Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-22 / 8. szám
f ilsöként a lány érkezett. A fiút még nem találta ott. Kedvenc verseskönyve után nyúlt. Leült és elmerült az olvasásban. Talán tíz, talán tizenöt perc telt el. Egyszerre éles csattanásra lett figyelmes. 'A fiú állt mellette, a földön ott hevertek a levert könyvek. — Miért ütötted le a könyveket? — kérdezte. A fiú elmosolyodott, és leült. — Érdekes lány vagy. Azt sem veszed észre, hogy néhány perce itt állok fölötted, s hogy már legalább háromszor köszöntem, de azt észreveszed, oda sem figyelve, hogy akarattal levertem a könyveket, azért, hogy végre felfigyelj! Mondd, hogy csinálod? i— Micsodát? — mosolyodott el a lány. ^ Hói... Hát, hogy észrevetted, hogy akarattal csináltam, s azt nem vetted észre, hogy köszönök. — A köszönésedet azért nem hallottam, mert teljesen elfoglalt József Attila a verseivel. Másodszor, ha valaki véletlenül vert le a könyveket, azonnal össze is szedi. Holott neked még mindig a lábad előtt hevernek. De most mért nézel olyan furcsán rám? >— Hirtelen az jutott az eszembe, ml lenne, ha egyszer a barátaim megkérdeznék, milyen is vagy? Hát nemigen tudnék rólad belső jellemrajzot adni. Mindig van benned valami új és kiismerhetetlen. ^ Már ez ts egy jellemvonás. Rajta, mondd tovább. Majd én kiegészítelek. Hangja mögött érezhető volt a kíváncsiság. — Egy dolgot határozottan le tudok szögezni: nagy a kritikai érzéked. Nyomban mindent kritizálsz. ^ Csak folytasd — mondta biztatóan a lány. — Miért hallgattál el? Érdekel, amit mondasz. En ismerem önmagam, de kíváncsi vagyok, te milyennek ismersz engem. — Ez is egy jellemvonás. Kíváncsi is vagy. Nagyra becsülöd a nagy embereket, próbálod követni a nézeteiket, és ha olyan emberekkel találkozol, akik ezeket nem ismerik, megmosolygod őket. A lány arcán a sértődöttség látszott, de erőt vett magán. Nem fordult el, mint máskor, hanem egyenesen a fiú szemébe nézett. — Nem, én nem egészén így látom. Lehet, hogy voltak olyan emberek, akiken mosolyogtam, de ezt nem lekicsinylőén tettem. Bárkivel megtörténik, hogy megmosolyogja embertársát, de csak közömbösen és nem BALÄZS ZSUZSA szobában lenézően. Gyűlölöm a lenézést, a lealázást, a megvetést, a kisebbségérzetet és a gúnyos mosolyt, amelyet már sokszor éreztem. Minden fiatal újat akar. Változtatni. Es ha nem lenne meg ez a törekvés, elveszett lenne, a fiatalság. Majdnem mindenki úgy indul neki a nagy életnek, hogy igazságosan akar élni, de nem lehet. Nem megy. Nem tudja elvállalni az Igazságot, mert egyszerűen falba ütközik. Ez vagyok én is. Tele nézetekkel, elvekkel, mégis félek kimondani, mert az ellenség maga az emberiség. Hiszem az igazságot, és meglátom az igazságtalaiísá- got, ha sokszor apró-cseprő dolgokban is, de létezik. A fiú nem szólt közbe. — Ez a kettősség megzavarja a jellememet. Néha már magam sem hiszek állításaimban, mérlegeléseimben. Kiegyensúlyozatlan vagyok, olykor, vakmerő és igazságtalan. Látod, ez. vagyak én. Az előbb még az igazságról beszéltem, és most már magamat is igazságtalanru^ nevezem. Mindez arra vall, hogy vlbráwk, és nem találom a helyem..Vítábd szállók olykor, és még akkor sem Ismerem el mások . igazát, amikor már itt legbelül beismerem, de nem mondom ki. Nem vallom be. Ez ■ már a kitartásomra vall, és ugyanakkor arra ts, hogy szeretem, ha nekem van igazam. De hát ki az, aki nem szereti? A fiú azt gondolta^ hogy ha nehézen is, de valahogy csak kivárja a monológ végét. — Most, ha megengeded, összegezem. Mint ahogy az egyik kedves tanárom szokta a,tananyagot. En mindig erre az összefoglalásra figyeltem oda. Hátha ez most veled, is így van? Hirtelen elhallgatott, mert a fiú tekintetében ott érezte a csendet. Vlsstahanyátlőtt a székére, és lehunyta á szemét. Még mindig agyában érezte azt a tűzhányót, amely ennyire lázba hozta őt. Megpróbált az ablakon beáramlö könnyű kis tavaszi szellőre összpontosítani, amely íceílemesen simogatta az arcát. Az elfojtott gondolat azonban mégis felszínre tört és villanásként hasított belé. — ^Nem értett meg — hallotta valahon-^ nan messziről, egészen távolról a saját hangját.-Lassan nyitotta ki a szemét, hogy legyen ideje befogadni a - valóságot, .amelyet a fiú érdeklődés nélküli, közönyös tekintete ültetett a csendbe. A valóság teljes egészében eléje tárult. A ftú érdeklődéssel lapozgatta azt a József Attila-kötetet, amelyet. 0 otvflsott akkor, amikor az belépett. Ez a látvány kissé megnyugtatta, forrongó lelkét. . Nos, összegezz — mondta a fiú, kissé hűbösen, vagy inkább tárgyilagosan, szemtelenül, tekintete még mindig a verssorokon pihent.-7^ Nern tudok — és felnevetett. — Félek, hogy nem tudnám befejezni. Ogy volt, hogy te jellemzel engem. Ehelyett én beléd fojtottam a szót, csak beszéltem, és magam ■sem tudom, hogy ebből le tudtál-e vonni olyasvalamit, ami a jellememre utal. Attól félék, ha újra nekikezdenék, nem bírnám befejezni. Pedig el sem hiszed, hogy menynyire nem szeretek sokat beszélni. A fiú nem nézett fel a könyvből, úgy. hallgatta. A lány meg mert volna rá esküdni, hogy most-.mosolyog. De nem szólt. , — Látod, már ez is utal valamire — mondta vidáman. Egész testében végtelennek tűnő éietkeduet érzett. Felállt, kihajoltaz ablakon, és mélyet szippantott a levegőből. 'Ojra éiekt - Hiszen, ■ ha- -csak egy pilla- hatrá -is-,'dé úgy éreztem, hogy nemcsak őt heszít'ettem el, de önmagamat is. De möst rhár'újrá éleki — ordította volna bele a kisváros zajába. ... . , , De nem tette. Visszaült a székére. Es úgy tettf mint a-fiú, megbújt az első könyv mögött, amely a keze ügyébe akadt. Jellemkeresés egy könyvtári — Margit, amint mondtam, ma elmégy as orvoshoz. — J61 meggondoltad, István? Ne tégy tőnkre engem I >— Már miért tennélek tönkre? Hát mások tönkremennek? 1— Nézd, István, ha mások gyilkosok lesznek, én nem akarok gyilkos ahya lenni; — Mit mondasz, gyilkos? I Ez nem gyilkosság. — De hátha engem gyilkolsz meg ezzel..: Ha nem bírom ki... — Ugyan, ugyan, ne gondol] most ilyenekre. Már megbeszéltem az orvossal. 0 mindent vállal. Nem tart sokáig az egész, és megszabadulsz a tehertől. Könnyebb lesz neked is. nekem is. I— Tudod, hogy nem bírok nyugtalan lel- ktlsmeretet élni. Már pedig a törvény is azt mondja, hogy a születés előtt a csecsemő Indokolatlan eltávolítása egyenlő a gyilkossággal.« Ismét ezek a meggondolatlan mente- getőzésekl Semmi sem Indokolatlanl Hányszor mondtam, hogy ne nyugtalankod]. Maga az orvos Is azt mondta, hogy nem kell lélnünk semmitől, ű majd kiállítja a szük- ' séges papírokat, igazolja, hogy gyenge voltál, a te egészséged megóvása érdekében volt szükség a műtét végrehajtására. ^ De hlsze njól tudod, hogy ez nem Igazi Még ha Így Is lenne, a lelkiismeret az első. — Ne fecseg] annyit fölöslegesen, és ne félj. Csak bízd az orvosra. Dllben vár. Ma valamivel hamarabb, kettő körül jövök haza, addigra már te It itthon lehetsz. Az asszony magára maradt. Leborult az asztalra, és sírni kezdett. Nem akart engedni férje rábeszélésének. Nem, 6 nem akart gyermekének gyilkosa lenni. Ha már így történt, ő szívesen' fogadja. Felneveli. Magához hívta alig négyéves kisfiát, Misikét. Cirógatta, ölelte, csókolta. A kisfiú megszólalt: — Anyukára, miért sírsz? Ne sírj, mert én is sírni fogok. Ne sírj, mert elmegyek ZSI6M0ND ELEMÉR: Üvegszilánk a nagymamához, és megmondom neki, hogy te sirsz; Elkeseredett, és ő is könnyekre fakadt. Befutott a szobájába, és fel akart mászni a kiságyra. Az édesanyja utána ment, fel-^ emelte, ölébe vette. Mikor elcsitult, átadta Áginak, a szomszédék tízéves-forma kislányának, aki szívesen vigyázott rá, játszott vele. Gyorsan átadta, mert nehéz volt a kis vasgyúró, meg nehéz volt előtte visszatartania a könnyeket Tett-vett a konyhában, nagyon nehezen ment el a délelőtt Mit tegyen? Menjen? Hiszen akkor gyilkos lesz, nem marad nyugta holta napjáig, örökké azt a kint hordozza talán a kárhozattal, hog^ egy leendő em- mert fosztott meg az életétől. Ne menjen? Akkor pokollá válik az élete, mert a térje a rossz barátok között teljesen elvesztette az önbizalmát, de a szeretetét is. Még inkább ellenségévé válik. E pillanatban éles sikoltás hallatszott a konyhából. Ahogy kinyitotta az ajtót, csak azt látja, hogy Misiké csupa vér. Agl a karjában tartja, s kétségbeesetten jajgat. — Úristen, ml történt? — Misiké... Misiké belenyúlt a lekváros... — szepegte rémülten a lány — s az üveg összetört Kimosták Misiké száját, de az csak vérzett. Az anyja gyorsan a karjára vette, s úgy, ahogy volt, szaladt vele az orvoshoz. István valamivel korábban jött haza, mint máskor. Sürgette a kíváncsiság, nem volt-e hiábavaló reggel a rábeszélésé. A lakásban csak Ágit találta, törlőronggyal a kezében. — Hát Margit nőnéd hol van? — Elment a doktor úrhoz — szólt sze- pegve a kislány, de István ezt talán nem is vette észre. No, mégis. Nagyon jól tette. ■ István bácsi, hogy mondhat ilyet? — tört ki a. lányból indulatosan a sírás. — Hiszen azt sem tudja, hogy mi történt. M Már hogyne tudnám, Agikám. Az lenne -esak szép, ha én nem tudnám. Hiszen én küldtem őt az. orvoshoz. ■ •—■ De István bácsi, hiszen Itthon sem volt, amikór Misiké... ■— Misiké? — vágott közbe szinte önkívületien a férfi. — Ml történt vele? Mit csináltatok a fiammal? Mig Ági szepegve elmondta a történteket, a férfi tehetetlenül hallgatta. Aztán hirtelen felkapta a kabátját, hogy titánuk megy az orvoshoz. Ekkor lépett be az asszony, karján Misikével. A' kisfiú sápadtan és szomorúan bújt az anyjához, de már nem sírt ^ Drága, egyetlen klsflaml Hát mégsem volt olyan borzalmas. Margit, az istenért, mondd, ml van? j ■ - : ■ Most'már-semmi baj, István. Délelőtt történt, hogy Misiké összetörte a lekvárosüveget, s majdnem lenyelt egy üvegszilánkot. Azonnár futottam vele az orvoshoz. A nyelve tövéről szedett ki az orvos egy alig látható éles kis szilánkot. Aztán a vérzést is megállította. Most már semmi ok az aggodalomra, de azt mondta a doktor, hogy ha csak egy kicsit is lejjebb csúszott volna a szilánk, ki tudja, milyen következményei lehettek volna: • i Még folytatni akarta, de István gyöngéden átkarolta: — Bocsáss még, Margitom. >' Nem tudott az asszony szemébe nézni. Ölébe vette Misikét. A kisfiú szótlanul hoz- zábújt, aztán egy kis Idő múlva vlsszaké- Iredzkedett az anyjához. Az csak szorította magához, majd megkönnyebbülve hálás, felszabadult zokogásban tört ki. 7 NAGYFERENCZ GYULA versei: | Ablakok Féiiylenek a lakótelepi ablakok. Rózsaszínek, sárgák és kékek, s eltűnnek a falak, a bejáratok A szemed ragyog így, amikor lefekszel, és nézel még sokáig hátravetett fejjel. Nézel a messzeségbe, és égve hagyod a lámpát, mert szükséged van a fényre. Az utolsó autóbusz is elrobog. Elér a csönd. Csak az esó, csak az eső kopog. >y [ Elmentél: fölém hajol a lucskos éji sötét. Derengő hajnalokon búba temetett homlokom zakatol, zakatol. K. L.: Elbeszélése sikeres próbálkozás, de nem érett a közlésre. A cselekmény ebben a formában szétfolyik, a bevezető párbeszédnek a történet alakulása szempontjából alig van funkciója. Próbálja meg tömöríteni a cselekményt! Ami viszont figyelemre méltó, az az írás nyelve és stílusa, További próbálkozásra és mielőbbi jelentkezésre biztatjuk. Gyengélkedések: írásai közül a Most és a Csend című verse tetszett. A többi a levelében használt minősítéssel, — színvonalon aluli. Óvakodjon a szöveg felhígttá- sától, ez kísért pl. az Unatkozom című.versében. Prózai Írása érdekes és néhol szellemes, de helyenként modoros és erőltetett. Küldjön újabbakatl F. B.: Sikertelen próbálkozásáért még senkit sem nevettünk ki. Két írása mélyen átélt és őszinte vallomás a szerelemről, de nem vers, nem irodalmi alkotás, csupán kezdetleges próbálkozás. Mielőtt hozzákezdene a tervezett regény megírásához,' tökéletesítse fogalmazási készségét és helyesírási ismereteiti ■ Dajana: Három írása közül a Könyörgés a legjobb, de nem érl 'eT á közölhetőség szintjét. Másik két próbálkozása kidolgozatlan, kezdetleges. G. G.: Beküldött írása ígéretes próbálkozás, bár nem elbeszélés. Inkább karcolat, esetleg mlkronovéllá. Ami hiányzik belőle, az a két szereplő, mélyebb, árnyaltabb jellemzése. Íráskészsége van, küldjön néhányat a levelében említett elbeszélésekből, humoreszkékbőll' Tükör: Érdeklődései olvastuk levelét, aipelyben az írás küzdelmes voltáról, az alkotás gyötrő nehézségeiről ír. Azt a bizonyos levelet, amelyben a tizenkét felsorolt verset küldte, nem kaptuk meg. Mostani versel közül leginkább a Sebek című tetszett. Gabi: Két rövid írása közül Az évszázad felfedezése című — a jó alapötlet ellenére — kevésbé tetszett. Másik írását alkalomadtán közöljük. Két könnycsepp: Az örökké tartó, síron túli, halálos szerelem a világirodalom egyik örök témája. Az ön története azonban így sablonos és szentimentális. Ugyanezt állapíthatjuk meg másik levelében küldött verseiről is: .„.Játszottál csak vélem, / s szívem halkan muzsikált, / összetörted boldogságunk álmát / s szívem szívre többé / nem talál.“ / stb. Az idézett sorok ma mér Igényesebb slágerszövegként sem állnák meg a helyüket, idejét múlt. túlságosan is szokványos, elkoptatott. frázisok. Megtört álmok című prózai írása viszont jobb, de közlésre még nem alkalmas. Ha figyelemmel kíséri rovatunkat, tapasztalhatta, hogy a szerző nevének feltüntetése nélkül ném közlünk írásokat. OG.: Versel közül az első ciklus tetszett, ezt alkalomadtán közöljük. Hosszú lélegzetű verseire viszont továbbra Is a dagályosság, a túlírtság, a modorosság a jellemző. Névtelen csillag: Az áldolgozás sikerült, várjuk újabb írásait. Rádiójátékéval forduljon a Csehszlovák Rádió magyar adásának irodalmi szerkesztőségéhez (Bratislava, Zo- chova 1.). Érdekes javaslatát megvitatjuk, és mérlegeljük a megvalósítás lehetőségeit. Annyit már most is közölhetünk, hogy erre a legkorábban csak az őszi hónapokban kerülhetne sor. L. I. 1001: Rovatunkhoz érkezett írásaira levélben válaszoltunk. T. J.: Első beküldött írása sikeres próbálkozás, jó megfigyelőkészségéről tanúskodik. Lapunk márciusban megjelenő rovatában közöljük. , R..J.: Versei érdekes és gazdag Ulklvilá- got tükröznek,, de. többségükben kiforratlanok, kezdetlegesek. Elhatározásait, célkitűzését dicséretesnek tartjuk, és lehetőségeinkhez mérten támogatjuk. Két legjobbnak ítélt versét valamelyik számunkban a tavasz folyamán közöljük. ü íj