyan színt képesek felvinni a kép­re, amilyet az álmaikban láttak. Ez az utóbbi gondolat — az álomképek —, ha gyermekkönyv- -lllusztráclóról van szó, nem szo­rul bővebb magyarázatra. A mese- lllusztráclók, a különböző elbeszé­lések, kalandregények rajzai mó­dot adnak az alkotóknak arra, hogy a leghihetetlenebb dolgokat is hihetővé tegyék. A gyerekek különben is hálás „fogyasztók“, a legképtelenebb képtelenségeket is képesek befogadni, és nemcsak ál­mukban, hanem éberen is együtt álmodnak az illusztrátorral. Itt persze már felmerül nemcsak az írók, kiadók, de a rajzművé­szek felelőssége is. Vajon mit mu­tatunk, adunk a gyerekeknek? Szörnyekkel, kegyetlen szörnyű­DuSan Kállay, Csehszlovákia Grand Prix. MICHAEL JACKSON Másfél évtizeddel kell visszaperget­nünk az Időt, hogy felidézhessük egy családi társulás, a Jackson 5 sikeres Indulásának dátumát. Hetvenkilenc­ben figyelt fel a kizárólag a színes bérűeket foglalkoztató Tamlo Motown lemeztársaság az öt Jackson-flú nemmindennapi előadásmódjára. A színpadon kitűnően érvényesülő pro­dukció lemezen Is megállta a helyét; az első kiadványok rögtön milliós pél dányszámban keltek el. Olyan nagy slágerek születtek, mint az I Want You Back (Visszakívánlak), az ABC és a ni Be There (Ott leszek). Ez utóbbiból több mint négymillió talált gazdára. A hetvenes évek közepén meghallgatva az idő szavát, ők is stí­lust változtattak, ezután a funky- -dlszkó lett fő profiljuk. Annak idején, amikor feltűntek a popzene egén, fő attrakciójuk volt az akkor még alig kilencéves szólóéne­kesük, Michael, aki időközben alapo­san megnőtt, s már a kamaszkornkk Is búcsút mondott. Hetvenkilencben úgy határozott, hogy elhagyja a csa­ládi hajót és saját lábára áll. Terve megvalósításához nagyszerű társra akadt Quincy Jones személyében, akit napjaink legnagyobb hangszerelő és producer egyéniségének tartanak. Az indulás bombasztikusnak mondható, hiszen első közös munkájukból, az Off The Wall (A falról) című albu­mukból hétmillió darab fogyott el, s a róla származó Don’t Stop Till You Get Enough (Ne áll] meg, míg nem elég) 1979 legszínvonalasabb slágere volt. Négyévi hallgatás után Michael Jackson ú] albummal jelentkezett, a- melynek a címe Thriller (Rémregény). Az alkotógárda sorában természete­sen most Is ott található Qulncy Jones, és még néhány Jól csengő név, például Paul McCartneyé. Neki úgy­látszik, szerencséje van a színes bő­rű előadókkal, hiszen alig került lé a listáról, a Stevle Wonderral közö­sen énekelt Ebony And Ivory, márts befutott a The Glrl Is Mine (Enyém a lány) című dal, s a partner ezúttal Michael Jackson. A Thriller azonban korántsem egy- slágeres album. Minden valamirevaló listát hetekig vezette a Blllle Jean című dal, sőt nem sokkal később újabb Jackson-szerzemény, a Beat It vált slágerré. A dalban Ismét nagy­nevű zenésztársát hallhattunk még­pedig Eddie Van Halent. A kitűnő rock gitáros szólóját mesterien szőt­ték bele a funky-soulos alapokba. Michael Jackson Igazi egyéniséggé nőtte ki magát, aki azt az elvet vall­ja, hogy inkább kevesebbet alkot, de arra odafigyel. Maradjon hű elveihez strieZenec Sándor Bégekkel rémisztgetjük, vagy sze- lídebb, elfogadhatóbb világ felé kormányozzuk őket? E tekintet­ben a japán kollekció mutatja a szelídebb utat. Mintha ők valóban egy szebb, kiegyensúlyozottabb vi­lágot mutatnának a gyerekeknek. Az 6 rajzaik mintha nem hangsú­lyoznák annyira a szamurájok ke­gyetlenségeit, mintha több nap­fénnyel, szelídebb szellővel simo­gatnák a gyerekeiket, mint az észak-amerikai vagy a nyugat-eu­rópai könyvek rajzai. A japán alkotásokból ismét le­vonható egy más tanulság is: ők nemcsak eljöttek, de itt is akar­tak lenni, akárcsak másutt, ahol japán művészeti Invázióról beszél­nek. Itt akarnak lenni, és itt van­nak. Vagyis: semmit sem vesznek félvállról — különösen nem a gyermekkönyveket. Míg ugyanis más országok, mint például India, alig képviselteti magát, addig ők nemcsak sokat, hanem sok jót Is küldenek, és tömegesen. Jó volt mindezt ilyen szempont­ból is véignézni, összevetni a ben­nünk élő képpel. Ha ugyanis kö­vetkezetesek voltunk, néha meg­lepetések is értek. Ha például vé­gignéztük