Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-22 / 8. szám

4 M A felfllates szamlélfi nem I« gya­nítaná, bogy iskola az, amit ép­pen lát. A kapuban éi|el-nap- pal őrszem teljesít szolgálatot, sőt időnként távcsővel is átfésDIi a kör­nyéket, nem ólálkodik-e olyan vala­ki, akinek ott semmi keresnivalója. Egy igazi katonai objektum látszatát kelti az idegenben, pedig a kőfala­kon tál a pavilonokban egyszerű tan­termek és műhelyek vannak, amelyek­ben tizennégy és búsz év közötti fia­talok készülnek a hivatásukra, a ka­tonai pályára. Ez a „rejtélyes“ iskola pedig nem más, mint a Nyltral (Nltra) Középfo­kú Katonai Szaktanintézet, amely már harmincharmadik éve neveli a szak­kádereket a hadsereg számára. Mi­vel valamennyi végzett növendék érettségi bizonyítvánnyal hagyja el az Iskolát, civil értelemben véve, nem más ez a szaktanlntézet, mint kom­binált gépipari szakközépiskola és glm- taázium. A katonaélet, így a katonai pálya mindig is vonzotta a fiatal fiúkat, másrészt olyan rejtelmesnek hitték, hogy egy kicsit féltek Is tőle. Azt hi­szem, e tekintetben semmit sem vál­tozott a világ. Az Iskola egyik leg­régibb tanárától, TakáC alezredestől megtudtam, nagy az érdeklődés Intéz­mar megértette, mennyire fsntoe a jó előmenetel. — Amikor ebbe az Iskolába Jelent­keztem — mondotta —, tudatában voltam annak, hogy nem lesz kOny- nyű, de nagyon vonzott a technika; Mehettem volna a gépipariba Is, de azt reméltem, hogy itt komolyabb dolgokkal fogok találkozni, s így is van. — A szüleid mit szóltak az elhatá­rozásodhoz? — kérdeztem tőle. — Meglepődtek, de a végén már drukkoltak, hogy sikerüljön a felvé­teli. — Robi, valöban olyaii nehéz ez az Iskola, mint sokan mondják? — Nem, nem olyan nehéz, mint ahogy gondoltam. — Te könnyeb beszélsz, mert az Iskola egyik legjobb tanulója vagy. — Örülök, hogy így vélekednek ró­lam a tanáraim, de az igazsághoz tar­tozik, hogy ezért az elismerésért meg kellett egy kicsit dolgoznom, pedig az alapiskolában is kitüntetett tanu­ló voltam. — Láttam a napirendeteket. Az éb­redéstől egészen a lefekvésig min­den lépéstek szinte percnyi pontos­sággal be van osztva. Nem túl szlgorfl ez így? — Eleinte annak tűnt, de most már DIAKOK egyenruhában ményflk Iránt, noha a toborzások al- ] kalmával olykor egészen furcsa és értelmetlen nézeteket Is tapasztalhat- . nak. Milyen is valójában az az Iskola? ^ Harminckét év van mögöttünk — mondotta Takáő mérnök alezredes. Büszkék vagyunk a hagyományaink­ra, mert számos magas beosztású és rangú katonatiszt a ml Iskolánk ta­nítványa volt. Nagyon Jó nevet vív­tunk ki magunknak mind a hadsereg­ben, mind a polgári életben. Szerin­tem ezt azzal értük el, hogy lépést tudunk tartani a kor követelményei­vel. Tanulóink keresett szakemberek .a hadseregben, de mivel mflveltség- ).ben is megkapják mindazt, amit a •középiskola nyújtani tud, megállják a •helyüket az élet más területein is. A hivatásos katona ugyanis nem sza­kad, nem szakádhat el a polgári élet- ’töl. Azok a fiatalok, akik elvégezték az Iparltanuló-lskolát, két év után érett­ségi bizonyítvánnyal a zsebükben hagyják el Iskolánkat, és tiszti rang­ban kerülnek a hadsereg kötelékébe. Az alapiskolák végzős tanulói számá­ra négy év a tanulmányi Idő, és ők Is érettségivel fejezik be tanulmányai­kat. A katonai alakulatoknál tiszthe­lyettesekként ténykednek. Az Iskolában cseh és szlovák nyel­ven folyik az oktatás, de nem egy tanár tökéletesen Ismeri a magyar nyelvet is, éppen ezért a magyar ta­nítási nyelvű Iskolákból kikerült íia- .talok is kitűnően megállják Itt a he- .lyüket. Takáó mérnök alezredes nagy -szeretettel beszélt a magyar nemze­tiségű tanulókról. Azt úiondta róluk, 'hogy nem félnek a nehézségektől, Jól megállják a helyüket a munkában és a tanulásban. Eleinte az új környe- •zet és az oktatási nyelv. Igaz, nehéz­séget okoz néhányuknak, de hama- •rosan megbirkóznak vele. A felső év- • folyamokban már szinte meg sem le­het állapítani, k) milyen tanítási nyel­vű Iskolából került Ide. Két napot töltöttem ebben az Isko­lában. Nem nagy Idő, mondhatná bár­ki. de arra azért elég volt, hogy meg értsem. Itt miért kisebb a lemorzso­lódás, mint a civil iskolákban. Ennek okát a katonás fegyelemben kell ke­resni. A nyltral katonai szaktanlnté zetben szinte nem létezik, hogy vala­melyik diák vagy hallgató ne sajátí­taná el a tananyagot. Egy kis túlzás­sal ezt parancsmegtagadásnak is le­hetne nevezni noha egy-két gyengébb Jegyért még senkit sem állítottak „hadbíróság“ elé. Legfeljebb valami vei kevesebb lesz a kimenő mindad­dig, amíg a tanuló be nem hozza a lemaradását. Általában ehhez nem is kell sok Idő, mert a katonai Iskolá ban Is alapvétő követelmény a bajtár slasság. Ha tehát valamelyikük lema rád a tanulásban, akkor egy Jobb ta nulót osztanak be mellé s együtt ta­nulnak, amíg utol nem ért társait. Katonás pedagógiai módszerek ezek de hatásosak. A tanulók sem berzen­kednek sokat ellenük, mert tudják, hogy a katonaságnál a lépést tartani kell. A harmadikos Bédl Róbert is ha­észra amn vesszük. Ha az amber el­végzi a kötelességét, jut Ideje azért másra is. — Milyen az elképzelésed a Jövőd- ről? — Katonai főiskolán szeretném folytatni a tanulmányaimat. Addig azonban még 2 kemény eszten­dő vár Robira és társaira. A tanulás a legfontosabb „haroi“ feladatuk, ami­hez az iskola és a szülők Is minden feltételt megteremtenek. Igen, a szü­lőknek is hozzá kell járulniuk ah­hoz, hogy Robi és társai zavartalanul készülhessenek a hivatásukra. Bédl Róbert szüleit otthonukban ke­restem fel. Érdekelt, hogyan véleked­nek fiuk nagy álmáról, a katonai pá­lyáról. — Emlékeznek még, amikor Robi először bejelentette, hogy katonai is­kolába szeretne menni? Édesanya: — Ne is mondja, úgy megijedtem, hogy azt hittem, rosszul hallok. De azért nem akartunk az út­jába állni. Most mér látom, hogy he­lyesen cselekedtünk, mert nagyon elé­gedett azzal, amit választott. — Volt a családban már hagyomá­nya ennek a pályának? Édesapa: — Hivatásos katona még nem került ki a Bédl családból. Robi és unokatestvére törték meg a Jeget. — Eredetileg milyen szakmát szán­tak a fiuknak? Édesanya: — Robika mindig szeret­te a gépeket, úgy godnoltuk, hogy va­lamelyik gépipari szakközépiskolában folytatja a tanulást. Ez az Iskola is gépészeti Irányzatú, a színvonala na­gyon Jó, s talán ez Is hozzájárult ah­hoz, hogy ma már nem furcsálljuk a döntését. — Az Iskolának milyen kapcsolata van a szülőkkel? Édesapa: — Tágja vagyok a szülői munkaközösség vezetőségének, Így Jöl Ismerem a helyzetet. A vezetőség évente négyszer találkozik, és két Is­kolai szülői értekezletet tartunk. A tanárok és tisztek szoros kapcsolat­ban vannak a választmány tagjaival. A többi szülővel ez a kapcsolatterem­tés