Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-25 / 4. szám
6 iüO Netto a középpályás Igor Nettftt minden Idők legjobb szovjet fedezeteként tartja számon a futbailtör- ténelem. A sport érdemes mestere kitüntető címet elnyert játékos 1948—1966 között szerepelt a Szpartak Moszkva csapatában, s közben 57-szer öltötte magára a válogatott mezét. 1954 és 1962 között 6 volt a válogatott kapitánya. Tagja volt az 1956-ban Melbourne-ban olimpiai bajnokságot és négy évvel később Eurőpa- bajnokságot nyert együttesnek. Négy ízben 1952, 1956, 1958 és 1962 — elnyerte hazájában „Az év labdarúgója“ címet. Kitüntették a Lenln-renddsl, és „Ez a futball“ címmel könyvet Is Irt Aktív pályafutása befejezése után több mint másfél évtizeddel Netto Így vall magáról: )— Amikor utoljára kifutottam a pályára, éppen tizenhat évvel ezelőtt, tudtam, hogy képtelen leszek véglegesen szakítani a labdarúgással, mert egész életemre szőlő szerelem köt össze vele. Elhatároztam, hogy edző leszek, őiztos voltam benne, hogy be tuuora mutatni, meg tudom magyarázni a fiataloknak mindazt, ami engem Is a legjobbak közé emelt. Még aktív játékosként, szabad Időmben Is szívesen foglalkoztam a Szpartaik fiataljaival, és ez a tevékenység már akkor Is sok örömet szerzett nekem. Ma Is kedvenc egyesületemben, a Szpartakban edzem az ifjúságiakat, korábban pedig évekig külföldön, Görögországban, Cipruson és Iránban tevékenykedtem. A ma 52 éves Netto külsőre alig változott, Így a járókelők gyakran megállítják az utcán, és a futballal kapcsolatos kérdéseket tesznek tel neki. Különösen sokszor kérték ki véleményét a spanyolországi Mundíál után. >— Véleményem szerint a szovjet válogatott sikertelen szereplésének oka az, hogy a játékosok nem megfelelő formában érkeztek a VB-re mondja Netto. •— Máskülönben ml magyarázná azt, hogy az előző évadban sikert sikerre halmoztak, a Mundlálon pedig meglehetősen vérszegény játékot mutattak. Netto előszeretettel alkot véleményt, a középpályásokról — lévén, hogy maga Is ezen a poszton játszott. »-I Valaha az angolok azt mondták: mutassátok meg, hogy játszanak a fedezeteitek, s ml megmondjuk milyen erőt képvisel a csapat. Ez a mondás ma méglnkább érvényes, mint a múltban»— véli Netto. ■— Hiszen ha az ötvenes években a fedezetsorban játszó két játékos fazont tudott adni a csapat stílusának, akkor ez a nagy létszámú I— nemegyszer négy-öttagú — középpályás- fogatok Idejében hatványozottan így van. öt íabdarú- gő, az már egy fél csapat Ä mai fedezetek kiveszik részüket a védekezésből, fő feladatuk a támadások szervezése, de nem m -adhatnak ki 8 gólszerzésből sem. Ha az Idei világbajnokság fejleményeit vesszük szemügyre, kltűnlik, hogy a fedezetek . voltak az olasz és a francia válogatott sikereinek elsőrendű kovácsai, és a csodálatos brazil válogatottból is a középpályások ejnelkedtek ki. Sajnos, a szovjet együttesben nem akadtak meghatározó képességű egyéniségek a pályának ebben a harmadában. Amikor a kerék önálló életet kezd. Hajmeresztő jelenet Detroitban, az USA nagydíján. Főszereplője Ric- cardo Paletti, aki ezúttal még ép bőrrel megúszta a dolgot, de egy héttel később Montrealban halálos balesetet szenvedett. A dollárcirkuszba ez is be van kalkulálva. A szokottnál később, csak márciusban rajtol a Forpia 1 gyorsasági autós világbajnokság, talán ezért honol még olyan csend a versenyistállók háza táján. Persze az is lehet, hogy ez Ismét vihar előtti csend, mert ebben a dollárcirkuszban a kulisszák mögött mindig történik valami. Ha más nem, akkor egymás műszaki túlllcltálása. Lélegzet-el- állltö műszaki újítások, amelyeknek egyetlen célja, hogy minél gyorsabbá tegyék a járművet, Idegfeszl- többé a versenyeket, ügyet sem vetve a biztonsági előírásokra. Az utóbbi években Ilyen forradalmi niűszakl újítást jelentett a turbómotorok megjelenése (1977], amelyről tavalyi ünnepi számunkban nem Irtunk, de hadd tegyük most ezt jóvá annál Is Inkább, mert a szakemberek véleménye szerint ez az év a turbó- és hagyományos motorok össze-sapásá- nak az éve lesz A turbómotorról úgy beszélnek, mini a jövő moturjáról, amely — ha sikerül eltávolítani a még gyakran fellépő műszaki hibákat — legyőzhetetlen lesz. A turbómotorok alapjában véve már tavaly is parádés dolgokat müveitek. Különösen a hivatalos edzéseken voltak elemükben, úgyhogy majdnem mindig az első vonalból rajtolhattak. Más : tészta, hogy műszaki hiba j miatt elég gyakran kidőltek i a sorból, és a világbajnoki j címet végül Is egy hagyományos motorral ellátott Wllllams-en szerezte meg Keke Rosberg. Létezlk-e tehát turbócsoda? Az Igazat megvallva a turbómotor nem új szerkentyű. Legalább hetven éve t-.ie- rlk a henger turbökompresz- szorral történő feltöltésének elvét. Az első turbómotor még 1951-ben megjelent a Forma 1 világában. Gyakori műszaki hibái miatt azon- j ban hamar lekerült a porondról, és feledésbe merült. Mígnem 1977-ben a Renault szakemberei előhúzták a turbokompresszorokat, leporolták, tökéletesítették és csatába vetették őket. Azóta tart a turbómotorok és a hagyományos üzem- ! anyag töltésű motorok ver- I senyfutása. Egyelőre a jó I öreg motorok tartják raagu- j kát, ami elsősorban meg- I blzhatóságuknak köszönhe- i tő, de ha a turbómotornak I „kijön a lépés“, akkor va- i lóban nincs versenytársa. Miben rejlik a turbómotor nagyobb gyorsasága? A válasz egyértelmű: a nagyobb teljesítményben. A kompresszorral túltelített — vagy ha úgy tetszik, tulpré- seit — henger teljesítménye legalább másfél-kétszeresével nagyobb a hagyományosénál. Így a másfél literes hat hengeres Renault Turbo olyan, ha nem nagyobb teljesítményű, mint a háromliteres, sok dicsőséget megért nyolchengeres Ford Cos- worth. Kevesebb az üzemanyag-fogyasztása, következésképp kevesebb terhet kell vinnie, könnyebb a jármű. A szakemberek általában 1:1, 4—2-höz állapítják meg a turbómotorok teljesítményének koefficiensét a hagyományos motoréval szemben. A turbómotorok különösen az egyes szakaszokon roppant gyorsak, mert bizonyos időre van szükség, amíg a kipufogógáz-meghajtással üzemelő kompresszorok kellő fordulatba lendülnek. Franciaország nagydl- ján. Le Castellet-ben, amelynek a pályája hosszú egyeneseiről Ismert, tavaly érdekes megfigyeléseket végeztek ezzel kapcsolatban A Grand Prix előtti edzésen többször tanúi voltunk. Ha ezeket a hibákat sikerül eltávolítani, akkor valóban igaza lesz az élő legenda Niki Laudának, aki kijelentette, hogy a klasszikus hajtású autók ma már nem versenytársai a turbómotoroknak. Szó szerint ezt mondta tavalyi meglepetésszerű vlsz- szatérése után egy kíváncsi újságíró kérdésére, hogy ka- cérkodík-e a világbajnoki cím megnyerésének gondolatával: „Rendes körülmények között Ilyesmiről szó sem lehet, mivel a turbók túl erősek a többi motorhoz képest. Az én háromliteres Cosworth motorom például 150 lóerővel gyengébb náluk. A turbók verhetetlenek.