az iráni kollekciót, vé- gigpergett képzeletünkön mindaz, amit az utolsó öt-hat évben hal­lottunk erről az országról. A sah kegyetlen rémuralma, a filmszín­házban égett emberek százai, a ki­végzőosztagok, halálos ítéletek, Khomeini ajatollah arcvonásai. A gyerekek számára készült rajzok viszont egy melegebb, létező em­beribb világról tudósítanak. Ott is létezik tehát egy más világ, s egy­szer majd minden bizonnyal ki­egyensúlyozottabb életről kapunk híreket. Mindent egybevetve: az Idei BIB — amelyen többek között egy NDK-beli, egy szovjet, és egy ha­zai művész kapta az arany almát, illetve a nagydíjat—, elhozta hoz­zánk a világot, és ezeknek az al­kotásoknak a tükrében látjuk, hogy az emberek hisznek a béké­Gennagylf Szptrin, Szovjetunió Aranyalma-díJ ben, dolgoznak, nagy-nagy szere­tettel nevelik a gyermekeiket, és jó való látni, hogy ebben a soka­ságban nemcsak a hazai, hanem a' környező szocialista országok is igen előkelő helyet foglalnak el,- és dicséretreméltó kiegyensúlyo­zott munkát végeznek. NÉMETH ISTVÁN JuríJ Csarisnylkov, Aranyalma-díJ Szovjetunió ÉVADNYITÓ ELŐADÁS A THÄLIÄBAN A matesz Thália színpada egy kortárs szovjet szerzőpáros, E. Braglnszklj és Eldar Rjazanov A bagoly című vigjátékát tűzte a mű­sorára, nyitó darabnak. A főszerepet Cs. Tóth Erzsébetre bízták. A darabot realista hangnemben fogalmazták meg minden „rejtett“ utalás, törté­nelmi analógia és egyéb divatos „át­hallás“ nélkül. Benéztem egy próbára. Az öltöző­ben már jelmezekben várakoztak a színészek. Rövidesen megkezdődhet a 31. színházi Idény első bemutatója, amelyet a szovjet drámairodalom fesz­tiválja alkalmából 1983. október 13- án tekinthet meg a közönség a Thá­lia kassai (KoSlce) színpadán. Miközben a vendégszereplő Cs. Tóth Erzsébettel beszélgetek, az öltö- zőajtó fölötti hangszóróból Érsek György hangja figyelmezteti a színé­szeket „A pontos idő tíz óra, meg­kezdjük a próbát!“ Ezzel társalgá­sunk félbeszakad, mert Cs. Tóth Er­zsébet felállt. „Mennem kell“ — mondja határozottan. Hangja már nem az övé, maszkja sem álarc többé, ha­nem maga a tragikomikus valóságé, Kalugina LJudmlla Prokofjeváé, a Moszkvai Statisztikai Hivatal Igazga­tónőjéé, aki rideg cs szigorú, érzé­keny és még hajadon, s akit munka­társai — persze csak a háta mögött, „öreglánynak“, pontosabban Bagoly­nak neveznek. Elgondolkodom Mennyi törekvés, küzdelem van egy ilyen szerepépltés- ben. Majd lemegyek a nézőtérre. A színpadon már áll Platzner Ti­bor díszlete, csak a fényhatások hiá­nyoznak. A sötét nézőtéren egy ti­tokzatos erő odafigyelésre kényszerít. A párbeszédek színesek, a színpadi helyzetek érdekesek. A szereposztás a lehető legjobb: Lengyel Ferenc, Gombos Ilona, László Géza, Kádek Ri­ta és Udvardy Anna bizonyára min­dent elkövetnek, a Jó teljesítmény ér­dekében. A színészek szívesen mé­lyednek el egy-egy számukra talán Idegen életrajzban, sorsvállalásban, életformában. Ez nyitottságra köte­lezi őket. Felszabadultabb játékra ösztönzi, ami már magában Is köze­lebb hozza a nézőt a szerzőhöz, a közönséget a színpadhoz. Ezt a kassal bemutatót, 1983. no­vember 16—18-án a komáromiak (Ko- márno) is látni fogják. Bizonyára Itt Is Jól szórakoznak majd, hiszen a szovjet társszerzők vígjátéka hangvé­telben, formában, síínpadl megoldás­ban egyaránt modern darab. Pappné Balázs Éva decens fordításában, Da­niela Kapltáöová ötletes rendezésében kerül színre ez a sokat ígérő tartal­mas Játék, amely újabb bizonyítéka annak, hogy a kortárs szovjet dráma­irodalom mindenkihez szól, általános emberi értékekkel foglalkozik, s így minket is érint. A párbeszédek és az egymás közötti viszonylatok kerülnek itt az előtérbe. S ahogy az eddigiek­ből kitűnik, a rendező és a társulat olyan színházat akar produkálni, a- mely örömet szerez a szerzőknek, a színháznak, a közönségnek, valameny- nyiünknek. Hogy milyen lesz a bemutató? Jő és tanulságos. Szórakoztató, de nem kioktató. Színházunknak csak java­solni tudjuk, hogy máskor is tűzzön Ilyen Jellegű darabokat a műsorára, közönségünknek pedig, hogy töltse meg a nézőteret, így teljes lesz a si­ker. Snchy M. Emil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents