Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-22 / 8. szám

a sok JA tslnészl alakítással is segí­tett az előbbra lépésben. Konrád Jó­zsef rendezd a felszabadnlt Játéknak kínálta fül a színpadot, és vigyázott arra, hogy Jelenünk valósága tükré­ben múltunk büngészése helyett a költői újjáteremtést, a konfliktusok drámaiságát, a tragikus Jelenetek tar­talmi lényegét hangsúlyozza. A gondo­san formált és Jól összehangolt szí­Szeretve nészi Játék Is sak érzelmi feszültség­gel telítődött. Így lett a bemutató hangulatos és drámai annak ellenére, hogy voltak fölöslegesen túlfűtött pár­beszédei, harsányabb jelenetei, ame­lyek félreérthetók és megtévesztők le­hetnek, főleg azok számára, akik nemigen kedvelik az „Ilyen“ érzelem­dús színdarabokat. A színház helyesen választotta ün­nepi bemutatónak azt a Jókal-drama- tlzációt. Az előadást örömmel és el­ismeréssel fogadta a közönség, bebi­zonyítva, hogy tudja értékelni a Jó színházat, a tartalmas irodalmat és a színvonalas művészi Játékot. A Sze­retve mind a vérpadig műsorra tűzé­sét tehát a színházi Igény és a kö­zönség kívánsága Indokolta, és az a haiyes törekvés, hogy drámatörténe­tünk homályából olyan művészi érté­kekkel rendelkező színpadi művek ke­rülnek elő, amelyek egyben a sikert is garantálják. Jókai Mór regénytémáját Konrád József Jellegzetes rendezésében lát­hattuk. A mértéktartó ízléssel ötvözött színpadi kompozíció egyben a Játék stílusbeli egységét is megőrizte. Ko- pócs Tibor díszlete is helyes módszert követ, amikor a több sziuhelyen Ját­szódó cs^ekményt úgy helyezi szín­padi térbe, hogy azok képváitásal a különböző vidéki körülményekhez is igazodhassanak. A ma is pozitívan ható színpadi mű korszakjelző színdarab. Ez elsősor­ban Jókai érdeme, függetlenül attól, hogy Török Tamás lerövidítette, a Je­leneteket néhol át is csoportosította, de tiszteletben tartotta a mű szándé­kát és romantikus szellemét. Konrád József azzal is elősegítette a sikert, hogy egyensúlyt tudott teremteni az előadás és a szó, a színpad és a né­zőtér között, kihasználva a drámában rejlő vizuális lehetőségeket, s ezál­tal az előadás is látványosabb lett. A színészi játék előnyös lehetősé­geit, főleg a történelmi ihletésű cse­lekmény határozza meg. S valóban a történelem került itt az előtérbe, és az a méltán elvárt drámai cselek­mény, amelyet figyelemreméltó meg­fogalmazásban tártak elénk színé­szeink. Ocskay László személyének időtál­ló értékét a történelmi igazságok ad­ják. Holocsy István ábrázolásától pe­dig elvártuk volna, hogy párbeszédei­ben a beszédmüvészet szélesebb ská­láját alkalmazza az olykor önkényes­nek tűnő csatározásaiban, indulatok­tól fűtött párbeszédeiben, őrlődései- ben. Jókai jellemrajzában ugyanis Ocskay László magabiztos és elszánt, tudatos irányítója cselekedeteinek. Nem lehet hát kegyelemért rimánko- dó puhány a zárójelenetben sem. In­kább önmaga és a Jelenlévők számá­ra vártunk volna tőle pontosabb hang­súlyt a szövegalattiak belső erejére. Ezzel alakítása is több síkú lett vol­na. Cs. Tóth Erzsébet személyes vará­zsa mellett művészi szerepformáiása is értékes színészi munka. Alakításá­nak ereje éppen abban van, hogy Oz- manda kettős arculatát, de annál egy­értelműbb szerelmét művészi szinten tudja egybeolvasztani. Gyengédségek és indulatok, akaratok és tétovázás, szerelem és csábítás van Jelen Játé­kában. Ha csendes, akkor is tudjuk, hogy benne dübörög a dráma, és min­dent elbiszünk neki. mind a vérpadig Ünnepi bemutató a Magyar Területi Színházban Varsányi Mária, Holocsy István és Mák Ildikó NAGYAPÁINK KULTOrAJA Részlet az „Elődeink élete“ című munkából M egszoktuk már, hogy minden évadban található egy-egy von­zó darab, amelynek ünnepi Jel­lege egyben rangot is Jelent. Legin­kább a Jókai-napokra tervez a MA­TESZ ilyen reprezentatív bemutatót, de most a színház megnyitásának 30. évfordulójára tűzött műsorra hasonló drámát. Január 28-án bemutatták ugyanis a Jókai Mór — Török Tamás: Szeretve mind a vérpadig című tör­ténelmi drámát, s elmondhatjuk, kel­lő színvonalon és nagy sikerrel. Török Tamás adaptációja hitet tesz a ragénv jelentősége és mai érvénye mellett, és úgy formálja színpadra Jókai történelmi észrevételeit, mint ahogyan egy művelt író üzenetét egy humanista színházi alkotásnak tol­mácsolnia kell. Jókai a típusos ábrá­zolás embere, aki élénk színekkel mindig egyéniteni is tnd regényeiben. Minden hőse valamilyen fokon rokon­ságban van egymással, és nemcsak regény- vagy szinpadbeli nemzetség­ben, hanem magával az íróval is. Nem leszármazási atyafiság ez, hanem a lélek típusáé, amelyet az írói képze­let tart a hatalmában, és úgy Irányít­ja olvasóját — nézőjét, hogy hőseit bizonyos rokonszenvvel szemlélhesse. Olyan központi szereplőket keres, akiknek életéhen valami regényes ti­tokzatosság van, és életkörülményei is érdekesnek tűnhetnek. Jellemző példája ennek Ocskay László, a kuru­cok diadalmas csillaga is, akit egy­szer csak a labanc táborában talá­lunk. Jókainak ez érdekes téma volt, és megírta a Szeretve mind a vérpa­dig című regényét. Persze nem Ke­mény Zsigmond módján, aki a törté­nelmi forrásokban mélyed el, és azok­ból próbál egy-egy lelki folyamatot rekonstruálni; nem is Eötvös eljárá­sát követve, aki a forrásokból a kor szellemét szerkeszti leírásaiban. Jó­kai bár a korszellemhez igazodva csak az elhihető történéseket gyűjti össze, miközben nem hagyja él a tör­ténelemből Ismert neveket, nem fe­lejti el az idézett ütközetek, csaták színhelyét és időpontját sem, hanem saját képzelete szerint helyezi térhe a korhű eseményeket, hogy drámai vagy Ural felépltéshen fordulatos és „igazi“ mesét szerkesszen leleményes szereplői és hálás ólvasAi, illetve né­zői számára Ez esetben a monarchia ördögi terveit keresztezi, és Ocskay Lászlót Inkáhb hőssé emeli, mint áru­lóvá. S így lelkesítő és elgondolkoz­tató lett ez a sok arcot felvillantó, drámai lehetőségekhen bővelkedő. Jó­zan kiutat kereső színpadi változata is. A bemutató nemcsak a látványos­ság okán volt színháznak, közönség­nek hasznos, hanem részmegoldásai­val (szcenária, koreográfia, zene) és Tisztelt Szerkesztőségi Mi, a volt Nagymegyeri (Calo- vo) Magyar Tannyelvű Gimnázium egykori diákjai 1981 tavaszán a középiskolai száktevékenység ke­retén belül írtunk egy munkát „Elődeink élete" címmel. Ezzel a dolgozatunkkal a Járási fordulóban az első helyen végeztünk, és így részt vettünk a verseny kerületi fordulóján, ahol szintén elisme­réssel szóltak róla. 1982-ben munkánkkal benevez­tünk a magyarországi országos néprajzi pályázóira, és nagy örö­münkre a harmadik díjat nekünk ítélték. Ezek a sikerek bátorítot­ták fel arra, hogy azzal a kérés­sel forduljynk az Oj Ifjúság szer­kesztőségéhez, hogy munkánkból szíveskedjenek közölni a mellé­kelt részletet. (A szerkesztőség megjegyzése: Örömmel eleget teszünk e kérés­nek.) Ahogy napjainkban, úgy elődeink éle­tében is Jelentős szerepet Játszott a kul­túra, a szórakozás. A népi kultúrát említve beszélnSnk kell a régi emberek öltözködéséről, ru­házatáról, még akkor is, ha területein­ken konkrét népviselet nem alakult ki. A gyerekek kicsi korukban szoknyá­ban Jártak, olyasfélében, mint az édes­anyjuk. Az első nadrágot a fiúk kb. 4— 5 éves korukban kapták. Télen a gye­rekeket édesanyjuk nagykendöbe bu- gyolálta (ún. berliner kendőbe). 4—5 éves kortól viseletűk megegyezett a fel­nőttekével. A nők éltalfban térden alul érő szok­nyában Jártak, csizmát hordtak hozzá. Alsónadrágot nem viseltek, csak alsó­szoknyát. Ez Jól melegítette őket alul­ról. Szoknyájukat elöl kötény védte, amelyet a derekukra kötöttek. Munka közben nyugodtan beletörölhették a ke­züket, mivel könnyű volt kimosni. Nem kabátot, hanem ún. blúzt hordtak. Né­melyek felvettek 4—5 blúzt is, mások kevesebbet, ki mennyire volt fázós. A blúzt rendszerint elöl gombolták. Fölé mellényt húztak. Ezt „pruszllknak*^ hív­ták. A férfiak nyáron bő szárú, alul roj­tos vászongatyát slseltek csattogó pa­puccsal, télen csizmával. Ezt a gatyát házilag készítették. A szára olyan bő volt, akárcsak a mai szoknya. Az In­geket szintén házilag készítették, ame­lyek hamar ' kimarták az érzékenyebb bőrű emberek testét, mivel eléggé dur­va anyagból készültek. Egy nagy elő­nyük azonban volt: nem szakadtak el olyan hamar. A bő szárú gatya után Jött divatba az ún. prlccses nadrág, amely térdtől felfelé volt bővülő, alul pedig sz'űkebb, azért, hogy a csizmába köny- nyebben bele tudják húzni. A férfiak az ing felett szintén mellényt viseltek. Té­len még kabátot, „mentét“ vettek fölé. A parasztgyereket a természet vette körül. Nagyon hamar megismerkedett az állatokkal, virágokkal, sőt már kiskorá­ban a mezőgazdasági munkák részese lett. A parasztgyerek Játékait maga ta­lálta ki. Játékszereit (rongylabda, kó- róállatkák, szőrlabda) is egyedül vagy hozzátartozói segítségével készítette. A falvak, községek egyedüli szórako­zóhelye a kocsma volt. Volt kocsma, ahová főleg az Idősebbek Jártak, más­hová inkább a fiatalok. így aztán min­denki megtalálta a magának legjobban megfelelő társaságot. A nagyobb hely­ségekben ezenkívül ott volt a „községi kocsma“ is, ahová mindenki eljárt. A kocsmában rendszerint az iszogatás közben elbeszélgettek, kártyáztak, nyá­ron kugllztak. A kocsmaudvaron vasár­naponként táncmulatságokat tartottak. A zenét régebben dudás szolgáltatta. Öt váltotta fel a citerazenekar, majd a ci­gányzene. Hétköznapokon a kocsma 21 órakor zárt. A táncmulatságok általá­ban éjfélig, de néha reggelig tartottak. Szórakozási lehetőség volt még a fo­nás, a tollfosztás, a kukoricafosztás, a- melyet rendszerint nagyobb csoportok­ban végeztek. Egy-egy háznál húszan- -huszonöten, kukorlcafosztáskor ötve- nen-hatvanan is összejöttek. Az Időseb­bek meséltek, kicifrázott történeteket mondtak, a fiatalabbak népdalokat éne­keltek, a gyerekek hancúroztak. A le­gények csínytevéseken törték a fejü­ket. Például íelclpelték az ekét vagy a szekeret a háztetőre darabokban, és ott összerakták. Másnap aztán kereshette a gazda. Néha a birkabőr kucsmáját a vízbe nyomták, amely reggelre megda­gadt. Ezek a huncutságok csak másnap derültek ki, mivel csak a helyiségben világított egy gyér fényű petróleumlám­pa vagy gyertya. Ha valamelyik legény üszkös kukoricát talált a fosztáskor, az üszöggel bekente a lányok arcát, aki pedig piros kukoricára lelt, az elmehe­tett haza aludni, de rendszerint tovább­ra is ott maradt, különösen ha fiatal volt a szerencsés. Ezenkívül a falvakban minden ünnep­hez más és más népszokás tartozott, de a vígság, a leleményesség egyikből sem hiányzott. Ebből is láthatjuk, hogy a fa­lusi élet milyen gazdag volt, az embe­rek sohasem unatkoztak, mindig talál­tak munkát, szórakozást. Nagy Erzsébet, Petőcz László, Fi­tos László, Mórocz Iván. Varsányi Mária tehetsége a legen­dás hírű Cinka Panna személyét