Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-21 / 25. szám
4 Apám egyszer azt mondta: „Fiam, tisztelj, becsülj minden embert, s munkádat rettentően szeresd!" Sokat tanultam apámtól, de minden tanítása, okítása közül számomra ez a legfontosabb. Mindig voltak terveim az élettel. Az élettel...? Minden perccel, minden másodperccel van tervem. Nem hagyom elúszni az időt. Hiszen rengeteg a munka, az idő meg kevés. Épp ezért én a munkámért áldozok is. A munkámért, a közös célokért. Hogy mit értek ezen? Nos, azt vallom, hogy az embereket nemcsak dolgoztatni kell, de nevelni is. Hiszen amilyen értelmi színvonalon van a tagság, olyan az életvitele, á munkája. Apró példákat említek, de valójában ezek komoly, lényeges dolgok; igyekszem mindenkinek előre köszönni. Mindenkinek, de a munkásnak kiváltképpen, mert, öt tisztelni kell, hadd érezze mindig, mindenütt, hogy Itt 6 a fontos, a lényeges, hogy nélküle mi, vezetők sem lennénk semmik. Negyedévente tartunk tagsági gyűlést, ahol mindenki, általában ötszáz ember, bátran, nyílnem tekintem „holtomiglan“ funkciónak az elnökséget. Nekem a munka a fontos. Dolgozni akarok. Most itt, s talán később majd másutt. Ezt az elnöki posztot is csak azért vállaltam el, mert ismertem az embereket, a földet, s úgy éreztem, a helyi adottságok közepette alkothatok valami maradandót. A tagságnak bizalma volt irántam, s én ezt a bizalmat azóta is igyekszem viszonozni. Mondok egy példát. Amikor ide jöttem harminchat millió korona volt a teljesítményérték, s a tagok között tizenkét millió korona bért osztottunk szét. Most nyolcvan- millió a teljesítményérték, s a kifizetett bér tizenkilenc millió korona. A közben ötvenmillió korona értékben építettünk, harminc- millióért gépeket vásároltunk. Huszonnégy lakást építettünk, megcsináltuk az óvodát... Persze, ezek csak tények, amelyekre • • Hirtelen ítéletek alapján ne taszítsunk ki senkit a közösségből. Próbáljuk meg előbb átformálni ■— emberséggel, segítő szándékkal. Fedezzük föl mindenkiben az értéket, mert mindenkiben van valami értékes tulajdonság, s csak a legvégső esetben váljunk meg egy- -egy tagtól. Mindezt, persze, nehéz volt elfogadtatni ennyi emberrel, de sikerült. Elsősorban őszinteséggel, bizalommal. Beavattuk őket mindenbe, hogy ne lehessen ok semmiféle találgatásra, susmusolásra. S egy idő után jöttek az eredmények, a jól dolgozók vastagabb borítékot kaptak. Nem vertük a mellünket, hogy ez a mi érdemünk. Nem. Azt mondtuk, itt minden közös, az eredmények is közösek, s a konkrét bizonyítékok alapján már könnyebb volt mondanunk: ahogy dolgoztok, aszerint éltek. Könnyebb, mert már volt hitük az embereknek, látták, van értelme mindig jobban dolgozni. Elvetette egy traktoros az egyik parcellán a kukoricát. KiTIZENHAT MÉRNÖK PllSZ EGY FO tan, őszintén beszélhet, kifejtheti Vjéleményét, észrevételeit. (Sőt, én nemcsak a tagokat hallgatom meg, de még a gyerekeket Is. Gyerekbarát vagyok, ezért van is óvo- 'dánk. Óvodánk, ahol a tagok gyerekei még a pizsamát is a szövetkezettől kapják. Hadd érezzék a tagok, hogy ml minden téren, a legmesszebbmenőbben gondoskodunk róluk, családjukról.) Lélekbúvár típus vagyok. Mindig hajtott, hajt a vágy, hogy megismerjem az embereket. Komolyan foglalkozom a pszichológiával Is. Az ember, a világ tökéletes megismerése érdekel. Nekem a szó szoros értelmében betűéhségem van. Már évek óta nem múlik el nap, hogy legalább egy folyóiratot ne vegyek a kezembe, a szakkönyvekröl és egyéb irodalomról nem is beszélve. Hiszen azzal, hogy formálpi, tanítani szeretnék, nekem is formálódni, tanulnom kell. Tanulni és meghallgatni az emberek véleményét, hogy a munkám ne váljék öncélúvá. Apám a legnagyobb bírálóm. Parasztember, már nyugdíjas, de még mindig nagyon gyakran végigjárja a határt, aztán bejön ide hozzám, elmondja az észrevételeit — néha még az asztalra is csap. S ha látja, hogy belekezdtünk valami újdonságba, akkor azt mondja: félúton ne álljak meg, mindig mindennek becsülettel járjak a végére. — Nekem már 1962-ben, amikor még sok vita folyt a közös gazdálkodás létjogosultságától, az volt a tervem, hogy bebizonyítom; igenis, csak közösen lehet eredményeket elérni. És tudtam, ha egy közösségben jó szellem uralkodik, ha mindenki egyaránt fontosnak érzi magát, akkor a bizonyításnak sikerülnie kell. Szóval hatvankettőben érettségiztem a tornaijai (Safárikovo) mezőgazdasági szakközépiskolában, majd szülőfalumba, Hanvára (Chanava) kerültem a szövetkezetbe. 1975-ig ott dolgoztam, jó kollektívában, jó szakemberek keze alatt. Sokféle munkát végeztem; voltam könyvelő, közgazdász, termelésvezető. S hetvenhat márciusától vagyok itt, Rimaszécsén (Rimavská Seö). Közben távúton elvégeztem a nltrai mezőgazdasági főiskolát Nem a papír érdekelt, hanem a minél nagyobb szakmai tudás. Hiszen már hetvenhatban elnöknek jöttem Ide, de tudtam, éreztem, nem Ülhetek a babérjaimon, hiszen minden egyes nap új feladatok elé állít, s ezek megoldására csak a tudással felvértezett ember képes. Meg aztán, én ugyan büszke vagyok, az egész tagság büszke is, de történt Itt más is. Sok ember számára a hivatal a lényeges, az, hogy vezető legyen. Pedig nem a hivatalában rejlik a vezető nagysága, hanem abban, mit tett le a közös asztalra, mit adott munkahelyének, a társadalomnak. Én egy kiegyensúlyozott, lelkileg együtt élő, lélegző, becsületesen odlgozó kollektívával dicsekedhetek. Ha beszélgetek egy-egy munkatársammal, akkor azzal egy vele egyenrangú ember beszél. Két ember, két őszinte ember beszélget, akik tudatosítják; nem szabad becsapniuk egymást! Az emberek a közöst eddig nem érezték sajátjuknak. Hiába mondtuk, dolgozd meg a földet, mint régen a saját nadrágszíj parcelládat, de nem és nem akarták megérteni, hogy ha közös is a gazdaság, a sajátjuké, s a közös eredményektől függ egyéni boldogulásuk. A közös iránti felelősségérzetet volt a legnehezebb beléjük nevelni, de sikerült, s ennek örülök. Ma a szántást végző traktoros akkor is olyan becsületesen szánt, ha ott mellette, vagy ha nem. Lucernagyűjtési Vasárnap hajnalban háromkor jöttek az emberek; gyűjtsük be a takarmányt, hátha hétfőn eső lesz... Volt egy fájó, aggasztó gondunk; az Italozás. Amikor Ide jöttem, éreztem, hogy az embereket meg kell menteni a káros szenvedélytől. Kötelességemnek éreztem, s példát mutattam. Soha nem léptem át a kocsma küszöbét, engem soha nem láttak részegen. S azt is tiltottam, s tiltom is, a vezetőktől