Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-27 / 39. szám
vm 9 A Lipcsében székelő Birodalmi Törvényszéken 1933. szeptember 21-én kezdődött meg az a világszenzációt keltő tárgyalássorozat, amely lipcsei per néven vonult be a történelembe. A pernek öt vádlottja volt: a 24 éves holland kőműves, Marinus van der Luhbe, Ernst Torgler német kommunista képviselő, a párt parlamenti csoportjának vezetője, az 1929-től Németországban élő (hazájából emigrálni kényszerülő, az 1923. évi bolgár felkelésben való részvételért távollétében halálra ítélt) Georg! Dimitrov, Bulgária Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Kommunista Internaclonálé Végrehajtó Bizottságának póttagja, valamint két A LIPCSEI PER akkor még nem volt más, mint Németországnak alig egy hónapja kinevezett tizenötödik kancellárja. De a tűzvész után gyökeresen megváltozott a helyzet. A „kommunista felkelés“ veszélyére való hivatkozással Hlndenburg köztársasági elnökkel aláíratták a szükségállapotra vonatkozó törvényt. Az lényegileg eltörölte Németországban az alkotmányban szavatolt polgári demokratikus szabadságjogokat, s teljhatalommal ruházta fel Hitlert. A rendőrség a náci rohamosztagaival karöltve már a tűzvész éjszakáján 'A magába roskadt van der hűbbe bér 21-1 másik bolgár kommunista, Blagoj Popov és VaszU Tanév. A vád lényege ez volt: kísérlet a német alkotmány erőszakos megváltoztatására, mégpedig a Reichstag, azaz a német parlament épületének felgyújtásával és vele egy általános fegyveres kommunista felkelésre való jeladással. A német büntetőtörvénykönyvnek erre a cselekményre vonatkozó szakaszai halálbüntetéssel fenyegettek. 1933. február 27-én este 9 óra tájban tűzvész tört ki a Reichstag épületében. A helyszínre érkező tűzoltók több kisebb tüzet ártalmatlanná tettek, ám az üléstermet egy több fészekből egyszerre, robbanásszerűen felcsapódó 75 m-es tűzoszlop teljesen elpusztította. Van der Lubbét a helyszínen fogták el. Ernst Torglert másnap, a bolgár kommunistákat pedig március 9-én tartóztatták le. A náci propaganda már a tűzvész éjszakáján világgá kürtölte, hogy „a Relchstagot a kommunisták gyújtották fel“. A nemzetiszocialista párt vezére, Adolf Hitler a kihallgatáson (1933. szeptemtöbb ezer embert — kommunistákat, szociáldemokratákat és más baloldaliakat vett őrizetbe. Az elkövetkezendő hetekben tovább folytatódtak a letartóztatások. S akkoriban állították föl Németországban a legelső koncentrációs táborokat. 1933. március 14-én betiltották Németország Kommunista Pártját, június 22-én a szociáldemokrata pártot, majd hamarosan megszüntették a szakszervezeteket. Ezzel teljessé vált a hlt- lerlzmus németországi uralma. A korabeli külföldi sajtóban csakhamar általánossá vált az a nézet, hogy a Relchstagot — provokációs céllal — maguk a nácik gyújtották tel avégett, hogy kommunista- és baloldalellenes hangulat felszításával könnyebben söpörhessék el politikai ellenfeleiket. Ezt a föltevést a „Kinek az érdeke?“ logikáján kívül más körülmények is alátámasztották: a tűzvész éjszakáján a Reichstag őrsége nem volt a helyén, fontos szemtanúk eltűntek, más tanúk meg ellentmondásokba keveredtek, a tűz oltását irányító tűzoltóparancsnokot leváltották stb. Maga Görlng bellígyminlszter Is gyanúba került: a náci vezető lakosztályát föld alatti folyosó kötötte össze a Relchstaggal! Széles körben terjedt az a föltevés, hogy a gyújtogatók ezen a folyosón jutottak a tett színhelyére. A nagy nemzetiszocialista propagandával beharangozott óriásperben a leghíresebb német jogászokból álló bíróság 57 ülésen 171 tanút hallgatott ki. A legnagyobb feltűnést két vádlott magatartása keltette: van der Lubbéé és Dlmit- rové. Van der Lubbe a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint az elfoga- tásakor épeszű, egészséges fiatalember volt, s részletes beismerő vallomást tett arról, hogyan gyújtotta fel a Relchstagot — de a tárgyaláson magatehetetlen, szánalmas emberi roncsként jelent meg. A karja lecsüngött, a teje a mellére bukott, magába roskadva ült őrei között, tekintete tompa, arca sápadt, puffadt volt, orrából, szájából gyakran váladék csörgött. A hozzá intézett kérdéseket alig értette, legföljebb Igennel vagy nemmel válaszolt, s csak néha mondott ki egy-egy nehezen érthető félmondatot. Rendellenes testi és lelki állapotáról sokat cikkezett a külföldi sajtó. Jó néhány