“ Mindenesetre már a kiváló pilóta Is turbómotor után nézelődik. Kijelentette, hogy ha a McLaren-ístálló biztosítja számára idén a Porhez 20 liter kristálytiszta csapvlzet fecskendeztek a hengerbe. Persze nem takarékosságból, hanem a jobb párologtatás és hűtés végett. Tambay azon a versenyen Arnoux Renault-ja mögött a második helyen végzett. Más fronton is folyik For-* ma 1-éknél a „tudományosműszaki foradalom“. Ugyanazon a versenyen Piquet Brabhamjébe szárazjég‘jel (fagyasztott széndioxid) működő külön hűtőt szereltek, csak azért nem tudták lemérni a hatást, mert a változatosság kedvéért a jármű kuplungja esett szét Idő előtt. Az Idény vége felé, Keke Rosberg előretörése után VVllllams-trükkröl Is beszéltek. E szerint a világbajnok kocsijának alvázát menet közben különleges hidraulikus berendezéssel leTurbó kontra hagyomány elektronikus szerkezettel rögzítették a sebességeket. Kiderült, hogy ” mnay Ferrarija az egyenesben 346 kilométeres óránkénti sebességet ért el Pironi Ferrarija 324, Prost Renault-ja, Patrese Brabham BMW-Je 321 és Piquet Brabham BMW-je 318 kilométeres (valamennyi turbómotorral) gyorsaságra volt képes. A turbófeltöltés nélkül működő nyolchengeres Ford motorok közül Rosbergé volt a leggyorsabb, de az ő Williams kocsija Is épp hogy elérte a 300. kllométeras natárt Hogy a klasszikus meghajtású gépek állják a versenyt a turbókkal, annak az a magyarázata, hogy a kanyarokban gyorsabbak, és a kanyar után Is Időbe telik, míg a turbó „felkapja“ a gyorsaságot. Rosberg Le Cas- tellet-ben ugyanazt a kanyart 278 kilométeres sebességgel tette meg, amelyet Prost 268, Plronl 265, Tambay pedig csak 253 kilométeres sebességgel abszolvált. További „átka“ vagy születési hibája a turbómotornak, hogy a túltelítettség miatt túlságosan melegszik Meleg Időben gyakian a sző szoros értelmében kigyullad a motor, ennek a televíziós felvételek jóvoitánol ml is sche-Turbő motort, akkor marad. „Ellenkező esetben olyan céget kell keresnem, ahol biztosítják számomra a turbómotorral való versenyzés lehetőségét“ — mondta. A turbómotorral foglalkozó cégek, tehát a Renault és legújabban a Porsche lázasan keresik az említett „gyerekbetegségek“ eltávolításának lehetőségét. Tavaly Monzában már speciális vlz- befecskendezés" motort bütyköltek Tambay Ferrarl- jába. A turbószerkenytű segítségével 250 liter benzlnengedl, hogy nagyobb sebese séggel tudja venni a na-» gyobb stabilitást nyeri kocsival a kanyarokat. Más szóbeszéd szerint a kanva« rokban ügyes megoldással növelik a gépkocsiabroncsokra gyakorolt nyomást, s ez ugyanazt a hatást váltja ki. Maga a világbajnok kissé bosszúsan, de nevetve utasította vissza a feltételezést Rövidesen elválik, hogy ki milyen trükkel rukkol elő. PALAGYI LAJOS I A FORMA-1 1983. ÉVI versenynaptara 1. március 13.: Brazília (Rio de Janeiro) 2. március 27.: Egyesült Államok (Long Beach) 3. április 17.: Franciaország (Paul Ricard) 4. május 1.: San Marino (Imola) 5. május 15.; Monaco (Monte Carlo) S. május 22.: Belgium (Spa-Francorchamps) 7. június 5.: Egyesült Államok (Detroit) 8. június 13.: Kanada (Montreal) 9. július 10.: Svájc (Dijon, Franciaország) 10. július 15.: Nagy-Britannla (Sliverstone) 11. augusztus 7.: NSZK (Hockenhelm) 12. augusztus 14.: Ausztria (Zeltweg) 13. augusztus 28.: Hollandia (Zandvoort) 14. szeptember 11.: Olaszország (Monza) 15. szeptember 25.: New York (később kijelölendő helyszínen) 16. október 9.: Las Vegas (Caesars Palace) 17. október 29.: Dél-Afrlka Kyalaml) Még mindig a jégen V isszavonulása után két évvel újabb nagy viadalon vett részt az Egyesült Államokban az egykori világbajnok magyar jégtáncpáros, Sallai András és Re- góczy Krisztina. Egy csapatversenyen indultak, amely nem hivatalosan világbajnokságnak is számit. A karácsonyi ünnepekre hazaérkeztek, s a versenyről Sallai András nyilatkozott:. — A Washington melletti Landoverben volt a nagy verseny, egyben televfziöshow. A 18 ezer nézőt befogadö csarnok szinültig megtelt, este 7-től éjfélig zajlott a változatos program. Csak protekcióval tudtam jegyet szerezni a követség egyes tagjainak is, oly nagy volt az érdeklődés. A műsort felvette az NBC televízió is, majd „szeln- telve“ nemsokára sugározza. — A szervezők igyekeztek két egyturma erős csapatot létrehozni, hogy izgalmasabb legyen a viadal, két fiú. két lány, egy páros és egy jégtánckettős alkotta a riválisokat. Nem a megszabott birótestület minősített; színészekből, filmesekből, művészekből álló zsűri döntött. Elsősorban az esztétikai hatást figyelték. Csak azok jutottak szerephez, akik valamilyen nagy világversenyen győztek vagy hires viadalokon elismerésre méltót produkáltak. Mi, Krisztinával a nyertes csapatban szerepeltünk, tgy a csapat valamennyi tagjával együtt a világbajnoki cím használatára is jogosultak lettünk. Tavaly két év szünet után a magyar közönség is meggyőződhetett arról, hogy kedvenceik tudása és ügyessége nem veszített varázsából, csillogásából. Ok már igazi nagymesterei ennek a sportágnak. A közönség szűnni nem akaró tapsviharát ráadásokkal köszönték meg. 1967. február 17-től korcsolyáznak együtt. Bebizonyították, hogy szívós akarattal, pá- , ratlan szorgalommal és kitartással a kedvezőtlen körülmények ellenére is a világ élvonalába, sőt a csúcsra is fel lehet jutni. 1970-ben mint ..rokonszenves kezdők“ mutatkoztak be a leningrádi kontinensbajnokságon, ahol a tizenharmadikok lettek. A babona szerint, szerencsétlen szám, de Okét ez nem keserítette el, rendületlenül gyakoroltak tovább. 1973-ban — Almássy Zsuzsa visszavonulása után — rájuk hárult az a nehéz feladat, hogy megvédjék a magyar műkorcsolyázás jó hírnevét. 1974-ben a világ szakemberei a jövő reménységeiként emlegették őket, hiszen ekkor mór bekerültek a világ hat legjobb jégtáncospárja közé. A következő évben már a befutott versenyzők között tarlulták számon ezt a szimpatikus párost. Az első igazi nagy siker 1977-ben köszöntött rájuk, amikor Helsinkiben az Eurő- pa-bajnokságon átvehették az ezüstérmet. Azután már egyetlen nagy versenyről sem tértek haza érem nélkül. Az aktiv sportpályafutástúl 1980-ban búcsúztak Dortmundban. Ekkor már a dobogé legtetején álltak, világbajnokok voltak. Otthon tizenegy éven keresztül — megszakítás nélkül — sorra nyerték a hazai bajnokságokat. Gazdag éremgyűjteményük van, az egész világon ismerősen cseng a nevük. Azt viszont csak ők tudják, hogy az érem csillogása mögött mennyi munka, lemondás, gyötrelem rejlik. A nagy siker mindig nagy áldozatba kerül, s ebből a műkorcsolya sem kivétel. Mégis megérte, hiszen a világ legjobbjának lenni csodálatos élmény. A jéghez nem lettek hűtlenek, de már gondolnak arra az időre is, ha majd egyszer szegre akasztják a korcsolyát. Krisztina az orvosi egyetemen folytatja tanulmányait, András pedig továbbra is hű marad a művészettörténethez. Jelenleg autodidakta módon képezi tovább magát; szívesen fes- teget, és az antik kereskedésben igyekszik hasznosítani tudását. Mindketten nagyon közvetlen, barátságos' emberek, akik időt és fáradságot nem kiméivé, példamutató kitartással sikert sikerre halmozva szereztek dicsnségnt hazájuknak, és örömet szurkolóiknak. HADAS KATALIN