meg duplán megkövetelem, hogy hétköznap este ne igyák le magukat, ne kocsmázzanak. Nos, mindehhez hadd tegyem még hozzá, hogy a 690 tagú szövetkezetből 340 cigány származású. Ök is rendesen, becsületesen dolgoznak. Hányszor és hányszor leül tem velük a földre beszélgetni, közösen gondolkozni, vitatkozni. Kezdetben kudarcok fogadták erőfeszítéseim, de apám szavai jártak az eszemben: amit egyszer elkezdték annak járj a végére. Kitartottam, és sikerült. Két éve alakítottunk egy szövetkezeti zenekart, ahol az állatgondozóktól a pártelnökig sokan játszanak. Úgy vélem, hogy az embereknek a munkán kívül a szórakozást, a kikapcsolódást is biztosítani kell, hogy ne a kocsmában töltsék értelmetlenül az Idejüket, hanem máshol hasznosan. Ezért a zenekar, ezért a tánccsoport, hogy az emberek érezzék a közös munka, a közös szórakozás örömét, hogy akárcsak számomra, számukra se legyen teher a munka. Minden reggel ötkor kelek. Han- váról járok Rimaszécsre. Általában este nyolckor érek haza. Van egy kilencéves kislányom, Éva. Feleségem, aki nemcsak az életben, de a munkában is társam, ő is áldoz az ügyért, talán még többet, mint én. Reggel itt az irodában elvégzem az „íróasztali“ teendőket, aztán megyek a határba, az istállókba. Körülnézek, s elbeszélgetek az emberekkel. Rendszeresen igyekszem találkozni minden egyes taggal, hogy Ismerjem a véleményüket, örömüket, bánatukat. Számba veszem az észrevételeket, s az egyéni érdekeket igyekszem összhangba hozni a közösség érdekeivel, és fordítva. Ezért született meg a differenciált bérezés, pontosabban ezért is. Ugyanis sokáig csak mondogattuk, hogy az emberek odahaza a kiskertjükben kidolgozzák magukat, s a munkába csak pihenni járnak. Ha nem is teljes mértékben, de sok Igazság volt benne. Ezen változtatni akartunk, például úgy, hogy a műhelyekben, munkahelyeken háromtagú kis kollektívákat alakítottunk. Minden csoportnak van vezetője, aki az adott munkahely vezetőjével együtt közösen dönt a prémiumok elosztásáról. Minden hónapban szétoszthatják még prémiumként az alapbérük húsz százalékát. S ezzel előtérbe léptettük a minőségi munkát. Elértük, hogy míg a nagyobb kollektívákban a gyengébbek megbújhatnak, társaik munkájából élhetnek, addig ma már a háromtamentünk, ellenőriztük. Láttam, minden második sort rosszul vetette. Lefogtunk ezer koronát a fizetéséből. Ha gondosan, jól vetett, kapott ezer korona prémiumot. Foglalkoztunk a rosszul dolgozókkal: dolgozz becsületesen, csak úgy éri meg, akkor kereshetsz, meglesz mindenedl Ma szövetkezetünknek kiegyensúlyozott a tagsága, s fejlődő a gazdasága. Felneveltünk egy értékes munkásgárdát és egy értékes vezetőséget. Megtaláltuk mindenkiben a jót, s ezeket a jó tulajdonságokat igyekszünk kamatoztatni. Nehéz volt, de megérte, és meg kellett tenni. Ha a gazdaság mennyiségi mutatóit nézzük, rendben van minden. Ellenben a mennyiség mellett a minőség is ugyanolyan fontos, sőt még fontosabb. Hiszen ma a minőségi munka korkövetelmény, létszükséglet. Tizenhat mérnök dolgozik a szövetkezetben. Tömören bemutatnám mindegyiküket. Vician Eduard, az állattenyésztés vezetője: Itt töltötte katonaéveit, megtetszett neki a környék, és maradt. Ma már házat épít, véglegesen