orvos szerint van der Lubbét valószínűleg folyamatosan mérgezték valamilyen gyógyszerrel, de a bíróság mégsem rendelt el orvosszakértői vizsgálatot. A tárgyaláson kiderült, hogy a vádlott a náci propaganda előzetes híresztelésével ellentétben nem tagja Hollandia Kommunista Pártjának, hanem egy szélsőjobboldali, pártellenes csoportocská- ban tevékenykedett. Az sem maradt titok, hogy csupán két héttel a tűzvész előtt érkezett leydeni lakóhelyéről Németországba. Határozottan tagadta, hogy valaha is látta a bűntársaiként a vádlottak padjára ültetett kommunistákat, s hogy bármiféle kapcsolata lett voliia a kommunista párttal. Vallomása szerint a Reichstag felgyújtását egyedül követte el, bűntársak nélkül, de tettének indító- okaira, a végrehajtás módjára nem tudott értelmes magyarázatot adni. Georgl Dimitrov — aki jól beszélt németül — elutasította a hivatalból rendelt német védőügyvéd szolgálatát, és — noha eredeti foglalkozása nem jogász, hanem nyomdász volt — saját maga látta el a védelmét. Már a bíróság előtti legelső klhsllgätäsa nagy hatást keltett: nem vádlottként, hanem a nemzetiszocializmus vádlójaként lépett fel, kimondta, hogy a per csupán a nácik politikai céljait szolgáló színjáték. A tárgyalás egyik legizgalmasabb eseménye Görlng tanúkihallgatása volt. Dimitrov támadó élű kérdéseket tett föl Göringnek a vizsgálat kommunistaellenes célzatosságáról, szándékos felületességéről, mire a „tanú“ elvesztette önuralmát, dührohamot kapott, ordítva akasztófával fenyegette Dl- mitrovot, majd kivezettette a teremből. Viselkedése a náci rend önleleplezése és Dimitrov nagy győzelme volt. A külföldi sajtó határozottan fogalmazott: nem jogállam az, amelyikben a belügyminiszter a tárgyalóteremben égő Reichstag (1933. február. akasztófával fenyegeti az el nem 27.1 ítélt vádlottatl Torglert, Popovot és Tanevet a gyújtogatásban való közvetlen részvétellel vádolták (Dimitrov a tűzvész éjszakájára megdönthetetlen alibit tudott bizonyítani, ezért öt csak értelmi szerzőnek kiálthatták ki). A vád tanúi azt állították, hogy van der Lubbét többször is látták együtt Torglerral és a bolgár kommunistákkal, s a bolgárokat a Reichstagban is látni vélték. A valóságban a négy kommunista vádlott sohasem találkozott van der Lubbéval, a bolgárok pedig sohasem jártak a Relchstagban. A felvonultatott tanúk — nem utolsósorban Dimitrov kérdései nyomán — sorra lelepleződtek, a bíróság kénytelen volt elejteni a gyújtogatás vádját. A perben meghallgatott szakér-* tők szerint a Relchstagban pusztító tűzvész előidézéséhez nagyon nagy mennyiségű gyújtóanyagot kellett a helyszínre szállítani. Ez a tény meg az, hogy az épületben egyszerre több helyütt támadt a tűz, valószínűtlenné tette az „e- gyetlen tettes“ föltevését. De a bíróság a szakértői vélemények ellenére is úgy foglalt állást, hogy a gyújtogatást van der Lubbe egyedül, segítőtársak nélkül követte el. 1933. december 23-án a bíróság a kommunista vádlottakat bizonyíték hiányában fölmentette, van der Lubbét pedig halálra ítélte. Az ítéletet néhány nap múlva Lipcsében végrehajtották. A holttestet a hatóságok nem adták ki a hozzátartozóknak. Görtng csípőre tett kézzel válaszol a bíróság kérdéseire (1933 november 4.1 BESZÁMOLÓ A FIATAL KÖLTÖK, ÍRÓK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁRÓL Szorongva Indultam az Iródla, azaz a legfiatalabb írók, költők második országos találkozójára Érsekújvárba (Nővé Zámky). Szorongásomnak több oka Is volt. Vajon összejönnek-e, s ha Igen, kinek a találkozója lesz ez a rendezvény? Lázálomkergetők, akar- nokok, bohókások országos gyülekezete, vagy mégiscsak egy komoly összejövetel? A CSEMADOK Érsekújvári Helyi Szervezete — amely egyébként a találkozót ösz- szehívta és rendezte — Kassák Lajos Ifjúsági Klubjának boltíves pincehelyiségei kevésszer láthattak ennyi okos és értelmes fiatal lányt és fiút együtt, és tényleg összejöttek az egész országból. Az Iródla módszertani segédanyagaként kiadott sokszorosított kiadványának (a járási könyvtár és a CSEMADOK helyi szervezete gondozásában jelent meg) tanúsága szerint negyvenkét szerzőt hívtak meg, de ennek a kétszerese, vagy még ennél is többen jelentek meg. Tehát nemcsak az olvasás, hanem az írás is tömegmozgalommá vált? A mennyiséget illetően alaptalan volt a félelem, mert e soka- dalomban csak talán tízen-tizen- ketten voltak azok, akiket már Ismerünk, és legalább tizenöten-hú- szan hiányoztak azok közül, akiknek már valahol feltűnt a nevük A kép, amely a teremben fogaAz irodalom létfontosságú szükséglet dott, más szempontból is Izgalmas. Az említett Iródián kívül az asztalokon ott volt a Galántal Népművelési Központ és Járási Könyvtár által sokszorosított füzetként megjelentetett Antológiáié (ebben az Oj Hajtásokban gyakran publikáló galántal kör tagjainak az írásai találhatók meg), rengeteg kézírásos vers, próza. Nevek, versek, elbeszélések. Igen, valóban ennyien írnak ma és közülük né- hányan nem is rosszul, pedig egyi- kük-máslkuk nagyon is fiatal. Cse- pécz Szilvia például tizennyolc éves, az érsekújvári Zsemberl Etelka tizenöt, jelenleg gimnazista „Később nem tudom, ml leszek. Verseket „fabrikálok“, azon kívül, hogy van egy bal kezem, amivel rajzolni is szoktam“ — vallja magáról a segédanyag ismertető szövegében. A találkozón előadások, vers- és próbaelemzések hangzottak el. Lacza Tihamér, a Hét szerkesztője Bettes István verseiről beszélt. Krausz Tivadar egy ismeretlen fiatal költő, juhász József verselt elemezte — és hogyan! — A képekkel még eléggé küszködik — mondta a kezében tartott sokszorosított versszövegekről szigorúan, őszintén. — A képtelen képeket is tisztán kell megfogalmazni és látni... Az elemzés után éles vita támadt néhány jelenlévő és Tivadar között, de ő nem engedett, és ha nem lett volna olyannyira banális és Ismert dolog, kimondja, hogy a versnek versnek kell lennie. Néhányszor egy-egy slágerszöveget is idézett, de csak azért, hogy megmutassa, a vers nem adhatja olcsón. Roccó — mert így becézik Juhász Józsefet a barátai — hallgatott, és mint későbn elmondta, sokban Igazat adott Krausz Tivadarnak, hiszen ma már maga Is túllépett tegnapi énjén, versein. Újabban szigorúbbra fogja a szavakat, és mint a Nyitott bőrönd című versében írja: „útrakészen esküdve az útra / tátongó bőröndöt etetve“ — él és tovább tölte- kezik. Egyébként Kéménden (Ka- menín) született, elektrotechnikai szakközépiskolát végzett, dolgozik. Délután Tóth Károly a galántal Antológiából Tálamon Alfonznak A vadászat című elbeszélését elemezte. — Van egy ellentét az elbeszélésben — mondta. — Ahol a látható és létező világról beszél, ott konkrét, pontos, nincs egy fölösleges mondata. Jelzője. Még egy kötőszava sem. Viszont, ahol a zsebében lapuló szerelmes levél létét említi, szokatlanul Idegen kifejezések csúsznak az elbeszélés szövegébe. Ilyenek például: „Jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy megvan Anni levele ... Mikor elolvastam, repestem az örömtől... Párnám alá rejtettem. Nem tudom, ki elől menekítettem, hiszen legszívesebben az egész világnak eldicsekedtem volna, hogy mit kaptam, mit sikerült elérnem ...“ Ebből is látni, mennyire fontos számukra a nyelv. Az Antológia bevezetőjében Tóth Károly, aki egyébként lektorálta a szöveget, szintén szóba hozta ezt a kérdést: „Csodáról szóltunk — írja —, és továbbra is kitartva e mellett a gondolat mellett, hadd gyönyörködjünk egy kicsit e csoda konkrétabb valóságában: a Nyelvben.“ Ugyanezt hangsúlyozta az Idősebb költőtárs. Bállá Kálmán, a Madách Könyvkiadó szerkesztője, az Iródia lektora: „Az irodalom létfontosságú szükséglet. Egyénnek Ss társaSalomnak egyaráni életfeltétele, noha voltak, akik tagadták ezt a szerepét. Közvetlenül ugyan nem az Irodalom teszi lehetővé az életet, áttételesen ható és érezhető jelenléte és munkája annál fontosabb. Az Irodalom teremti életünk alapját: értékeinket és nyelvünket. Az így születő emberi értékek állandóan jelen vannak a történelemben, módosulnak, de meg nem haladhatók, ellentétben a tudomány eredményeivel...“ Ehhez, gondolom, nem sokat kell és lehet hozzáfűzni. Esetleg csak annyit, hogy az előadókat és vitapartnereiket hallgatva, nekem is a nyelvi tisztaság, az, ahogy beszéltek, volt a legnagyobb élményem. Szeretném megszorítani annak a sok-sok tanítónak, tanárnak a kezét, akik ezeket a fiatalokat nevelték, útra bocsátották. Értelmes, tiszta beszédük visszasugárzik oktatójukra. Odahaza, amikor átnéztem a sebtében összegyűjtött kéziratokat, még nagyobb volt az örömöm. Az írások között akadt ugyan néhány kezdetleges vers, elbeszélés, de többségük már jelzi: tehetséges fiatalok alkották, akiknek a nevével már vagy találkoztatok, vagy találkoztok az Üj Hajtások c. rovatunkban. NÉMETH ISTVÁN
