Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-28 / 26. szám

4 ^ » Béla állatgondozó nem dZI mindennapi ember. Ritka mód szereti a szakmá­ját; örül a munkának, lelkesedik érte, s az állatait a világ minden kincséért sem bízná másra. Beszél hozzájuk, félti, szereti őket mint­ha csak a barátai lennének. Szí Béla állatgondozó nem min­dennapi ember. A harminchárom éves, közép- termetű, vékony férfi nem a pa­naszos végéről fogta meg a bemu­tatkozást, nem sopánkodott, csak mesélt. Lassan, tömören, halkan. Szüneteket tartva egy-egy szó, mondat között, meggondolva, pon­tosan fejezve ki magát. Megyercsi vagyok, de a hatvan­négyes árvíz elüldözött Chrudim- ba. Odaszakadtunk családostul. Az ottani állami gazdaságban dolgoz­tam akkor, tizenhat évesen, etet­tem, fejtem a teheneket, amit még idehaza megtanultam az édes­apámtól. Nyolc évig éltünk Chru- dimban. Apáméknak honvágya volt a Csallóköz után, ők már kép­telenek voltak megszokni az ide­gen környezetet: a régi ház helyén felépítettek egy új otthont s mi­re elkészült, hazajöttem én is. Igaz, Jó volt ott is, de olyan mesz- szl idegenben kutyavilág nagyon a legényélet. Hazajöttem anyám­hoz, mert apám időközben meg­halt. Gondoltam, a kilenc testvér közül legalább én meg az egyik bátyám legyünk mellette. S köz­ben úgy hozta a sors, hogy hetven­négyben megtaláltam életem pár­ját, Marikát és megnősültem. ’Azonnal ide jöttünk lakni, Elekre, a falu Ojmajor nevű részére, s a komáromi Állami Gazdaság helyi részlegének tehenészeténél he­lyezkedtem el. 'A kétszobás lakás, amelynek Rövid szünet után következik az etetés. Én még régimódi istállóban dol­gozom, ahol a takarmányt kosa­rakkal kell az etetőbe hordani. Elég nehéz munka, de már meg­szoktam. Az etetést a fejés követi. Reggel is, este is kifejek 400—440 liter tejet. Természetesen géppel, bár nagyon szeretek kézzel is fej­ni, mert az az igazi fejés. Valami­kor nagyon sokat fejtem kézzel. Szórakoztatóbb, mint állni a gép mellett és várni, amíg megtelik a kanna. Mert én azt vállaltam, azért járok munkába, hogy ott dol­gozzam és ne a falat támasszam. Hörpint a kávéjából, rágyújt egy cigarettára és a vállát megvonva elmosolyodik: — Hívtak engem ipár modern, új istállóba is, de azt mondtam; nem megyek. ♦ Miért ez a nagy ragaszkodás a régihez, a megszokotthoz? —• Egyszerű az ok: az új istál­lóban egy állatnak több gondozó­ja is van, s tudja, hogy van az: az egyik rendesebben, a másik rosszabbul bánik az állattal. Az eredmény: a hanyagságot a sze­gény állat sínyli meg. Nincs ren­desen letisztogatva, nem tejel jól... Itt huszonkét tehenem van, mind­egyiket ismerem, csak ránézek és tudom, mi a baja. Ha nehezebb is a munka, nekem így jobban meg­felel. A teheneimet meg nem bí­zom másra. Visszatérve a munkához: a fe- jést trágyakihordás követi. Mind­ez eltart reggeli nyolc óráig. Rövid szünetet tart, majd hir­telen fölkapja a fejét: No lám, csaknem elfelejtet­tem elmondani, hogy a feleségem is az állattenyésztésben dolgozik, neki is ugyanúgy huszonhat tehe­— Hogyan töltik a nap többi ré­szét — kérdezem Szi Bélát és fe­leségét. — Mivel? — kérdeznek vissza és nevetve egymásra néznek. — Ha nincs a ház körül semmi ten­nivaló, ha nem kell a sógoroknak, komáknak, rokonoknak segítkez- nl, akkor szundítok egyet. Vagy megyek halászni — mondja Béla. A halászat a munkám után az iga­zi szenvedélyem. Nagyon jól ér­zem magam a víz partján, a csendben, a nyugalomban. Délután fél négykor aztán kezdődik min­den elölről: a tehenek már vár­nak. — Szereti a munkáját, nem za­varja, hogy nincs se szombatja, se vasárnapja, se ünnepnapja munka nélkül? — Megszoktam már ezt az élet­formát. Hiányozná- a munka, ha j szombaton és vasárnap Itthon ké­ne ülnöm egész nap. Ha hiszi, ha nem, én még szabadságra sem tu­dok elmenni nyugodt szívvel. Fél­tem az állatokat. Féltem, mert nem tudom, jól gondjukat viselik-e, amíg én távol vagycjk- Két éve Balatonföldváron üdültünk. De minden éjszaka többször is feléb­redtem, állandóan a tehenek jár­tak az eszemben. Reggel négykor persze már talpon voltam, na­gyon hiányoztak az állatok. Az idén is lenne mód kirándulásra, de nem igen merek elmenni. Két- -három napig a tehenek nem ad­nák a megszokott mennyiségű te­jet, megérzik, ha más feji őket. Szi Bélával kimegyünk az is­tállóba. Útközben még mindig a pillanatnyilag gyengélkedő feke­te-tarkáról, a Lajosról beszél kísé­rőm. — Szegény, nem mehetett ki a többivel a kifutóba, az istállóban kis konyhájában beszélgetünk az állami gazdaság' tulajdona. Sziék bérlik. Kérdem a háziaktól, nem terveznek-e új, saját otthont. Egy­másra néznek; — Tavaly vettük meg a Skodát, egyelőre a házépítésre nem gon­dolunk. jól megvagyunk itt, csak pár lépés ide a telep, az istállók — mondja Béla, majd a háziasz- szony kávéval kínál s megjegyzi: Hívtak már minket Nitrára is a tehenészetbe, ígértek háromszo- hás lakást is, de a féljem csak itt szeret élni. Szi Bélára nézek, magyarázatot várva: — Nem akarok én már csava- i'ognl. Itt megtaláltam a számítá­somat, minek váltogatnám a mun­kahelyemet, mint a vándormada­rak. Apám sem mozdult ki otthon­ról, ha nem volt muszáj, s tisztes­séges, becsületes életet élt le. Szívesen faggatnám a szülői házról, az árvízről meg egyebek­ről, de Béla már nem bírja tovább magába fojtani a szót: >— Mind a huszonkét, gondjaim­ra bízott jószágot szeretem, de van ám nekem két igen kedvenc te­henem. Az egyik, a kettő közül Is a kedvesebb, az egy fekete-tarka, Lajosnak hívom. Tudja, csuda egy okos jószág. Kedves, játékos ál­lat, szelíd, hallgat rám. Jól meg­értjük egymást. A tejet se adja le másnak csak nekem. Tudom, az állatgondozók korán­kelő emberek, a falu lakói közül ők kelnek fel elsőnek. Télen, nyá­ron hajnali négykor már nyitva a szemük, talpon vannak. — Soha életemben nem volt éb­resztőórám, a szemem tudja, hogy négy óra van, kelni, menni kell. Pontban négykor felkelek, megmo­sakszom, felöltözöm, és négy tíz­kor már ballagok az istállók felé. Enni olyan korán még nem tu­dok, csak jóval később, úgy nyolc óra körül. Kint megvárom a kol­légákat, majd amikor mindannyian együtt vagyunk, a kifutóból, a sza­badból betereljük az állatokat az istállóba, ugyanis tavasztól őszig a szabadban vannak a tehenek. ne van, együtt megyünk reggel és együtt jövünk haza este, közben az anyós vigyáz a gyerekekre. A gyerekek, mintha csak meg­hallották volna, hogy róluk van szó, kijönnek a szobából. Bátorta­lanul ugyan, de bemutatkoznak: Béla kilenc éves, Ilonka hat. S hogy igazi legyen a bemutatko­zás, az apuka közbe szól: — Ilonka, énekeld csak el a bá­csinak, amit tanultál. Ilonka, ha kicsit bátortalanul is, de rákezdi a nótát: a Neoton együttes egyik közismert számát fújja betéve. Béla meg azzal di­csekszik, hogy ha nagy lesz, azt a munkát választja, amit az édes­apja: tehenész lesz. Bár addig még sok víz lefolyik a közeli Dunán. van bekötve. Biztosan megörül, ha elmegyek őt megnézni. Megállunk az Istálló ajtajában, ahol fonott kosarak sorakoznak példás rendben egymás mellett Lajos, a fekete-tarka azonnal föl kapja a fejét, gazdája felé néz megcsóválja többször Is a farkát Szi Béla hozzá siet, megsimogat ja, szól hozzá néhány kedves szót, Aztán megnézzük a kifutóban le­vő többi állatot is. A tehenek, a- hogy fölfedezik gondozójukat, azonnal a karám kerítéséhez jön­nek.. Megismerik Bélát, odadörgö- lőznek a kezéhez. — Sokaktól hallottam, ahogy sóhajtva mondják: Már megint melóba kell menni. Én sosem so­pánkodom, szíves-örömest megyek minden áldott nap az istállóba. Szeretem a munkámat, elégedett ember vagyok. S annak is örülök, hogy eddigi igyekezetemet a há­rom kitüntetéssel is értékelték. 1982-ben megkaptam a „Kitűnő munkáért“ érdemrendet, amire na­gyon büszke vagyok, akárcsak a legutóbbira, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának elismeré­sére: a nevem ott szerepel Szlo­vákia huszonkét legjobb fiatal dol­gozójának neve között. Szeretném kiérdemelni ezt az elismerést, sze­retnék rászolgálni erre a bizalom­ra. ZOLCZER JÁNOS Felvételeinken Szí Béla munka közben és szabad idegében ORVOSTÓL - ORVOSIG Mint minden fiatal, én is szeretném megszerezni az autóvezetői jogosítványt, de mint tapasztaltam, ehhez nem elég ha ismerem a 100/90-es KRESZ-t, ha tudok autót vezetni és megtudom javítani az elromlott autót. Az első meglepetés az ál­talános orvosi "kivizsgálás során ért, mert tudvalevő, hogy csak tüzetes orvosi ki­vizsgálás után lehet hozzá­látni az autóvezetés rej-* telmelnek elsajátításához. Szemüveggel tökéletes a lá­tásom, erről az orvos meg is győződött, ennek ellené­re elküldött szakorvosi ki­vizsgálásra. Mert, hátha adódik valami: (Beláttam, így helyes, vártam fél na­pot, amíg bekerültem a szemorvoshoz és örömmel nyugtáztam, hogy valóban csak formális kivizsgálásról volt szó.) A szívemmel ezldáig sem­mi baj, ennek ellenére át kellett esnem egy szakvizs­gálaton. Mert hátha adódik valami... Nyugodtan fogad­tam a döntést, hisz az is­kolaorvos is bizonyította, csak egy pecsét az egész és kész. Nem így történt, mert csakhamar kiderült, hogy minden újdonsült autóveze­tőnek előzőleg vér- és vize- letvizsgálaton kell átesnie. Kezdtem türelmetlenkedni, mert közben eltelt egy hét és én még mindig csak a papírjaimat intéztem, ahe­lyett, hogy már az autóve­zetést gyakoroltam volna. Miután megkaptam a vér- és vizel etvizsgálat eredmé­nyeit, a szívszakorvoshoz mentem. Ogy tájékoztattak, hogy reggel héttől nyolcig elöjegyzi a pácienseit, az­után rendel. Diák vagyok és hogy ne mulasszak az iskolából, már negyed nyolc­kor a rendelőben ültem. Még nem volt ott egy lélek sem. Türelmesen vártam. Fél kilenckor megjött az orvos és a nővér is figye­lemre méltatott bennünket, várakozókat. Megkönnyeb­bülten a kezébe nyomtam a papírjaim, könyörögve rá­néztem: csak egy pecsét. Azt mondta, jól van és én ismét vártam. De tíz óra felé már kezdtem ideges­kedni, és egy alkalommal, amikor a nővér kijött, meg­kérdeztem, ml van a papí­rommal. — Tessék várni, majd a doktor úr hívja. — Elsőként jöttem a ren­delőbe, de már vagy tizen is bementek előttem — próbáltam magamra felhív­ni a nővér figyelmét, de mint kiderült nagyon rosz- szul cselekedtem. Becsapta az ajtót és én a süllyesz­tőbe kerültem. Legalábbis ez volt az érzésem. Tizenegy óra körül a vá­róterem kiürült, kinyílt az ajtó, a nővér teli szájjal ki­szólt: — Vár még valaki? — Igen. Én, — mondtam betegen. — Miért jött ilyen későn? A doktor űr ma már nem fogadhatja. Jöjjön holni., s lehetőleg ne ilyen kősőni Kitartó vagyok és makacs. Nem tettem le a szándé­komról, megszerzem az au­tóvezetői jogosítványt. De egyelőre betegállományban vagyok. Belebetegedtem az előzetes intéznivalókba, de ismerőseim bíztatnak, a töb­bi — az autóvezetés, a KRESZ már gyerekjáték. HAMERLIK ZSOLT ELÉGEDEn EMBER VAGYOK

Next

/
Thumbnails
Contents