itt kíván letelepedni. Felesége, Jusztina most végez a jogi karon, és a szövetkezet jogásza lesz. Menyhárt István, a szarvasmarha-tenyésztés irányítója: Amióta ő vezeti ezt az ágazatot, a szarvasmarha-tenyésztés fellendülőben van. István a kulturális munkába is bekapcsolódik. Dudás Tibor, a sertéstenyésztési ágazat vezetője: Helybeli fiatalember, igyekvő, tőle sokat várunk. Rados Judit, az állattenyésztési részleg minőségi ellenőre: Neki köszönhetjük, hogy javult a tej tisztasága. Tóth István, a növénytermesztés vezetője; Szerény, „gyerek“, remek szakember. Candráková Éva; A talajjavítási munkálatokat, az öntözést irányítja, a földalap rendben tartása van a gondjaira bízva, remekül végzi munkáját. Csirke József, az egyik központ növénytermesztési részlegének a vezetője: Jó szervezőkészséggel megáldott, munkáját szerető szakember. Csikó László, a javítóműhely vezetője: Gödöllőn végzett, szaktudása remek. Lipták Lajos, az állattenyésztés gépesítési részlegének vezetője: Még kezdő, de szemmel láthatóan egyre jobban belemelegedik a munkába. Reisz Miklós, a műszaki szolgáltatások vezetője: Mindenből részt vállaló, odaadó szakember, aki remek . képességeit kitűnően kama-? toztatja. Jasic Jozef közgazdász: Kezdő, de nagyon igyekvő. Miko Klára, a nyilvántartás vezetője: Becsületes, igyekvő szakember. Bukovinsky Slavomír tervező: Rendes, jó lelkű ember. Revaj László munkabiztonságlés tűzvédelmi felelős; Szakmájában és emberként egyaránt megállja a helyét. Simon Lajos, a Tesla „gyárnak“ mint melléküzemágnak a vezetője: Nyolcvan ember van a keze alatt, exportra dolgozik, selejt tőle nem kerül ki. Farkas Baltazár vegyész: ö még csak néhány napja dolgozik a szövetkezetben. S hadd említsem meg, hogy még további végzős mérnökjelölteknek van szerződésük, akik 1—2 éven belül már nálunk kamatoztatják tudásukat. S tudom, most azt kérdezhetnéd, mint ahogy már sokan kérdezték is, nem fényűzés-e ennyi mérnök egy ilyen gazdaságban? Határozott a válaszom: nem. A mai követelmények mellett csak szakképzett, kezdeményező, ötletekkel teli emberekkel lehet a színen maradni. S mi nem csak Ideig-óráig akarunk ott maradni, hanem hosz- szú távon szeretnénk jobb és jobb eredményeket produkálni. — Jellemezzétek röviden az elnököt, Juhász Istvánt — kértem meg a gazdaság három fiatal mérnökét. — Közkedvelt. — „Népies“. — Minden újért lelkesedő. Tóth István, Farkas Baltazár, Menyhárt István véleménye e három rövid mondat. Persze, bővebben is beszéltek, s az egyik legfontosabb — közös — megállapításukat még hadd idézzem: „Jó közérzettel jövünk munkába, jó közérzettel dolgozunk. Mindenre lehetőségünk van, minden jó, okos ötletet megvalósíthatunk, fantáziánk zöld utat, segítséget kap. Öröm itt a munka, s ez óriási dolog.“ Hárman a szövetkezet tizenhat mérnöke közül: Tóth István, Farkas Balta zár és Menyhárt István. gú csoportokban nincs hol, hogyan meglapulni, mert egymást ellenőrzik az emberek. S arra is figyelmeztettem: ne csak kritizáljunk, segítsük is a gyöngébbeket. — Apám egyszer azt mondta: „Fiam, tisztelj, becsülj minden embert, s munkádat rettentően szeresd!" Sokai tanultam apámtól, de minden tanítása, okítása közül számomra ez a legfontosabb. ZOLCZER JÁNOS
