Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-01 / 9. szám
IfliBiiO 3 Ä •*ÍJ| fi^;í Tizennyolc évesen mentem férjhez és amíg / gyűlt -a pénz a lakásunkra, a férjem szüleinél laktunk. Kezdettől fogva nem tetszettem az anyósnak. Nem volt ellenem megfogalmazható kifogása, de a lelke mélyén úgy élezte, hogy az ö fiának egy eszményi, tökéldtes lány lesz a felesége, olyan, amilyen szerintem a valóságban nem is létezik. Szeretek olvasni, és ha emiatt elmulasztottam a kötelező portörlést, baj volt. Aml- ' kor a vizsgáimra készültem, a férjem tlsztí- • tóttá a cipőmet, varrta fel az Inggombjait, és az anyós emiatt dúlt-fúlt. Ilyen apró tűszúrásokkal kezdődtek veszekedéseink, és ha a térjem a lelke mélyén Igazat is adott nekem, azért kifelé mégiscsak igyekezett •jzófogadő fiú lenni. Alighogy teherbe estem, az anyósom máris nevelni kezdte az unokáját. Rossz szemmel nézte, ha tornásztam, és ha az általa javasolt édesség helyett gyümölcsöt, salétát fogyasztottam. Ogy gondoltuk, hogy mire megszületik a gyerek, megkapjuk a lakást is, de nem így lett, és a problémák csak tovább bonyolódtak. Amikor hazajöttem a csecsemővel, anyósom csupa készség volt: megfürdette, pelenkázta a gyereket, két hét szabadságát rám áldozta. Szinte minden nap ■ sírtam, csupa szorongás voltam, mert nem . jutottam a gyerekemhez, csak a szoptatás . alatt. Alig vártam, hogy leteljen az anyó- , sora szabadsága, de akkor bejelentette, ne féljek, elintézi, hogy az orvos kiírja őt egy hétre. Romlott a légkör körülöttünk, és csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor klsflam- mai sétálni mentem. Nem rossz ember az én anyósom, és hálás is vagyok neki, mert tetőt adott a fejünk fölé, befogadott ben- , nünket, de az a másfél év életem legnehe- ■zebb szakasza volt. Gyakran hajszálon mú- '■ íotf, hógy ott ne hagyjam öt, de a férjemet Is. Most látom, hogy ez nagy kár lett volna.- Sokáig tartott, amíg beláttam, hogy minden hiába, az anyós a mester, és én az inas. Most, hogy már önálló lakásunk van, arra gondolok, hógy tulajdonképpen nagyon sok házasság átesik ilyen tűzkeresztségen, és akik állják a próbát, azok megedzödnek, s az ilyen házasság általában tartós marad. 64. sz. levél ' Huszonnyolc éves vagyok, és van két kisgyerekem, most várom a harmadikat. Betegségem a szörnyű féltékenység. Férjem tanár, és mivel már ötödik éve gyesen vagyok. társaságba nem járok, folyton csak arra gondolok, hogy hol. kivel és miről beszélget éppen. Csupa csinos tanárnő kollé- ' gája van, ő is jóképű, és ha ezt így együtt ' elgondolom, majd meghalok a féltékenység- 'i tői. Csak akkor nyugszom meg, ha férjem »hazajön, átkutatom a zsebeit, és isemmit a»n>' tajálok. Szeretném, ha beszélgetne i&Mnv .dédelgetne, de ő fáradt, este hamar.Jt^aI- szik, alig van velünk. Ez a harmadik terhesésg is csak azért van, mert úgy vélem: több gyerek, nagyobb a férj, apa felelősségű a családja iránt. Eddig érzéseimről még nem vallottam senkinek sem, tudom, hogy egészen normális család vagyunk, örülhetnék, hogy rendes férjem van, de nem tudok, mert másra sem gondolok, csak a férjem csapodárságára, hiszen ma annyi a fiatal, csinos iány. Beteg- Sége-e ez, vagy annyira szeretem? Nem tudom! Egyre nehezebb élviseinem, és a férjem a múltkor már megjegyezte, hogy addig fogok szaglászni, míg szagot kapok, valamire rájövök. Ez ideig csak nevetett a féltékenységemen, úgy vettem észre, mintha hízelegne is neki. Megígértem, hogy nem leszek bizalmatlan, de másnap minden kezdődött elölről. Néhány hónappal ezelőtt beszereltettük a telefont is, de ez is csak egy további eszköz férjem ellenőrzésére. Féltékenységem eddig még nem befolyásolta kapcsolatunkat, csak én szenvedek. 65. sz. levél Mi kell a jó Jiázassághoz^ 9 Ez a vita szerintem teljesen felesleges, mert már túl sokan kimondták, még ha bátortalanul is, hogy a házasságnak nincs jövője. Igaz, az ellenkezőjét is sokan hangoztatják. A jelenlegi társadalmak még támogatják a házasságot mint intézményt, de' ki tudja, ml lesz kétezer után. Én nem vagyok házasságellenes, megértésben élek a feleségemmel már huszonegy éve, a gyerekeink is már családot alapítottak; igaz unokánk még nincs, de ha a lányaim azt mondták volna, hogy házasságon kívül akarnak gyereket nevelni, akkor emiatt nem űztem volna ki sem a házból, sem a szívemből. Ez mindenkinek a magánügye, helytelen, ha ebben a kérdésben a szülők döntenek. Bárhogy is okoskodnánk mi, idősebbek, a fiataloknak ez úgysem tetszene, úgyhogy jobb, ha szépen csendben maradunk, és beletörődünk gyermekeink döntésébe. Ez, mármint a döntés persze attól is függ, hogyan neveltük gyermekeinket felnőtté. 66. sz. levél Mindenki vénlánynak tartott, pedig még csak huszonöt éves voltam. Ez engem idegesített, és általában azon kaptam magam rajta, hogy csak azok a férfiak érdekelnek, akikben férjet remélhettem. Egyik napról a másikra férjhez mentem egy jóvágású 31 éves legényemberhoz, akiről házasságkötésünk után kiderült, hogy nincs semmilyen tapasztalata a szexuális életben. Lusta, csak a tévé érdekli, és mindennek tetejében eléggé buta is. Panaszra senkihez sem mehettem, mert a hirtelen házasságot sem a barátnőim, sem a rokonságom nem támogatta, habár előtte nagyon akarták, hogy férjVita — X. folytatás A Mi kell a jó háza.sságho7 vitaindító cikkünkre meg mindig számos hozzászólás érkezik szerkesztőségünkbe. Az időközben beérkezett hozzászólásokat közöljük, de a vitát előreláthatólag a 11. folytatással befejezzük. Valamennyi olvasónknak köszönjük az értékes hozzá szólásaikat, s reméljük, vala- tnennyL tanulságul szolgál a üiázasság előtt állóknak; Üe a házastársaknak egyaránt. hez menjek. Tanácsot sincs kitől kérnem, mert hogy valaki megértsen, el kellene mondanom mindent. Férjem nem rosszindulatú, nem veszekedik velem, csendesen fogadja zsörtölődéseimet, de úgy, ahogy az én dorgálásom nem hozza ki a sodrából, úgy az égvilágon semmi. Mit kezdjek egy ilyen férfival? Attól tartok, hogy gyerekünk sem lesz, de ezt inkább nem részletezem. Tanácstalan vagyok, mert megszoktuk egymást, és ha belegondolok, hogy más asszonyok mennyit szenvednek részeges férjük miatt, akkor egy időre beletörődöm a sorsomba, amely azért mégiscsak jóval könnyebb, mint azoké, akiket naponta megver a részeges férjük, és mégsem válnak el. Ha még egyszer huszonnégy éves lennék, akkor egyáltalán nem érezném olyan sürgősnek a házasságot. Elmulasztottam megismerni jövendőbeli férjemet a gyakorlati oldaláról, és hibát követtem el akkor is, amikor megelégedtem csaknem rideg közeledésével, és nem biztattam semmi másra. Mindezt csupán azért írom, hogy a hozzám hasonló gondolkodású „vénlányok“ tanuljanak az esetemből. 67. sz. levél Tizenöt éves házasok vagyunk, kívülről boldog embereknek ismernek bennünket, de én boldogtalan vagyok, még sohasem éreztem testi gyönyört, ezt csak a könyvekből ismerem. Már sokszor elhatároztam, hogy bevallom férjemnek. Színészkedem, de nincs elég erőm hozzá, talán azért, mert azokban a pillanatokban olyan kedves hozzám. Egyszer elfogott a keserűség, sírva fakadtam, férjem eleinte azt hitte, a boldogságtól érzékenyültem el, és szép szavakat suttogott a fülembe. Én nagyon dühös voltam, de arra gondoltam, a legnagyobb tapintatlanság lenne a szemére vetni az .önzőségét. Harminchat éves vagyok, két gyermekpnk van, és már beletörődtem sorsomba. Ilyen korban már nem szokás féIrelépn^ habár az is meglehet, hogy bennem van a hiba. Mindenképpen hibának tartom, hogy a férjemen kívül más férfi nem volt az életemben, mert így még azt sem tudom eldönteni, hogy én vagyok-e az oka boldogtalanságomnak vagy ő. 68. sz. levél Tizennyolc éves diáklány vagyok. A vitában sok hozzászóló hangoztatja az éiettárs helyes megválasztását. Az igazság az, hogy manapság nem nagyon lehet válogatós egy lány. Míg diák, senki sem közeledik felé komoly szándékkal, így legfeljebb