már nehezebb, mert a diákok nagy része távolabbi városból származik. — Az összejöveteleken milyen prob­lémákat szoktak megvitatni? Édesapa: — Mint más iskolákban. Mindenekelőtt a tanulmányi eredmé­nyekről beszélünk, és a viselkedés­ben adódó problémákat Is • tisztázzuk az összejöveteleken. .Jzerintem az Is­kola tanárai kissé bátrabban feltár­hatnák a gyerekek problémáit, hogy a szülök Is Jobban tudjanak hatni rá­juk. Néha az az érzésem, a tanárok inkább maguk oldják meg az Időnként felmerülő nehézségeket, hogy ne ter­heljék vele a szülőket, pedig közö­sen talán könnyebb lenne. — Tudtommal Robinak van egy öccse, aki most nyolcadikos, ö Is ka­tonai pályára készül? Édesanya: •— ö építész szeretne len­ni, aminek talán én örülök a legjob­ban, mert bár szép-szép a katonai pá­lya, azért úgy érzem, hogy egy csa­ládból egy katona elég. KAMOCSAI IMRE Felvételeink a Nyitrai Küzépfokú Katonai Szaktanintézetben készültek. GYULA (Első oldalunk képéhez) „Varga Gyula Járásunk egyik legjobb fiatal népi mlllclstája“ — mondták ' dunaszerdahelyi (Dun. Stre- da) Járás Illetékesei, majd elindultunk, hogy felkeres­sük őt munkahelyén, a nagy­megyeri (Calovo) Agro- komplex vállalatnál. A kö­zéptermetű, halk szavú fia­talember munkavédelmi és tűzbiztonsági technikusként dolgozik az 1300 munkást foglalkoztató vállalatnál. — 1972-ben, a tényleges katonai szolgálat letöltése után lettem tagja a népi milíciának. Rádiós vagyok. A rádiózást még a katona­ságnál megszerettem. Nehéz lenne abbahagyni. Néha mor­zejelekkel álmodom, morze- ábécéban gondolkodom. Igaz, nincsenek rekordtelje­sítményeim, „csak“ száz je­let tudok percenként fogni, és száztizet adni, de hát a havi egyszeri-kétszeri gya­korlás kevés. A rádiózás miatt is meg egyébként is . örülök, hogy mlllclsta lehe­tek. Nagyon jó érzés, ami­kor összejön a ml ítltSnö kollektívánk, magunkra ölt­jük a kék egyenruhánkat, s kellemes légkörben. Jó köz­■ érzettel végezzük teendőin­ket. Bár mindez a szabad Idő rovására megy, mégis szívesen csinálom, mert tu­datosítom tevékenységünk fontosságát, amely régi ha­gyományokon alapszik. KI ne Ismerné a negyvennyol­cas februári eseményeket s az azokat követő időszakot, amikor nagy szükség volt a millcistákra, komoly feladat hárult a felfegyverzett mun­kásokra? Gyula aztán mindennapi teendőiről, munkájáról be­szél. Elmondja, hogy az el­múlt években egyre keve­sebb volt a súlyos munka­helyi baleset, ami az embe­rek Jobb kioktatásának, a hathatósabb ellenőrzésnek az eredménye, meg termé­szetesen annak, hogy egyre jobb munkaruhák, védőesz­közök állnak a dolgozók rendelkezésére. Ennek elle­nére az emberek nem tuda­tosítják a rájuk leselkedő veszélyeket, olykor felelőt­lenek, s aztán könnyen meg­van a baj. Varga Gyula, aki mögött fiatal kora ellenére tekinté­lyes mozgalmi múU áll — hiszen tíz éven keresztül volt SZISZ-elnök —, Jó mun­kájáért már kétszer része­sült kitüntetésben. Megkn'ita a „Példás mlllclsta* és a „Haza védelméért“ el' méré­seket, amelyekre Jogosan büszke. Felesége tanítónő, s van egy ötéves kislányuk. Amikor búcsúzunk, azt mondja: — Jó érzés tudni, hogy ml milicisták közmegbecsü­lésnek örvendünk, hogy az emberek kicsit fjlnéznek ránk, hogy a mai huszon­évesek Is nagy számban, szí­vesen Jönnek közénk. így aztán az ember nyugodtan bízhat a holnapban. —ezer—

Next

/
Thumbnails
Contents