eln- venlti lel. Az ű Játékából sem hiány­zik a sugárzó erő, amely a drámai cselekményben tör a felszínre. Dalbe­tétei és a korabeli zenei indítékai dl- namikusabbá teszik az összképet, míg Jelenetkompoziciói hatásosan élezik a drámai összecsapásokat. Bugár Béla JCsaJágby Márton) és Ropog József (Jávorka Adám) Játék­stílusának szuggesztiv ereje van. Sze­replésük, jellemrajzuk kifogústalan. Tudatosan építi fel szerepét Pőthe Ist­ván is, akit Ocskay Sándor személyé­ben láttnnk. Megható Ocskayné Tisza Ilona mozgalmas életútja. Mák Ildl- kú decens megfogalmazásában. De a többiek is becsületre méltó művészi alázattal mintázták meg az adott téz- téneimi idők szereplőit. így Bogár Gáspár, aki jellemrajzában tisztán áb­rázolta Rács Márton népi ihletésű alakját. Fazekas Imre gunyorosan hangolt labanc kapitánya is tetszett, és érdekes színfoltja volt az előadás­nak, Turner Zsigmond felfogásában, Bercsénjri Miklós történelmi alakja is. Volt még egy alakítás, amelyre a né­pes gárdában fel kellett figyelni: Tóth László „néma szerepe“, aki a Játék kommentátorát személyesíti meg a maga aszkétikus megjelenésével. Vészjósló Jelenléte az egyes képeket köti össze. Némán vádol, de annál hangosabban hangsúlyoz és kiemel, figyelmeztet... Az epizódszereplők közül még Krizsmanek Imre (Belez- nay Péter), Molnár László (labanc űr) és Cserge Imre (Böszörményi Já­nos) nevét kell megemlítenünk, hogy teljes legyen az összkép. Dobi Géza kuruckori stílusú ének- betétei, a korabeli népdalok és egyéb kedélyt keltő zenekari effektusai szerves részét képezik az Mőadásnak. Quittner János koreográfiája is méltó színvonalon illeszkedik a bemutató hangulatához. Az összkép tehát min­denképpen kedvező, örvendetes len­ne, ha ez a darab még sokáig a szín­ház játékrendjén maradna. Az ünne­pi előadás lelkes közönsége után hadd teljék benne öröme a nagyközönség­nek Dél-Szlovákia más városaiban, fal­vaiban is. SZUCHY M. EMIL PÁLYÁZAT A Bratislava! Népművészet! Intézet hazai szerzők alkotásaival szeretné bővíteni színjátszó együtteseink mű­sorát, ezért 1983. február 1-én pályázatot hirdetett magyar nyelven Irt egész estét betöltő drámai művek­re. A pályázat feltételei: 1. A pályázatra csak olyan művek­kel lehet benevezni, amelyek még nem jelentek meg nyomtatásban, s nem voltak bemutatva. 2. A pályázatra benevezhet minden csehszlovák állampolgár. 3. A verseny nyilvános, s a benevezett művet 3 gépelt példányban a kö­vetkező címre kérjük: Osvetovy ústav, dlvadelné oddelenle nám. SNP ő. 12 812 34 Bratislava '(A nyitott borítékban mellékeljék a mű címét, az alkotó nevét és pon­tos címét. A bíráló bizottság előtt is­meretlen szerzők szerepelnek, csak a sorrend megállapítása után derül ki a szerzők kiléte.) 4. Beküldési határidő: 1983. X. 1, 5. A pályázat eredményeit 1983. no­vember 30-lg közöljük a sajtóban és a rádióban. 6. A díjnyertes pályaműveket intéze­tünk kiadásra javasolja a LITA Iro­dalmi ügynökségnél. Díjak és értékelés: A pályázatra beküldött műveket a Népművelési Intézet Igazgatója által kinevezett öttagú bizottság értékeli. A bíráló bizottság minden tagja írás­ban Is leadja a pályaművek értékelé­sét. A népművelési intézet a bíráló bizottság javaslatára a pályaművek szerzőit a következő díjakkal jutal­mazza: I. díj ........................... 6000.— Kös II. díj ........................... 4000.— Kös III. díj ........................... 2000.— Kös Az értékelő bizottságnak jogában áll javasolni, hogy valamelyik díjat ne ítéljék oda, és ezt az összeget a pályázók között külön megosszák.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents