Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-14 / 24. szám
KM ', <> •'■{■ , •'■'A+ /''’■’ / t A ?ti/'<iv^<^* A V^ Kis Ffiknsz — (a Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ) — Mese mese hátán sal lehet megtenni, a fejlődés fonalát megtalálni. Nos, a múlttal összehasonlítva újdonságnak számított, hogy az idén „egy kalap alá vették“ a színjátszó csoportokat és a klsszínpadokat. Az előző években ezek külön-kü- lön kategóriát képeztek, egymástól elválasztva versenyeztek, és természetesen külön is díjazták őket. Felületesen nézve ez az első pillanatban hátralépésnek látszik, hiszen valami megszűnt, leszűkült. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük a dolgot, láthatjuk, nem így van, mert a rendezők elhatározása az összevonásra nem önkényesen történt, hanem a mozgalom fejlődéséből adódott. A múltban a két színpadi forma élesen elvált egymástól. A színjátszó csoportok több felvonásos színműveket mutattak be, régies, nehézkes sablonok szerint, elavult díszletezéssel és kosztümökkel. A kisszínpadok viszont általában gyermekjátékokkal, verses összeállításokkal jelentkeztek. Nos, idén mindkét kategória egy irányban indult el: a csoportok zöme mesék színpadra állításával, dramatizálásával |ött a versenyre. Tették mindezt a gyermek világának és természetének megfelelően, üdén, gyermekiesen. A ren- dezők-betanftók az elavult gyermekszínpadok helyett maguk dolgozták fel a meséket, ami nemcsak ú) színt, hangulatot hozott a színpadra, hanem tágította az alkotó munkát is, és meghozta pozitív eredményét a könnyed, jelzett díszletezésben és kosztümökben is. A leszűkülés tehát tulajdonképpen előrelépés. A régi „színészkedést“ bizonyára nem sajnálja senki, viszont a gyermekjátékok, verses összeállítások eltűnése már nem egyértelműen haladás. Szükség lenne rájuk tovább is, jó lenne megtalálni ezek és az idén jelentkezett új formák egymás mellett élésének módját. Elgondolkodtató még a versenyző csoportok területi megoszlása; amíg a nyugat-szlovákiai kerületből hat, a kelet-szlovákiaiból öt csoport vett részt a versenyen, a közép-szlovákiai kerületnek csak egy képviselője volt. Még egyoldalúbb ez a megoszlás a bábegyütteseknél: mind a nyolc csoport a nyugat-szlováklal kerületből jött. Egyébként is a bábcsoportok kevesebb újat hoztak, mint a színjátszók és kisszínpadok. Persze, ez nem jelenti azt, hogy az idei bábverseny alacsonyabb színvo>'/ ' í '' > Napraforgó — (a Boly! AI) — Kacor király TAVASZ A színpadon Május vége felé Dunaszerdahely (Dunajská Streda) amolyan gyermekvárossá válik. Utcáit, tereit zsibongó gyermekhad veszi birtokba. Nem volt ez másképp idén sem, amikor immár nyolcadszor nyújtott Szerdahely otthont a gyermek színjátszócsoportók, kisszínpadok, bábegyüttesek, vers- és prózamondók országos versenyének — a Dunamenti Tavasznak. Tizenkét színjátszó csoport és kisszínpad, nyolc báb- együttes tagjai gyűltek össze, s hozzájuk csatlakoztak még a szavalók és széppróza előadói Dél-Szlovákia minden tájáról. Az ötnapos központi rendezvényen pedagógusok, szülök, a kultúrát és gyermekeket szeretők, no meg a gyermekek munkáját mutatták be a közönségnek és a zsűrinek. Ugyan milyen eredményekkel járt ez az áldozatos és fáradságos munka? Bár az idei évfolyama nem kerek szám, röpke értékelést Is (fsak az elmúlt évekkel való összehasonlításnalú volt, mint az előző években. A maga nemébén nyilván van fejlődés, előrehaladás, de minőségi változást nem könyvelhettünk el. Újdonságnak számított a vers- és prózamondók versenyében az, hogy a versenyen a közönség is részt vehetett, ami nem ment a rendezvény kárára, hiszen a szavalók „természetesebb“ közegben, nemcsak a zsűrivel szemtöl-szemben vetélkedhettek. Előrelépésnek számíthatjuk a vers- és szövegválasztást; a gyermek alkatának megfelelő versek között több hazai szerző müvével Is találkozhattunk. összegezve: a VIII. Dunamenti Tavasz néhány új színfolttal gazdagodva bizonyára újabb lendületet, pezsgést hoz a gyermeki kulturális tevékenység eme fontos területén. HORVÁTH REZSŐ Foto: Gyökeres Jenő Május — (a Légi AI) — Bolygó járó JUBILEUM ‘ MATES SZÍNÉSZEINK JÓ SZEREPEKET, KÖZÖNSÉGÜNK JÓ ELŐADÁSOKAT VÁR... mmmmmmnmmum M i, akik még nem Jutottunk el az Antillák szigetvilágának leg- nagyobbjába, Kubába, csak ábrándozni tudunk arról a temérdek egzotikus szépségről, amellyel ezt az országot a természet megáldotta. Akik viszont jártak ott, állítják, hogy a legszínesebb képzelet sem képes megközelíteni az ottani valóságot. A távoli ország különös világát, a király- és viaszpálmák, az ananászültetvények, karszthegyek, a korallzátonyok szegélyezte kristálytiszta tenger, a temperamentumos, mindig nevetni és táncolni kész kubaiak, a nyíltszívű és népségéin, a SZlSZ-rendezvényeken is. A második rész fényképei a paradicsomi szépségű országban készültek.. Bemutatják azokat a geológusokat, akik a kubai szakemberekkel közösen munkálkodtak, hogy a föld mélyében rejlő kincseket, nyersanyagforrásokat feltárják. Itt láthatók a^ zoknak az üzemeknek a képei, amelyek a KGST országainak segítségével épültek, mint például a Neuvitas- ban üzemelő, NOSZF nevet viselő műtrágyagyár, vagy a moai és nicarót nikkelkohók. S itt vannak a két orKz 1983—84-es színi éva'd műsorterve egyre határozottabb formát ölt, persze csak a művészeti vezetők Irodáiban. De míg a műsorösszeállítók az igényelt tartalmakat fürkészik, a rendezők már az adottságoknak megfelelő formákat keresik színészeink részére, s éppen ez az, amit össze kell egyeztetniük. Felkerestem Lengyel Ferencet, hogy a Thália Színpad műsorgondjairól érdeklődjek, és röviden arról, mennyire elégedett együttesének munkájával a most végéhez ért évaduk során. — A Nóra volt talán az az előadás, amely eddig teljesen kielégítette a közönség kívánalmait, valamint a szakma és a kritika elvárását. Az Áldozat viszont jó sajtóvisszhangot kapott, de a közönség elégedetlen, ami főleg a látogatottságban mutatkozott meg. Felmerül a kérdés: kinek játszik hát a színház? Közönségnek, kritikusoknak? Társulatunknak egyöntetű a véleménye: átgondolt dramaturgiával, jó rendezésekkel és alapos színházi felkészültséggel a realista színjátszás talaján kell maradnunk és alkotnunk. így mindenkihez szólhatunk. Persze áttekinthető, érthető, tartalmasán szórakoztató, nem didaktikusán nevelő célzatú darabok színre vitelével kell mindezt elérnünk. S színpadművészetnek mindig a közönség előtt kell járnia: szolgálni, de nem kiszolgálni a szerteágazó hangulatokat, hogy korszerű lehessen, modernül és nem modernkedve kell nevelnie, tájékoztatnia nézőit színházi tartalmakról, formákról, célkitűzésekről, hogy közkedvelt lehessen. — Nehéz évadot hagyunk magunk után. Az együttesben bekövetkezett változások miatt sem lehetett ideálisnak mondható évadunk. A bemutatott játékok színvonala is kívánalmakat hagy maga után, ami talán nem is csoda, hiszen köztudott dolog, hogy a Tháliának jelenleg nincs állandó rendezője. Bemutatóit mindig másvalaki állította színpadra, s ez több síkon is megmutatkozott. Már az özvegy Karnyóné bemutatóján is túlvagyunk. Ettől a produkciótól sokat vártunk valamennyien, s ahogy hírlett, a közönség is nagy érdeklődéssel várta bemutatóját és előadásait. Természetesen marad még sok megoldásra váró problémánk. A legsürgetőbb: tehetséges fiatal színészekkel kiegészíteni a Thália Színpad gárdáját. Pótolni az űrt, amelyet Gyurko- vics Mihály és Kovács József nyugdíjba vonulása, valamint Csendes László távozása okozott. Annak viszont örSlnünk kell, hogy Horváth Lajos személyében állandó rendezőt kaptunk. Horváth Lajos köztünk nevelkedett, s a prágai főiskola elvégzése után az új évadtól kezdve most már állandó rendezőnk lesz. Bízunk benne, hogy lelkiismeretes munkája jó hatással lesz valamennyiünkre. — Várható-e valamilyen meglepetés a jövő évad során? 1— Az attól függ, mit értünk meglepetésnek. A közönség örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amelyet a józan ész, a felelősség, a tényekkel szembesítő mérlegelés, demagógiától, spekulációtól egyaránt mentes őszinte jó szándék sugall. A mi előadásainknak jelenleg „produk- ciócentjikusnak“ kell lenniük, még akkor is, ha ez a megoldás nem egyedüli módja a sikernek. Hogy milyen lesz műsorunk? Végleges formája rövidesen eldől. De érdekességként mégis megemlíteném Mészáros László Egy tanú idézése című drámáját, amely Fáb- ry Zoltán életének egy szakaszát mutatja be. Ezzel nemcsak új hazai magyar drámaírót avatunk, hanem a dráma témája és modern formája igényesebb feladatok elé állítja majd együttesünket. (ßzuchy / Messze van Kuba? mindent megtanulni vágyó bogárszemű lánykák és fiúk látványát. Az ország életének, de nemcsak a turisták elé táruló képnek, hanem a hétköznapok világának a megismeréséhez nagyban hozzájárul az a kiállítás, amely „A barátság dokumentumai" címmel nyílt meg Bratislavában a Csehszlovák-Szovjet Barátság Házában. A cím egyben jelzi azt is, hogy országaink kapcsolatát, a két nép együttműködését mutatja be ez a reprezentatív trálat. A bőséges anyagot — lil fotót, térképeket, az ország történelmét, annak egyes fontos, sorsdöntő eseményeit, a Kolumbusz Kristóf általi felfedezéstől egészen napjainkig felsoroló ismertetőket, Kubában megjelenő folyóiratokat, hazánkról ott megjelentetett könyveket, néhány spanyolra fordított hazai művet — három részre osztották. Az első rész hatalmas méretű fekete-fehér fotóit „Internacionalizmus a gyakorlatban" címmel állították ki. Itt láthatók mindazok a felvételek, amelyek a Kubának nyújtott segítséget tükrözik. Hazánk 60 üzemében, gyárában 5000 kubai fiatal tanulja, illetve tanulta a sokféle szakma mesterfogásait. Megörökítették őket a galgóct (Hlohovec) huzalgyárban, a jolsvat (JelSava) magnezitművek gyáregységeiben, a bratislavai cérnagyárban, s nemcsak munka közben, hanem társadalmi munkában, az üzemek ünszág, Kuba és Csehszlovákia vezetőinek találkozásán megörökítő fotók is. Gustáv Husák 1973-ban járt Kubában, s látogatást tett a népe, országa felszabadításáért oly sokat harcolt Fidel Castronál is. Az ekkor készült képek mellett láthatunk olyanokat is, amikor a két vezető baráti beszélgetéseit, a terepkocstját maga vezető Castrot, a kubai pionírokkal találkozó Gustáv Husákot kapták lencsevégre. A harmadik rész Miroslav Tuleja riportképeivel hívja fel a látogató figyelmét. A jó szemű, gyakorlott fotós a jellegzetes kubai témákon kívül a szigetország eddig kevésbé ismert oldalát is bemutatja. A délutánok sziesztájának nyugalmát, a munkások pihenőjét, az iskolások tanóráit. E képek láttán úgy tűnik, hogy Guillén- nek, a nagy kubai költőnek ezek a sorai: „Az én földem kívül édes, / de keserű ám belül, / az én földem kívül édes, / friss tavasszal, zölddel ékes, / de epét ad fűszerül." — mára a baráti segítség, a fellendülő ipar és mezőgazdaság, a szorgos munka eredményeként másként, hatnak. A tartalmas kiállítás anyagát a statisztikai adatokat' ismertető táblázatokat nézegetve kétségkívül ügy érezzük, közelebb került hozzánk ez a távoli ország. Különösen, ha nem csak kilométerekben gondolkozunk ... Benyák Mária