szexuális tapasztalatokat szerezhet, de ehhez is életrevalónak kell lennie. A többség szendén kerül ki az iskolából, és várja a kérőket. Hát persze, hogy nem jönnek, mert melyik fiú akar ma nősülni?! A többség csak akkor köt házasságot, ha muszáj. így aztán a lányok ahhoz mennek férjhez, aki kéri őket. Nincs szó semmilyen válogatásról, én még nem találkoztam olyan lánnyal, aki két kérő közül választhatott volna. Mert más az, ha a lányt az egyik fiú meghívja moziba, egy másikkal diszkóba jár, a harmadikkal pedig úszni. Szeretheti valameny- nyit, de ez még messziről sem jelenti azt, hogy a három fiú valamelyike esetleg feleségül is kéri. Úgyhogy szívesen válogatnánk, bizonyos vagyok benne, hogy ki is tudnánk választani a legmegfelelőbbet, de gyér a kínálat, hiánycikk a vőlegényjelölt — vőlegény nél- 'kül pedig nincs házasság. 69. sz. levél Nem akarok hozzászólni a vitához, mert még legényember vagyok. De szeretném, ha megírnák, hogy egy 26 éves férfi még nem vénlegény. Változnak az idők, és vegye ezt tudomásul a közvélemény is. Ne nézzék ki az Ilyen embereket mindenhonnan, és főleg ne higgyék, hogy gátlásos vagyok vagy valamilyen betegség miatt nem nősültem meg eddig. 70. sz. levél Egy házasság akkor hosszú életű, ha a házastársak nem ringatják magukat illúziókban. Olyan illúziókban, mint például a sírig tartó hűség, a házias férj, vagy ne adj isten a házastársak önfeláldozása, lemondása a dohányzásról, a barátokról, a poharaz- gatásról. Én ilyen reményeket tápláltam első férjem iránt 17 évvel ezelőtt. És amikor semmi sem ment úgy, mint ahogy azt elképzeltem, csaknem megöltük egymást. Kéthónapos házasság után lelökött a lépcsőházban, és eltörött a kezem. Még gipszben volt, amikor úgy megvert, hogy eszméletlenül szállítottak a kórházba. Ezután már nem mentem vissza hozzá. Huszonhárom évesen mentem másodszor férjhez — nem szerelemből, és ettől a házasságtól semmit sem vártam. Így volt helyes. A házasság után szerettem bele a férjembe, értékelem, ha segít a konyhában, de ezt nem várom el, és nem is figyelmeztetem őt semmire. Lehet, hogy ez Így nem helyes, de én nem hiszek az olyan mesebeli házasságokban, amelyekben férj-feleség együtt mosogat a konyhában, egymásra mosolyogva teszik a pelenkát a kisbaba feneke alá, és a befőzés a fér] kiváltsága. 71. sz. levél Miért olyan sok a válás? Azért, mert a nők nagyon okosak. A munkahelyükön megbízzák őket mindenfélével, s elvárják tőlük, hogy a gyűléseken okosan beszéljenek, ráhúzzák a vizeslepedőt az erős férfiakra, és az ilyen nő aztán persze hogy nem akar gyereket szülni. Inkább tanul meg szolgálati utakra jár, és este, a fáradtságtól nyomban elalszik az ágyban. Az én feleségem beiratkozott a főiskolá ra. Vártam türelmesen, míg bejezi tanulmá nyait, de közben előléptették a munkahe lyén, és minden kezdődött elölről. Állandó an csak azt hallottam. Vigyázz, nehogy gye rek legyen, mert most egy új technológiá próbálunk, mert most félév van, stb., stb. A vége az lett, hogy a saját lakásunkban rajtakaptam a közvetlen felettesével. Bárhogy vesszük Is, azért az az ősrégi elv, hogy a családban az apa feladata a kenyér előteremtése, az anyáé a gyermekek nevelése, még ha nagyon poros Is, azért az utolsó betűig igaz. Nem lenne annyi,balslkerű házasság, annyi válás, ha a házastársak tudnák, ml a kötelességük egymással és a családdal szemben, és ezt be Is tartanák. 72. sz. levél A mai fiatalság már nem is tudja, mi a szerelem. A tévé azt mutatja, hogy két fiatal találkozik, de a másik kép már az ágyban mutatja őket. Az újságban is csak erről olvashat az ember. Pénzük meg annyi van, hogy nem ismernek lehetetlent. Az én kislányom két héttel ezelőtt a 18. születésnapjára 400 koronát érő orchideagallyat kapott a diák gavallérjától. A feleségem átsír- ta az egész éjszakát, mert folyton csak arra gondolt, hogy mit kellett vagy mit kell majd ezért adnia kislányunknak. 73. sz. levél •• S V
